Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-25 / 4. szám
SZATMÄR VÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, SZERKESZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi ás anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jokay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. ügyes szám ára 20 fillér. m=Hirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. Vármegyénk felirata a magyar ajkú gör katholikusok érdekében. Emlékeznek lapunk olvasói arra, hogy a nagy károlyi magyar ajkú gör. kath. hívek fel- jajdulása folytán elhatározta Szatmárvármegye közönsége, miszerint ez ügyben felír a kep- viselőházhoz. Erre a nagykárolyi magyar ajkú gör. kath. egyházközség esete szolgáltatott okot, a midőn román ajkú pappt akart neki adni a nagyváradi püspökség. — És bár ezen esetből kifolyólag tartotta szükségesnek a vármegye közönsége védelmére kelni azoknak, a kiket az istenházában és a szent rithus eszközeivel akartak elszakítani a magyarság kebeléről, de azért határozatba ment, hogy a hasonló sorsú összes gör. kath. magyar egyházak érdekeben is felírnak. Ezen általánosságban tartott felirat megszerkesztésével Nagy László alispánt bízták meg, a ki már el is készítette azt. A felirat olyan eszmegazdag, klasszikus egyszerűségében erőteljes, észhez és szívhez szóló, hogy szolgálatot vélünk teljesíteni olvasóinknak, ha azt egész terjedelmében közöljük. A felirat igy szól: Nem minden megilletődés nélkül emeljük fel szavunkat, mert kétség fog el, ha vajon nem egyedül nemzetünk jövőjéért való szent aggódás érzete vette-e uralma alá lelkünket és szivünket, mely ezredéves fennállásunk csak alig múlt ünnepén egy újabb ezredév reményevei volt tele ?! De ime! előttünk van a kérvény, mely nem enged kételkedni, de meg inkább előttünk vannak e vármegye székhelyén történt események, melyek e kérvény adatait kétségtelenül igazolják. Megvalljuk őszintén, hogy mérsékletre kell kényszeríteni nyelvünket, nehogy a jogos felháborodás erős kifejezései törjenek azon elő s a szenvedélyességnek az igazság erejét megrontó mérge felszólalásunk jogosultságát csak némi részben is kétségbe vonassa. Nem is a félelem vagy kétségbeesés nyelvén akarunk feljajdulni, mert a magyar nemzet létele nem foroghat koczkán azért, mert a nagykárolyi magyar görög catholicus egyházban már gyakorlatban levő nemzeti nyelvet ki akarják küszöbölni, hiszen maga ez az egyház- község támadt fel teljes erejében a megtámadást visszaverni s nekünk e részben nem maradt egyéb hátra, mint ez ellenállásnak jogosultságát méltányolva, vármegye közgyűlésünk teljes erkölcsi súlyával adni meg az elismerést azon férfiaknak, kik eljárásuk által szent egyházukban a mindenható Isten tiszteletét a haza szent szeretetével összhangba hozták s nem engedték meg, hogy nemzeti nyelvünk az oltártól, mint ennek megszentségtelenitése, száműzessék s ez által megp-yaláztassék. Meg vagyunk győződve, hogy áz a kifejtett ellenállás megszerezte az egyházközségnek győzedelmét, de mi, Szatmár vármegye, meg nem nyugodhatunk e győzelem tudatában, mert a folyton hulló vizcsep köveket mállaszi szét s a nagykárolyi esetet úgy kell tekintenünk, mint az első vizcsepet, mely e vármegye magyar görög catholicus egyházainak nemzeti szellemét akarja megsemmisíteni. Nagy politikai fontosságot kell tulajdonítanunk ezen esetnek, mert a nemzeti s^lyjzn , . ellen való támadás e vármegye székhelyén^isíz^ ta magyar egyházközségben