Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-02 / 5. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Minthogy a mátészalkai kerületbeiieket érdekelheti az, hogy mit beszélt képviselőjük, a beszédet egész terjedelmében az alábbiakban közöljük. Tisztelt Ház! Nem könnyű feladat reám nézve azon képviselői kötelességem teljesítése, hogy a törvényhozás termében, az ország népe érdekében felszólaljak és szavazatomat röviden megindokoljam. Érzem feladatom súlyát, mert nem vagyok hivatásszerű szónok és ha mégis képviselői kötelességemből kifolyólag felszólalok és a tisztelt Háztól meghallgattatást kérek és remélek, teszem csak azon hitben és tudatban, hogy a nép érdekében történő felszóllalásomnak azok az igazságok fogják megadni a szükséges súlyt, a melyeknek hangoztatása végett az adófizető polgárok képviselőiket a törvényhozás termébe küldik. Tisztelt Ház ! A ki Magyarország viszonyait elfogulatlanul szemléli, annak lehetetlen észre nem venni azt az elszomorító tényt, hogy ebben az országban a nemzetet alkotó minden tényezőnél a gazdasági hanyatlás aggasztó mértékben nyilvánul. A kis gazda vissza kívánja a jobbágyság korszakát, melyet a 48-iki bölcs és hazafias törvényhozás megszüntetett azért, hogy a rendi alkotmány helyére a nemzet összességének akaratára alapított népképviseletet helyezze. A szabaddá lett jobbágyság és ezzel mindenben egyenlő sorsú más rendű kisbirtokosság a 67-iki kiegyezés által megalkotott uj viszonyok között éppenséggel nem élvezte az állam gyámolitó kezének jótékonyságát és magára hagyatva .pusztulásnak indult és majd megunva a reménytelennek látszó küzdelmet, elhagyja a honfi vérrel öntözött hazai földet és tömegesen kivándorol. A középbirtokos osztály, melyre az állami és egyéb közterhek elviselhetetlen nagy mértéke mellett, a társadalmi feladatok terheinek oroszlán része nehezedett, — lehet, hogy részben önhibája miatt is, — de tényleg összeroskadó félben van és az egykor szabad birtokának nagy része, kötött birtokká alakul át. Iparosainkat elpusztította az idegen gyáriparosok magyar pénzen évtizedeken át folytatott támogatása, mert az osztrák érdekeket szolgáló harmincznégy éves vámpolitika derék iparosaink nyakára zúdítja a rósz és mégis elég drága osztrák gyártmányokat. Kereskedelmünk nem fejlődhetik, mert közieke- [ dési eszközeink sok helyen hiányzanak s a hitel szálait idegenek kezébe helyezte a közösügyes politika, mely- lyel szemben hasztalan jajdult fel eddig és minden alkalommal és legutóbb indokolt feliratban ez a párt, melyhez tartozni szerencsém van. És ha ezen szomorú tényekkel szemben azt látjuk, hogy bár az országban minden gazdasági ágban terjed a pusztulás, az államháztartás mégis felesleget mutat; ha azt látjuk, hogy az állampolgárok felemésztik tőkéjüket, megválni kénytelenek őseik földjétől; az állampénztár pedig évről-évre növeli a pénztári készleteket; lehet-é más következtetésre jutni, mint arra, hogy adózási viszonyaink igazságtalanok és az állampolgárokra rótt terhek nem állanak arányban az állampolgárok erejével és adózási képességével! Nem csak mi — kiket az elvi álláspont választ el a t. kormánytól — hanem a kormánynyal egy ugyanazon állásponton levő egyesek és testületek is belátták immár, hogy országunk és népünk súlyos helyzetét elsősorban a gazdasági függés idézte elő, melyet 67-ben az akkori vezetők kishitűsége létesített és melyek azóta az egymást felváltó kormányoknak felfelé irányuló kedveskedési törekvése minden áron, még a nemzet anyagi jólétének árán is fenntartani törekedtek. Elhitették vagy legalább igyekeztek elhitetni a nemzettel, hogy a gazdasági közösség fentartása első sorban az ország földművelő osztályának áll érdekében s mint be kellett látnia mindenkinek, hogy ez a hitegetés ép oly alaptalan volt, mint az a rémitgetés a milyen alaptalan, melyek a nemzetet önállósága visszahóditásától elrémiszteni igyekeznek, midőn azt hirdetik, hogy önálló vámterületen a gazda nem lesz képes terményeit értékesíteni. Ha ebben a rémitgetésben csak egy parányi igazság lenne, akkor azt kellene látnunk, hogy a közös vámterületen a földbirtokos