Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-15 / 20. szám
Nagykároly, 1904. május 15. 20. szám. XXX. A SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak,és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-s* Egyes szám ára 20 fillér, mHirdetések jutányos-fiion közöltetnek. „Nyilttér'^Sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. hoz vagy az örökifjú aggastyánhoz, akinek hattyúdala is a boldog szerelemé volt. Jókaihoz hasonló lángészt és egyéniséget csak egy-kettőt találunk a világirodalomban. Ott van ő is az emberiség legnagyobbjainak Penteonjában Dante Sakespeare és Gőthe mellett. Müveinek nagy részét minden müveit nyelvre lefordították már és nincs az az idegen, aki csodálkozással és elismeréssel ne lenne Jókai iránt. Annyi igazság és őserő van az ő müveiben, hogy azok áttörnek az idegen idiómákon is s a külföld is teljes mértékben tudja élvezni a Jókai regényeket. És most elsötétült ez a napja a világosságnak és emberszeretetnek. A talentum ereje, melylyel egy nemzetet tudott megrikatni, megkaczagtatni vagy a lelkesedés eksztázisába ragadni — nincs már. Egész szédületes nagyságában omlott össze — a halált nem győzi le a lángész. Igazi nagy embereinket az ujjainkon sorolhatjuk fel. Jókai ezek közül is kiragyogott és most teljes a sötétség. 0 volt a mi utolsó nagy emberünk, aki megmaradt az országot átalakító eseményekben gazdag időkből. Kihaltak a régi vezérek — Jókainak adott közöttük az Isten leghosszabb életet — Jókainál szebben alig hálálta meg a hosszú életet valaki. Most már ő sincsen. Elment a magyar földbe, amelyről szebben írni nem tudott senki, mint ő s amelyet szeretett a költőhazafiak csodás, fanatikus szerelmével. 0 nincs és helye pótolhatatlan. Jókai csak egy volt. Jókai halálára. Nyolczvan esztendős korában halt meg a költő, akinél nagyobb nem adatott a magyarnak. Úgy halt meg mint regényeinek ideális hősei s az ország s az irodalom világa egy kiszámíthatatlan veszteség érzetével állja körül a sírját. A halál nem kegyelmez senkinek ; a nagy ember, a lángész, aki örökéletü alkotásokkal gazdagította az emberiség kincseit, múlandó teremtmény, mint a többi — de amikor egy Jókait kell elsiratnunk, úgy érezzük, hogy lázadozunk a sors ellen, amelynek legnagyobb és legerősebb törvénye a halál. Hull egy egész ország könnye Jókai sírjára. Sok viharos század múlt el felettünk, telve hősiességgel, veszedelmekkel, szent har- czokkal és alkotásokkal — de nem volt még magyar ember, aki többet és szebbet alkotott volna mint Jókai, akinek koloszális egyénisége oly maradandó hatással lett volna a népesség összességére, mint az a mi drága, dicsőült költőnk. Hatvannégy esztendőn keresztül irt ő nekünk. Fantáziájának csodás országából egy óriási tanultság és tudás segítségével gyűjtötte össze az ő hiv népe számára örökéletü regényeit, amelyekkel nagyobb szolgálatot tett hazájának, mint egy sereg tudós cs politikus együttvéve. Irodalmi és közszereplése szorosan összeforrott Magyarország legutóbbi hatvan esztendős történetével, amely pedig tele van óriási rázkódtatásokkal, átalakulásokkal, egymást követték a nagy esemenyek s a viharos khaoszból újjászületve, megerősödve került ki Magyarország. Nincs politikus és hadvezér, akinek ebben a munkában nagyobb érdeme lenne, mint Jókai Mórnak. A márcziusi ifjak vezére volt ő, akik megteremtették a szabadság pontjait. 