Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-03 / 27. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A főispán útja az Avasban. A szinérváraljai járás közönsége lelkes fogadtatásban részesítette vármegyénk szeretett főispánját azon alkalomból, hogy családját nyári tartózkodásra a kies avasi völgyben fekvő bikszádí fürdőbe vitte s hogy ez alkalommal először lépett e járás területére. A főispán junius hó 28-án a reggeli vonattal érkezett Szatmár felől. A szinérváraljai vasúti állomásnál, melyet a fogadásról hirt vett községek zászlói tarkítottak, Ilosvay Gusztáv főszolgabíró a járás majdnem teljes számban összegyűlt intelligentiája élén rövid beszéddel üdvözölte a főispánt, kiemelve, hogy a fogadás nem hivatalos, hanem társadalmi jellegű s kívánta, hogy a főispán családjával együtt kellemesen érezze magát a járás területén. A főispán válaszában kijelentette, hogy ő — bár utjának czélja főkép az üdülés ; de az időt, melyet itt tölt, nem csupán az üdülésnek szánta, hanem annak is, hogy e járás viszonyait, népét, szükségleteit tanul- mányozza és ott a hol szükségét találja, a segítő kezet a jogos igények kiélégitésére, nem fogja megvonni. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után a főispánnénak és bájos leányának rózsabokrétát nyújtottak át s ezután megindult a menet, mely mintegy 40 kocsiból állott s elkísérte a főispánt és családját Neupauer János szolgabiróhoz, hol villásreggeli várta a főispáni családot. (A főszolgabíró elsőizben jelentette ki, hogy sajnálja, miszerint legényember s igy a fogadást nem eszközölhette legény lakásán.) A gazdag villásreggelin a főispánon és családján kívül részt vettek Szentiványi Gyula orszgy. képviselő, Kováts Gyula, Mándy Zoltán, Ujfalussy Miklós, Fényes Béla, Nagy Lajos földbirtokosok, Bajnay Géza járás orvos és Dr. Ember Elemér körorvos, Dr. Fényes Antal és Szentiványi László. A szives háziúrtól és háziasszonytól elköszönve, megindult a menet élén a főszolgabíróval, Szentiványi Gyula négyes fogatán. A kocsik az avasi völgy kapujáig a „Cseres“ hegy tetejéig kisérték a főispáni párt, hol Nyágul Mihály avasujvárosi községi biró rövid beszéddel fogadta, s az avasujvárosi derék magyar fiukból álló bandérium vezette őket tovább a községházáig, hol a felállított diadalív mellett az összegyűlt község élén Széli György ev. ref. lelkész tartalmas, mélyen átgondolt beszéddel üdvözölte a főispánt: „Mint a nagy római, úgymond, midőn pihenni ment, nem tudja magáról a közügy gondjait lerázni, úgy méltóságod is, ki most pihenni jön, lehetetlen, hogy éles szemével körültekintve észre ne vegye e kies völgy szükségeit. E völgy természeti szépségekben gazdag, de nem kincsekben, mert a világtól elzárt s meglevő kincseit sem tudja értékesíteni ; ismerve méltóságod múltját, tudva jelenét, bízunk benne, hogy erős támaszunk lesz jogos kivánataink kivívása körül.“ Kérte, kívánta, hogy a főispáni pár kellemesen töltse idejét és Isten áldását kérte működésére. A főispán válaszában kijelentette, hogy e völgy jogos érdekeit, különösen a közlekedés rendezését szivén viseli, hogy hiszi azt, miszerint az avasi vasút rövid időn belül létesülni fog s e völgy elrejlett kincseit értékesithetővé teszi. Könnyeket csalt a jó magyarok szemébe azon kijelentése, hogy jól esett látnia e végvidéken a derék magyar népet, hallania szépen csengő édes magyar anyanyelvét. A beszédet éljenzés és virágzápor kisérte s a főispán és felesége kocsija tele lett virággal. Az avasujvárosi bandérium, a község határáig kisérte a menetet, a vámfalui határon pedig a kőszegremetei és vámfalui magyar fiukból álló 30 tagú bandérium várta a főispánt és kíséretét, s ezekután az újvárosiaktól átvéve a