Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-31 / 35. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY CSARNOK. A közigazgatás javitása. Most küldték be hozzánk a felvidéki kivándorlási kongresszus leírását tartalmazó vastag füzetet. A Miskolczon folyó évi május 31-én megtartott kongresszuson tudvalevőleg a közigazgatási szakosztály előadója Nagy László, vármegyénk alispánja volt, a ki a közigazgatás javításáról tartott értekezletet. Az érdekes beszédet egész terjedelmében közöljük. T. Szakosztály! Az 1848. évnek törvényhozása, mely egy fuvalattal elseperte mindazt, ami a múlt Magyarországot alkotta, a vármegyei szervezetet érintetlenül hagyta. Ezt nem tekintem szerencsétlenségnek, sőt politikai hibának sem, mert az ebből keletkezett bajok orvosolhatók voltak, de ezenfelül egy nagy előny származott, mely még nagyobb bajokat is feledtetett volna s ez az volt, hogy fenmaradt a múlt Magyarországból egy intézmény, mely nem a tegnap alkotása lévén, a nemzeti hit századokon át növő erejével birt, mely a 60-as évek nehéz napjaiban halottaiból feltámadva, tagadhatatlanul a nemzeti erő kifejtésére nyitott törvényes s akkor semmivel sem pótolható tért, mely mint a következmények bebizonyították, tulságaiban sem ártott a nemzeti küzdelemnek. De midőn az alkotmányos korszak valódi kezdete beállott, mindjobban ellentétbe jött a modern államberendezéssel s nehogy mind megannyi államot képezzenek az államban, lassan, legtöbbnyire észrevétlenül megkezdődött jogainak s vele erejének nye- segetése. Aki a magyar állami eszme hive, nem vehette ezt zokon, mert egy alkotmányos országban más politikai tényező az országgyűlésen kívül nem lehet, hacsak nem akarjuk a szeparatisztikus törekvések melegágyait elkészíteni. A hiba abban rejlett, hogy a vármegyék politikai erejének csökkentése lévén az első és főfontosságu czél, minden ami a vármegyék közigazgatási rendszerére vonatkozott, úgyszólván, érintetlenül maradt, mert a belügy s vele a többi minisztériumok lassanként mindenben a vármegyék fölé helyeztetvén, ahol és amikor szükség volt, a kormány szabadon rendelkezett, anélkül, hogy e beavatkozás mérve pontosan körvonalozva lett volna. Lassanként állott elő az a helyzet, melyet ma mindenki tarthatatlannak kezd látni. A kinevezési rendszeren álló minisztérium szemben áll a választási rendszeren álló vármegyei közigazgatással s a köztük létrejött viszony sem törvény, sem szabályzat által nem lévén rendszerbe foglalva, a vármegyei közigazgatás, ép úgy mint a minisztérium a bürokratismus papirbástyáiban keres védelmet minden eshetőleges felelősség ellen. Nem szükséges egyéb ennek bizonyítására, mint végigtekinteni a vármegyei pénzkezelés rendszerét s elámulva látjuk azon sokféle intézkedések tömkelegét, melyet a kir. adóhivataloknál nem találunk s mely csak arra jó, hogy egy sikkasztás esetén mindig legyen egy parányi, bár lényegtelen elnézés, mely a felelősséget a tisztviselőre, illetve a vármegyére megállapítja. Ennek igy kellett kifejlődni a természet törvénye szerint, mert a belügyminisztérium nem térhetett ki a pénzkezelés felügyelete alól, de mig a pénzügyminisztérium az adóhivataloknál a vele ugyanazon kinevezési rendszeren álló hivatalnokokat ellenőrzi, a belügyminisztérium egy választási s igy tőle idegen rendszeren álló alsóbb hivatali fokozatot ellenőriz. A mi a pénzkezelést nehézkessé tette, nehézkessé tette a közigazgatás többi részét is s ez a bizalmatlanság a felügyeletet minden legaprólékosabb dologra kiterjesztette s mind fontosabbá tette a formát, mely ma már a közigazgatásnál fontosabb lett a lényegnél s igy történt, hogy minden várakozás ellenére a bürokratizmus épen azon szaknál fejlődik legrohamosabban, mely szervezeténél fogva legkevésbé látszott erre alkalmasnak. Ezen bürokratikus fejlődés a közigazgatást azon osztályra nézve tette csaknem hozzáférhetetlenné, mely annak támogására legjobban rászorult: a szegényebb néposztályra. A választási rendszer fennmaradása, a középosztálynak, mely a vármegye termében választ, biztosította a közigazgatás jóakaratát, de egyszersmind