Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-03 / 1. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY tályok teljes, végleges egyenjogúságát fogják hirdetrii, hazafiui örömmel üdvözöljük az 1904-et, mint a munka és az üdvös reformok esztendejét. Nézzünk végig hazánk legutóbbi harmicz esztendős történetén. Látni fogjuk, hogy alig van újabb intézményeink között egy is, amely tökéletes. Sem a törvényhozás, sem a közigaz­gatás, sem az igazságszolgáltatás, sem keres­kedelmünk és iparunk, sem a magyarositási akczió nem tökéletes. Mindenből van valamink, néha több is a valaminél, de egyikből sincsen annyi, mint a mennyi a közérdek szempont­jából szükséges. A külföld müveit nemzetei már mind túl vannak ezeken a nagy problé­mákon, ők most már a tökélesbités munkáját végzik, mig nekünk minden erőnk megfeszí­tésével még mindig alkotni kell. S az ilyen alkotásokhoz nyugalmas, köz- gazdasági és társadalmi életünket nem zavaró esztendők kellenek, nem egy — se kettő, hanem legalább húsz. Egy olyan zavaros esztendő, mint az idei, szerencsétlen körülmények között évtizedekre visszavetheti Magyarországot. Töre­kedjenek tehát intéző köreink minden erejük­ből, egyértelműen arra, hogy a békés mun­kálkodás és fejlődés abban az esztendőben lehetővé legyen téve, mert ezt a zűrzavaros állapotot, ez a közgazdaságilag amúgy is eléggé elgyengült ország már alig birja tovább. Csak nézzünk végig a szegény néposztá­lyon, mily súlyosan érzi már meg a meddő munkátlanságot! Nem volt rossz esztendő, a tél eddig nem is volt valami nagyon szigorú, a nyomor mégis megdöbbentően nagy. Ez a körülmény egyúttal azt parancsolja hogy akinek adott az Isten fölösleget, az a homo­rúság télvizében ne feledkezzék meg^i szü- kölködőkről s tőle telhetőleg támogassa őket. A hivatalos jótékonyság oly fejletlen és szűk­keblű még nálunk, hogy attól a tömegnyo­mornak egy napi' csillapítását is hasztalanul várjuk. Ellenben össze kell fogni a társada­lomnak, a vagyonosabbnak minden városban, minden faluban, hogy a helyi nyomort tőlük telhetőleg enyhítsék, s, Az uj évet legszebben a jótékonysággal lehet megünnepelni, s minél többen szorulnak rá a jótékonyságra, annál szigorúbb kötelesség a szegény emberek Ínségét enyhíteni. — Rendkívüli vármegyei közgyűlést tartott decz. 29-én Szatmár vármegye közönsége. Szép számú bizottsági tag vett részt a közgyűlésen, a mely minden nagyobb vita nélkül letárgyalta a tárgysorozat összes pontját. Vármegyeialispán bejelentette, hogy a vármegyei főispán távollétében az elnölés tiszte reá hárult, kéri a törvényhatósági bizottság támogatását, hogy e nehéz feladatának megfelelhessen s ezután a törvényhatósági bizottságot üdvözli s a közgyűlést megnyitja. Tárgy- sorozat első pontja Tisza István gróf miniszterelnök leirata kineveztetéséről. Mielőtt határozat hozatott, Nemestóthi Szabó Antal kijelenti, hogy az állandó vá­lasztmány javaslatához hozzájárni s kiemeli, hogy mi­dőn Szatmár vármegye a miniszterelnököt üdvözli, ilyen alkalmakkor csak ősi szokást, erényt gyakorol s a jelenlegi miniszterelnökkel szemben az üdvözletét minden politikai vonatkozás nélkül teheti, mert Tisza István gróf ifjú kora egy pár éveit Szatmár vármegyé­ben töltötte s igy őt a vármegye közönsége részben mint saját fiát üdvözölheti. Dr. Adler