vezetést, lelkes magyar nótákat dalolva vezette tovább a főispáni párt az avasflesőfalui határig. Avasfelsőfaluban egy negyven tagból álló román bandérium várta az érkezőket, mely valóban érdekes látványt nyújtott. A lovasok apró lovaikon, nemzeti öltönyt viseltek, derekukon a széles tüsző, fejükön máramarosi kalap, nemzeti szinü pántlikával körülkötve, mindegyiknek kezében apró, még a vezetőnél egy nagy nemzetiszinü zászló volt. Ezek vezették a menetet a községbe, hol az utcza zöldgalyakkal volt díszítve, a községháza előtt pedig csinos diadalív volt, mely alatt az ut erdei páfrány bársonyos szőnyegével volt mintegy 40 méternyi szélességben kikárpitozva. Jtt Demián Athanász gör. kath. lelkész mondott beszédet: „E völgy lakóinak nagyobbrésze idegen anyanyelvű, de ez is jő magyar volt mindenkor. Biztosítjuk méltóságodat, hogy ez nem változott s mi készek vagyunk magyar hazánkért és királyunkért vérünket és vagyunkat bármikor feláldozni.“ Isten áldását és segedelmét kérte a főispán munkatársául. A főispán megköszönte a lelkes fogadást, biztosította a községet, hogy jogos igényeinek érvényesítésére benne mindég segítőt talál s lelkes éljenzések között folytatva útját fél 1 órakor érkezett meg a bik- szádi fürdőbe, hol a bejáratnál a kivonult Bikszád községiektől még egy dörgő éljent kapván, a fürdőbe megérkezett, hol Dr. Ecsedy Gedeon fürdőigazgató fogadta. Adja Isten, hogy a főispánék kellemesen töltsék idejüket vármegyénk e kies helyén s vármegyénk kormányzója az üdítő pihenéstől megerősödve, uj kedvvel, Isten áldásával folytassa működését úgy, ahogy kezdette. 12894—1904. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Meghívás. Van szerencsém a törvényhatósági bizottság tagjait a folyó évi julius hó 8-án délelőtt 11 órakor Nagykároly város városházának üléstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívni. Nagykároly, 1904. junius 29. Hazafias üdvözlettel: Nagy László, alispán. Tárgysorozat: 1. A 62000—1904. B. M. szám alatt kibocsátott körrendelet értelmében a vármegyei alkalmazottak fizetésrendezésével szükségessé vált intézkedések. Fj. 2. Avas-Újfalu község módositott szervezési szabályrendelete. II. 3 Ombód község képviselő-testületének ingatlanszerzése tárgyában hozott határozata. II. 4. Vasvármegye törvényhatósági bizottságának átirata a körorvosok anyagi helyzetének javítása érdekében. II. 5. Felső-Bánya város vásártartási és hely- pénzszedési szabályrendelete. II. 6. Mező-Petri község képviselő-testületének határozata a róm. kath. hitközség részére az árvapénztári tartalék-alapból 6000 korona segély kiutalása tárgyában. II. 7. Sárköz község képviselő-testületének községház építése tárgyában hozott határozata. II. 8. Kolczér község képviselő-testületének törzsvagyon elajándékozása tárgyában hozott határozata. II. 9. Kapnik-Bánya község képviselő-testületének községház építése tárgyában hozott határozata. II. 10. Dr. Kolozs Mihály érendrédi körorvos oklevelének kihirdetése. II. 11. Nagykároly városi nagyutczai zsellérrészi legelő-birtokosság szervezési szabályainak jóváhagyása. II. 12. Vámfalu község 1904. évi pótköltségelőirányzata. II. 13. Máté-Szalka község határozata az állami óvodának a gyermekmenhelylyel leendő egyesítése tárgyában. III. 14. Kis-Palád község határozata uj temető létesítése végett ingatlan szerzése tárgyában. III. 15. A vármegyei tisztviselői nyugdíj- választmány előterjesztése Veres Albert vármegyei dijnők nyugdíjaztatása ügyében. I. 16. Ugyanaz Balika András volt vármegyei járási írnok nyugdijalapi járulékainak visszatérítése iránti kérelme ügyében. I. HI R E K. — Személyi hir. Gróf Károlyi István junius 29-én Budapestről városunkba érkezett. A grófi