1848. márcziu- sában már országos hirü ember volt Jókai, Pest népe rajongott érte. A szabadságharcz idejében nemcsak mint költő és publiczista, hanem mint katona is szolgálta a nagy szent ügyet, melynek aztán bujdosója lett a szabad- ,ságharcz leveretése után. És ekkor kezdődött az ő igazi nagyszerű hivatása, amelynek teljesítésével a második honalapítók sorába lépett ő is. Irt, ragyogón, színesen, bölcsen, egy olyan magyarsággal, amely szépségben, finomságban és lendületben messze fölötte állott az összes nyelvújítók törvényeinek. És amit irt, mindmegannyi müve himnusa a hazaszeretetnek. A zsarnoki önkény tiltotta egy időben, hogy aktuális témákról írjon. Jókai erre visszament a múltba s megírta gyönyörű müveit rég elmúlt szabadság- harczokról, elfeledett forradalmakról, hivséges hősökről s mindegyik müvéből előlángolt a tendenczia: buzdítani, lelkesíteni, kitartásra serkenteni a magyart. Faj ülik! erejének, jóságának és becsületességének tudatát senki jobban nem élesztette bennünk, mint Jókai és hivatásunkat a világhistóriában is az ő müveiből ismertük. Micsoda kiapadhatatlan forrása az alkotó erőnek s az érzéseknek a Jókai géniusza. Mi ragadjon inkább bámulatra : müveinek szépsége vagy sokasága? Kit tiszteljünk benne inkább: a költőt vagy a hazafit ? És kihez menjünk szerelmet tanulni a vérszegény modern poétákT A R C Z A. Az ár nőttön nő. (A szoczialismusról.) A szocziáilis mozgalmak immár' nálunk is mindig gyakrabban és mindig nagyobb erővel lépnek fel. Korunk a szocziálizmussal viselös. Ennek felismeréséhez nem éppen szükséges „magist. obstetr“-nek lenni. A seizmograt azt igazolja, hogy a föld kérge lábaink alatt folytonosan rezeg, hogy aztán itt ott valósággal neki is induljon, rengjen, romboljon, vagyonban és emberi életben. A társadalmi seizmograf a nem szakszerű észlelőt is ugyanarra figyelmezteti. Alig van fővárosi nagyobb lapnak olyan száma, a melyben szocziális bajokról, összeütközésekről, rendzavarásokról nem lenne szó. A lapok aztán rendszerint későbben megemlítik azt is, hogy az „eset“ miképen intéztetett el. Megszűnt, kiegyenlittetett, elnyomatott. Alaposan, véglegesen ritka esetben, hanem a legtöbbször csakis látszólag, nagyjából, ideiglenesen, s csak nagy ritkán teljesen megnyugtató, kétségbevonhatatlan eredménynyel. Sőt még az azok nyomán olykor keletkező czikkelyek, tárgyalások, viták is inkább csak részletes kérdésekkel foglalkoznak, az alapvetőket pedig mellőzik. Az egyik elfogultan elitéi, kárhoztat minden mozgalmat ; a másik azt gyermekes és boszantó kedvteléssel bátorítja, buzdítja. Méltányos, igazságos kiegyenlítésről alig beszélnek. Mintha az igazság iránt érzékök sem lenne. Kérdik, hogy mi az oka a modern szocziálizmus- nak, ami állítólag apáink idejében nem létezett. És beszélnek frázisszerüleg a világ romlottságáról. Hiú beszéd. A világ, az ember ma semmi esetre sem rosszabb mint a minő régen volt. Inkább jobb, mert szelidebb, polgárosultabb. Hanem azért a világ csakugyan megváltozott, s tényleg ez az oka annak az ideges mozgalomnak, amit szoczializmusnak szokás nevezni. Miért változott meg és miben változott meg ? Azért mert minden változik, fejlődik. Ez természeti alapelv, amit nem az emberi szellem eszelt ki, hanem csak felismert. A fejlődés néha lassú, itt ott alig felismerhető, máskor s másutt gyorsabb, olykor rohamos a szerint, a mint az azt létesítő okok megszaporodnak, összetolulnak. Magyarország a XVI. század eleje óta nemzedékekkel elmaradt a nyugat mögött. Innét van, hogy akárcsak az eső, ami hozzánk a legtöbbször szinte nyugat felől érkezik, ide minden mozgalom későbben jut. Így jutott el a szocziálizmus is nyugatról de hazánk nemzetiségi viszonyai, továbbá nagy mezőgazdasági proletáriátusa már a közel jövő, sőt a jelen szocziális politikusainak