Szatmármegyei Közlöny, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-20 / 29. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY ékes szavakkal akarnak az „urak“ rajtuk segíteni. Hanem tessék kiválasztani — a szol- gabirói vagy jegyzői kar utján — a polgárság közül is egynéhány embert, aki ott élőszóval előadhassa, hogy milyen bajban sinylenek, mi okozza azt, hogy annyi ezren elhagyják az édes hazát és kérdezzenek meg olyan egyéneket, kik már Amerikában künn voltak és visszatértek, hogy milyen intézkedéseket tartanak jónak, a melylyel a külföldön szolgálatukra lehet az állam. Én már 8 hónappal ezelőtt rámutattam arra, hogy az egyedüli mód lenne a kivándorlás megakadályozására vagy csökkentésére az az intézkedés hogy: 1. az útlevelek kiállítási diját kellene felemelni ; 2. a külföldön irodákat kellene létesíteni, a jobb átvonulási kikötő állomásokon, a kik a megérkező magyar alattvalókat az állomáson fogadnák, útbaigazítással ellátnák és jó és olcsó tartózkodási helyről, valamint élvezhető táplálékról tisztességes áron gondoskodnának, a mivel elejét lehetne venni annak, hogy ezeket a szegény embereket a szállodások, vendéglősök és ügynök-kalauzok ki zsarolhassák; 3. a katonaszökevényekre nézve pedig akként intézkedni, hogy az, aki egy vagy két éven belül jelentkezik idehaza, arra büntetést nem rónak; 4. a kivándorlás ut irányát Fiume felé irányítani, hogy az úti költségek révén az a rengeteg összeg ide haza maradjon. A konzulátusoknál és követségeknél pedig barátságosabb bánásmódot tanúsítani. Akkor siker fogja koronázni a megkezdett munkát, mert a nép meggyőződnék arról, hogy tényleg szivünkön viseljük a sorsukat, s igénybe fogja venni az irodák közreműködését. Úgy a miskolczi, mint a siófoki kongresszus jónak találta és elfogadta e javaslatokat, sőt a belügyminiszter és földmivelésügyi miniszter is helyesnek találta ezeket és ennek a nyomdokán fogja is életbe léptetni a ki- vándorlási irodákat és kellő ellenőrzésről gondoskodik. A legfontosabb pedig ezeknek az irodáknak a felállításánál az lesz, hogy azoknak a vezetésével olyan egyének bízassanak meg, a kik a helyi viszonyokkal ismerősek, a kik nem szégyenük magukat, hogy maguk is ellenőrizzék a közegeiket és kimenjenek a vasútra, ott a megérkező utasokkal szóba állanak, az elhelyezést és ellátást ellenőrizzék', valamint azt is, hogy idegen elemek közéjük ne fura- kodhassanak és ki ne zsarolják, be ne csapják az embereket. Tudjanak a néppel beszélni, lelki állapotát megérteni tudja és ha annak a szüksége — Pepi— Bravó! Élek-halok a Pepiért. A vizsla kutyámat is Pepinek hívják. No hát csak gyere közelebb Pepi! — Juj ! Ne csípjen meg ! — De bizony megcsíplek. Addig csíplek, amig kibírod. Nem árt az a fehérszemélynek. — Menjen! Hiszen magának karikagyűrűje van. Feleséges ember? — Ne gondolj vele kincsem. Én se kérdem van- e férjed, vagy sincs. Tetszel nekem és punktum. Ehun a pohár bor: idd ki egy hajtásra. . . így ni! ... Ha pedig éhes vagy, egyél a rogyásig. . . Melyik a nótád, Pepikém ? — Hihihi ! A tararabumdihé. — Tyüh ! Az áldóját. Magyar ember gyomra nem veszi be az efféle nótákat. Ide gyere czigány és húzd a frájla fülébe, hogy „hejretyutyutyu!“ Az elnök: Ne szaporítsa a szót! A dologra ! A vádlott: Szóval miután az atyafi kirúgott a hámból és berúgott és miután megállapodott a frájlá- val, hogy bizonyos időben, bizonyos helyen találkozni fognak, elkiáltotta magát, hogy „fizetek!