osztály felvirágzott, pedig nem szorul bizonyításra, hogy ennek éppen az ellenkezője következett be. Súlyosbítja az állampolgárok helyzetét, hogy az a nagy adózási teher, mely a legkülönbözőbb közvetett és közvetlen utakon és módokon évről-évre emelkedik, nem honi intézményeink fejlesztésére forditta- tik, mert az adófilléreinkből keletkező milliók a legkülönbözőbb czimen idegen országba vándorolnak, még pedig jórészben úgy, hogy azok felett nem is az országgyűlés, hanem egy olyan alkotásu testület rendelkezik, melyhez hasonló az egész müveit világon nem található. Azt mondják, hogy azok az elviselhetlen terhek és áldozatok, melyeket az idegen nyelvű hadseregre ad a nemzet, a nagyhatalmi állás érdekében nem mellőzhetők és le nem szállíthatók. Ám legyen úgy, hogy ennek az országnak szüksége van nagyhatalmi állásra, de akkor első kötelessége minden kormánynak csak az lehet, hogy a nemzetet az állampolgárokat tegye erőssé és megelégedetté; ezeknek boldogulását és megélhetését tegye lehetővé, mert osztrák érdekkörök által kiszipolyozott, vagyonilag tönkre jutott nemzet soha nem lehet valódi nagyhatalom ! Látom a költségvetésben azt a törekvést, hogy imitt, amott egy-egy súlyosabb baj hatását enyhíteni igyekszik a kormány, de a gyógyítás ezen módja nem felel meg a nemzet szükségének; nem a tüneteket, hanem magát a baj okát kell eltávolítani, mert csak úgy remélhető a teljes gyógyulás. Minthogy pedig ez a költségvetés ugyanazon alapokon készült, mint évtizedek óta minden elődje ; s minthogy arról vagyok meggyőződve, hogy az állami gazdálkodás ezen módja az adózópolgárok érdekeivel ellenkezik, — a költségvetést az általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el, — hanem csatlakozom Kossuth Ferencz tisztelt képviselő társam által benyújtott határozati javaslathoz. HÍREK. — Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja a múlt pénteki reggeli vonattal Budapestre utazott, a honnét csütörtökön visszaérkezik székhelyére. — Belső titkos tanácsos. Ő felsége a király br. Vécsey Józsefet valóságos belső titkos tanácsosnak nevezte ki. Azt hisszük ez a kinevezés az egész vármegyében igaz örömet keltett, mert a nemes főurat a közbecsülés és'tisztelet környezte mindenkor. — Az izraelita nöegylet bálja a jövő szombaton vagyis f. hó 8-án lesz megtartva, a varmegyei székház nagytermében. Ennek a jótékony mulatságnak kiváló értéket ad azon körülmény, hogy a nőegylet lelkes tagjainak sikerült vendégszereplésre megnyerni Komáromy Mariska művésznőt, a ki mióta a szatmári zárdából kikerült, nem volt vármegyénkben, nem hallatta itt tüneményszerü hangját. Mint felolvasó bizonyára Nagy László alispán is érdeklődést tud kelteni, mint a kinek mindig van valami szellemes mondani valója. De a többi szereplő is művészi magaslaton áll. így Somogyi Dezső és Havas Miklós elsőrendű zenei kapaczitások, Róth Rózsika monológja is nagy hatást fog elérni. A konczert után Fátyol Józsi zenéje mellett táncz következik. Az elnökség pedig hideg buffetről is gondoskodott, melyet, miután az ételeket a nőegyAz ő paczifikáló tehetségének hosszas, kitartó munkát kellett végeznie, de végre is czélt ért, mert bekövetkeztek a béke napjai a vármegyében. Mind ezt pedig határozott kormányzói rátermettségének köszönhette. Először is azonosította magát vármegyéjével, a melyhez őt a vérség, a barátság annyi köteléke fűzte. Azt tette a lehetőség határai között, a mit a vármegye óhajtott, a mi annak javára vált, a mi az adott viszonyok között kivihető volt. Sokszor a kivitelben inkább kisszerűnek mutatta magát, csak hogy az elérhető kevés áldozatul ne essék a kivihetetlen többnek. Inkább kiskaliberű politikusnak kívánt látszani, csak hogy elérje az éles észszel felfedezett középutat, a melyről tudta, hogy idővel az ellentétek is ráfognak térni. Nem vetette meg a megalkuvás fegyvereit, hisz az a kor a paktumok nem egészen erkölcsös kora volt, de meg is tartotta az alkut s nem neheztelt, ha ellenfelei nem voltak egészen szótartók. Magának mint kormányzó igaz ez által kényelmes helyzetet teremtett, de összeségében vármegyéjének is. Mint pártember kérlelhetlen, sőt