Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-21 / 34. szám
Nagykároly, 1904. augusztus 20, 34=. szám XXX. évfolyam. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, *=SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. A szent jobb. Oh dicsőséges szent jobb, mely évszázadok hosszú során át a magyarnak legértékesebb ereklyéje vagy ! Amióta minden Szent-Istvánnap körülhordoznak vén Budavára utjain, azóta jaj de sokat fordult e haza sorsa, hol jobbra, hol balra. Boldogság, balszerencse között te voltál egyaránt legdrágább kincsünk. Rajtad csüggött szemünk, ha az Isten két kezével mérte az áldást, tőled vártunk jobb sort, amikor rabigába törve a szebb jövő hajnalpirkadását lestük. Ennek a nemzetnek látható jelképe vagy te ! S amig téged láthatunk, bizonyosak lehetünk, hogy nemzeti lételünk még épségben meg van. Te belőled merítünk erőt, amikor lételünket veszélyeztetve látjuk, mert bizton reméljük, hogy amit az a kéz kilenczszáz évvel ezelőtt megteremtett és amit annyi viszontagság közepette meg tudtunk őrizni, annak az alapja kell hogy erősebb legyen a legerősebb várnál. A hit és az alkotmány szimbóluma vagy te. A hit és az alkotmány, mind a kettő olyan védőbástyánk volt idáig, hogy sem külellen, sem az országban magában mint a szú, rágódó ellenségeink át nem hatolhattak rajta. Igenis hitünkkel és alkotmányunkkal évszázadokon át megóvtuk a Nyugatot, hogy az háborítatlanul szentelhette egész idejét és erejét műveltségének fokozására, kultúrájának ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Zgész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. i^=emelésére. Hálából évszázadokon át ragadt rajtunk a barbár-név. Idegenek, műveletlenek voltunk a Nyugat szemében, mert hőseink vérével megóvtuk őt a Kelet berohanásai ellen és mert magunk igába törve nyögtünk a behatolt ellenség önkénye alatt. De mindannyiszor feltámadt ez a nemzet, mely sohasem halt meg, mindannyiszor bebizonyítottuk, hogy élet- és tetterős faj vagyunk. S most, hogy néhány évtized óta mi is nyugodtan munkálkodhatunk, fényesen igazoltuk, hogy a műveltség iránt csak olyan fogékonyak vagyunk, akár szomszédjaink és csak az alkalom hiányzott, hogy már előbb is a művelt európai államok sorában a minket megillető helyet foglalhattuk volna el. A dicsőséges szent jobb munkáját most fejezzük be, most rakjuk le a zárkövet arra a nagykonczepczióju alkotásra, melynek alapkövét első magyar királyunk tette le. Az Isten áldása kisérje továbbra is a magyart ! Öngyilkosság — és szerelem. Alig múlik el nap szerelmi gyilkosság vagy ön- gyilkosság nélkül. Valami különös kórtünet ez a mai, az anyagiasságnak hódoló világban. Szinte karakterisztikus, hogy ma, mikor minden a nyers munka, a gépek zakatolása körül forog, midőn a falatkenyérért élethalál tusát vív az emberiség, ma a szív eszményi érzelmei sírba tudnak kergetni egyes embereket. És a legcsodálatosabb az, hogy az emberben egyáltalában találunk eszményi érzelmeket. Vagy talán igaza van Bodnár Zsigmondnak, hazánk egyik legnagyobb gondolkodójának, mikor azt Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. mondja, hogy anyagi korban az ember* és eszményi korban anyagiak? És Bodn . - '.‘.A--,. • Ma ideális kort élünk, az emberek tehá»p ^ Bodnár, úgy látszik, a haladásban lá$a * " \ de ugyanazt a haladást eszközlö emberiséget anyagiasnak nevezi, nem kutatom azonban Bodnár tételeinek logikai összefüggését s csak azt akarom konstatálni, hogy korunk sem nem eszményi, sem nem anyagi kor. Korunk az eszményi és anyagi áramlatok változatosságának a kora. Minden nap más képet tár elénk oly formán, hogy 24 óra leforgása alatt a legellentétesebb fogalmakat alkotjuk magunknak a világ és az emberiség értelmezéséről. S ezt a folytonos változatosságot annyira megszokjuk, hogy nem is tudnók nélkülözni. Pillanatról-piilanatra lessük az újságot, a melyben ma már a világra szóló, mélyen megrendítő események, theatralitások érdekelnek bennünket. Ideges türelmetlenséggel fekszünk le este s azon gondolattal alszunk el, hogy a reggel vájjon mily szenzácziót talál fel izgató dolgokra éhes gyomrunk pillanatnyi kielégítésére ? Ez a türelmetlenség kihat mindenre! Idegeinket testünk természetének a korlátain túlfeszíti s szerveink rendszertelensége maga alá temeti úgy testi, mint szellemi életünk rendszerét. Csak ezen alapon tudom megmagyarázni a szerelem okából történt gyilkosságokat. A kor