Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-17 / 3. szám

szatmArmegyei közlöny közigazgatási bizottságba lépvén át, a közigazgatás rendezésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott s e minőségében előadója volt a közigazgatás egyszerűsí­téséről szóló törvényjavaslatnak. Tagja volt az össze- férhetlenségi törvényt revidiáló bizottságnak is, hol az enyhébb álláspontot képviselte s ez irányban több rendbeli módositványa fogadtatott el. A kepviselőház- ban tagja volt a IV. biralo bizottságnak és az 1898. év óta a delegácziónak. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Chirke Vil­mos pénzügyi számgyakornokot a nagykárolyi ra. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség­hez számtisztté nevezte ki. Gratulálunk ! — Föispáni felmentés. A Hivatalos Lap keddi száma közölte, hogy Őfelsége a király gróf Hugonnai Bélát Szatmárvármegye és Szatmár szab. kir. város főispánját ezen állásától — saját kérelmére — fölmen­tette. Hat éves föispáni ciklus záródik be gróf Hugonnai fölmentésével s igy kénytelenek vagyunk ezen idősza­kot pár szóban jellemezni. Mi megengedjük azt, hogy a nemes gróf sok jóakarattal jött e megyebe ahol előtte az ő rokona es elődje Simontsics Béla felzavart kedélyeket hagyott hátra s igy a jóakarat hangoztatá­sára kettős szükség is volt, nehogy a közvélemény az uj főispánban csak Simontsics bosszú terveinek eszközét tekintse. De sajnos a hat évi kormányzat azt igazolta, hogy gróf Hugonnai Béla a föispáni székből elűzött Simontsics Bélának csak eszköze, kiolthatatlan bosszúvágyának végrehajtó közege volt. Avagy nem erre mutat-é az, hogy hat éves főispánsága alatt a gondjaira bízott vármegye közigazgatásának és tiszt­viselőinek jó hírnevét nem hogy megvédelmezni igye­kezett volna a belügyminisztérium előtt, hanem ellen­kezőleg minden jel arra mutat, hogy elég erélytelen volt a saját vármegyéjét a minisztériumban folytonosan befeketíteni. S igy maga alatt is vágta a fát. Ilyen erélytelen és a saját érdekeit aláásó politikát még főispán nem csinált. Mindezeket most távozása alkal­mával elmondani kötelességünknek tartottuk, hogy tudomást vegyen róla a világ, hogy a vármegyei köz- igazgatás rossz hírnevének terjesztője maga a távozó főispán volt. És ezzel sokat ártott a közügyeknek és sok zaklatásnak tette ki a munka által amúgy is túl terhelt vármegyei tisztikart. Ettől eltekintve távozása alkalmával elismerjük azt, hogy nem volt benne semmi rossz akarat, sőt mindenkor készséggel vállal­kozott jóttenni, ahol tudott. — De hát fátuma az volt, hogy még e téren sem érvényesíthette jótulaj­donságait, mert sohasem állott a saját lábán és igy a rossz tanácsadók játéklabdája volt. Mint embert rokonszenvünk kiséri vissza a magánéletbe és mindig tisztelettel, kedvesen fogunk visszaemlékezni kedves, szeretetreméltó nejére. — Kinevezések- A kir. igazságügy-miniszter Puskás Lajos mátészalkai kir. járásbirósági dijnokot a mátészalkai kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. A nagykárolyi pénzügyigazgató Vidor Károlyt a nagy­károlyi m. kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. — Beteg főpap- Múlt számunkban megemlékez­tünk püspökünk Meszlényi Gyula aggasztó egészségi állapotáról. Mint örömmel értesülünk, az agg főpásztor egészségi állapota jobbra fordult és rövid időn belül felépül hosszas betegségéből. — Áthelyezés- A debreczeni kir. Ítélőtábla elnöke Poszvék Zoltánt a szilágysomlyói kir. járásbíróságnál alkalmazott joggyakornokot a técsői kir. járásbírósághoz helyezte át.