Adolf kéri, hogy a feliratban vétessék fel annak a hangsúlyozása, hogy a magyar nemzeti követelések, különösen a magyar nyelvnek minden téren s főleg a katonai szervezet és oktatás terén leendő érvényesítését a vármegye kö­zönsége a miniszterelnöktől elvárja s ezt az óhaját a vármegye közönsége ez alkalommal annál inkább fe­jezze ki, mert hasonló szellemben határozott is. Nemes­tóthi Szabó Antal ismét felszólal s kijelenti, hogy a vármegye részéről az üdvözlet egy külön actust fejez ki, az udvariassági nyilatkozat megtételét, ennélfogva nem tartja helyesnek, hogy az üdvözlet mintegy felté­telekhez kötve legyen. Elnöklő alispán szerint e kér­désnél politikai vitát indítani nem lehet, mert az állandó választmány által javasolt határozat csak bizalmi és üdvözlő nyilatkozat, s politikai vitának annál kevésbbé lehet helye, mert a vármegye közönsége esetről-esetre a politikai kérdésekben nyilatkozott és fog nyilatkozni, ha az concrét felmerül. Ezután a közgyűlés egyhangú­lag az állandó választmány javaslatának elfogadása mellett a miniszterelnököt üdvözli. Darányi Ignácz föld - mivelésügyi és dr. Wlassits Gyula vallás és közokta­tásügyi volt miniszterek búcsú leirata kapcsán neve­zetteknek elismerő felirat felterjesztését szintén egy­hangúlag határozta el a közgyűlés, valamint Berze- viczy Albert, Tallián Béla, Nyíri Sándor és Hieronymi Károly uj minisztereknek szintén egyhangúlag üdvözlő feliratot határozott. Az országgyűlés bármely házának tagjaival szemben megkisérlett megvesztegetés tárgyá­ban Tolna vármegyétől érkezett átirat tudomásul vé­tetett Kolozsvár és Heves vármegye átirata a nemzeti követelések és önkéntes adófizetések ügyében ugyan­csak tudomásul vétetett, miután a közgyűlés hasonló szellemben az októberi közgyűlésen határozott. A leg­több adót fizetők névjegyzéke tudomásul vétetett és a választott vármegyei bizottsági tagok megüresedett helyének betöltése iránt a közgyűlés a választási el­nökök kiküldésével intézkedett. A nagykároly—kaplonyi útvonal a törvényhatósági utak sorában felvétetett. A lápi törvényhatósági útvonal kérdésénél a kiépítéshez egyes községek nevezetesen Tyúkod, Ura, Csenger, Cs.-Ujfalu és Börvely község által megszavazott hozzá­járulásokra nézve határozott a közgyűlés, e határozat feletti vitában Mándy Benő, Domahidy Sándor és Szu- hányi Ferencz biz. tagok vettek részt s végre is a közgyűlés az állandó választmány javaslatát fogadta el. Jeney Géza nyugdíjaztatása ügyében hozott nyug- dijválasztmányi határozatot a t. főügyész felebbezésé- nek elutasítása mellett a közgyűlés jóváhagyta. Bár elég szép számmal gyűlt össze a bizottság a közgyű­lés már féltizenkettőkor véget ért. HÍREK. — Lapunk tisztelt olvasóinak és munka tár­sainak boldog újévet kívánunk. — Az uj esztendő a vármegyeházán. A vármegyei tisztikar az újév alkalmából Dr. Serly Gusztáv vár­megyei főorvos vezetése alatt Ilosvay Aladár vár­megyei főjegyzőnél tisztelegvén, Dr. Serly Gnsztáv a tisztikar nevében üdvözölte benne az újév alkal­mából a kedves jó barátot és a tisztviselő társai iránt melegen érző hivatalfőnököt, mit ez megköszön­vén, a tisztikar az alispánt kereste fel. Itt az alispánt Ilosvay Aladár főjegyző üdvözölte keresetlen meleg szavakkal, kifejezést adva annak a meleg szeretet­nek, melylyel