emberének a szive csak nagy nehezen tud eszményi érzelmeket táplálni és a szenvedólyes- ség — a mely érzelmi momentumoknál a jelen kort jellemzi, — külön választandó az eszményi érzelemtől. A szenvedélyesség a test ce a vér fellángolása, migaz eszményi érzelem bizonyos lelki egyesülés a szívvel. De megtörténik, hogy két ellenkező nemű szív egymás iránt rokoni érzelmeket táplál a nélkül, hogy vérbeli viszonyba jönnének egymással. Mindkét szívben az eszményi érzelem parázsa éleszti a szerelem tüzét. Nyugodt vérmérsékletnél, szabályos idegrendszernél a végeredményben egyhangú boldogság, mondjuk, hogy csak megelégedés koronázza szivük legközelebbi értelemben vett rokonságát : a szerelmet. De ha az eszményi szerelemben egyesülni akaró két lény csak egyikében is a türelmetlenség megnyilvánul s az eszményi rokonság idő előtt a vér és test vágyainak szenvedélyességévé fajul, a két lény különböző nemű szive együttérzésére nincs, nem T A R C Z A. írogatom a nótákat . . . írogatom a nótákat Egyre-másra, Teszik is a zeneszerzők Muzsikára; Kritikusok megbírálják, Feldicsérik, A poéta ennyivel is megelégszik. S száll a nóta szerteszéjjel Szájról-szájra, Hallgathatja szövegének A gazdája ; A hasznot a zeneszerző Vágja zsebre, Három, négy, öt kiadást ér Egy füzetje. Minap egyik vendéglőben Elmulatva, Hallgattam, egy gentry nótám Mint huzattá ; Kétszer húzták s ép egy százas Volt az ára, Be jó világ jár manapság A czigányra ! Zeneszerző, a vendéglős, Czigány, kellner, A nótából mind megannyi Mennyit zsebel ! Csak a szegény bús poéta Árván járja, Nótáiból nem telik egy Uj kabátra. Szendrői Holozsnyay Cyrill. Pistike és a diszebéd. Irta: Dr. Váradi Ödön. Pali barátommal, egykori iskolatársammal találkoztam a múlt héten. Nagyon örültünk a viszont látásnak. Pali rövid egy óra alatt elmondta az utolsó tiz esztendő történetét. Csendes, nyugodt volt az élet folyása. Hivatalnok lett, majd megházasodott s egy szép fiú boldog apja. A bucsuzásnál megkellett Ígérnem, hogy elmegyek hozzá vasárnap ebédre. — Az én aranyos feleségem mondá Pali elragadtatva — ha megtudja, hogy viszont láttam évek óta véletlenül legjobb barátomat, olyan diszebédet fog csapni, minek nem is lesz párja. —- Mert remek gazd- asszony ám az én kis feleségem. S aztán megismered az én fiamat: Pistikét. — Nem szoktam dicsekedni, mondá Pali — de ennek a fiúnak nincsen párja széles e világon. Bekövetkezett a vasárnap. ' Én ünnepi feketében beállítottam vendéglátó barátomhoz. Nagyon szívélyesen fogadtak. Pali nem túlzott, midőn azt mondta, hogy aranyos felesége van. Kék szemű, rózsás arczu, bájosan mosolygó asszonyka volt, kivel a hivatalnoki ranglétra legmagasabb fokán álló hivatalnok is meglehetett volna elégedve. S azután élénken kezdett kérdezősködni az iskolai évek érdekesebb élményei után s hogy férje milyen tanuló volt. Én Palit megtettem kitűnő tanulónak — pedig volt időnként egy-egy szekundája — mely emberbaráti cselekedetemet Pali hálás mosolylyal honorálta. De a legszivélyesebb volt mégis a kis Pistike, a család egyetlen sarja és szemefénye. A kis Pistike azzal kezdte barátkozását, hogy azt indítványozta, hogy játszunk köteles játékot. S mielőtt a barátságos ajánlatra felelhettem volna, már hangos „Hurrá, hurrá“ kiáltásokkal körülölelt s vígan kapaszkodott rajtam felfelé s midőn sáros czi- pőcskéivel feketémen alapos nyomokat hagyva, vállaimra felmászott s ott felállva, szülei felé azt kiáltotta: — Kukk! mamuczi, kukk kis papuczi! Szülei e sikerült ötletre örömkönnyeket hullattak. A Pali ugyan tett némi czélzást arra, hogy Pistike összetaposta fekete ruhámat, de erre az édes mama tréfásan megjegyezte : — De kérlek, fiam, hadd örüljön az aranyos Pistike. A kis legény különben ötlet gazdagságát az ebéd elérkeztéig többször bemutatta. Nem sok idő múlva Pistike egy kis léghajóval jött elő, melyet hirtelen bajuszom végére kötött s láthatólag jól mulatott, midőn a léghajó bajuszomat rángatta felfelé. Majd családi foottball játékot játszottunk. Ez Pistikénél abból állott, hogy egy nagy labdát vágott minden jelenlevőkhöz, s igy hozzám is majd apró lábacskáival rugdosta kezünket, lábunkat, hasunkat. Pistike minden ügyes mutatványa után az én Pali barátom s felesége boldogan felém fordultak, s kérdék: — Nos kedves barátom, ugye édes gyerek ? Hát még mikor állatseregletet játszottunk. Pali felesége meg én Pistike indítványára négy- kézlábra ereszkedtünk.
