Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-13 / 15. szám
SZATMARMEGYÉI KÖZLÖNY hanem össsze kell fognia és áldoznia az egész nemzetnek, ha azt akarjuk, hogy a magyarság java Erdélyben meg meneküljön az éhségtől, kivándorlástól és az eloláhosodástól. Meg nem bocsátható nagy bűn az, hogy csak most kezdik itt Magyarországon észrevenni azt a megdöbbentő helyzetet, melybe az elhagyott székelység jutott. Nemcsak a felebaráti szeretet s a hazafiasság szempontjából bűnös mulasztás ez, hanem közgazdasági és politikai szempontból is. A székelység terméketlen kopár hegyvidéken lakott és századakon át kereskedésből és házi- iparból tartotta fenn magát. A kereskedést most elvette tőlük a vasút, a házi ipart a gyári ipar. S igy ez a nép, mely századokon át jól megtudta keresni a kenyerét, most nyomorba jutott, annál is inkább, mert ha a vasút el is vette a kenyeret a szájából, annyira még nincsen kiépítve, hogy gyáripar üzésére az a vidék alkalmas volna. A régi keresetet elvették tőle s újat nem kaptak helyette cserébe. Még fontosabb momentum ennél a székelység hivatása a magyar állameszme fentartása szempontból. A székelység nélkül, bizony elveszíthetjük Erdélyt. Néhány százezer székely lakik a milliónyi oláhság kellő közepében s az oláh tenger mindinkább elnyeléssel fenyegeti e maroknyi népet, amely már ellanka- doz a küzdelemben a kenyérért és a szívós harczban a dákoromán propaganda ellen. Az eloláhosodás már eddig is veszedelmes módon terjed a székelység által lakott vidékeken s ha az áradás elé nem emelünk bástyákat, néhány évtized múlva bekövetkezhetik a nemzeti csapás, hogy nem lesznek székelyek és Erdélynek nagyobbik fele, Kolozsvártól le egészen a romániai határig oláh lesz, dákoromán. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy Erdély ránk nézve elveszett. A székelységnek az az uj kulturmissziója, hogy Erdélyben a magyarság föntartója, előharczosa és a magyar állameszmének diadalmas zászlótartója legyen, mert ha nem lesz az, akkor — ismételjük — nem csak a székelység veszett el, de Erdély is. Mennyivel kedvezőbb a szászok helyzete, mint a szegény székelyeké! Dédelgetett kedvencz volt ez a bevándorolt nép századokon át, olyan előjogaik és kedvezményeik voltak, melyek még ma is biztosítják a szászoknak a vagyongyarapodást és a nemzetiség fentartását. A szászok daczára annak, hogy őket is, éppen úgy mint a székelyeket, fenyegeti az eloláhosodás veszedelme, simmiben sem szolidárisak a székelyekkel, hanem külön szász-német politikát csinálnak, melynek itt Magyarországon, ahol már századokon át laknak és jól érzik magukat értelme sincsen, csak a nemzetiségi hiúság czéljait szolgálja. A szászokra tehát nem számíthatnak, egyedül a magyarság vállaira háramlik a kötelesség, hogy a székelyeket a magyarság számára megtartsuk és anyagilag felemeljük. Mint már fentebb konstatáltuk, a nyomor itt oly általános a bajok oly nagyarányuak, hogy az állam nem képes azokat maga erejével ellensúlyozni, az egész társadalomnak, az egész magyar nemzetnek egyesült erővel kell a segítő akcziót megcsinálnia. Sokkal súlyosabb bajjal állunk szemben ezúttal, mint a ruthén ínséggel, mert az helyi jellegű, mig emez országos politikai és gazdasági csapássá nőheti ki magát. Mozduljon