a tisztviselői kar az alispán személyi­sége iránt viseltetik s miután a múltban megtanulták benne tisztelni a jó embert, kérte, hogy a tisztikar iránt érzett meleg szereiéi a jövőben is tartsa meg. Az alispán szintén melegen felelt s hűséges munka­társainak minden jót kívánt az újévre. — 3Al2 órakor a tisztviselői kar 10 tagú küldöttsége az alispán vezetése alatt a főispánnál tisztelgett s itt az alispán üdvözölte a főispánt, kiemelve benne a jó embert, mire a főispán viszont üdvözölte a tisztikart, vissza- kivánva azokat a jó érzelmeket, melyekkel a tiszt­viselői kar irányában viseltetik. — Kinevezések. A rendelkezési állapotba helye­zett vármegyei számvevőségi tisztviselőket a napok­ban nevezte ki a pénzügyminiszter. Simkó Géza volt alszámvevőt pénzügyi fogalmazónak, Ilosvay László, Gallasz Ödön és Márton Elek alszámvevőket szám­ellenőrnek nevezték ki, a helybeli kir. pénzügyigaz­gatóságnál. Ezen kívül Szilágyi Lajos könyvelőt, Bodnár László és Budaházy Zsigmond Írnokokat számtiszteknek, Csécsy József és Teleki Antal dijno- kokat számtisztekké nevezték ki. — Föispáni beiktatás. Domahidy Elemér Deb- reczen sz. kir. város és Hajdú vármegye főispánjának ünnepélyes beiktatása január hő 11 -én lesz. — Kinevezés. A főispán nemestóthi Szabó István nagykárolyi járási közigazgatási gyakornokot tisztelet­beli szolgabiróvá nevezte ki. Gratulálunk! — A vármegyei központi választmányt már ősze hivta az alispán. A meghívó a következőleg szól: A képviselőház elnökének folyó 1903. évi deezember hó 24-én 11413. szám alatt kelt felhívásánál fogva, Domahidy Elemér országgyűlési képviselőnek a nagykárolyi választó kerület képviseléséről közbejött lemondásával, ezen választó kerület részére uj kép­viselőválasztás foganatosítandó. Ez okbői felkérem a választmány tagjait, hogy az 1904 ik évi január hó 6-án Nagykárolyban a vármegyei székház emeleti kistermében délelőtti 11 órakor tartandó központi választmányi ülésen ; megjelenni szíveskedjenek. Nagykároly, 1903. deezember hó 29. Nagy László alispán, mint központi választmányi elnök. — Eljegyzés, Dr. Jelűnek Adolf budapesti gya­korló orvos es elismert gyermek orvos deezember hó 26-án váltott jegyet városunkban Czukor Anna kisasszonynyal Czukor Márton és neje született Kauf­mann Ida úrnő leányával. — A nagykárolyi mandátum Domahidy Elemér főispánná történt kinevezése folytán megüresedvén, a kerület polgársága pártszinezet nélkül jelölő értekez­letre gyűlt össze 1903. évi deezember hó 30-án délelőtt 11 órakor az Úri Kaszinóban, melyen Nagy László alispán indítványára egyhangúlag és nagy lel­kesedéssel gróf Károlyi György cs. és kir. kamarást kiáltották ki a kerület országgyűlési képviselőjelölt­jévé. Majd a végrehaitó bizottságot választották meg, melynek dr. Kovács Dezső indítványára elnöke N. Szabó Antal, jegyzői dr. Vetzák Ede és SterbergJenő lettek. Az értekezlet határozatáról sürgönyileg értesítet­ték a grófot, ki a jelöltséget elfogadva ma január 3-án d. u. 2 órakor mondja el programot beszédjét a Pol­gári Olvasókör nagytermében. A végrehajtó bizottság következő falragaszt bocsátotta ki : Tisztelt választó­polgártársak ! A nagykárolyi választókerület képviselő­jének lemondása folytán újból nagy esemény előtt állunk ! A mindnyájunk előtt szent országos