Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-31 / 31. szám

Melléklet a Szatmármegyei Közlöny 1904. évi 3I-ik számához. Folytatás a falapról. Mély hatást tettek reám ezek a dolgok, nemcsak elmémre, hanem szivemre is. Érzem, hogy mi az egy város közönségének, a mely amikor már csaknem ezer éven át állott fenn, küzdött a magyar nemzet törek­véseiért, —■ érzem, hogy mily fájó érzés lehet az, amikor látja, hogy ennek a munkának gyümölcsét nem élvezheti, nem gyarapodik intézményeiben, de sőt vészit azokból. Én hiszem, hogy lesz jobb jövő, ilyennek lennie kell. Lesz idő, mondom, amikor a magyar állam meg fogja jutalmazni azon városokat, amelyek becsületesen szolgálták s küzdöttek a magyar nemzetért. S azért mondom még egyszer, hogy a becsületes munka elfogja nyerni jutalmát s a város fel fog virágozni. Törekedni kell azért erkölcsileg, anyagilag, szellemileg konszolidálni a meglevő intézményeket s emellett ez­után is még fokozottabban dolgozni kell a magyar nemzeti állam kiépítésére. S a magyar állam bizonyára nem lesz háládatlan. Valahányszor tapasztalom a nemes vágyakozást és lelkesedést, mint tapasztalom ma is, nem fogok késni az ily nemes aspiracziókat felkarolni s a felsőbb forum előtt is előmozdítani, hogy majdan elérje e város lakossága, hogy egy hasonló ünnepélyen a polgármester ne két keserű könycseppet, hanem két örömkönycseppet ejtsen, a megvalósult vágyak öröm könycseppjeit. Azt kívánom, hogy a Mindenható e várost nemes aspiráczióiban segítse meg s lelkes vezetőit ennek javára sokáig éltesse ! A főispán gyönyörű beszéde, melyben egy szebb jövő képét rajzolta meg, leírhatatlan lelkesedést keltett. Stoll Béla igen szép beszédben a törvényszéknek Nagybányáról való elvitelét panaszolta. Ez a harma­dik keserű könnycsepp. Midőn Róth Ferencz kir. törvényszéki elnököt éltetné, kívánja, hogy á vissza­állítandó törvényszék elnökét majdan ő vezesse be. Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök a vendégek nevében a főispánra emeli poharát, mig dr. Fekete Samu vármegyei főorvos nagy figyelemmel hallgatott beszédben a városra ürítette poharát, kívánva, hogy Gellért polgármester vezetése alatt a virulásának, fejlő­désének legmagasabb fokát érje el. Ezzel a felköszöntők véget értek, de az illusztris társaság a legvidámabb hangulatban még az esti órákig maradt együtt. A faklyásmenet. Az első nap ünnepségeinek egyik kiemelkedő mozzanata volt a fáklyás s fonczás-menet, mely igazi nagybányai speczialitás. A gyülekezés fél Sóra tájban a felsőbányai-utczán, a polgári leányiskola előtti téren történt. A polgárság s az ifjúság nagy számban jelent meg, hogy' részt vegyenek a menetben, mig az egyenruhás bányászok 300-an voltak, kik mindnyájan magukkal hozták fon- czáikat is. A hatalmas menet elrendezése jó időt vett igénybe, de mire az éstharangszó utolsó kongása is elhangzott, a menet készen állott. Égy negyed kilencz órakor egyszerre tüzfénvbe borult az ég s a borongós, felhős égboltozat bíbor­vörös visszfényétől messzire úgy tetszett, mintha nagy tűzvész döhöngene valahol. Kétszázötven lobogó fáklya s háromszáz foncza világította meg tüzvörös fénynyel az óriás tömeggé felszaporodott közönséget, mely a díszbe öltözött bányászzenekar indulói mellett, Égly Mihály főjegyző és Fábián Lajos bányamérnök, rendezők vezetése alatt négysoros hosszú kigyódzó vonalban indult meg a