“ Erre a kiáltásra egy pillanat alatt merészet és nagyot gondoltam. Hirtelen fölugrottam és oda mentem az atyafi elé. — Parancs! . , . — Fizetek! . . . — Tessék! . . . — Két üveg bor, két üveg pezsgő, két fogas, két rák, két nyulpecsenye, roktorti sajt, giardinetto. . . — Igenis, kérem alásan, huszonnyolcz forint hatvanhét krajczár. A derék ember három tízest nyomott a markomba, a mit én alázatosan megköszöntem és. . . — Az elnök : Megszökött ? A vádlott: Igenis megszöktem. Ez a bűnöm. Csak tessék elitélni. Megérdemlem. A törvényszék a vádlottat Csorba Mózes dr. hatásos jogi érvekkel dúsan fölszerelt védőbeszéde daczára négy hónapi fogházra ítélte. forogna fenn, hogy bárkivel szemben megvédelmezze a legerélyesebben, személyesen járjon el, személyes meggyőződésből tudom, hogy a konzulátusoknál, nagykövetségeknél ezekkel a földhöz ragadt szegény emberekkel oly gorombán bánnak a hivatalnokok, hogy ha bajuk van, nem is mernek oda menni, mert a mit elérnek, az az, hogy gorombáskod- nak velük. Hamburgban, Brémában, Amsterdamban, Rotterdamban, Hook of Hollandban, Genuában, (Dél-Amerikában) kivándorlók százával és százával leskelődnek aljas ügynökök, a kik a kivándorlókat megrohanják, lakást szereznek neki, (de milyet) és ezért olyan árakat számítanak fel neki, hogy azért elsőrangú szállodában teljes ellátást lehet kapni. Azonban ez természetes, mert ebből élnek, miután ezek után províziót kapnak. Számtalanszor megtörtént, hogy jó magam léptem közbe és nem engedtem különösen Brémában, Rotterdamban és Genuában a kért összeget megfizetni és ha máskép nem sikerült, ugv a rendőrség közbenjárását vettem igénybe Azért nagy súly fektetendő arra, hogy ez irodáknak a vezetője állandó összeköttetésben legyen a kivándorlókkal, hogy ha valahol ilyen visszaélés történik, úgy azonnal, személyesen lépjen közbe és fel legyen ruházva teljhatalommal, hogy a konzulátusoknak beleavatkozási joguk ne legyen, ha csak erre államjogi szempontból szükség nem lenne. Ezek a legfőbb és legsürgősebb teendők és ezt minél előbb életbe is kell léptetni. Ezeknek az irodáknak a fentartása nagyrészt megtérülne az államnak, az útlevelek dijának a felemelése, valamint a törvényhatóságok csekély hozzájárulása révén. A közönség szívesen áldoz pár fillért, ha tudja, hogy polgártársa a külföldön nincs elhagyva, hogy gondoskodva van róla idegenben is, hogy kellő védelemben részesül ha kell a konzulátusokkal szemben is. Ezeknek az irodáknak a vezetői azonban csak magyarok lehetnek, a kik az illető állam nyelvét bírják, a városokban pedig ismerősök, melléjük pedig olyan segédőrök osztandók be, a kik az idegen ajkú kivándorlókkal is értekezni tudnak. Örömmel üdvözöljük a kongresszusok munkálkodását, de ne hagyják húzódni sokáig a dolgot, a legnagyobb siker a gyors életbeléptetéstől függ és e sikert mindnyájan tiszta szívből kívánjuk. Károssá Ödön. A nemzeti hősök emléke. „Mondjad neki Márton, im azt felelem Kegyelm et uradtól nem vár soha Szondy Jézusa kezében kész a kegyelem Egyenest oda fog folyamodni.