Szatmármegyei Közlöny, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-28 / 26. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY diadal első napjától a Golgotháig csak ez a gondolat vezet A nagy idők legendás fénykorát Szatmár- vármegye fiainak és leányainak megünnepelni kétszeres kötelessége; mert az a fényes nap, melyből a haza, a szabadság szeretet löveli szét íénykévéit, itt a mi földünkön sütött ki, itt a mi földünkön áldozott le. A tiszabecsi győzelemmel kezdődő nagy tragoedia Kis- Majtény mezejére visz ! Kis-Majtény mezején a leáldozott nap emlékét ott hirdeti az emlékkő. A Golgothán ott a kereszt, mely a nagy tragoedia bevégeztét hirdeti. Hát az első győzelem napja hogy maradjon akkor emléktelen ? A határkőt jelző emlékkő mellé el kell helyezni a kuruczok íöldjén az első győzelem emléket hirdető emlékjelet is, hogy „Álljon e kő, mig csak anyag állhat, Szelleme éljen, mig magyar él!“ Én hiszem, hogy nem hiába szóltam. Ismerem vármegyém fiainak és leányainak lángoló honszerelmét, s szivük verésével együtt érezve fordulok hozzátok, hogy állítsunk emléket Rákóczinak, mert illő, hogy a Golgotha keresztje után jöjjön el a feltámadás, s ez az apotheosis a tiszabecsi harczmezőn hirdesse a hazaszeretetet. Éhez az apotheosishoz hozza el ajándékát szegény és gazdag egyaránt! A befolyó adományokat a csatolt gyüjtő-iv felhasználása mellett f. évi julius hó végéig az alispáni hivatalhoz kérem eljuttatni. A gyűjtő-iveket eredménytelenség esetén is kérem az alispáni hivatalhoz folyó évi julius hó 31-ig visszajuttatni. Nagykároly, 1903. junius 25. Alispán helyett: Nagy Sándor, tb. vm. főjegyző. A Rákóczi emlék helye. „A Rákóczi emlék helye“ czimen Tarpay Lajos vármegyei bizottsági tag ur az iránt szólalván fel e lap múlt számában, hogy a történeti hűség kedvéért a tiszabecsi győzelem emlékének megörökítésére szánt emlék ne a tiszaujlaki hídfőnél, hanem azon helyen állíttassák fel, a hol az átkelés tényleg történt, t. i. a inilotai határ „Vész“ nevű dűlőjében ; miután a felszólamlás nyilvánosan történt, s más oldalról is kifogásolták, hogy mi czélból szándékoltatik az emlék Ugocsa vármegye területén felállittatni, e tekintetben elfoglalt álláspontomra nézve a nyilvánosság előtt a következőkben számolok be. .Midőn Tarpay urnák az ügy iránti meleg érdeklődéséért csak köszönetemet nyilvánítom, egyúttal kijelentem, hogy engem az emlék felállításánál nem vezet a szűkkeblű helyi hazaflság, s ezért nézetét nem osztom. A szájhagyománynak feltétlenül hitelt adok, s elismerem, hogy a döntő küzdelem azon a ponton dőlt el, melyet a szájhagyomány ilyenül megjelölt. mire öcscse tanácsára haza ment, s apját csaknem végvonaglásban mentette meg az életnek, Károly öcscsétől pedig örökre elvált, mert ez emigrált s az 1850-es évek elején Konstantinápolyban a tengerbe fűlt. Petőfi a Szatmár vármegyei fiatalság liberális részével jó barátságban lévén ezek közt a Szendrey és Térev házzal benső viszonyban állott Rényit is meleg barátsággal fűzte magához, s két ízben is vendége volt a zelestyei üveggyárnak, a hol az öreg Schreiner szives vendéglátással fogadta, Rényi Józsefet pedig meleg ölelések közt avatta benső barátjává annak örömére, midőn megtudta, hogy egy napon születtek. Petőfi kiválóan megkedvelte az öreg Rényit, a Rényi József által művésziesen előadott „Pluie de perles“ és „Pompa di festa“ czimü zenedarabok pedig oly nagy hatással voltak reá, hogy egy nehéz könycseppet törült ki szemeiből s kijelentette, hogy az egyetlen darab kedvéért megtanul zongorázni. Petőfi maga is élénken emlékezik meg a zelestyei látogatásáról, Nagybányáról május hó 27-ről ezeket Írván Kerényi Frigyeshez : „Néhány napi mulatás után Erdődről Nagybánya-felé indultam. Pünkösd első napját Zelestyén töltöttem az öveghutában, mit még sohasem láttam s igy rám nézve igen érdekes volt. Láttál-e már üveget fújni ? barátom azoknak az embereknek ez olyan könnyen megy, mint nekem a versírás, az ördög gondolta volna. Azt tudtam, hogy minden üvegnél egy- egy tüdő szakad meg, hát pedig dehogy. A vidék gyönyörű, regényes, erdős völgy, Erdély tőszomszédságában. Különösen gyönyörködtem este, midőn minden sötét volt, csak a hutából világított rám pokoli tűz. Köröskörül a roppant sötétség s középütt ez a láng .. . olyan a világ mint egy haragos félszemü óriás.