felsőbányai-utczán át a Fő-térre. A legnagyobb rendben s fegyelmezettséggel vonuló menet valóban impozáns, elragadó látványt nyújtott, mely még impozánsabbá vált akkor, midőn a menet a Fő-téren teljesen kibontakozhatott. A főispáni pár s a vendégek a városi nagyszálló erkélyéről gyönyörködtek a festői látványban s ott fogadták az üdvözletét is, melyet messze hallható, csengő hangon, óriási közönségtől körülvéve Révész János tolmácsolt kiváló szónoki erővel. Kristóffy József főispán a szeretetnek e tüntető demonstrácziójáért mély meghatottsággal mondott kö­szönetét s őszinte szívből fakadó érzelmekkel tolmá­csolta, hogy e szép város jövőjéért, boldogulásáért mindent el fog követni. A páratlan szépen sikerült demonstráczióról úgy a főispáni pár, mint az idegen vendégek a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak. Estély a bányaigazgatónál. Fáklyásmenet után Neubauer Ferencz bányaigaz- gató-főbányatanácsos és neje a bányaigazgatóság ter­meiben magas vendégeik tiszteletére fényes estélyt adtak, mely briliáns megnyilatkozása volt a nagyúri vendéglátásnak s méltó befejezése az első nap emlé­kezetes ünnepségeinek. Az estély, melyen a bányász zenekar játszott, a legpompásabb hangulatban jóval éjfél után ért végett. Látogatások:. Kedden délelőtt Kristóffy főispán Géllért polgár- mester kíséretében megtekintette a Széchenyi-ligetet, melynek páratlan szépségeit nem győzte eléggé dicsérni. Meglátogatta a festőiskolát, Thorma János és Ferenczy Károly festőművészek, tanárok fogadták nagyszámú tanítványaik élén. A festőiskola ez alka­lomra a tanulóknak képeiből egy kis kiállítást rögtön­zött, mely igen megnyerte a főispán tetszését; külö­nösen Maticskának és Krizsánnak képei tűntek föl. A festőiskolából a főispán a múzeumba hajtatott, hot Égly Mihály és Schönherr Sándor múzeumi őrök fogadták. A főispán nagy elismeréssel nyilatkozott a fiatal múzeumról s Ígérte, hogy legközelebbi látogatása alkalmával részletesen megtekinteni azt. A főispáni pár ezután néhány látogatást tett. Ebéd a polgármesternél. Déli egy órakor Gellért polgármesternél nagysza­bású fényes ebéd vojt. Az ebéden részt vettek : Kris­tóffy József főispán és neje, 'Neubauer Ferencz bányaigazgató és neje, özv. Turman Olivérné, Ilosvay Endre és neje, dr. Miskolczy Sándor és neje, Gellért Béla és neje, Km. Pap Sándor, dr. Fekete Samu, Torday Imre, Vojnarovits Sándor főispáni titkár, Róth Ferencz törvényszéki elnök, Révész János, Ilosvay Gusztáv főszolgabíró, Kovács Sándor szolgabiró, L. Bay Lajos országgyűlési képviselő és Égly Mihály főjegyző. Az első felköszöntőt Kristóffy főispán mondotta a vendéglátó házi urra ; Gellért polgármester a főispán egészségére ürítette poharát, ki látogatásával Nagybá­nyának igaz örömet szerzett. Km. Pap Sándor szellemes szavakkal a polgármesternét, a bájos háziasszonyt éltette. Révész János a főispánt köszöntötte fel jóizü, humoros beszéddel. Végül Gellért polgármester Róth Ferenczre mondott tósztot, Róth törvényszéki elnök és Km. Pap Sándor a főispánt éltették. A délutáni vonattal Kristóffy főispánná vissza­utazott Bikszádra ; az ebéd azonban tovább folyt s lelkes hangulatban a késő délutáni órákig tartott. Ezután a főispán Gellért polgármesterrel látoga­tásokat tett. * Este a Széchenyi-ligetben adott találkozót egy­másnak a város előkelő közönsége. A vacsorán részt vett Kristóffy főispán is, mely