kastélynak a napokban Kovács Leo ny. ezredes vendége lesz. — Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszter Makranczy József nagykárolyi törvényhatósági kir. állatorvost szolgálati érdekből Csíkszeredára helyezte át s helyette Szatmárvármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város területére a törvényhatósági kir. állatorvosi teendők ellátásával Augisztiny Gyula kir. állatorvost bízta meg. Makranczynak, ki városunk fia volt s évek óta közmegelégedéssel teljesítette vármegyénkben a törvényhatósági kir. állatorvosi teendőket, boldogságot kívánunk az uj otthonában. — Szabadságolás és helyettesítés. Az alispán Dr. Komoróezy Iván csengeri helyettes főszolgabírónak a junius hó 25 tői augusztus hó 5-ig terjedő időre szabadságot engedélyezett s ez időre a csengeri szolgabirói hivatal vezetésével Szombathy Ödön szatmári járási szolgabirót bízta meg. — Névnap. Junius 29-én Péter Pál napján felkeresték Timár Pétert, a helybeli kegyesrendi társház főnökét nagy számú tisztelői és jóbarátai, hogy jó kívánságaikat kifejezzék a közbecsülésben álló házfőnök előtt. — Lelkészi beiktatás. Mint lapunk múlt számában jeleztük is már, junius 26-án iktatták be állásába nak tartja-e mindenki az asztalnál. Ilyenkor az urak nagyon szoktak vigyázni, hogy véletlenül olyat ne mondjanak, amit rossz néven vehetne Kempelen bácsi. És azt is mondják, hogy mindig töltött revolver van a zsebében. Én Dúsának mindent elmondtam, amit Kempelen bácsiról tudtam, hogy agyonlőtte Suskovics bácsit és hogy Suskovics néni is meghalt és hogy milyen bátor ember, — ebédnél aztán mindig csak Kempelen bácsit nézte. Végül Kempelen bácsinak feltűnt, hogy Dúsa le nem veszi róla a szemét és igy szólt hozzá : — Tetszem magának kisleány? Dúsa mindig megszokta mondani, amit gondol és igy felelt : — Bizony nem tetszik nekem. És ekkor kiköpött. — Hát akkor miért néz folyton ? — Mert szeretnék magától valamit kérdezni. Édesmama már akkor rosszat sejtett, apa pedig vasvilla szemekkel nézett Dúsára. Kempelen bácsi azonban biztatta Dúsát, hogy csak kérdezzen tőle akármit, ő válaszolni fog. Dúsa ekkor összeránczolta a fekete szemöldökét és a fénylő macskaszemével olyan erősen nézett a rozmárbajuszu bácsira, hogy magam is megijedtem. Csendesen mondta : — Megjelent magának álmában már Suskovics néni ? Erre nagy ijedség támadt a szobában és én azt hittem, Kempelen bácsi mindjárt kiveszi a töltött revolvert és agyonlövi Dúsát. Édesmama azonban kivezette Dúsát és büntetésül nem adott neki gyümölcsöt, pedig Dúsa vendégünk volt. Engem is kikergetett apa, de ez nagy igazságtalanság volt, mert én meg se mukkantam, sőt aznap véletlenül igen jól viseltem magamat. Dúsa azonban igen dühös volt, hogy nem kapott gyümölcsöt és egyre azt mondta nekem, hogy ezt nem viszi el szárazon Kempelen bácsi. Két napig dühös volt, mert nem eresztették az ebédlőbe, hanem külön terítettek neki a gyerekszobában, akkor aztán kész volt a boszúállás terve. Estére végre is hajtotta és én segi- tettem neki, bár nagyon féltem és ellenkeztem, mégis segítettem neki, mert amit ő akart mindig megtettem. Az urak egész estig vadásztak és künn a tarlókon zsiványpecsenyét sütöttek, úgy, hogy mikor hétkor hazajöttek, majd leragadt a szemök a nagy fáradtságtól meg a bortól és tüstént ágyba feküdtek. Édesmama a húgaimmal odaát volt Szombathyéknál teán, de Dúsát és engem nem mertek magukkal vinni. És ekkor hajtottuk végre a tervünket. Dúsa kibontotta a haját, az arczát befehéritette lisztporral és korommal nagy fekete karikát csinált a szeme köré, aztán egy fehér lepedőt vett magára, mint a kisértetek szokták. A fekete kandúrt bepólyázta egy gyerekpólyába, de_ a farkát künnhagyta, hogy