talán erőszakos is volt, — de hát ilyen volt az akkori egész rendszer, — de ha megküzdötte a harczot, béke jobbot nyújtott az ellenségnek, nem az üldözésen, de a kibékitésen munkálkodott. Azért az ő vendégszerető asztalát nem duzzogó, csak kibékült ellenségek ülték körül. Szóval lovagias ellenfél volt, a ki soha sem gondolt bosszúra, mert az ő jó szive ilyet nem ismert. De volt benne egy vonás a nagy emberekből, nagy urakból is. Nem volt büszke. Pedig a népszerűségnek be hatalmas fegyvere ez. Igazi urnák tartotta magát, aki a nagy urak előtt sem szé- gyelte az urból lett dijnok barátságát, a szegény atya- fiságot. Ebben rejlett az ő népszerűségének varázsa. És úgy vezette a vármegye ügyeit, hogy mindennek, lett légyen az tisztviselői választás vagy egyéb, olyan színezete legyen, hogy nem az ő akarata, a hatalom szava érvényesül, hanem a többség akarata Ezt a szelíd furfangot csak az kisértheti meg, a ki tudja, hogy mindenki barátja, a kivel bizalmasan beszélhet, a kire számíthat s viszont az ő reá. Ezt a tehetséget a parasztnál paraszt furfangnak nevezik, az államférfiaknál, politikusoknál eszélyességnek. De hatalma tartósságának legfőbb ereje abban rejlett, hogy tudott bánni vármegyéjével, az emberekkel. Mert a vérünkből való vér volt, kinyomata a vármegyének, összes fény és árnyoldalaival együtt. Hiába tagadjuk, hiába szépitgetjük : ebben állott felettünk való hatalma, befolyása És ha visszagondolunk közpályájára és igazságosak akarunk lenni az elhunyttal és a múlttal szemben : be kell ismernünk, hogy büszkék lehetünk reá mint főispánunkra, mert az ő ideje egy jó ember szelíd uralma volt. Olyan jó, nemes szive volt, mint e vármegye legtöbb fiának van. Lelkülete lovagias volt, szive nemes. Helyesen rótta ő fel önmagának egy beszédében jószívűségét hibául, de hozzá tette, hogy arról nem tehet, mert először lett érző szivü ember, csak azután kormányzó. És annak a jó szívnek gyöngédségével sokszor visszaéltek, sokszor bántalmazták, de ő nem ismerte a haragot, a bosszuállást, csak a jót jegyezte meg magának, a vett rosszat elfelejtette. Hogy az ilyen ember a tisztviselőknek csak apja lehetett, önként következik. Ha hibát követett el a tisztviselő, nem sújtott le rá, de a javulás összes lehető útjait fen hagyta. Nem "olt modern főispán, a szó szoros értelmében véve, de melyik volt akkor az a közigazgatás óriásian fejlődő igényei, teendői mellett ? A Bach korszak, a provisorium jóformán két évtizedet szakított ki a magyar közigazgatás életéből, tehát nem nevelhetett magának tisztviselőket, erőket. A tegnap még műkedvelő tisztviselőnek, főispánnak tanulni kellett, gyakorlatban alkalmazni a rohamosan gyártott sok uj törvényt. És ő csak úgy megállta helyét, mint a többi . főispán, mint a sokkal fiatalabb erők. let tagjai adták össze, ízléses sátorokban fognak a nők árulni csekély árak mellett. Az érdekes és élvezetesnek ígérkező mulatság meghívója a következőleg szól: Meghívó. A nagykárolyi izr. nőegylet részben a népkonyha, részben saját pénztára javára 1902. évi február hó 8-án, szombaton a vármegyeháza nagytermében Komáromy Mariska és több kiváló művész közreműködésével hangverseny nyel egybekötött táncz- estélyt rendez, melyre t. Czimedet becses családjával együtt tisztelettel meghívja a nagykárolyi izr. nőegylet elnöksége. Helyárak : Oldalszék és a két első sor 4 K, a következő négy sor 3 K, a további sorok és karzati ülőhely 2 K, diákjegy 1 K. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A hangverseny kezdete pontban 8 órakor. Jegyek előre válthatók: Brichta Miksa, Kohn Márkusz, Jacobovics József és Pucser Károly urak üzletében. Műsor: 1. Felolvasás, tartja: Nagy László alispán ur. 2. Énekszám, előadja: Komáromy Mariska úrnő. 3. Hegedűszóló, előadja: Havas Miklós ur. 4. Zongoraszám, előadja: Somogyi Dezső ur. 5. Monolog, előadja: Róth Rózsika kisasszony. 6. Énekszám, előadja: Komáromy Mariska úrnő. 7. Hegedűszóló, előadja: Havas Miklós ur. 8. Zongaraszám, előadja: Somogyi D. ur. — Meghívó. A Nagykárolyi Régi Kaszinó f. évi február hó 2-án délután 4 órakor rendes közgyűlést tart saját helyiségében, melynek tárgyai: 1. A szám- vizsgáló bizottság jelentése a felülvizsgált 1900. és 1901. évi számadások ügyében. 