Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-15 / 11. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

hogy anyagilag támogassa az érdekeltséget. Minthogy pedig kérvényezők az anyagi támogatást különösen azzal indokolták, hogy a Szamoson hidat is kell építeni, az alispánt utasította, a közgyűlés, hogy annak idején a matolcsi vashid akként rendeztessék be, hogy ne csak a közúti közlekedést bonyolíthassa le, hanem a vasúti közlekedésre is alkalmas legyen.

Elénkebb vitára adott okot a sárköz- újlak—szinérváraljai viczinális útvonalnál érdekelt községek az iránti kérvénye, hogy ezen útvonal a törvényhatósági útvonalak hálózatába ismét felvétessék. Papolczy Béla, Isaák Dezső, Kacsó Károly és Nagy László alispán felszólalása után elfogadták utóbbi indítványára azt, hogy az állandó választmány véleményével ellentétbe ezen ut vétessék fel ismét a törvényhatósági úthálózatba. Ez csak úgy lehetséges, ha a miniszter gondoskodik a költségekről, mert az úti pénztár állaga ezen újabb kiadást nem fedezheti.

Az alispán előterjesztésére elfogadta a közgyűlés azt a javaslatot, hogy az idén a vármegyei székház tatarozási munkálatai közül csak a bejárat, a főlépcsőzet és a keleti szárnynak redőnyökkel leendő ellátása végeztessék el.

A Szamoskóródi körjegyző választás ellen beadott felebbezés tárgyalása élénk vitát idézett elő. Részt vettek a vitában Tóth Dániel, Böszörményi Sándor országgyűlési képviselő a választás megsemmisítése mellett érvelve és Nagy László alispán. Minthogy azonban Csaba Adorján főszolgabíró jelentéséből és szóbeli felvilágosításából, a ki különben nem elnökölt a választáson, kitűnt az, hogy a választás nem lett kellőleg közhírré téve, a közgyűlés a választást megsemmisítette.

Dr. Adler Adolf indítványára felír a közgyűlés a belügyminisztériumhoz, a pénzügyminisztériumhoz és a képviselőházhoz az iránt, hogy a vármegyei tisztviselők fizetését az állami tisztviselők fizetéséhez képest rendezze.

Zólyom vármegye alispánjának átirata folytán elhatározta a közgyűlés, hogy — Grün- vald Béla emlékét megörökítendő szobor javára szintén gyűjtést rendez.

Ezenkívül a közgyűlés a tárgysorozatba felvett többi ügyeket is letárgyalva, a főispán éltetésével déli 1 órakor véget ért.

Közigazgatási bizottsági ülés.

Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án tartotta márczius havi ülését.

Jelen voltak: Gróf Hugonnai Béla főispán, Nagy László alispán, Kende Zsigmond, Isaák Dezső, Böszörményi Sándor, Jékey Zsigmond, N. Szabó Antal, bizottsági tagok. Dr. Fekete Sámuel, Kováts Béla,

Ilosvay Ferencz, Kacsó Károly, Barthos Zsigmond, Luby Béla, dr. Schönpflug Richárd, és Dénes Lajos szakelőadók.

Domahidy Sándor, Szentiványi Gyula, Szuhányi Ödön, és Balázsy József bizottsági tagok elmaradásukat kimentették.

Böszörményi Sándor és Jékey Zsigmond bizottsági tagok az erdei kihágási másodfokú és Bay Károly Felső-Bánya város kapitánya az első fokú bírói esküt letették.

Az éves jelentést felterjeszteni rendelte a bizottság a miniszterhez. Pótlólag fölvették a jelentésbe az alispán indítványára mint nehézséget azon körülményt, hogy a pénztár és számvevőség államosítása folytán jelenben a kiutalások hosszabb időt vesznek igénybe s igy e bajon segíteni kellene.

A közigazgatási bizottság április havi ülését az ünnepek miatt április 7-én tartja meg.

Az alispán havi jelentése szerint január hóról átjött 837, február havában bejött 2919 összesen 3756 ügydarab, a melyből a múlt hóban elintéztek 3309 ügydarabot.