után a fiatalság csakha­mar tánczra perdült. S ez a rögtönzött mulatság egy egész kis bállá nőtte ki magát, mely a kora hajnali órákig tartott. * Szerdán délelőtt a főinpán nagy kísérettel Felső­bányára utazott, hol nagy ünnepélyességgel fogadták. Délben a főispán tiszteletére diszebéd volt, melyen részt vett Felsőbánya szine-java. Kristóffy főispán, csütörtökön reggel utazott vissza Bikszádra. I I I K K. — Tanári kinevezés. A nmeit, vallás és közok­tatásügyi miniszter Makoldy Sándor szép tehetségű s törekvő ifjú tanárjelöltet, özv. Makoldy Gyuláné fiát a verseczi állami főreáltanodához tanárnak ki­nevezte. Őszintén gratulálunk és sok szerencsét kívá­nunk a szorgalomnak ezen elismerése alkalmából! — Alispáni jubileum ezitn alatt megjelent hí­rünkre vonatkozólag Nagy László alispán úrtól a a következő levelet vettük : Tisztelt szerkesztő ur ! Becses lapjában megjelent hir az alispáni jubileumról nagyon kényes helyzetbe hozott, mert protestálnom ellene ép oly Ízléstelen dolognak tűnhetik fel, mint jóakaratu hallgatással mellőzni a tudomásul vételt. Azonban, ha nem csalom magamat, egy szerencsém van, az, hogy mindenki elhiszi, hogy a magara jubi­lál tatásának nem vagyok óhajtója, annyival kevésbbé, mert érzem, hogy a vármegye közönsége tiz éves jubileumom alkalmával olyan kitüntetéssel halmozott el, a megnyilatkozás oly közvetlen és általános volt, hogy újabb tiz évi szolgálat után sem érezhetném az akkor adott elismerést letörlesztettnek s ma a hanyatló korban újabb adósságot vállalni legfelebb egy erkölcsi esődnek lehetne indító oka. Nagyon köszönöm a megemlékezést rólam — bocsánat, a csekélységem szót ki nem állhatom s mindenesetre annyi jót eredményezett, hogy akik jelen soraimat olvassák, meggyőződhetnek, hogy a múlt jubileum emléke ma is kitörölhetetlen hála érzetével van lel- kembe bevésve s nincs semmi szükség arra, hogy a vármegye közönsége a még le nem szolgált elis­merést még ujjal is tetézze s nagyon megleszek elégedve, ha időm és erőm marad a vármegye kö­zönsége iránt érzett kötelezettségem egyrészét telje­síteni, mert teljesen ugv sem viszonozhatnám azt soha. Maradtam őszinte tisztelettel Nagykároly, 1904. julius 25. Nagy László, alispán. —- Barha jól tud­juk, hogy köztiszteletben álló alispánunk, személyét illetőleg szívesen kitérne az ünnepeltetés elől, de úgy értesültünk, hogy az a közszeretet és ragaszkodás — melylyel a vármegye közönsége érdemekben gazdag alispáuja iránt viseltetik — oly impozáns alakban fog megnyilvánulni, melynek az alispán ur — még akarata ellenére is — kénytelen lesz engedni. — Kinevezés. A debreczeni itéló-tábla elnöke Dán György debreczeni, Móritz István hajdúnánási és Dr. Tágos M. Vazul rózsapataki lakos végzett joghallgatókat a debreczeni itélő-tábla kerületébe díjtalan joggyakornokká kinevezte. — Rendjel viselési engedély. A király megen­gedte, hogy ujfalussi Ujfalussy Miklós budapesti 1. honvéd huszár ezredbeli várakozási illetékkel szabad­ságolt főhadnagy a porosz Johanita rend tiszteletbeli lovagkeresztjét elfogadhassa és viselhesse. — Változások a tanári karban. A kegyesrendi kormányintézkedése folytán a tanári karból: Czimmer- mann János Veszprémbe, Kontraszti Dező Kolozs­várra, Lőrincz Gábor és Haunstädter József Rózsa­hegyre. Nagy József Szentgyörgyre, végül Lendvay Márton Nagybecskerekre lettek áthelyezve. Őszintén sajnálva távozásukat, óhajtjuk, hogy uj otthonukban is találják fel azt a szemetet, melyet városunkban maguknak kivívtak. — Az áthelyezett tanárok helyét elfoglalják: Rady József Léváról, Abelsberg József Temesvárról, Péchy Ödön M.