olyan sajátszerü problémákat fognak feladni, hogy szocziális mozgalmaink figyelemmel kisérése, már csak ezért az egyért is érdekes. Abból a czélból pedig, hogy a feltétlenül bekövetkezendő változások lehetőleg kevés rombolással eshesser nek meg, okvetlenül szükséges. A szocziálizmus társadalmi mozgalom. Az emberek kisebb nagyobb csoportjának törekvése arra, hogy helyzetét a társadalomban és ezzel viszonyát a társadalom más csoportjaihoz megváltoztassa, magára nézve kedvezőbbé tegye. Ilyen értelemben véve, — s másképen venni alig is lehet, — a katonaság pár év előtti nem mozgalma, de erősen kifejezett óhajtása, hogy helyzete javittassék, újabban a bírák, tanárok, orvosok, állami és közigazgatási tisztviselők, legújabban pedig a vasutasok mozgalma ugyancsak azért, szinte szocziális mozgalmak, rövidesen szocziálizmus voltak. És legyünk igazságosak, — az ipari és gazdasági bérmunkások szocziáliz- musa sem más. Hogy ez utóbbiak mozgalma nálunk még csak szórványos, azért van, mert még nem eléggé szervezettek. De legyünk csak türelemmel; szervezkednek nap nap után. Budapesten a munkásszakegyesületek tagjainak száma a múlt évben tízezerről harmincz- ezerre emelkedett, s ezek a szakegyesületek mindinkább behálózzák az egész országot. Fellépésüknek sokszor szertelensége és féktelensége miatt ne mentegessük ugyan őket, de gondoljunk műveltségűkre, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a — valjuk meg — lelketlen s nem az ő, hanem sokszor saját érdekeiket hajhászó izgatok hatása alól kivonják magokat. Hogy nem egyszer károkat tesznek, az is igaz. Nem is hagyhatók ezért büntetlenül. De gondoljuk meg minő károkat okoztak a vasutasok az államnak és egyeseknek. Pedig, hol kellene államok azok felett. A szocziologiai tudományban csaknem általánosan elfogadott nézet a történelmi materiálizmus, ami szerint minden történelmi korszak társadalmi küzdelmeit a kor gazdasági viszonyai teremtik, vagyis a gazdasági termelés erői és a termékek megoszlása közötti disszonánczia, meg a törekvés a gazdaság ezen tényezői között összhangot létesíteni. Nagyon logikusnak látszó felfogás, habár teljes egészében, s minden más okot kizárólag talán még sem igaz. Nem is fogadja azt el minden szocziológ. Annál kevésbbé, mert az osztályharezoknak az anyagi érdekeken kívül más okai is lehetnek, a történelem fonalán haladva, könnyen felismerhetőleg mindig is voltak, s nagy valószinüsséggel állítható, hogy ezután is lesznek. Hiszen, hogy messze ne kalandozzunk, s csak a liberálizmus, a szabadelviiség keletkezésére vessünk egy rövid pillantást : mi volt tényleg ez is ? Nem e osztályharcz ? A középosztály harcza a felsőbb osztályok, az abszolutizmus ellen. S vajon tisztán gazdasági okokból tört-e ki. Részben azért is, az embernek mindig kedves hatalomért is. De főleg mégis az egyéni, a vélemény szabadságért. Legalább is ezen jelszavak mellett. Mert mikor a harcz komolyabban megindult, a középosztály javarészében anyagilag és szellemileg már meg volt erősödve, s csakis jogai nem voltak elösmerve. Az akkor sokat emlegetett emberi jogokért küzdött. S vajon a harmadik — a polgári osztály, a bur- zsoa ezen küzdelme csak afféle vivő akadémiai párbaj volt e, a melyben a kardok ugyan csattognak, de nem sebesül meg senki ? A kivívott győzelemhez ingyen jutott-e el? Emlékezzünk a sok forradalomra vér- és vagyonveszteségre száműzetésre, börtönre és halálra. S vajon az akkori harezosok mindig lovagin s fegyverekkel küzdöttek-e, önérdek nélkül s csak a Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI és MEGYEI ÉRDEKŰ HETILAP. **