-- A miniszter köszöneté. Gróf Károlyi Alajos erdődi uradalmának Lajos majorjában magán népis­kolát szervezett és tart fenn. A vallás- és közokt. miniszter a nevezett grófnak a hazafias népoktatás érdekében hozott áldozatáért elismerő köszönetét nyilvánította. — Á vármegyei igazoló választmány f. hó 9-én délelőtt ülést tartott, ülésében a vármegyei bizottsági tag választás küszöbén a nagykárolyi svábrész és új­városi részre vonatkozó választói névjegyzékét az elhal­tak és elköltözöttek törlésével kiigazította. — Eljegyzés. Lendvay Márton, főgymnasiumunk kedvelt tanára, folyó hó 10-én váltott jegyet Brandsch Bertuskával, Brandsch Mihály a somkuti h. é. vasút üzletvezetőjének kedves leányával. Gratulálunk ! — Tanítói kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter a nagysomkuti állami iskolánál megüresedett rendes tanítói állomásra Szűcs Gyula szakaszi róm. kath. tanítót nevezte ki. — Uj vármegyei bizottsági tag. A nagykárolyi negyedik választó kerület folyó ho 15-én Dr. Róth Ferenczet, a szatmárnémeti kir. törvényszék kiváló képzettségű s köztiszteletben és közszeretetben álló elnökét egyhangúlag vármegyei bizottsági taggá válasz­totta. Gratulálunk úgy a kerületnek, mint az uj vár­megyei bizottsági tagnak ! — Véglegesítés. A földmilésügyi miniszter Csetnez Ármin fehérgyarmati járási kir. állatorvost ez állásában véglegesítette. — Eljegyzés. Szabó Bertalan batizi ev. ref. lelkész jegyet váltott Nagyváradon Homolya István állami főreáliskolai tanár leányával, Ilonával. — A f.-gyarmati tánczestély. A szatmári ev. ref. egyházmegye lelkészi és tanítói gyámintézete alapja javara a tánczestélyt f. évi február 6-án (szombaton) az „Otthon“-kör helyiségében (Dohány-utcza 86.) tart­ják meg. A rendezőbizottság elnökei Hieronymi Károly keresk. miniszter, id. dr. Chorin Ferencz főrendiházi tag és Luby Géza orsz. képviselő. A bizottságnak a tánczestély védnökeiül id. Chorin Ferencznét, gróf Hugonnai Bélánét és dr. Luby Gyulánét sikerült meg­nyernie. A bizottság melynek irodája József utcza 21 I. 12. sz. alatt van, a meghívókat már a napokban szétküldte. — A Vármegyei Hivatalos Lapból. A „Vármegyei Hivatalos Lap“ januar 14-iki 2-ik szama közli a Jeney Géza volt vármegyei főszámvevó és Miklós Demeter szinérváraljai járási hivatalszolga nyugdíjaztatása és özv. Eggenberger Alajosné végkielégítése ügyében kelt közgyűlési véghalározatokat, továbbá a kiházasitó, temetkezési és betegsegélyző egyletek vagyonának a pénzügyigazgatóságok mellé rendelt számvevőségek által való megvizsgálása ügyében ktlt belügyminiszteri rendeletet és az eleven hasznos vadaknak és a hasznos szárnjas vadak tojásainak külföldre való szállítása ügyében kelt földmivelésügyi miniszteri rendeletet. — Meghívó. A „Szatmármegyei Lorántffy Zsu- zsána Egyesület“ 1904. január 23-án a „Pannonia“ szálloda termeiben zárt körű tánczestélyt rendez, melyre t. czimet és családját tisztelettel meghívja az egyesület nevében : Domahidy István, elnök. Thurman Olivérné, elnök. Biki Károly, alelnök. Osváth Elemér, pénztáros. Dr. Hadady Lajos, ellenőr. Védnökök: Bakó Ignáczné, Böszörményi Zsigmondné, Chorin Ferenczné, Csaba Adorjánná, Dezső Kálmánná, lfj. Farkas Antalné, Fogarassy Sándorné, Helmeczy Józsefné, llosvay Endréné, Jékey Ilona, Jékey Sándorné, Kovács Leóné, Kölcsey Jánosné, lfj. Losonczy Józsefné, Majos Károlyné, Moldován Lászlóné, Sepsy Károlyné, Szent-lványi Gyuláné, Uray Gézáné, Uray Károlyné, Dr. Vajay Imréné. Kezdete este 8 ólakor. Belépti dijak : Személy-jegy 2 korona. Család-jegy 5 korona. Erkélyülés 2 korona. Jegyek előre válthatók s erkély­ülések előre jegyezhetők Osváth Elemér pénztárosnál (ev. ref. főgimnázium.) Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirla pilag nyugtáz a rendezőség. — A kath. legényegylet tánczmulatsága ma fog megtartatni, a polgári olvasókör helyiségeiben, mely az előjelekből következtetve igen látogatott leend. •— Uj vármegyei bizottsági tagok. A mérki választó kerületben Hrabovszky István mérki r. kath. plébános, az aranyosmeggyesi választó kerületben Marosán Kornél aranyosmeggyesi lakos állami népiskolai igazgató választatott meg vármegyei bizottsági tagnak. — A „Protestáns Társaskör“ téli tánczmulat- ságát február 6-án tartandja meg a Polgári Olvasókör termeiben. A rendezőség e napokban alakult meg s mint halljuk, a Társaskör vezetősége a rendező-bizott­ság elnöki állására Jeney Géza takarékpénztári pénz­tárost kérte fel és nyerte meg. A rendező-bizottság első értekezlete e hó 17-én, ma vasárnap délután tartandó közgyűlés után lesz a Kör helyiségében, amikor a rendező-bizottság tisztikarát is megválasztja. — Püspöki alapítványok. Meszlényi Gyula püspök a máramarosszigeti Mária Valéria nőnevelőintézetnek 30 ezer, az uradalmi tisztek nyugdíjalapjára 40 ezer, koronát adományozott alapítványul — Vasutasok bálja. E hó 9-én tartotta az altisz­tikar a Polgári Olvasókör helyiségében szokásos bálját. A közönség nem volt valami nagy számban, ami elég sajnálatos eset; a rendezőség buzgalma fáradságot nem ismerő tevékenysége nagyobb elismerést érdemelt volna. No de akik jelen voltak, nem bánták meg, fesztelenség és pajzán jókedv igen családias, házi mulatsággá avatta az egyáltalán fényesen sikerült estét, s hogy a műsor összeállítása, mint a kiállítás, ügyes és gon­dos kézre vall. A műsor első számát Bende István főkalauz­nak Kossuth Lajosról szóló beszéde képezte. A gond­dal megszerkesztett hazafias szívvel elmondott beszéd élénk hatást tett. Ezután két élőkép következett a) „Petőfi álma" és b) Kossuth Lajos búcsúja a hazától“. Ezt követte Kemény Bernátné urhólgy szavalata aki Jókainak „A lengyelek fehérasszonya“ czimü költemé­nyét adta elő, nagy készültséggel szépen sikerült fel­fogással. A műsort élőkép zárta be mire Fátyol Józsi zenéje mellett a fiatalok tánezra perdültek. A sikerült mulatság a kora hajnali órákban ért véget. — Köszönetnyilvánítás. Őnagyméltósága Mesz­lényi Gyula szatmári püspök ur Tímár Péter házfőnök ur utján a nagykárolyi izr. nőegyletnek a népkonyha javára 20 koronát adományozott, melyért ezúton is az elnökség hálás köszönetét fejezi ki. — Tanulmányi kirándulás. A kolozsvári Egyetem tanárjelöltjei 1904. január 28 án (szombaton) Dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár ur vezetése alatt Zilahra tanulmányi kirándulást s ugyanaz nap esté­jén Zilahon, a városi Vigadó összes termeiben, a „Kolozsvári Középiskolai Tanárjelöltek Segélyegyesü­lete“ javára hangversenynyel egybekötött táncz-estélyt Belépti dij : Személy-jegy : 2 kor. Család-jegy (3 sze­mélyre) 5 kor. Karzat-jegy (mely a terembe lépésre nem jogosít) 1 korona. Kezdete este 8 órakor. Pro­gramm : Délután 1. Érkezés Zilahra d. u. 2 órakor. 2. Az állomástól felvonulás a Wesselényi szoborhoz, melyre a kolozsvári ifjúság koszorúját leteszi; Császy László a „Tanárjelölt Segélyegyesület“ elnöke. 3. Tanul­mányi széttekintés. Este : 1. Megnyitó beszédet mond : Szabó Miklós a r. bizottság elnöke. 