beoltotta azt a hitet a tisztviselők egy részébe, hogy ha a főispán s ezáltal a kormány és középosztály jó akaratával dicsekszik s kötelességeit elvégzi, sorsa biztosítva van. Nagyon erős vádnak látszik a mit mondtam s talán túlzottnak, de meg vagyok győződve, hogy némi gondolkozás után, mindenki érezni fogja tételem igazságát s elismerni kénytelen azt, hogy sokszor egy kifejlődő irányzatért nem a működő egyén, hanem a rendszer felelős, mely többé-kevésbé az egyént öntudatlanul formálja, átgyur- ja. Ennek a szellemnek tulajdonítom én azt, hogy a szegényügy Magyarországon ma is oly rendezetlen, hogy ma is a kezdeményezés stádiumában vagyunk s e kezdeményezés, a szegény ügy nemértése miatt iránya oly ingadozó, oly homályos, hogy kétes eredményét csak számos évekután várhatjuk. Mindenki tudja jól, hogy egy szegény ember ügye mily aprólékos természetű, mily csekély értékű, mily nehéz zavart előadásából a tényállást megérteni s midőn tenni akarunk, törvényeink és szabályaink ép e tekintetben mily hiányosak és fogyatékosak s itt is az illetőségi kérdés sokszor véget nem érő labyrinthja minden jó akaratnak milyen gátja ! És ha mindezen keresztül megy a tisztviselő, mi marad jutalmul ? egy csomó el nem intézett kimutatás s az a hála a szegény ember szivében, melyet a legközelebbi választásnál még egy szavazatra sem válthat be. A magyar nép szivében, bármely nyelvet beszélje is, még ma is a főszolgabíróban hisz és remél minden segítséget, de elismerve az elmondottak daczára, hogy még nagy számban létezik tisztviselő, ki a szegény bajaival törődik, hasztalan fordul hozzájuk, mert az a bizalmatlanság, mely a választási rendszeren álló tisztviselőt üldözi, itt is előáll, és megnyirbált hatáskörében tehetetlenül hallgatja panaszait. Az igazságszolgáltatás, a pénzügyigazgatás e bizalmatlanság folytán, elvont tőle minden hatáskört, melyben a főszolgabíró segíthet a népen, egyedül csak azt hagyta meg, a melyben a főszolgabíró mint végrehajtó, mint büntető hatalom jelentkezik. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire a főszolgabíró még most is a nép segélyt nyújtó ideálja, mint az, hogy mindezek daczára a főszolgabíró az, a kihez öntudatlanul is fordul. A mezőrendőri törvény meghozta a maga intézkedését s a kihágási esetekben a községi elöljáróságot tette elsőfokú bíróvá s a főszolgabírót nullificálta, de ez az intézkedés nem szült lelkesedést, egyetlen egy példát sem tudok, mely más kihágási eseteket is igy óhajtana elintézni, mert mindenki érzi, hogy legalább még ma, a legtöbb esetben a községi elöljáróság jobban ki van téve a helyi befolyásnak, a helyi bosszú vagy kedvezés nyilvánulásának s midőn második fórumul a közigazgatási bizottságot tette a törvény, megfosztotta a szegény embert legalább attól az elégtételtől, hogy elkeseredésében a főszolgabírót vagy az alispánt szidhassa, mert az elöljáróságot szidni veszedelmes dolog. Az igazságszolgáltatás elválasztása a legutolsó fokon is a közigazgatástól szigorúan keresztül vitetett, de az akaratlanul is érzett szükség e szigorú formán enyhíteni kényszeritette a törvény- hozást s itt ismét a szegényebb néposztály természetes vágya, óhaja ismeretlen maradt, a közigazgatási tisztviselő iránt való bizalmatlanság újra megnyilvánult, a mihez még hozzájárult talán az is, nehogy egy már kimondott elv feladatni látszassák s a bagatell bíráskodás a községi elöljáróságra ruháztatott.Valóban nehéz megmondani ennek okát ? Az elöljáróság ép úgy közigazgatási közeg mint a főszolgabíró, legfeljebb talán az utóbbi nagyobb képzettségi és erkölcsi qualificátióval bir, és ez intézkedés eredménye az lett, hogy a bagatell eljárás nem terjed túl a törvényszabta köteles eljáráson, nem fejlődött, hogy a bíróság teendőit észrevehetőleg megkönnyítse, de megvagyok győződve, hogy ha a főszolgabírói hatáskörbe utaltatott volna által, fejlődése hatalmasabb lett volna. A főszolgabíró már pualificatiójánál, becsérzeténél fogva is nagyobb gonddal hozza meg Ítéleteit, nehogy a kinevezési rendszeren álló bíróság gúnyolhassa, a nép pedig lassan elszokott volna a