érdekek és választókerületünk érdekeinek gondos szemelőtt tar­tásával országos képviselőt kell választanunk. A nagy- károlyi választókerület pártszinezet nélkül egy begyült polgárságának 1903. deezember 30-án tartott értekez­lete e díszes állásra egyhangúlag és nagylelkesedéssel gróf Károlyi György cs. és kir. kamarás urat jelölte, ki programmbeszédét Nagykárolyban 1904. évi január 3-án vasárnap délután 2 órakor fogja a Polgári Olvasó­kör nagytermében megtartani. Jöjjetek el választó­polgártársak mindnyájan, hogy meggyőződhessetek arról, hogy a nemes gróf ur van hivatva mint orszá­gos képviselőnk az országos érdekek istápolása mellett választókerületünk elhanyagolt érdekeit szivvel-lélekkel előmozdítani! Jöjjetek el mindannyian 1 Nagykárolyban, 1903. évi deezember 3l-én a gróf Károlyi György- párt végrehajtó-bizottsága: Nemestóthi Szabó Antal, elnök. Dr. Vetzák Ede, jegyző. Sternberg Jenő, jegyző, és több mint 300 választó aláírása. — Hymen. R. Nagy Jenő közjegyzőjelölt a napokban esküdött örök hűséget Kropper Gyula magyarláposi kir. közjegyző leányának, Margit kis­asszonynak. — Strerupl Vilmos cs. és kir. 5. gyalog­ezredbeli főhadnagy az egri önkéntes iskola tanára karácsony tnásodnapján jegyezte el Szinérváralján Schwanner Gyula uradalmi erdész leányát, Gizella kisasszonyt. — A képviselő választás napja. Domahidy Ele­mér választó kerületünk országos képviselője még deezember 23-án bejelentette a ház elnökénekv a kép­viselői állásról való lemondását A képviselőház elnöke még ugyanaznap értesítette a vármegye központi vá­lasztmányát a lemondásról, hogy az uj választást kitűzhesse és megejthesse. Azonban a képviselőház elnökének értesitvényével egy kis kiadói baleset történt, amennyiben azt Szatmárra küldték, ahonnan csak deezember 29-én érkezett át a vármegyéhez. Az alispán a központi választmányt január hó 6-ik napjára hivta össze. A választmány valószínűleg január 14-ik nap­jára csütörtökre tűzi ki a választást. — Vármegyei központi választmány decz. 24-én tartott gyűlésében végleg megállapította a jövő évre érvénynyel biró választók névjegyzékét, melynek egy bekötött példányát a belügyminiszterhez terjesz­tik fel, egy példányát irattárba helyezik és egy példányát a választó kerület illetékes kir. közjegy­zőjéhez küldik meg. A negyedik példányt nagy községek és a körjegyzői székhelylyel biró községek­nek küldik ki, ahol azok megtekinthetők és azokról másolat vehető. A választmány a névjegyzékek alá­írásával és a jegyzőköny hitelesítésével Berger Armin és Róth Károly választmányi tagokat bízta meg. — A helybeli dalárda működő testületé a dal­egyesület fennállása 25 évi évfordulója alkalmával hazias jellegű zártkörű dalestélyt rendez, a melyen csak az általa meghívottak vehetnek részt. A dal­estély a jövő kedden, január 5-én a régi kaszinó vendéglői helyiségében lesz. Kezdete este 7 órakor. — Látogatás. Gyapay Pál a nagykárolyi kerület volt függetlenségi képviselő jelöltje deezember 26-án városunkba érkezett, hogy jóbarátai között egy pár napot töltsön. A helybeli vasúti állomásnál mintegy százan lelkes tüntetéssel fogadták volt képviselő jelölt­jüket. Ezután a régi kaszinóban társas vacsora volt, amelyen Cr. Adler Adolf Gyapayt éltette aki viszont hazafias beszédben volt választóira emelte