meg tehát a társadalom ! Az áldozatkész magyar társadalom ! Hogy többet ne mondjunk, ez a társadalom Erzsébet királyné szobrára három millió koronát, Kossuth Lajoséra közel másfél millió koronát áldozott. Abban az országban, ahol két szoborra közel öt millió korona gyűlt össze, kell, hogy milliók gyűljenek össze arra a czélra is, geségében, hatalmi gazdagság az ő keresztyéni egyszerűségében. Ment a maga utján ; jó igaz pap volt ; — mint gazda szorgalmas és takarékos; — alázatos emberként élt. S ime mi történik ? Az éledező szeretet erősebb zsarnok lesz a sziveken, minden csendbiztosnál. Mikor egy-egy istentiszteletkor hatalmas szónoklatával elragadja híveit. — egyik is másik is titkolózva, a lelkészlak hátulsó bejáratán át bátorkodik a tiszteletes- hez, hogy nem csekély szégyenkezés között, de boldogan csúsztathassa kezébe a hátralékos tartozást. „Köszönöm fiam! — mondá ilyenkor a meg- térőnek ; — „jó az én istenem, s elárasztja szivemet annyi szeretettel, ajkaimat felruházza oly ékesszólással, hogy meghallva azt füleitekkel, megveheíem sziveiteket! A jó pásztorhoz visszatérendnek az ő juhai!“ S valóban az évek haladtával mindinkább összeverődött a szétfutott nyáj a jó pásztor körül s azon képen nem csak a hátralék apadt, de a hitélet is bensőbbé lett. A környező tisztelettel együtt azonban Öregedni kezdett a tiszteletes is; az egykor fiatal pap Mózes alakká lett, kit pátriárkaként becsült a gyülekezetnek apraja és nagyja egyaránt; csak egy — egyetlen ember nem tágitott, a szintén öreggé vedlett — most már Boldi bácsi, aki mikor aztán észrevette, hogy magára maradt, már még a sátoros ünnepeken is restell megjelenni az istenházában. „Mindegy! — felelte durczásan, mikor az élete párja husvét szent ünnepén templomba nógatta a po- gányt, — ha elkárhozom se megyek ; legyen az eklézsiában egy szótartó igaz ember, aki nem fizet!“ S úgy is tett. No, hogy aztán még a sátoros ünnepekről való elmaradásban se átalkodott bűnössé lenni Boldi bácsi, ez már mélyen bántotta az öreg tiszteletest. Egy nyári alkonyon, a tornácz időnyütte hárs- székén ülve szive szerint panaszolta a kurátornak — az ő méltóságos bánatát: „Uram, teremtőm segedelmével meghóditám az egész gyülekezetei; nem kértem pedig egyiktől se követelésemet ; — a szegényeknek nemcsak elengedtem, de a sajátomból segítettem őket. — Soha se hogy több százezer embert, jóravaló, óriási missziót teljesítő magyar embert megmentsünk az éhhaláltól a haza számára. H ÍREK. — Április ll-ikét, az 1848. évi törvények szentesítésének évfordulóját városunkban is megünnepelték. A középületekre zászlókat tűztek ki s a róm. kath. templomban tartott isteni tiszteleten a hatóságok tagjai is részt vettek gr. Hugonnai Béla főispán vezetése alatt. — AKölcsey-Egyesület tegnapi estélye, a mely egyúttal utolsó volt a téli szezonban, remekül sikerült. Röviden annyit Írhatunk róla: fényes, nagy publikum, változatos műsor, teljes megelégedés. A részletekről azonban csak lapunk jövő számában emlékezhetünk meg. Az egyik közreműködő Majos Károly állami anyakönyvi felügyelő felolvasását azonban már lapunk mai tárczájában közöljük.