történt s csak nagyobb megerőltetéssel tudunk — vagy talán inkább csak akarunk — abban egy meggondolatlan lépést s nem szándékos kihívást látni. De bármelyik legyen is e kettő közül, miként védhetjük meg kisebb s talán nemzeti érzületben gyengébb egyházközségeink nemzeti szellemét, ha itt e vármegye székhelyén elengedjük bukni egy egyházközségben a nemzeti nyelv szent és sérhetetlen jogát! ? Nem akarunk mi Útmutatást adni ezen nemzeti szellem megvédésere, nem akarjuk mi vitatni vagy védelmezni azon módot, melyet a kérvény magában foglal, mert nem akarjuk kitenni magunkat annak, hogy az általunk ajánlott mód lehetetlensége vagy sikertelensége esetén, mi, kiknek nincs módunkban az utak és módok értékét megbírálni, legyünk állítólagos okai czéijaink el nem érésének, de érezzük megdönthetetlen jogunkat kérni, — sőt nemzeti érzületünk erejének arányában, követelni: hogy oly intézkedések tétessenek, melyek nemcsak a jelen esetben, de a jövőben is megóvnak bennünket ily megtámadások lehetőségétől. Mert ez a lehetőség — fájdalom ! kizárva. Oda jutottunk ma, hogy részének felfogása szerint, görög catholicus minden lehet, csak magyar nem s midőn a felekezeteknek lelkészei és tanítói a legmagyarabb egyházakba és iskolákba büntetlenül belophatják T Ä R C Z A. Szép Galatheai. A fiatal művész műtermében ült és dolgozott. A munkában lévő tárgy márványszobor volt. Pompás, kápráztató akt : Egy ifjú leány üde és szép, a kinek a hajnalt kellett jelképeznie. Egész tehetségét, forró lángolásu képzeletének minden szárnyalását bele akarta vinni az ifjú mester ebbe az alakba. A kemény márványba szint, életet, erőt akart lehelni, egy földöntulias lenge és gyengéd nő képét akarta megteremteni, a kinek valósága mégis buja földi bájjal mámoritsa meg a néző szemét. Teljes valósága minden törekvése felolvadt ebbe a munkába. Nem gondolt semmivel, megszűnt emberi életet élni. lemondott ifjú kora minden gyönyörűségéről. Nagy müve foglalta el teljesen, ez foglalkoztatta ágyát, szivét ez meritette ki minden érdeklődését. Megfeledkezett a nőkről a kiket pedig a szépségért rajongó művész minden lelkesedésével imádott, kerülte a vidám bohém czimborákat, visszavonult minden társaságtól. Szinte beteges rajongással élt a Hajnal márványalakjáért, a melynek hideg köve úgy elfoglalta szivét, mint egykor a Prakszitelesznek, nagy hellén elődjének az ő imádott szép Galatheája . . . 11. E pillanatban tehát ismét nagy munkája foglalta el az ifjú mestert. Emésztő lázzal dolgozott a mester- művön, melyből minden törekvésének, minden művészi reménységének beteljesítését várta. Munkájába felolvadt egész valósága, nem érdekelte semmi, csak a művészi feladat, a melynek megoldására vállalkozott. Előtte emelvényen, a kellő világításba ‘helyezve állott azt akt modellje. _____________ Re mek kivitelű fényképnagyitások! Sietnagyságu meUfíép 9 frt 80 kr.wX‘jr" 9 frt 80 kr. Vidéki megrendelések a legnagyobb figyelemmel teljesittetnek Hosszú kutatás után akadt reá erre a modellre. Hogyis ne ! Hiszen egy fiatal leányt kellett találnia, üdét, bájosát, a ki érintetlen szűzi és mégis diadalmas fényességben pompázó, mint maga a hajnal, a mely győzelmes erejével birja el az éjszaka sötétjét. Egy oly leányra volt szüksége, aki a művész és a férfi fantáziáját egyaránt lángra gyújtsa, a kiben egyformán legyen meg a földöntuliság poézisa és a földi asszony testének megvesztegető szépsége. Végre megtalálta azt a női