“ Arany János. Egyik legragyogóbb lapja a magyar történetnek az, melyen meg van Írva, hogyan védelmezte meg maroknyi seregével a török ellen Drégely várát és hogyan halt hősi halált Szondy György. Ők hárman Szondy, Zrínyi, Jurisich a várvédő magyar keresztény vezérek legdicsőbbjei s századokan által emlékükből merítette ihletét csaknem minden magyar hegedűs. A drégelyi vár elvesztése, vagy megtartása nem volt valami nagy stratégiai esemény. Drégely egyike volt a nógrád hont-gömöri másodrendű erőditvények- nek, melyek egymás után hullottak porba a túlnyomó töröktatár sereg ostromai következtében. Ha Drégely elvész, ha Drégely marad, az már akkor nagyon mindegy volt a török-német dulás és a belső pártvillongások száz sebében haldokló magyar hazára nézve. Mert ne higyje senki, hogy csupa Szondyak éltek ama időkben. Romlott volt az a kor a velejéig, árulás, feladás, a törökkel, némettel való paktálás volt főjellemvonása a gőgjük és kapzsiságtól elkapatott magyar uraknak. Ezért veszett el akkor a haza. S ebben a romlott korban, midőn veszendőben volt minden, ami erkölcsre és hazafiasságra van alapítva, mikor nem volt értéke hűségnek, hazafiasságnak, tisztességnek, „ott álla halála vérmosta fokán Szondy,“ s miután küzdött mint az oroszlán, miután visszautasította minden kecsegtető ajánlatát az ellenségnek“ nyugalommal várta be végét ! így halt meg Jézus Krisztus, romlott korban elhagyatva, kitaszítva, meg nem értve. Elmúlt egy század, több is, jött egy nyugalmasabb, becsületesebb kor s a régi pergamentekből feltámasztották a jó, melegszívű krónikások Szondy Györgyöt, aki nem volt kisebb a legnagyobb hősnél. Nem rég ünnepelték háromszázötvenedik évfordulóját annak a napnak, midőn Drégely vár parancsnoka maroknyi seregével hősi halált halt és kivívta magának a halhatatlanságot. A nemzeti hősnek emlékét nem ülték meg nemzeti ünneppel. Szűk helyre egy kis vidéki városba szorult az ünnep, mely lehetett akármilyen lelkes és szívből fakadó, Szondy György emlékéhez méltóan nem volt általános és impozáns. Ipolyság az egész ország helyett ünnepelt, a nagy nemzeti hős emléke a háromszázötvenedik évfordulón csak ott lángolt fel, ahelyett hogy országszerte kigyultak volna a szivek. Pedig nagygyá csak olyan nemzet lehet, mely nagyjait tiszteli, vagy jövő csak azon nép előtt nyílik, mely vissza tud tekinteni a múltba hogy emlékezzen és lelkesedjék. Bizony, a nemzet most, hogy nem ülte meg a maga egészében ezt a nagyszerű évfordulót, mulasztást követett el, nemcsak a hős emlékével szemben, hanem magával szemben is. És mulasztást követtek el az intéző körök is, akik semmit nem tettek az évforduló alkalmából s a honti ünnepet még csak tudomásul sem vették. Lett volna csak szó valami eleven nagyság megünnepléséről, vagy valami lojális manifesztáczióról, bezzeg zúgtak volna a harangok és kivilágították volna a hazát a Kárpátoktól Adriáig. De Szondy csak háromszázötven esztendő előtt halt meg a hazáért, mely most oly jóval ápol s eltakar bennünket — az ő ünnepléséért nem jár se érdemkereszt, se királyi tanácsosság, se Szent István rend. . . S igy vagyunk mi a többi régi nemzeti hősök emlékével is. Csak a minap történt, hogy Zrínyi Miklós és Bethlen Gábor szobrát sutytyomban, a nyilvánosság egyenes kizárásával állították fel a fővárosban. Más országban világra szól«) lelkes riadozás között hull le a lepel a nemzeti hős szobráról, nálunk a hivatalos személyeken kívül csak a hordár és a pe- reczes inas bámészkodik ez aktusnál. Pedig nem mondhatnók, hogy a mi népünk anyagiasabb mint a külföldi nemzetek. Sőt a müveit nyugat államaiban, ahol fejletebb az ipar, a kereskedelem, ahol szilajabb a kenyérharcz és általánosságban sokkal inkább ki van fejlődve az érzék a nemzetköziség iránt, anyiagasabb és praktikusabb a nép. Mégis nemzeti ünnepet világraszólóan ül meg a külföld, tömeget, költőt, államférfit és koronás főt egyaránt lelkesít és