“ 1856-ban nősült, nőül vevén Kőt Idát. E házasságból több gyermek származott, s közülök Dezső a székes főváros főjegyzője, Árpád pedig á zelestyei üveggyár bérlője, ki az elődök nyomdokait követve, lankadatlan szorgalommal törekszik a gyár fejlesztésére, De egy emléknek, mely az igaz magyar hazafiság megtestesülését van hivatva jelképezni, mely egy nemzeti gondolatért, a magyar szabadságért való vágyat óhajt jelképezni, nem szabad sik mezőn, eldugott, félre eső helyen állani, hanem nyilt helyen, hogy figyelmeztesse az utódokat a legendás kúrúcz idők felséges nagy fejedelmének eszményi alakjára. A tiszabecsi ütközet nem egy ponton folyt le, ott 6 ezer ember harczolt, kik bizonyára hosszú rajvonalban küzdtek az átkelési pontért s védték az átkelési pontot. A harcz czélja a Tisza balpartjának elfoglalása, az átkelés kiküzdése volt. Az átkelés ma a régi harcz- tér egyik pontján a tiszaujlaki hídon át történik. Tehát ma a tiszaujlaki hid jelképezi az átkelési pontot. Legméltóbb helye az emléknek tehát azon a helyen van, mely jelképe, megvalósítója az átkelésnek. Ez a hid messze uralja az ütközet egész szinterét, s a hidfő a nehéz ártéri viszonyok miatt állandó gondozásban van. Nézetem szerint tehát az emlék legméltóbb helyén csakis a tiszaujlaki hídfőnél állhat. Előttem nem az a döntő, hogy Ugocsa vagy Szatmár vármegye területén álljon az emlék, hanem hogy álljon: „Álljon a kő, mig anyag állhat, szelleme éljen, mig magyar él 1“ Ez legjobb hitem és meggyőződésem, s szívesen meghajolok azok előtt, kik az ellenkezőről megtudnak győzni. Nem tartom helyesnek a kifogásokat azért sem, mert a gondolatot három törvényhatóság igyekszik megvalósítani, annak megvalósítására együtt áldoz, annak testté válásában együtt ünnepel. Nem az érdekel engem, hol legyen az apotheosis : t. i. Tisza Becsen, vagy Tisza-Ujlakon, csakhogy meg legyen az apotheosis. Engem Ugocsa nem koronázó földjétől nem idegenit el a szatmári kúrúcz szív, mert én ily tekintetben helyi hazafiságot nem ismerek, s előttem csak a csekei szent szavai irányadók : „A haza minden előtt 1 “ Nagykároly, 1903. junius 26. Nagy Sándor. A hirdetésekről. A Nagyar Újságkiadók Országos Szövetségének május 24-én Budapesten tartott értekezletén érdekes indítványt tett Illés József szövetségi tag, a hirdetések népszerűségéről és ezt az indítványt a közgyűlés el is fogadta. A hirdetések nagy horderejét bizonyító beszédből, közérdekű voltánál fogva, közöljük az alábbiakat: Tisztelt közgyűlés 1 Szövetségünk fönnállása óta mindenre kiterjedő gondossággal és hozzáértéssel ápolja az ujságkiadás körüli érdekeket, nagyon természetes, hogy nem kerülhették ki figyelmét azok a viszás állapotok sem, melyek mostanság a hirdetésszerzés, a hirdetésközvetités körül egyáltalában a hirdetési üzlet egész vonalán napról napra jobban támadják az újságkiadók érdekeit. Sőt úgy tudom, hogy a múlt, vagy azelőtti esztendőben Szövetségünk saját kebeléből külön bizottságot küldött ki abból a czélból, hogy ez a bizottság alapos meghányás vetés után a hirdetési üzletnek egészséges mederbe való lerelése dolgában javaslatot terjesszen a Szövetség elé. Ebben a bizottságban igen érdemes, mesterségükben kripró- bált szakférfiak foglaltak helyet és nem az ő buzgalmukon és lelkiismeretükön múlt, ha Szövetségünknek ez az akcziója, még csak egy megállapodásban sem öltött formát és a hirdetési üzlet annyira kívánatos szabályozása jóformán lekerült a