-Szigetről. Szalai Károly Veszprémből és Molnár Kálmán Kecskemétről. — Kinevezés.A helybeli pénzügyigazgatóság Ko­vács Ferencz zalaegerszegi adóhivatali díjtalan gya­kornokot a nagysomkuti adóhivatalhoz segélydijas adóhivatali gyakornokká nevezte ki. — Hangverseny. A „Nagykárolyi Kör“ folyó évi augusztus 6-án tartkndó hangversenynyel egybekötött tánczmulatságára a meghívók a mai napon küldettek szét. A hangverseny műsora a legérdekesebb számok­ból van összeállítva. A rendezőségnek sikerült a közre­működésre megnyerni Dr. Havas Miklós hegedű é Benkő Miksa zenedei tanár, zongoraművészt, a kiknek művészi játékában közönségünknek egy Ízben már volt alkalma gyönyörködni, midőn L. Komáromi Mariska énekesnővel egyött szerepeltek városunkban egy hang­verseny műsorán. Kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, forduljanak Dr. Antal István r. b. elnökhöz, ki legnagyobb készséggel fogja rectifikálni a tévedést. Egyben figyelmezteti a rendőség a n. é. közönségét, miszerint a jegyek előjegyzése a holnapi nappal bevégződik és azontúl már csak az előadáson lesznek kaphatók, a mikor is a rendezőség már nem lesz azon helyzetben, hogy a jobb helyek iránti igé­nyeknek eleget tehessen. A kibocsátott meghívó szövege a következő : Meghívó. A „Nagykárolyi Kör“ 1904. évi augusztus hó 6-án, szombaton Nagykárolyban, a Polgári Olvasókör összes termeiben gróf Károlyi György országgyűlési képviselő ur védnöksége alatt saját pénztára javára hangversenynyel egybekötött zártkörű nyári tánczmulatságot rendez, melyre kívül czimzett urat és b. családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Helyárak : Páholy 10 korona, oldalszék 3 korona Felülfizetéseket a jótékonyczél érdekében köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Műsor ; 1. Felolvasás, tartja : Dr. Sternberg Endre ur. 2. Ma­gyar dalok, czimbalmon előadja: GyőrffyErzsiké k. a. 3. Vig monolog, Győrffy Sándor úrtól. 4. Benkő Miksa ur zongora játéka. 5. Dalok, zenekisérlettel elő­adja : Kálnay Gyula ur. 6. Beriot: G.-Dur hegedű verseny. Előadja: Dr. Havas Miülós ur, zongorán kiséri: Bemkő Miksa ur. Gróf Károlyi György, disz- elnök. Rendező-bizottság: Dr. Antal István, Gallasz Ödön, Dr. Rooz Elemér, Dr. N. Szabó Albert, Dr. Sternberg Endre, elnökök. Becsky István, Győrffy Sándor, Kaufmann Sándor, Makoldy Sándor, Tóth Zoltán, alelnökök. Blau M. László, Debreczeni Sándor, Friedl István, Kálnay .Gyula, Brandtsch Gyula, Cukor István, Kovács József, Tóth Kálmán, Hegedűs Ignácz, Schuszteritsch Béla, pénztárnokok. Adler Ernő, Adri­ányi Zoltán, ifj. Andrássy Jenő, Bakó Béla, Barkóczy István, Baudisz Jenő, Bálint Endre, Bálint Jenő, Balogh Ferencz, Báthy Lajos, Benedek Sándor, Berger Jenő, Berger József, Berger Miklós, Blatinszky Jenő, Borody Béla, Both László, Buttyán Ferencz, Búzás Antal, Csipkés Jenő, Csipkés József, Csipkés Károly, Dávid Géza, Eglis István, Elek Emil, Elbel Béla, Erdőss Jenő, Faragó Dezső, Fejes Janos, Friedl Ernő, Frie­denstein Jenő, Gaal Miklós, Griszháber István, Grosz József, Hadál István, Havas Béla, Havas Miklós, Hauler János, Heinrich János, Holéczy Gyula, Hornyák Sándor, Horváth László, ilosvay