-- Kinevezés. A debreczeni kir. Ítélő tábla elnöke dr. Fekete Jenő ügyvédjelöltet, dr. Fekete Samu vármegyei főorvos nevelt fiát a szatmári kir. törvényszékhez díjtalan joggyakornoknak nevezte ki. — A Kölcsey-Egyesület közgyűlését közbejött akadályok miatt nem f. hó 13-án, hanem 20-án fogják megtartani. A közgyűlést megelőzőleg f. hó 19-én választmányi ülés lesz. — A fögymn. Ifjúság nemzeti ünnepélye. A 48-as törvények szentesítésének ötvennegyedik évfordulóját szépen sikerült ünnepélylyel ülte megfőgymnasiumunk ifjúsága f. hó 11-én a városi torna teremben. Közönség gyér számmal jelent meg ugyan, de a jelenlevők ugyancsak megtapsolták a műsor minden egyes pontját. A jó erőkkel rendelkező zenekar Japán indulója volt az első szám, mit az ifjak összhangzatosan, ügyesen adtak elő, majd Liszer Emil VII. o. t. szavallata szórakoztatta a közönséget, mely tetszéssel fogadta a megfelelő hanghordozással, lelkesen előadott költeményt. A főgymn. énekkartól elénekelt Hymnus után magyar népdalokat játszott a zenekar magyaros hévvel és tűzzel, nagy hatás kíséretében, mire Weisz Bernét VII. o. t. Ábrányi „A magyar nyelv“ czimü szép költeményét bravúrral szavalta el. A főgymn. énekkar igen kedvesen énekelte el az ismert kuruczdalokat következő pontkép. Ezt követte a főgimn. igazgatójának tartalomdus, hazafias és vallásos beszéde, mely — mint mindig — a jeles szónok, a mély tudásu, köztisztelet és szeretetlen álló igazgató, kiváló pae- dagogus és szerény szerzetes szivéből fakadt. A nagy gonddal összeállított beszédet tapsokkal, hosszantartó éljenekkel jutalmazták meg. A főgymn. énekkar énekelte el még a Szózatot s a zenekar sikerült játéka után a hazafias ünnepély véget ért. — A honvédség köréből. Bukovszky Péter főhadnagyot, a ki hosszabb ideig volt városunkban állomáson, Kassára helyezték át. — Stefán Béla honvédszázadost pedig Eperjesről a helybeli zászlóaljhoz helyezték át. — A nagykárolyi ev. ref. egyházmegye f. hó 24-én tartja városunkban, az ev. ref. iskola termében tavaszi rendes közgyűlését. Előző napon tanítói gyűlés lesz. — Eljegyzés. Buday Aladár, a helybeli zászlóalj rokonszenves hadnagya a napokban jegyet váltott Nyíregyházán Török Annuska kisasszonynyal, özv. Török Péterné úrnő kedves leányával. — Városunk képviselőtestülete f. hó 6-án tartotta évnegyedes rendes közgyűlését Debreczeni István polkérdezem az ájtatóskodót: fizettel-é avagy se, — ki- szolgálám őket, s ez az ember mégse jár az istenházába ! Óh uram, seregek ura add, hogy alázkodó, templomjáróvá legyen ez az egyetlen bűnös is! ?“ De a jó isten sehogyse akarta meghallgatni a tiszteletes urnák ezt az egy kérését, ellenben csakhamar küldött rá olyan podegrát, hogy attól kezdve többet kellet a saját bajával foglalkozni, mint a híveivel. Hogy aztán a zálnoki fürdő sem enyhített a makacs baján, a két makacs közül mégis csak Kapás Boldit felejtette el. S talán végleg is elfelejti, ha nagyidők múltán a tiszteletes urban a földi élet rövidségéről borzadalmasan hosszú gondolatok nem keletkeznek s podegrás kínjában, talán halálsejtelmei között az ördög is nem kezd incselkedni vele. Kapás Boldi alakjában — ahogy megjelent előtte, nyomban elhatározta, hogy egyszer életében ő is rossz lesz, kegyetlen ! s jusson bár a menyeknek fényes országa helyett a hűvös purgátoriumba, de azt a viruló egészségű embert, aki őt sohase tudta megszeretni s talán tulis fogja élni, azt a Kapás Boldit megtánczoltatja. „No hát ne szeressen ezentúl se Boldi, jusson hát pandúr kézre !