napirendről. Nem szemrehányásképp mondom, csak konstatálom Szövetségünk egyik akcziójának ezt a megfe- neklését és ha kutatom az okát, nem az intézők és a mandatáriusok közül keresem azt, hanem az ujságkiadás körüli viszonyokban és körülményekben, melyek, fájdalom, ma még olyan kisszerűek, annyira elmaradottak és kezdetlegesek, hogy azokat szabályozni, rendezni ma még nem is érdemes. s azt oly magas fokra fejlesztette, hogy gyártmányai nak nagy részére külföldön is piaczot teremtett s a kelet üvegszükségletének egy részét ő látja el. Az 1860-as években Rényi elhagyta a zelestyei üveggyárat s megvásárolta a kir. kincstártól a mára- marosi Ferenczvölgyi üveggyárat, hol legszebb férfi korát élte le tevékeny munkában. Ferenczvölgyi kastélya hires volt vendégszeretetéről és gazdája magas műveltségéről. Azonban e vásár balul ütött ki s teljesen tönkre ment. Puritán felfogását és kötelesség tudását fényesen jellemzi, hogy vagyoni bukása után gyermekeinek sem akart terhére lenni, s idegen helyre, Arad vármegyébe költözött, hol nem ismerték az előbbi gazdag nagy urat, s itt évekig dijnokoskodott, mig végre is ismét visszament Zelestyére Árpád fiához, de csakis oly feltétel mellett, hogy állandó foglalkozást adjanak neki s élte legutolsó napjáig is megszolgálta fiának a mindennapi kenyerét. Különben a mily szerencsés volt élete folyása a tekintetben, hogy soha beteg nem volt, ép oly szerencsés volt halála, a mennyiben hirtelen szélhüdés ölte meg. Sokat élt, sokat élvezett, sokat szenvedett; legyen könnyű neki az a föld, melyet, daczára idegen eredetének, oly melegen szeretett. E sorok írója iránt az öreg meleg atyai vonzalommal volt, s én csak hálás kötelességemet teljesítettem akkor, midőn e nemes lelkű, széleskörű irodalmi műveltségű, nagy zenei tudásu és a festő ecsetet is hivatásosan kezelő férfiú emlékezetének e sorokkal adóztam. Áldás emlékére 1 Nagy Sándor. Mit rendezzünk, mit szabályozzunk, tisztelt közgyűlés, a mikor a mi ipari és kereskelmi világunknak szine-java nemcsak hogy félrehuzódik gyártmányaival és czikkeivel, hanem lebecsüli a terjesztésnek, az érintkezésnek ezt a világon mindenütt elfogadott és méltányolt nagy tényezőjét: a hirdetést és egyszerűen átengedi a sajtónak nagy nyilvánosságát a gyógyszerész és egyéb csodatevő szereknek, továbbá egykét ízléstelenül rikácsoló és a közönséget megtévesztő hirdetésnek, melyek egyformán dominálják lapjaink hirdetési kolumnáit. A „Guzi kenőcsök“ a „Margit-krémek“, „hashajtószerek“ és „csodadoktorok“ csoportjából csak elvétve lát a kutató szem egy egy komolyabb tárgyú hirdetést, akár a fővárosi, akár a vidéki lapokban, és nem minden irigység nélkül gondolok például a bécsi lapokra, hol zakatolnak a gépek, füstölögnek a gyárkémények, versenyeznek a legelőbbkelő kereskedők, szóval a közgazdasági, ipari és kereskedelmi élet hatalmasan lüktet végig az újságok hirdetési részében. Sőt tovább megyek. Kezem ügyébe került egykét Prágában megjenő napilap, egy-két német vidéki kisebb város napilapja és ezeket végigböngészve, arra a meggyőződésré jutottam, hogy daczára aránytalanul kisebb példányszámuknak, több komoly ipari és kereskelmi hirdetésük van, mint a legelterjedtebb lapjainknak. Meglehet, tisztelt közgyűlés, hogy egy kicsit túlzók, vagy egyoldalúan ítélem meg a mi honi hirdetési viszonyainkat, de a hogy és a külföldi lapok után magamnak képzelem a hirdetőket és a hirdetéseket, sajnálattal konstatálom, hogy a hazai termelők és kínálók túlnyomó nagy része szinte félve kerüli a nagy fogyasztó közönséggel való érintkezést a hírlapok révén. Ezt a jelenséget, melyet minden újságkiadó tapasztalt, kapcsolom ki a hirdetési ügyek körébe vágó és megoldandó kérdések közül, melylyel nemcsak érdemes, hanem kötelességünk is foglalkozni. Hiszen önkénytelenül is fölvetődik a kérdés, hogy az az aránylag elég sok gyárvállalat, mely nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is működik, akár szubven- czióval, akár szubvenczió nélkül, hol hirdet, hol tájékoztatja, mellesleg mondva igen rossz magyarsággal megirt körözvényein kívül, a nagy fogyasztó közönséget arra nézve, hogy mit és minőt gyárt ? Talán a szaklapokban ? Hisz azoknak háromnegyedrésze külföldi gyárosok hirdetéseitől tarkáinak, mert itthon akárhogy erőlködnek is, csak nagy erőfeszítéssel tudnak kiváltani egy-egy „anoncot“-t. Plakátról szó sincs. Külföldi nagy városokban a plakátok és fali táblák sokasága szinte elkábitja a szemlélőt. A hol egy kiálló fal kínálkozik, a hol a kerítés van, meg van rakva reklámtáblával vagy plakáttal. Hogy csak egyet említsek: a Kerepesi-uton az Uj Színház épületénél van egy kiálló fal, mely állandóan üresen mered fölfelé. Olyan forgalmú helyen, mint a minő a Kerepesi-ut, a külföldön busás hirdetési árt fizetnének. A millenniumi emlékoszlop körül az Andrássy-ut végén, a hol hétköznap és ünnepnapokon ezrével fordul meg a közönség, csak hírmondónak van ott egy-két reklámtábla a kerítésen, Egyik előkelő laptársunk ipari czégek és vállalatok összeállítását csakis osztrák czégekkel tudta nyélbe ütni, nyilván azért mellőzve a hazaiakat, mert a vele járó munka s vesződség semmi eredménynyel nem kecsegtet. Sőt tudok egy példátlan esetet is, a melyre itt a hazai újságkiadók színe előtt érdemes ügyet vetni. Az „Emke“ a múlt hónapban megkérte az erdélyi újságkiadókat hogy adják ki az erdélyi iparvállatok s kereskedők hirdetéseit ingyen, hogy a közönség a hazai termelés fogyasztásához hozzászokjék. Az erdélyi újságkiadók méltányolva az „Emké“-nek ezt a hazafias törekvését, a legnagyobb készséggel és igazán nagy önmegtagadással vállalkoztak a hirdetések ingyen való kiadására. A fölszólitásokat az „Emke“ megküldte valamennyi erdélyi iparvállatnak és kereskedőnek és a vége a nagy fölbuzdulásnak az lett, hogy még ingyenes hirdetésre sem voltak az illetők kaphatók. Föl tudnék sorolni, tisztelt közgyűlés, az utolsó tiz esztendő alatt leginkább részvénytársasági alapon alakult, ma már fölszámolásban vagy végelgyengülésben lévő ipari vállalatokat, melyek elköltötték bőségesen a részvény- tőkét, szubvencziót, költöttek a világon mindenre, csak hirdetésre nem, kivévén azokat a hirdetéseket, melyeket a törvény minden nyilvános számadásra kötelezett társaságtól megkövetel. Ha az ember firtatja, hogy hát mi is volt a pusztulásnak az oka, soha sem a rátermettség, a hozzáértés, az élelmesség hijját, hanem a fogyasztók indolenciáját tolják előtérbe és ha meg- koczkáztatjuk azt a szerény kérdést, hogy miért nem méltóztattak hirdetni, rendesen az a felelet: no még az kellett volna 1 Leszögezek még egyet. Evekkel ezelőtt a mező- gazdasági gépgyárak hirdettek néha egyet és mást. Ma már azok is csak nagyon szórványosan kerülnek a hirdetési kolumnákra. De ha egyik vagy másik az ekére uj csavart helyez, elvárják, hogy e napilapok erről a csodáról tudomást vegyenek és honi iparról lévén szó, vezető czikkelyt Írjanak róla. Tisztelet a kivételnek, de általánosságban igy van ez, akárhogy szeretném is szépíteni, nem tudok más következtetésre jutni, minthogy a hazai ipari és kereskedelmi vállalatok szine-java idegenkedik a hirdetéseknek akármilyen formában való kinálkozásátóh Ha kutatom ennek az idegenkedésnek az okát, részben abban találom, hogy az állami szubvenczió utáni hajsza és a hazai iparpártolás hangoztatása, szóval: az agyon- gyámolitás túlságosan neveli az élhetetlenséget a vállalkozás körül, részben pedig, tisztelet a kivételnek, abban, hogy a mi ipar- és kereskedelmi világunkban még hiányzik az intelligencia, élelmesség, ötlegesség áldozatkészség, szóval annak a kvalitásnak az összessége, a mi ahhoz, hogy valaki értékelni tudja a publicitást minden vonatkozásaiban, tehát hirdetés tekintetében is, ahhoz, hogy valaki úgy tudjon a hirdetéssel,