2. Az 1902. évi költségvetés megállapítása. 3. A „Magyar Nemzet“ czimü hírlap árverése. — Lakoma. Mint utólag értesítik lapunkat, a sz inér váraljai uj főszolgabíró Ilosvay Gusztáv tiszteletére a napokban Sz.-Váralján a nagyvendéglőben lakomát rendezett a városi és járási intelligenczia, a melyen körülbelül 100-an vettek részt és számos pohárköszöntőben éltették az uj főszolgabirőt és sikert kívántak működéséhez. — Az úti költségvetés. Leérkezett már a kereskedelmi miniszter határozata az 1901.—1902. évi közúti költségelőirányzat tárgyában. A leiratot lapunk jövő számában részletesen ismertetni fogjuk, most csak a következőket említjük fel. A miniszter a közgyűlési határozatnak az utak kiépítésére vonatkozó junctim részét nem hagyta jóvá, valamint a nagy kölcsön felvételére vonatkozó részt. — | Domahidy Ferencz. | A vármegyeiszékház ormára kitűzött gyaszlobogó azt hirdette a napokban, hogy a vármegyének nagy halottja van. Domahidy Ferencz, Szatmár vármegye és Szatmár szab. kir. város volt főispánja, január 28-án Budapesten élte 78-ik évében elhunyt. Lapunk múlt számában már jeleztük, hogy az oly népszerű agg ur súlyos beteg és Budapestre utazott, hogy operáczió alá vesse magát. Az operáczió sikerült, de a nagybeteg tüdőgyuladás következtében rövid szenvedés után elhunyt. A gyászhir úgy a megyei székkelyen, mint Szatmár városában valamint vármegyeszerte igaz részvétet keltett. Mert Domahidy Ferencz 17 éven át volt e vármegye főispánja és közbecsülés és tisztelet között vonult vissza 1892. év közepén. Azóta nyugalomban élt Szatmáron s ritkán vett részt a közügyekben. De az a közbecsülés, a melyet hosszas kormányzata alatt kivívott magának, csak emelkedett. Mert mindenki elismerte róla azt, hogy jószivü főispán volt, lovagias ember, a kinek kormányzata alatt béke honolt a vármegyében. Életrajzi adatait már 1885. évi jubileuma és nyugalomba vonulása alkalmából közölte lapunk. Ezúttal tározónkban parentáljuk el közéletünk azt a jeles férfiát, a ki mint főispán valóságos atyja volt vármegyéjének, a tisztikarnak, a ki dicsőséget és hírnevet szerzett ősi nemzetségének s aki úgyis mint ember, mint családapa híven és odaadólag betöltötte hivatását. Olyan jó és kellemes emléket hagyott maga után, hogy elÉs mikor Tisza, névleg a nemzetiségekre való tekintetből, de valójában a saját hatalma érdekében a főispánságot egy felelőség nélküli hatalmi tényezővé alakította át, dicséretére válik Domahidynak, hogy ő akkor is megmaradt annak, a minek eredetileg vállalkozott. Nem használta fel az újjáalakult állás eszközeit, csak a politika érdekében, mert ez kikerülhet- len volt, mert ezekhez az eszközökhöz hozzászokott mégbalközépi korában, mikor a Deákpárttal az élethalál harczot vívták. Tehát mint pártember nem ismert önmérsékletet, ebben túlzó volt. De melyik társa nem volt az abban az időben ? Mikor 1892. évben nyugalomba vonult, sokan fájlalták távozását, de azért üdvözölték az uj napot, s a nagy többség napirendre tért felette. A bukott nagyságnak csak hibáira emlékeznek, érdeme nem szokott lenni. Nem igy ő! Mentői több év múlt el, annál jobban kezdett értéke emelkedni, kortársai mind több és több jó tulajdonságát fedezték fel, hibáinak magyarázatát, mentségét tudták adni s az ember nem lett még a múlté, már életében is beismerték vármegyeszerte azt, hogy szívesen visszakivánnák az ő korszakát. Ilyen volt Domahidy Ferencz a főispán, a kit a napokban elkísértek a vármegye fiai a szamosparti sírboltig, a hol most már örök álmát alussza neje mellett, a ki mig élt, az isteni jóságnak egy földre szállt szikrája volt. Váljon nem ezért volt-e ő is az emberek egyik legnemesebbike ? Ne kutassuk a földöntúli lélektani talányt, de áldjuk a végzetet, hogy ez a jó, nemes lelkű ember egykor közéletünké volt. Angyalosi sírbolt uj lakója! Legyen álmod csendes. Az lesz. Mert nagyobb nyugalmat ad a sírban a világ összes hírnevénél, dicsőségénél, a jó emberek részvéte. Legyen ez a mi búcsúnk tőled. Legyen emléked áldott! Baudisz Jenő.