az ünneplők közé sodor a hazafiui lelkesedés. Hát nincs nálunk hazafiui lelkesedés ? Van. De impozánsan és egyöntetűen ugylátszik csak akkor tud megnyilatkozni, ha erre fölülről serkentik. Mintha még lelkesedni, ünnepelni sem tudnánk önállóan — a magunk lábán. H I R E K. — Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja f. hó 16-án Budapestre utazott, a honnét e hó 23-án érkezik vissza székhelyére. — Névnap. Folyó hó 13-án volt gr. Károlyi Istvánné sz. Csekonics Margit névnapja, mely alkalommal a grófi kastélynak vendégei voltak gr. Teleki Samu, gróf Dessewffy Aurél és neje, Loson- czy Mihály és Kovács Leo nyug. ezredes. A házi gazda és a szeretetreméltó grófné körében a társaság igen kellemes órákat töltött el. —Nöegyleti közgyűlés.A helybeli nőegylet rendes évi közgyűlését folyó hó 17-én csütörtökön délután tartotta a városháza tanácstermében Gróf Károlyi Istvánné, egyesületi elnök elnöklete alatt. A közgyűlés ez alkalommal azon határozatot hozta, hogy jövőben az egyesület nem deczember 31-ével hanem a következő év közepén zárja le számadásait s igy az egyesületi év julius 1-től a következő évi junius 30-ig terjedőleg állapíttatott meg. Az elnöki jelentésből tudomást szerzett a közgyűlés arról, hogy a múlt évben 226 taggal alakult újra az egyesület, s hogy eltávozásuk folytán hárman léptek ki annak kötelékéből. Az árvaházban 12 árva gyermek nyert elhelyezést, az izraelita szegények pedig 270 korona pénzsegélyben részesítettek. A pénztári számadások bemutatása után a pénztárnoknak a felmentvény megadatott, s ezután a bemutatott költség előirányzat állapíttatott meg. Végül a mulatságok rendezésére s a bevehetetlen hátralékos tag dijak leírására vonatkozólag előterjesztett indítványok felett hozott határozatot a közgyűlés, miknek megtörténtével elnöklő grófné az ülést berekesztette. — Előléptetés. A vall. és közokt. miniszter Jánossy Jolánt, a helybeli polgári iskola tanítónőjét a X. fizetési osztály 2-ik fokozatába léptette elő. — Tánczmulatság. A Nagy károlyi Kör jövő hó 2-án tízéves találkozóval egybekötött tánczmulatságot rendez az úri kaszinó helyiségeiben. A kör áldozatkész, buzgó elnöke Csipkés József végzett egyetemi hallgató már is fáradozik a mulatság sikerének érdekében s mint hírlik a tánczot előzőleg meglepő szellemi élvezet is vár a közönségre. A részletes programmot a meghívóval együtt jövő számunkban közöljük. Felhívjuk a jótékonyczélu, nemes irányú mulatságra az intelligentia figyelmét. —■ Közigazgatási bejárás. A Nagybánya—felsőbányái vasút közigazgatási bejárása f. hó 8-án történt meg. Résztvettek a miniszter képviseletében Nagy Árpád miniszteri osztálytanácsos, a vármegye részéről Kovács Sándor nagybányai szolgabiró, rajtok kívül megjelentek még Tolnay dcbreczeni áll. vasúti üzletvezető, Siegmeth Károly áll. vasúti főfelügyelő, Hollós Jakab nyugalm. főfelügyelő, a szatmár—nagybányai vasúttársaság igazgatója, Kacsó Károly államépitészeti hivatalfőnök, Novák m. á. v. felügyelő, Mándy forgalmi főnök, Kiss Béla nagybányai vasúti mérnök, dr. Haracsek Imre a szatmár—nagybányai vasúttársaság igazgatósági megbízottja, Zwerdeli Andor s.- folyammérnök, Nagybánya város képviseletében Gellért Endre polgármester, Felsőbánya város képviseletében Farkas Jenő polgármester, Giród-Tótfalu részéről Duma László, Mayer Károly vasúti mérnök. Nagybányán, a város tanácstermében az összes tervek mégvizsgáltatván, kevés módosítással jóváhagyattak. Felsőbányán Gutius.