teremtést. Valami egyszerű varróleányka volt. Szegény sorsú emberek gyermeke. Mennyi küzdelmébe került, a mig nagy müve számára meg tudta nyerni! A szülők aggodalmát a gazdag kereset hamar elaltatta. De annál nehezebb volt a leányt reábirni, hogy szemérméről lemondjon. Egész szűziessége fellázadt a gondolat ellen, hogy férfiszem előtt feltárja érintetlen testének üde pompáját. De nagy nehezen ez az akadály is el volt hárítva az útból. A leány beleegyezett, hogy modellül szolgál a művésznek- természetesen csak félaktta. Most ott állt az emelvényen, finom arczocskáján a bíboros pírral, a melyet a napról- napra ismétlődő mintázás megszokása sem tudott onnan elűzni. Ott állt, egy fehér lepelbe burkolva, a mely azonban csak övtől kezdve fedte be a fehér testét. Ifjú, de már nőiesen kerek vállai és az édes hófehér halmok, melyeknek aczélos gömbölyüsége ingerlőn, de enyhe Ívvel hajlott össze, teljesen fedetlenek voltak. Fején pompásan utánzott diadém-ék jelezte a hajnali csillagot; de az ékszer fényét elhományositotta a leomló szőke hajtenger ragyogása, mely csípőn messze alul takarta he hajlékony termetét, mintegy drága köpeny jobb kezét, melyben lobogó fáklyát tartott magasra emelve és hónaljából kicsilogtak a finom aranyszínű pihék. A képfaragó hirtelen lecsapta a kalapácsot. Nem, szólt ingerülten, sohasem fogom igy befejezhetni. Idácska ha le nem mond erről a lehetetlen ál szeméremről, akkor sohasem készíthetem el ezt a szobrot. A leány egy árnyalattal még jobban elpirult. Hogy kívánhatja ezt tőlem, dadogta zavarodottan. Mondtam már ezerszer, hogy inkább meghalok, semhogy ebbe beleegyezzem. Hiszen az borzalmas is volna tette hozzá, kezével fedve el piruló arczát. A szobrász bánatosan járt fel és alá az atelierban. De az istenért értse meg miről van szó, szólt végre megállva a leány előtt, a ki ezalatt hirtelen egy könnyű lepek terített meztelen vállaira. Hiszen látja, hogy én tisztességes ember vagyok. Vagy megbántottam-e eddig egy szóval egy tekintettel ? Engem nem vezet semmi frivol vágy és esküszöm nem is fog vezetni. De nekem az egész aktra van szükségem. Egy fél testből nem mintázhatok meg egy egész alakot. Nem vágyom magára, nem kívánom magát. — Csak egy czél vezet, csak egy ideál lelkesít: A művészet. A kis modell komolyan hallgatta a könyörgő férfit. Mikor ennek utolsó szavai is elhangzotttak, lehajtotta fejét és csendesen, hangtalanul sírni kezdett. Idácska, Idácska, miért sir ? Kérdezte a szobrász megindultan, kezébe fogva a leány fehér kezét. Hiszen nem akartam megbántani. De lássa- folytatta meleg, hízelgő hágott, miközben gyengén simogatta a kezében tartott kis kezet, oly sokat vártam ettől a munkámtól : Szépnek, tökéletesnek szeretném ezt látni dolgozom rajta minden képességemmel, egész erőmmel. És látja, ha maga makacs marad, fele utón megkell állnom. Minden reményem megsemmisül, az e- gész szép ideát sutba kell dobnom. Gondolja meg édes kis Ida, talán sorsomról, egész jövendőmről van szó. Ennek igazán meghozhatná ezt a kis áldozatot . . . Könyörgő, lázas hangon mondta mindezeket a szobrász, egész közel hajolva a leányhoz, ugv hogy Egyes alakok, gyermek-képek, családi, testületi stb. csoportfényképek a szokott természethii, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 írttól. 1896. INT KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON! 'TM3 1896. HUSZTHY ZOLTÁN kitűnő hirnevü fényképészete Nagykárolyban. 20—52 MEGBÍZHATÓ, SZÉP MUNKA!