felebbezésektől. Köz- igazgatási rendszerünk mai berendezése okozza azt is, hogy egy szegény ember kertjének a szomszéd által fentartott kerítése elromolván, a bíróság előtt kénytelen pert folytatni, hogy ezt kötelezze kötelessége teljessitésére, egyszóval minden olyan dologban melyben védelmet keres, a közigazgatás úgyszólván tehetetlenül áll. A pénzügyi igazgatás térén a főszolgabíró tehetetlen, egy vízlevezető árok engedélyezésébe nem szólhat bele, de ha a szegény ember árkot húz, ezért a kihágásért a főszolgabíró dézi széke elé, ha gyermekének születését 8 nap alatt be nem jelentette, a főszolgabíró bünteti, de ha a gyermeke házasságának kihirdetése alól óhajtja magát felmentetni, az alispánhoz kell fordulnia, legtöbbnyire személyesen s ha véletlenül az anyakönyvvezető nem jól látta el írással, az alispánnál is hasztalan minden könyörgés, mert bár a törvény azt mondja, hogy a felmentés daczára az anyakönyvvezető felelős az összeadásért, viszont a törvény az alispánt is kötelezi bizonyos adatok elbírálására, melyek a felmentés megadására voltakép nem tartoznak. A községi igazgatásban legtöbbnyire az ur a jegyző. Legtöbb esetben egyedül ő sejti vagy tudja a törvényt és a formákat. Éz a jegyzőnek nevezett egyén az ország igazgatásának mindenese. Alap- qualificatiója nem régen még hat osztály volt, ma 8 osztály érettségi nélkül, mintha csak meg akarták volna bélyegezni a jegyzői kart s mintegy a jegyzői pályára kényszeríteni azokat, kik nem képesek keresztül menni az érettségi vizsgálaton. (Folyt, köv.) Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: BADD1SZ JENŐ Laptulajdonos: ROTH KÁROLY. HIRDETÉSEK: Segédjegyző kerestetik szeptember 1-től, javadalmazás megállapodás szerint. Tyúkod, u p. Porcsalma, 190:2. aug. 28. Haclady József, 1 — 1 körjegyző. ELADÓ 80 hecto múlt éviJEV^^jn^ hordónkint is TASNÁDON _____Nagy József ügyvédnél, i 3 Ny om. Róth Károlynál Nagy-Károly. 31 t sziHőü figyelméőe! Az iskola idény beválltával van szerencsém a n. é. bevásárló közönség b. figyelmét úri-, női-divat, rövidáru és kézimunka-üzletemre felhívni, hol az idénynek megfelelő szükséges czikkek dús választékban a legjobb minőségben és legjutá- nyosabb árban szerezhetők be, u. m. : fiú és leány fehérnemüek, utazó bőröndök, fegyházban kötött harisnyák, esőernyök, kalapok, iskola-táskák, nyakkendők, keztyük, zsebkendők és sok más, e szakmába vágó czikkek. Különösen b. figyelmükbe ajánlom a legújabb divatu kézimunka-raktáram megtekintését. A n. é. közönség becses pártfogását továbbra is kérve, vagyok Nagy-Károly, 1992. augusztus hó. kiváló tisztelettel : 3—3 Politzer Ignácz, Üzlethelyiség a Kaufmann Jakab ur házában. DJZosó és tisztitó intézet. Szives tudomására hozom a nagyérdemű közönségnek, hogy Debreczenben 10 év óta nagy pártolásnak örvendő mosó és tisztító intézetem egy fiókját Nagykárolyban Széchenyi-utcza 32. sz. (Grósz Márton-féle házban, a Debreczeni „Hortobágy“ Gőzmalmi liszt főraktár mellett) levő bolthelyiségben helyeztem el. Ennek berendezése teljes szakértelmem s a kellő jó munkaerőmnél fogva oly magas fokon áll, hogy bárminő e szakmában létezhető igénynek a legkifogástalanabb módon megtudok felelni. Mindenféle fehérnemű mosást és tisztítást, úgyszintén csipkefüggönyök stb. tisztítását és vasalását a legjutányosabban számítva eszközlöm, oly módon, hogy a ruhák minden rongálástól vagy kopástól megkímélve maradnak, s egész gyári alakban kerülnek ki intézetemből. Kérem tehát a nagyérdemű közönség szives megbízását s magamat ajánlva, vagyok teljes tisztelettel: 2—4 Wiener Dávid. EK A 1 Zanathy Mihály kir közjegyző | ! tulajdonát képezett és általam bírói É 1 árverésen megvásárolt Kálmánd utczai % sarokház \ f. évi nov. l-töl bérbe kiadó, | vagy pedig úgy az I egész belsőség, mint annak kerti része külön is i azonnal eladó. 1 p Nagykároly, 1902. aug. hó. k 14—? Főnél Kálmán, m nnttnifittttiff« Minden külföldinél jobbak és olcsóbbak a Debreczeni vasöntöde és géplakatosság ékszerkezetü, erőáttételes bor sajtói és szólozi^Lzó-grápj el. Eladás egyedül a gyár-telepen : Péterfia—Hadházi-utczában. 3—6