poharát, Gyapay ittléte alatt Janitzky Albert vendég szerető házának volt vendége és deezember 31-én utazott el. Mint értesülünk Gyapay Pál jelen látogatása nincs semmi összefüggésbe a képviselő választási mozgal­makkal. — Névnapok. Deezember 26-án István napján a városi tisztikar testületileg üdvözölte Debreczeni István polgármestert. Ugyan e napon Klacskó István főgymn. tanárt is felkeresték barátai jókívánságaikkal, valamint másnap Niklós János tanárt is. Deezember 30-án Dávid napján, a birói és ügyvédi kar, valamint a jó barátok és tisztelők egész serege kereste fel lakásán Csilléry Dávid kir. járásbirot, bíróságunk e kitűnő tagját, hogy szerencse kivánataikat tolmácsolják. —Vármegyei bizottsági tag választás lesz a hajdú- város részen, ahol Kirilla Tivadar elhalálozása folytán üresedett meg a bizottsági tagsági hely. A vármegyei közgyűlés választási elnöknek Csipkés Andrást már ki is küldte. De a mi e kerületbeni választást érde­kessé teszi, az azon körülmény, hogy a választók nagy­része városunk fiát, dr. Róth Férenczet, a szatmári kir. törvényszék köztiszteletben álló elnökét jelölte, kinek megválasztása biztosra vehető. — Meghívó. A jelenlegi válságos politikai viszo­nyok között mint e kerület országgyűlési képviselője szükségét érzem annak, hogy politikai ténykedésemről beszámoljak és kerületem közönségének a jelenlegi politikai viszonyokkal szemben tanúsított magatartá­sáról tudomást szerezzek. Ugyanazért tisztelettel felkérem, a mátészalkai járás választó közönségét, hogy a Mátészalkán, 1904. évi január 5-én délelőtt fél ll órakor a Hungária vendéglő nagytermében tartandó beszámolóra minnél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Géberjén, 1903. deezember 24. Haza­fias üdvözlettel Jékey Zsigmond, országgyűlési képviselő. — Nagykároly város képviselő testülete deczem- ber 27-ikén rendkívüli közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. A közgyűlés első tárgya volt a vármegyei közgyűlés által jóváhagyott 1902. évi városi zárszámadás. Tudomásul vette a köz­gyűlés Ezután a számvevő előterjesztése folytán a közgyűlés engedélyezte a folyó évi költségvetés kere­tén belül a hitelátruházást és a jövő évi költségvetés végre hajtására felhatalmazta a tanácsot. Majd a ren­dőrkapitány tett előterjesztést a heti és országos vá­sárra vonatkozó szabályrendelet módosítása iránt, ne­vezetesen azt javasolta, hogy a viszont elárusítók nyá­ron reggel 7 óráig, télen reggeli 8 óráig vásárlásaikat meg ne kezdhessék. Ez a helybeli lakosság és külö­nösen a hivatalnoki családok érdekében történt volna. Dehát a pénzügyi bizottság felülve a szabadkereske­delem vesző paripájára nem javasolta ezt az újítást, mert úgy látszik szerinte előbbre való az idegen ku- fároknak mint a helybeli adófizető polgároknak az ér­deke. És a közgyűlés többsége elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatát. Ha tehát jövőre is drága lesz a piacz, de különösen a baromfi piacz a háziasszonyok azokat a városiképviselőket okolják, akik ilyen bölcs határozatot hoztak. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata kilévén merítve következett volna a választó közgyű­lés, amelyet azonban azért nem lehetett megtartani, mert Nagy László alispánnak hirtelen elkellett utaznia.

Next

/
Thumbnails
Contents