2. Felolvasást tart : Dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár. 3. Bériot : „Scéne de Ballett“ és Wieniawski: „Sielanka“ hegedű- zongora duett. Hegedűn játsza : Papp Viktor, zongorán kiséri: Papp Szeréna. 4. Komoly szavalat. Előadja : Osváth Gedeon tanárjelölt. 5. Boka kesergője. Hegedűn játsza: Gretzmacher Jenő tanárjelölt. 6. Vig szavalat. Előadja : Sebesi Endre tanárjelölt. — Értesítés. A „Protestáns Társaskör“ tagjait ez utón is értesítem, hogy a január 10-ére meghívott évi közgyűlést a képviselő-választási mozgalmak miatt nem tarthatván meg, azt január 17-én, vasárnap déjután 2 órakor fogjuk minden körülmények közt megtartatni. Nagykároly, 1904. január hó 11-én. Lu­kács Mihály, elnök. — Gyászeset. Jd. mándi Mándy Bertalan, vár­megyei közéletünk Nesztora, a nagyidők tanúja, 48—49-iki nemzetőri kapitány, volt főszolgabíró és országgyűlési képviselő, az avasi közbirtokosság ügybuzgó volt elnöke f. hó 12-én 84 éves korában szinérváraljai kastélyában elhunyt. A megboldogult a múlt század 70-es és 80-as éveiben tevékeny szerepet vitt vármegyei közéletünkben s jóságos leikével általános közbeesülésben és tiszteletben részesült. Különösen nagy érdemet szerzett egyházi téren, mint a nagybányai ev. ref. egyházmegye gondnoka, a mely minőségében igen eredményes I tevékenységet fejtett ki. Több mint 2 évtizede a közügyektől és a társaságtól vissza vonulva szép kastélyában töltötte és fejezte be 84 éves korában eredményes életét. A család a következő gyászjelen­téssel tudatta pótolhatatlan veszteségét: „Mándi Mándy Bertalanná született érmindszendti Peley Erzsébet mint neje, ifj. Mándy Bertalan, Mándy Zoltán, s neje aranyidkai Svaiczer Xándrin és gyermekeik : Gizella, írén, Zoltán, Mándy Lenke férj. Pák sy Albertné és gyermekeik: László, Tibor: Mán dy Erzsébet, férj. Pápay Endréné és gyermeik : Lenke Margit, András, István. Mándy Árpád és neje bernát- falvi Bernáth Szeréna és fiuk István, mint gyermekei és unokái valamint Mándy Klára özv. Tarczaly Károlyné, Mándy Kálmán, Mándy Dénes, mint test­vérei szomorodott szívvel tudatják a felejthetetlen jó férj, apa, nagyapa és testvérnek: mándi Mándy Bertalan volt 48-as nemzetőr, kapitány, főszolgabíró, egyházmegyei gondnok stb. földbirtokosnak 1904. évi január hó 12-én, boldog házasságuk 58-ik évében, 84 éves korában történt gyászos elhunytát. A meg­boldogult folyó hó 13-án délután fél 2 órakor fog a gyászhaznál tartandó ima után, az ugyanottani családi sirkertbe a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyeztetni. Legyen áldott emléke ! Szinérváralja, 1904. január hó 12.“ — Acetylen robbanás. Úgy látszik, hogy nem­csak a mi Régi Kaszinónknak kellett megküzdeni az acetylen világítási mizériákkal, hanem a mi hajónkban evezik a szinérváraljai Kaszinó is, a mely a napokban ottan történt robbanás folytán szintén napirendre tért az acetylen világítás felett, a mely sokkal több bajt és kellemetlenséget okozott neki, mint a mennyi világosságot terjesztett. F. hó 8-án este ugyanis a szinérváraljai kaszinó acetylen fejlesztő helyiségeiben a gáztartó felrobbant. A robbanás az egész gázfej­lesztő készüléket összeroncsolta. A gáz előállításával foglalatoskodó Muszka János szolga könnyebb ter­mészetű égési sebeket szenvedett. — Adó leírás. A pénzügyminiszter az 1889: 28. t. ez. 11. §-a értelmében teljesítendő adórendezést elrendelvén, — ennek eszközlésére a kir. pénzügy­igazgatóság Szinérváralja nagy községben Mező Károly p. ü. számellenőrt küldte ki, aki működését 1903. évi augusztus hó 1-től szeptember hó 6-ig befejezte. Ez