megfoghassa a kezével. Éri pedig magamhoz vettem a varázslámpámat, melyet laterna magica-nak hívnak s amelyet az édes Jézuska hozott nekem 4 frt 50 krajczárért, mert karácsonykor elég jó bizonyítványom volt és akkor még senki sem merte volta remélni, hogy év végén megbukom két tantárgyból. Én sem. Mikor a vendégszoba előtt hallgatództunk, Kempelen bácsi már úgy hortyogott, mint az inárcsi fűrész- malom, amely gőzerőre van berendezve. Óvatosan benyitottunk a sötét szobába. Dúsa szembeállott az ágygyal, magam pedig a dívány mellé állottam és a fogam borzasztóan vaczogott a félelemtől, de azért mégsem szaladtam el. Ekkor a laternából kék fényt vetettem a falra és Dúsa odaállott a fényes tányérba és a szemét forgatta. A fekete macskát pedig a karján tartotta, mintha polyásgyerek volna. Ámbár tudtam, de Dúsa mégis olyan iszonyú és kisérteties volt, hogy halálra megijedtem és a laterna reszketett a kezemben és a kék fény is tánczolt. De azért mégsem szaladtam el. És Dúsa ekkor üvölteni kezdett. — Kempelen ! Kempelen! — üvöltött — Kempelen ! Hanem a bácsi igen mélyen aludt és csak akkor ébredt föl, amikor Dúsa már sokszor üvöltött. Ekkor egyszerre felült az ágyában és mereven nézte a reszkető fényt. — Ismersz Kempelen ? — üvöltette Dúsa. — Ki az ? Mi az ? — ordította a bácsi. — Suskovicsné vagyok, akinek meggyilkoltad az urát. A gyerekemnek nincs sem apja, sem anyja, elhoztam neked, nesze neveld föl! Azzal a farkánál fogva odadobta a macskát az ágyra. A macska ijedt nyekkenéssel ráesett Kempelen mellére, onnan fölugrott az almáriom tetejére, mint egy fekete ördög. Kempelen bácsi nem szólt semmit, hanem visszafeküdt a párnára. Én pedig hirtelen elfujtam a laterna gyertyáját, aztán kiszaladtunk az ajtón, miközben jól összeütöttük a fejünket. A macska a lábunk alatt rohant ki. Azt hittük, hogy Kempelen bácsi fel fogja lármázni az egész házat, de biz az meg se moczczant a szobájában. Dúsa aztán megmosakodott, anélkül, hogy valaki észrevette volna a cselédek közül s mire édesmamáék visszajöttek Szombathyéktól, akkor már mi ketten mélyen aludtunk, ki-ki a maga szobájában. Mikor reggel fölébredtem, igen örültem a sikerült tréfának, de apa rosszkedvű volt reggelinél és azt mondta, hogy Kempelen bácsit haldokolva találták a szobájában. Erre már én sem örültem. Kempelen bácsit a nyavalya törte és félrebeszélt és édesmama azt mondta, nagyon kellemetlen, hogy éppen a mi házunkban lett beteg. Később Dúsával kimentünk az ököristálló mögé és ott ünnepélyesen megesküdtünk, hogy ezt nem fogjuk elmondani sekinek. Meg is tartottam az esküt, csak két jóbarátomnak mondtam el, de ők viszonesküt tettek, hogy a kin pádon sem vállják be az igazgató urnák (Mind a kettő igen elszánt ismétlő.) Kempelen bácsi meg öt napig feküdt nálunk, de nem halt meg, hanem hazavitték tragacson. Még akkor se tudta, hogy fiu-e vagy leány. Azóta elmúlt egy esztendő és most mát egészen jól van. A múltkor láttam a templomban, bottal jár, de azért egészen jól van, csak czukkol egy kicsit. A vakáczió, fájdalom, igen gyorsan röppent el, mint rendesen és Dúsa igen sajnálta, mikor a kedves szülei három hét múlva már kibékültek és őt haza- vitték. Ámbár csak leány, mégis be kell vallanom, hogy nem ismertem még fiút, aki olyan lett volna, mint ő. Mert akárhányszor fájt is neki valamije, azért sohasem sirt, még akkor sem, amikor megrugta a Fánni. (Fánni egy csikó.) És nem is árulkodott soha. Most is sokat gondolunk egymásra és gyakran igen szép képes levelezőlapokat kapok tőle. Ha nagyieszek, talán feleségül veszem, mert ő ezt igen óhajtja, de előbb meg kell tanulnom a boxolást, különben mindég neki lenne igaza, ami lealázó volna rám nézve. Herczeg Jb'erencz.