Kende Zsigmond felszólalt az alispáni jelentés után. Az igazság érzete nem engedi meg neki azt, hogy az alispáni jelentés egy passzusa felett minden észrevétel nélkül napi rendre térjen. Ugyanis azon kérdést, helyesebben kérést akarja intézni a főispánhoz, mert nem intencziója, hogy bántson, nem akar olcsó babérokat, hogy hajlandó-e a főispán egy rendeletének megváltoztatására, a mely kellemetlenül érintette, sőt megdöbbentette a közönséget. Ez a rendelet nem más, mint a Kállay Ödön és Képessy László szolga- birák kölcsönös kicserélésére vonatkozó rendelet. Képessy 12 éve szolgál már, nem volt fegyelmi alatt, a főispán tiszteletbeli főszolgabírónak nevezte ki, ily körülmények között annál megdöbbentőbb Csengerből való elhelyeztetése, mert a csengeri főszolgabirói hivatal megvizsgálására kiküldött Papp Kálmán tb. főjegyző, a ki felhatalmazta őt ezt nyilvánoságra hozni, nem talált semmi olyat, a mi ok lett volna Képessy szolgabiró áthelyeztetésére. Ellenben a járási Írnokra nézve kiderítette azt, hogy illetéktelen dijakat szedett, a melyeket azonban vissza fizetvén, büntetés gyanánt csakis át helyeztetését hozhatta javaslatba. És mikor ez az Írnok büntetésből áthelyeztetik, akkor ugyanezzel együtt egy olyan szolgabiró is áthelyeztetik a ki nem bűnös. Még súlyosbítja ez áthelyeztetési rendeletet az időpont, a melyben azt vette, a midőn másnap tartotta esküvőjét. Ez főispán ur kegyetlenség, mert nem tudja összeegyeztetni a méltányossággal azt, hogy valakit ép esküvője előtt áthelyezzenek. Nem akar felszólalásával most mást elérni, minthogy ezen rendelet, a mely különben is annak köszönheti létrejöttét, hogy ezek a körülmények nem voltak kellőleg méltányolva, megváltoztattassék. Arra kéri azért a főispárt, hogyha lehetséges a vármegye nyugalma érdekében változtassa meg ezen intézkedését. Hiszen az ügy ilyen elintézése inkább mutat férfiasságra, mint annak csökönyös fentartása.

A főispán válaszában köszönetét mondott előtte szólónak azért, hogy ez ügyet ilyen modorban hozta elő. Ez ügyben hasonló kérelemmel már deputátió is volt nála a közgyűlés előtt s ő már akkor megmondta azt, hogy a szolgabirák áthelyeztetése az ő hatásköréhez tartozik és hogy a kérdéses áthelyezést az alispánnal egyetértőleg tette.

Az alispán az adminisztráczió vezetője s ha ő az áthelyezés tekintetében propozitiót tesz s azt a főispán nem akczeptálja, ezen eljárást az alispán méltán nehezményezhetné. Különben kijelenti, ha az

alispán e tekintetben megváltoztatná nézetét ő szívesen eleget tesz még most is a vármegye óhajának.

Ezután Nagy László alispán szólalt fel. Meg- vallja egész őszintén azt, hogy ez ügyet olyan fontosnak és komolynak tartja, hogy nem él kivételesen azon jogával, hogy ilyen szolgálati ügyben a feleletet egyszerűen megtagadja Ő az egész ügy ódiumát magára vállalja. Ő méltósága a deputátió fogadása után hajlandónak nyilatkozott az áthelyeztetés megváltoztatására, ha ő beleegyezik, amennyiben az adminisztráczió vezetése az ő kezébe van letéve s igy az ő véleményét várja. Szóló erre kijelentette, hogy ő semmi szin alatt nem fog beleegyezni a szolgálati ügyben kiadott rendelet megváltoztatásába. Sajnálja azért, hogy ez ügyet itt ismét szóvá telték. Ő hozzá van szokva ahhoz, hogy közszolgálati ügyben felmerült vád súlyát viselje. De most is azt állítja, hogy helyes volt az áthelyezés és hogy a most folyó vizsgálat érdekében ma, nem nyilatkoztathat ki többet. Egyet sajnál, hogy az áthelyezés ép az illető esküvője előtt történt, a miről nem birt tudomással. De ha birt volna is, ez a körülmény nem szolgált volna akadályul, nem befolyásolta volna őt abban, hogy a hivatalos szolgálat terén ne teljesítse kötelességét. Ismétli, hogy a vizsgálat érdekében jelenben nem adhat bővebb felvilágosítást, de megvan győződve róla, hogy annak befejezte után a mai fellobbanás le fog csendesülni.

Kende Zsigmond kijelentette erre, hogy nem veheti tudomásul a választ, mert nem lát biztatást arra nézve, hogy ha a vizsgáló biztos jelentése meg fog felelni az ő állításának, az illető szolgab iró visszahelyeztetik előbbi állomására. Hogy a főispán az alispánnal karöltve járt el, ezt szép kollégialitásnak tartja, de 5 szerinte a közügy a fődolog s nagyon kívánatosnak tartaná azt, ha ezen ügy a megye keretén belül, és nem a megye keretén kívül volna elintézhető.