“ Panaszos instántiájára jött a szolgabiró s bizony beexekválta az Boldin az összes hátralékot; akkoriban nem évült el még semmi; Kapás uramnak a gyönyörű marháit, lovát, ökrét, szamarát nagy összeg : 500 forintért elkótyavetélték. Alighogy azonban leütötték a dobot, máris eszébe jutott a tiszteletes urnák a — purgatorium. Igyekezett is nyomban távolodni attól a helytől: „ Ne mondják, hogy önzésből tettem, — szólt a kurátorhoz, szólítsa egybe a gyülekezetei, ahol szóval és írásban kihirdetem hogy a befolyt ötszáz ezüst forintokat örök fun- dáczió gyanánt az eklézsiára hagyom.“ Alkonyaira már az egyház ládájában hevert a szép summa s utána a lakzin ékes ováczióval maga a szolgabiró ünnepelte Tamás tiszteletest, mint egyháza jóltevőjét. „Estére Kapás Boldi —■ meséié a kurátor — szomorúan nézett szét üres portáján, ahol jószág nem gármester elnöklete alatt. A polgármester indítványára az elhunyt Pigay Imre városi képviselő emlékét jegyzőkönyvileg megörökitik s elhalálozása folytán Bérezik Bertalan póttagot behívják a képviselőtestületbe. A polgármesternek az 1901. évről szoló részletes, nagy gonddal és szakértelemmel megszerkesztett jelentését tudomásul vette a közgyűlés. Ezután a különböző alapokról szóló múlt évi számadásokat jóváhagyás vegett felterjeszteni rendelték a vármegyére. A város kezelése alatt álló pénzek elhelyezésére vonatkozólag azon határozatot hozta a közgyűlés, hogy azok első sorban magánosoknál helyeztessenek el, másodsorban állampapírokba fektessenek és harmad- sorban a helybeli pénzintézetekbe helyeztessenek el, Papp Béla azon indítványát, hogy ezen pénzek 6 százalék kamatláb mellett is kiadhatók legyenek magánosoknak, tanulmányozás végett kiadták a tanácsnak. A Kálmánd utcza jobb oldalán a szabályozási vonalat megállapította a közgyűlés s ugyan itt az aszfaltjáró egy részének áthelyezését elrendelte. Kaplony község megkeresése folytán a város is fel ir a megyéhez az iránt, hogy a lápi utat Kaplony, Kálmánd és Börvely községeken át vezessék. Az ebtartási szabályrendeletet elfogadták és a vármegyei közgyűléshez jóváhagyás végett felterjeszteni rendelték. A városi árvaszék jelentése folytán a gyámoltak és gondnokoltak részére a f. évben kifizethető kamatot 5 százalékban állapították meg. A budapesti ifjak Nagykárolyi Körének 200 kor. segélyt szavaztak meg. Ezen kívül több kisajátítási és kisebb rendű ügyet is elintézett a közgyűlés. — A vármegyei függetlenségi párt f. hó 9-én gyűlést tartott Szatmáron Luby Géza elnöklete alatt. A gyűlés tárgyai közül felemlítjük a következőket. A tavaszi vármegyei közgyűlésen a következő indítványokat teszi a párt. Luby Géza a Battyányi Lajos arczképének a közgyűlés terme részére leendő megfestése iránt tesz indítványt; ugyan ő a Rákóczy féle hontalansági törvény megszüntetése iránt szólal fel. — Biki az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtása iránt terjeszt elő indítványt. — Mártha József Papp Kálmán várnagy ellen fegyelmi vizsgálat elrendelését fogja kérni korteskedés miatt. — Jékey Zsigmond az önálló vámterület pártolására nézve tesz indítványt. Luby Béla szóvá teszi a választókat összeíró küldöttségek összeállítását. — Luby Géza indítványozni fogja, hogy a vármegye írjon át a székesfővároshoz, hogy adományát nem a Kossuth mausoleumra, de a szoborra tette meg. — A közgyűlés, Biki Károly indítványára felháborodásának adott kifejezést az istenben boldogult Szatmármegyei Politikai Hírlapnak Luby Géza elleni kvalifikálhatlan támadásai felett s ezt jegyzőkönyvbe vétetni rendelte.