alkalomból az adózók között fennálló adóleszámolás az adónak a tényleges birtokosra való átvezetése és főkép az előforduló jogtalan kivetések és behajthatlan adók törlésének rendezésére szorítko­zott ; miből kifolyólag Szinérváralja nagy község adózói terhéről mintegy 20.000 korona adóhátralékot törlésre ajánlt. A törlésre felterjesztett kimutatások nagyobb része jóváhagyva a községhez már vissza­érkezett és még 1903. évben 16.844 kor. 51 fillér törlés lett keresztül vezetve. A még hátralékos összeg pénzügyminiszteri jóváhagyást vár. A bizottság vezetője egyben intézkedett, hogy a behajtható nagyobb hát­ralékok dologi végrehajtás által biztosíttassanak. — Gyászeset. A következő gyászjelentést vettük: „Özv. Veress Györgyné szül. Veress Mária mély fájdalommal tudatja úgy maga, mint testvér és rokon­ság nevében, hogy papi Veress György érendrédi és paczali földbirtokos, megyei bizottsági tag, f. év január hó 13-án élete 58, boldog házasságának 30-ik évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült teteme f. hó 15-én délután fél két órakor a ref. egyház szertartása mellett az erendrédi sirkertben fog örök nyugalomra helyeztetni. Érendréd, 1904. január hó 13. Veress Piroska, Veress Barna, ifj. Veress György, Veress Rózsika gyermekei ; özv. Veress Györgyné neje; özv. Veress Antalné szül. Gyurko Antónia mint anyós. Veress Ignácz testvére ; Lukács Etelka, Lukács Laczika unokái ; Veress Dániel mint sógor ; Veress Ignácz gyermekei : Zsigmond, Zsuzsika, Ferencz, Veress Dániel neje és gyermekei. Veress Lajos és Károly mint rokon. Áldás és béke lengjen porai felett ! —A vármegyei államépitészeti hivatal ellátási költsége. Az úti törvény értelmében a vármegye a törvényhatósági közutak műszaki szolgálatát ellátó kir. államépitészeti hivatal személyi és dologi kiadásaihoz köteles lévén hozzájárulni, a kereskedelmi miniszter a vármegyei közigazgatási bizottság meghallgatása után, Szatmárvármegyére nézve ezt a hozzájárulási összeget az 1903—1904. évekre évi 5079 koronában álla­pította meg — Általános pótadó kedvezmény. Az 1883. évi XLVI. t. ez alapján az ingatlanbirtokot terhelő kamattartozások 10°/o-a az általános jövedelmi pót­adóból levonható, a ki azonban ezen kedvezményt igénybe akarja venni, köteles minden év január havá­ban vallomási ivét benyújtani. Ezen vallomási iv-nyom- tatványok a községi vagy körjegyzői irodákban ingyen kaphatók, a hol esetleg azoknak kitöltése is kérhető. Számos esetben az ilyen kisebb jelentőségű intézke­déseknél az adózó közönség megfeledkezik, ami csak anyagi hátrányt okoz. Érdekében áll tehát az adózó közönségnek a most ismertetett intézkedést figyelmére méltatni. — Gyászeset.Dr. Czech Tivadar aranyosmeggyesi lakos, vármegyei bizottsági tag, a Streicher örö­kösök birtokainak bérlője a napokban elhunyt. Halá­láról a család a következő gyászjelentést adta ki: Alólirottak a kiterjedt rokonság nevében is fájda­lomtól megtört szívvel jelentik, hogy forrón szeretett férje, felejthetetlen édes atyjuk, apósuk, illetőleg nagyatyjuk Dr. Czech Tivadar, életének 70-ik, bol­dog házasságának 37-ik évében folyó évi január hó 9-én délelőtt lo órakor hosszas szenvedés után az Urban csendesen elhunyt. A drága halott földi ma­radványai lelett a gyászistentisztelet 1904. év január hó 11-én délután 2 órakor fog Aranyos-Megyesen az ev. ref. egyház szertartása szerint megtartatni ; f. hó 12-én pedig d. e. Budapesten a kerepesi-uti temetőben fog örök nyugalomra helyeztetni. Aranyos-

Next

/
Thumbnails
Contents