Nagy László alispán: Megtörténhetik vele is, hogy tévedett, hogy nem igazolják az események. De akár a megye keretén belül, akár kivül fog ez ügy orvoslást lelni, az ő eljárása igazolva lesz. A kérdésnek ilyen alakbani felvetésével szemben meg kell kötnie magát, mert ő az alispán állásával összefé- rőnek nem tartja azt, hogy szolgálati dolgoKban konczessziókat, tegyen. Feltéve azt, hogy tévedett, hibásan járt el ő lesz a legelső a ki a legteljesebb elégtételt adja az illetőnek. De most nem kívánhatja tőle senki azt, hogy valami kecsegtető ígéretet tegyen. Sajnálja, hogy nem egyezik nézetök abban, hogy őt a legjobb szándék vezette és sohasem volt tulszi- goru és szenvedélyes, akár ezen ügyben, akár más ügyben, még ha az egész vármegyével is ellentétbe jön, azt fogja tenni, a mit kötelessége, becsülete elő ir.

Kende Zsigmond végűi kijelentette, hogy ilyen alakjában tudomásul veszi a választ. Fölöslegesnek tartja, magát meggyőzetni az alispán jóakaratáról és igazságosságáról.

Kende Zsigmond az Ínséges közmunkák ügyében kérdést intézett az alispánhoz. Ugyanis a múlt ülésen már szóvá tette az ínséges munkák elrendelésének megsürge- tését a minisztériumnál. Azóta egy kapavágás sem történt, pedig nyáron nem kell a népnek Ínséges munka, másut is tud keresni, kérdezi azért, hogy megfognak-e érkezni a minisztériumból azok a tervek, mig ínség van, vagy pedig csak aratás után ? Miután felvilágosította a főispán a felszólalót arról, hogy ő azonnal megsürgette a minisztériumban ez ügy elintézését, azt határozta a bizottság, hogy ez ügyben ismét fel ir a kormányhoz.

A kir. pénzügyigazgató havi jelentése szerint a múlt hóban befolyt 178141 kor. 76 fillér egyenes adó,

czivilizáczíó bölcsöringása. A kereskedelem első sorban kulturtényező, még pedig magasabb fokban, mint az ipar, mert a kereskedelem uj szükségleteket teremt, a czivi- lizáczió pedig a szükségletek körének tágulása, vagy elfogultság a vagy bók lehet.

Ez bóknak igen szép, de mint legtöbb bók- nem igaz, s magát czáfolja meg, amikor később mondja, hogy „minden portékadarabon, a mely a termelőtől fogyasztóhoz jut egy darab czivilizáczíó vándorol egyik kézből a másikba“. A termelő, illetve készítő által alkotott portéka képviseli ugyanis az emberi ész, munka, erő és művészi Ízlést, együtt a czivilizácziót, a kereskedő csak közvetíti. Csak annyit és azt közvetítheti, a mit az emberi munka, szorgalom produkált. Hogy első sorban kié az érdem, ezek után felesleges mondanom. Ugyanazon publiczista igyekezett bebizonyítani, hogy a magyar kereskedelem nemzeti tényező. Szerintem csak ennek kellene lennie, de csak akkor és annyiban az, ha a magyar nemzeti ipar és mezőgazdasági termékek terjesztője, közvetítője.

S itt értem azon ponthoz, mely legkirivóbban mutatja, hogy mily ellentét van Magyarországon az egyes termelési ágak között s miért beteg a mai egész gazdasági életünk. A már általam említett közgazda- sági iró az egyén gazdasági tevékenységének fő rugóját az önérdekben találja, melynek azonban a verseny mellett oly irányt kell nyernie, hogy a közérdekkel összhangba jusson.

S bár minden termelési ág saját érdekével törődik első sorban, a kereskedelemben az ő sajátlagos helyzeténél fogva, miután jövedelmét a más termel- vénye, munkája után elért haszon képezi, ezen önérdek jobban ki van fejlődve és a pénzt, hasznot, nyereséget tartva szem előtt, csak saját érdekével törődik, és akár a másik termelési ág rovására is igyekszik a hasznát biztosítani.

Ha mindegy annak a kereskedőnek, hogy külföldi ipartermékeket árul, a vagy honit, csak az a fő, hogy haszna legyen mellette; s ha az a külföldi ipartermék olcsósága és külső kiállításánál fogva is nagyobb kelendőségnek örvend, mint a hazai, nagyon természetesen, azt fogja árusítani. Így lesz a kereskedő a külföldi ipartermékek közvetítője, mi által a nemzeti vagyonosodást nem mozdítja elő, mert a külföldi anyag ára a munka árával együtt külföldre vándorol s csak azon csekély haszon, mit a kereskedő nyer rajta, marad meg a kereskedőnél de ez sem képez értéknövekedést, mert csak a pénz gazdát cserél, a fogyasztótól átvándorol a közvetítőhöz. A kereskedelem csak akkor növeli a nemzeti vagyonosodást, ha többet visz ki mint behoz.