( —1.) — Uránia színház. A budapesti magyar tudományos színház az Uránia előbb tartja városunkban előadásait, mint jeleztük. Ugyanis az úti program változta folytán a három előadás f. hó 15, 16 és 17-én lesz a vármegyei székház nagytermében. 15-én Spanyolország (Erről leírást lapunk csarnoka hoz) 16-án Monte-Carló lesz bemutatva. Helyárak: I. rendű ülés 2 kor. Il-od rendű ülés 1 kor. 60 fillér, III-ad rendű ülés 1 kor. 20 fillér, állóhely 80 fillér, deák és katona jegy 60 fillér, karzat 40 fillér. Igen érdekes és tanulságos látni valókat mutat be városunkban az Uránia s azért hisszük, hogy városunk intelligens közönsége tömegesen fogja az előadásokat látogatni. — Hárman Mihály, Szatmár város elhunyt polgármesterének temetése f. hó 6-án ment végbe óriási részvét mellett. A résztvevők sorában ott volt Hiero- niymi Károly, dr. Chorin Ferencz, Unger Gusztáv, Vis- ky Károly stb. Nagy-Károly városát a temetésen Debreczeni István polgármester és Demi4or Ignácz kérődzött, csikó nem ficzánkolt, s borjubőgés híján csend vala.“ Lakoma után, lefekvés előtt a tiszteletes boldogan ábrándozott — a tornáczon : a múlt időkbe kalandozó gondolatai a nótás papot is felkeresték: „No édes kolléga — sugá a képzelt alaknak, — én is csak cselekedtem valamit az egyházért!“ Az alak ravasz mosoly közt, de szép bariton hangján furcsa választ adott: „A nóta meg az — exe- kuczió — két nóta ! Kissé furcsán hangzottak e szavak a tiszteletes ur fülének, de hogy nyomban eltűnt az alak, istennek ajánlá a pityókos kurátort, s ágyas házába vonult, ahol a lakzi bősége szülte lustaság, avagy a büszke önérzet zsongitó hatása rózsás álmot hozott az öregre, amelyből a podegrás fájdalmak se bírták kizavarni; holott máskor éjente öt hat Ízben is felserkent a kínra, hogy egy egy nvujtózással avagy egy jajszóval enyhítsen a fájdalmán. Rendszerint annyit gyötrődött éjente, hogy csak is a hajnal hozott rá enyhet, többször olyan mélységes álmot, hogy abból délelőtt 9 óratájt is alig bírták felrázni. Mi a manó?! Reggeli hat óra' Megbolondult az a harangozó, hogy már is költi, rázza a papot ? „Nagytiszteletü Ur! Hamar! Csuda történt! Szedje a ruháját! Megtért a bűnös! Fogja, itt a csizma ! Boldi ott a templomban ! Bese harangoztam, ott ült a padban, a családi zsótárt lapozza buzgón !“ „Uram, seregek ura ! nagy a te hatalmad ! “ — e fo- hászszal dörzsölé ki szeméből az álmot Tamás tiszteletes s a kora és a podegrájához sehogyse illő fürgeséggel szedve magára az öltönyt, a következő percz- ben buzgón dicséré az urat Kapás Boldi uram társaságában. Hogy aztán az istentisztelet véget ért, a templom ajtóban az öreg pap megemberelé Boldit: „Szép fiam tőled, megtértél végre !“ Nagy alázattal felelt a másik: „Jobb későn, mint soha! “ „Ha előbb rászánod magad, —- folytatá a pap, az exekuezió is elmarad !“