Péter, Jakabffy Gábor, Jordáh Emil, Kalos István, Kardos Aurél, Kaufmann József, Kemény Lajos, Kerekes János, ifj. Kerekes Ödön, Korányi Ferencz, Kovács György, Krausz Jenő, Lang Ágoston. Leitli János, Liszer Emil, Lukács Mihály, Matolcsy Sándor, Medvey Lajos, Mercs László, Nagy József, V. Nagy Gusztáv, Orosz György, Páskády János, Peiszner Arthur, Pucser Károly, Puskás László, Rátvay József, Rósner Bertalan, Rósner He'nrik, Rózsa Jenő, Rpzsa Lenczi, Sikolya Bá­lint, Singer Márton, Schönpflug Viktor, Schwartz Vincze, Schwartz Adolf, Somlyáy Elemér, Sternberg Denes, Sternberg Ottó, Sternberg Simu, Dr. Sternberg Zoltán, N. Szabó Elemér, N. Szabó István, N. Szabó Tibor, Szabó József, Szadeczky Zoltán, Szente István, Székely Eduárd, Szintay Gtbor, Szomor Aurél, Taub Mihály, Taub Géza, Tátorján István, Totós János, Varga Imre, Dr. Vetzik Ede, Vetzxk Sxndor, Vida Lajos, Dr. Vojnarovits Sándor, Vodicska Sándor, Wagner Rudolf, Zanathy László, Zanathy István, rendező-bizottsági tagok. — Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Pintér Lujza helybeli állami polgári iskolai segédtanifónőt jelenlegi minőségében a pagytapol- csanyi állami polgári iskolához helyezte áf. — Tánczrpulatság. A helybeli kath. legéqyegye- sület e hó 24-én vasárnap tartotta meg szokásos nyári házi mulatságát az egylet helyiségében, mely úgy erkölcsileg miut anyagilag fényesen sikerült. A tanczot Honnerlein egy felvonásos vigjátéka előz te meg, mely minden egyes szereplőnek dicsóretremóltó játéka folytán kitünően sikerült. A vígjátékot táncz követte, mely Jónás Gyuri zenéje mellett kitartó jókedvvel a hajnali órákig tartott. — Vasutasok előléptetése. A kereskedelmi mi­niszter a helybeli vasúti állomás tisztviselői közül a következőket léptette elő : Ecsedi Péter hivatalnokot az V. fizetési osztály I. fokozatából a IV. fizetési osztály III. fokozatába ellenőrré, Salamon Ferencz hivatalnokot az V. fizetési osztály II. fokozatából ugyan­azon fizetési osztály I. fokozatába, Gönczi István hiva­talnokot a VI. fizetési osztály II. fokozatából ugyan­azon fizetési osztalv 1. fokozatába és Kálnay Gyula főraktárnokot a .11. fizetési osztály II. fokozatából ugyanazon fizetési osztály I. fokozatába első osztályú főraktárnokká. — Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület mai napon délelőtt 10 órakor a városháza tanács­termében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat : 1. Gróf Károlyi Tibor örököseinek kérelme, — telek- könyvileg a város nevén álló — szentmiklósi 157. tjkvi ingatlan tulajdonjogának rendezése,' illetve ezen ingatlannak kérelmezők részére tjkvi átadása iráqt. 2. A nyugdijügyi bizottság jelentése néhai §assLajqs volt városi írnok özvegyének ég árvájának ellátása tárgyában 3. A fővárosi 1848—49-íki ereklyemuzeutn megkeresése a „Petőfi-album“ megrendelése tárgyá­ban. 4. A fővárosi Kossuth-muzeum megkeresése Rákóczi Ferencz arczképének megfestetése tárgyá­ban. 5. Róth Ferencz nagykárolyi lakos kérelme, telke Petőfi-utczai része előtt készített asphalt-gya­logjáró költségei fele részének a város által leendő kifizetése iránt. 6. A bor- és husfogyasztási adó meg­váltása tárgyában intézkedés. 7. Az esküdtképes egyéneket összeíró bizottságba tagok választása. 8. A választási törvény reformja czéljából eszközölt összeírásért, a statisztikai hivatal által megküldött

Next

/
Thumbnails
Contents