A külföldi ipar fejlettségénél fogva kereskedőink közvetítésével, segélyével igy nyomta el iparunkat. Innen ered gazdasági életünk válsága. A kereskedelem csak kifejlett mezőgazdaság és előrehaladott ipar mellett tényezője a nemzeti közvagyonosodásnak. A kereskedelem egymaga erre nem képes, sőt ipar nélkül mindazon előnyöket, mit különben a nemzeti iparnak nyújtana, a külföldinek nyújtja.

Angol, Franczia és Németországot, nem is szólva Amerikáról, nem a kereskedelem tette nagygyá, hanem ipara, kereskedelme csak egyik fontos tényezője az ipari termékek értékesítése tekintetében. Azon keleti népek, melyek régibb korban mint kereskedők szerepet játszottak letűntek, mert az ipar nem fejlődött náluk.

Az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy iparunk és kereskedelmünk nem áll összhangban s ezek daczára úgy lesznek mindig emiitve, mintha egymás érdekét a legnagyobb buzgalommal mozdítanák elő. Szinte csodálatos, hogy mig az agrárismus védekezik a merkantihsmus ellen, az ipar némán tűri mostoha helyzetét. De védekezik a kereskedelem ellen már a fogyasztó is, mert mindjobban érzi, hogy a kiskereskedők számának megnövekedése és a sokszoros közvetítés folytán drágul a megélhetés. A termelő olcsón ad el, a fogyasztó drágán vesz, a hasznot a közvetítő teszi el. Valóságos beteges társadalmi tünet, hogy mint szaporodnak a közvetítők.

Azt mondják, hogy nincs kereskedelem Magyar- országon, sőt ellenkezőleg a kereskedés eme nemében tultengés van, de nincs ipara. A keleti nép kereskedő szelleme terjedt el a nyugati népek ipara nélkül. Nem elég az ipar és kereskedelmet együtt emlegetni, hanem első sorban iparunk érdekében minden lehetőt el kell követni, mert ipar nélkül a nemzeti vagyono- sodás érdekét szolgáló kereskedelem nem létezik, s

végeredményként a nemzet teljes elszegényedésére fog vezetni. A vidéki városok már is megsínylették, hogy a régi tehetős, jó módú iparos polgári elem kipusztult s a helyette jött újabb nemzedék a külföldről beözönlő ipari termékek ellen védekezni nem képes.

Érezni kell ezt a kereskedőnek is, mert jó módú iparosok hiányában épp azon fogyasztó közönséget kell nélkülöznie, mely fejletebb igényeinél fogva mint fogyasztó, számottevő tényező lenne.

A mi külföldön a helyes munkafelosztásból eredő szükséglet, hogy a termelő, iparos a termékeit értékesíthesse, az nálunk beteges tünet.

Nálunk nem is szólva a kufárok, szenzálók ijesztő módon való szaporodásáról, úgy hogy ma holnap első kézből a termelőtől venni egy tojást sem lehet, nagy tőkével dolgozó nagy kereskedelem, mely iparunk emeléséhez tőkével és piaczczal szolgálna, alig van, hanem csak külföldi nagykereskedők ismét- eladóiból áll majdnem egész kereskedelmünk. Középfokú kereskedelmi iskoláink is nem kereskedőket, hanem hivatalnokokat nevelnek. S mi ennek az oka ? Virágzó ipar nélkül nem létezhet egészséges, erős nagy kereskedelem sem.

S miért nincs iparunk ? A politikus az önálló, külön vám hiányában találja okát. Megengedem, hogy ez is lehet oka, én azonban első sorban magunkat okolom. Hibás az egész magyar társadalom.

Az iparnál fő, mint már emlitém, az emberi munka. A munkát pedig, ezt a legfőbb közgazdasági tényezőt bizony mi nagyon elhanyagoltuk, kevésre becsültük. Az úri élet egyenlő lett nálunk a munkátlan- ság fogalmával. Minél könnyebben élni, ez lett a jelszó.

A külföld a maga gyáraival, kézi iparával előállított termékeknek kereskedelme utján piaczot igyekezett teremteni s talált is Magyarországon, kereskedőinkben pedig szolgálatkész közvetítőket s a vevőkben hűséges fogyasztókat is. A divat ezer s ezerféle formája meghódította közönségünket, már az alsóbb néposztály sem találta elég szépnek a honi terméket. A kereskedőknek egy ideig jól is ment, s mind többen s többen mentek kereskedőknek azon elvtől vezettetve, hogy ez könnyebb s jövedelmezőbb életmód. Még társadalmilag is kezdtük