Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-22 / 51. szám
Melléklet a Szatmármegyei Közlöny 1901. évi 51-ik számához. Karácsonyi ének. Hallga: minő édes, Hallga : minő kedves Az angyali dal! Hallatán szivemre A mennyég terül le Balzsamaival. Nincsen abban semmi, A mit megérteni Talán nem lehet; Hiszen úgy szól hozzánk, Mint szólt édes anyánk A bölcsőnk felett. „Istennek dicsőség, Embernek békesség És jó akarat!“ Az égi seregben Csoda zengő nyelven A dal igy fakad. És hull a szivemre Gyöngyként permetezve Kedves szép öröm ; — Mert sok remélni is Hogy nem terem tövis Árva földünkön, — De virul a béke Istennel egységbe’ Él az egész föld. . . Már ha nem érem is Harcsak reményiem is Örömmel bétölt. F. Varga Fajos. Két Báthori szerelme. Rég kihalt a hires Báthori család, 300 év óta porladozik az utolsó hős csontja. Országra szóló tetteiket megörökitette a történelem. Több mint 600 évig szerepelt e nemzetség, folyton a királyi trón mellett büszkélkedve, az ország főemberei között vezérszerepet játszva, sőt közülök több fejedelmi palástot viselt s egynek fejét a királyi korona ékesité. Koruknak leggazdagabb mágnásai voltak ; hercze- gi nők, királyi vérrokonok között válogathattak a deli leventék s ősi, óriási birtokaikat növelhették házasságaik utján, hol legtöbbször a számitó ész vezette őket s nem a szív. De mégis van kivétel. Kettő közülök szivére hallgatott, a szerelem szavára s a büszke család e két tagját megbélyegezte saját rokonsága, elitélte kora, de boldoggá tette szerelme. Báthori Bonaventura, kinek nevét magyar katonái nehézkesnek találván, Andrásnak (Bandi) keresztelték el, birt mindennel, a mit családja büszkesége megkívánhatott. Három vármegyének volt főispánja, királyi tárnokmester, országbíró, király hadainak főkapitánya s erdélyi vajda, mind oly hivatalok abban az időben, (16-ik század) a melyből egy is elég volt, hogy hatalmas és irigyelt legyen. Felesége a szintén hatalmas Thurzó család egyik szép és gazdag leánya Anna volt, kivel megtelt aranyokkal a főúri pénztár még jobban. És mindez nem boldogította. Midőn a királyi fénynél, mint első kegyelt sütkérezett s a magas pompa a király jobb keze mellett vette körül, szive érzelmei távol, lent eső helyen kalandoztak. Feleségének volt egy szobalánya Mindszenti Katalin, kinek összes kincse, ékessége szépsége volt. De ezzel fényesebben tündökölt, mint a főúri család gyémántjai s koronái. Ez a tündöklő fény odalopódzott Bonaventura szivébe s feltámasztotta benne az igaz szerelmet. Ez ostromolta őt, midőn hatalmas sereggel várakat ostromolt, ez emésztette szivét, midőn tönkretette ellenségeit; mindenütt győzött, csak önmagát, szerelmét nem volt képes legyőzni. Hidegen fogadott minden diadalt, midőn kebelében vereséget szenvedett, hirt, dicsőséget szerezhetett, de boldogságot nem. Könnyebb volt törököt s egész Erdélyt leverni, mint azt az erdélyi szép leányt, Mindszenti Katalint meghódítani. Felesége meghalt s elvette szobalányát. A másik Báthori nő volt ; Bonaventurával körülbelül egy időben, de a család másik ágából. Ez volt Báthori Klára, kinek nagybátyja Lengyelország hires királya. Elsőben Homonnai Druget István felesége lett, aztán Losonczi Antalné. Körülövezte ezt is kincs, gazdagság, fény, pompa s mindent feltalált házasságában, csak a boldogságot nem. Volt egy inasa, Békéssy János, ennek csinos termete, ékes ábrázata nem engedte a főúri asszonynak, hogy boldog lehessen házas életében. Heves szerelem gyuladt fel iránta keblében s midőn másodszor is özvegygyé lett, egyszerűen félretette a család tradi- czióit s hozzá ment inasához feleségül. Gyanúsították is, hogy férjét szerelmesével segítette volna a néhai névre. Hogy — hogynem. rövidesen harmadik férje is jobb létre szenderült, de ezzel sem lett megmentve a család büszkesége; újból egyik csinos inasához Palay Kovács Bálinthoz ment nőül — szerelemből. Sokat feláldozott e két Báthori; eldobták a családi fényt, hírnevet, dicsőséget, méltóságot azért az egyért, hogy boldogok legyenek 1 Berey József. Karácsony. Köszöntelek te jó, te csöndes assszony, Legtisztább álmom, édes jó anyám, Köszöntelek Karácsony éjszakáján, Én üdvöm itt, a sivár Golgothán, Ki verítékem annyi néma csöpjét Csókkal szárítod, ha nehéz az élet . , . Oh! énekeljünk az Isten fiának Imázva töltsük ezt az édes éjét! Téged adott, nem kincset, földibálványt, Téged adott, és semmi mást nekem, Te vagy a csillag, te vagy a vezérlőm, Ha elborul, ha éjbe hull egem! Hajadnak ősz, hajadnak annyi fürte, Betakar engem, véd, ha fáj az élet, Oh! énekeljünk az Isten fiának Imázva töltsük ezt az édes éjét! Anyám! Tanítson Ő meg úgy szeretni, És békét esdeni szivedre le, Tanítson ő éretted küzdelemre, Te légy szivemnek jobbik szebb fele S akadjon, majd vigasz szivedre is még, Ha mégis-rnégis összetör az élet . . . Anyám . . . csak forgasd ócska imakönyved, Imázva töltsük ezt a csöndes éjét! II. Taníts meg tűrni, te szent Istenember, Ha csupa bú csatározik szivemmel, És a keresztet nem bírja a vállarn, Taníts meg tűrni, örök éjszakámban ! Taníts meg hinni, ha álmom kihamvad, S felrázza a vész a csöndes nyugalmat . . . Lankad szivem az örök küzdelemben, Taníts meg hinni, Istenember engem ! S taníts szeretni, hogyha annyi átok Taszít a kárhozatba s mitse látok! Ha gyűlölet és gúny furdalja lelkem, Taníts szeretni Istenember engem ! III. Imádkozom teérted is, te drága, Szivemnek eltitkolt, szerelmes álma, Ne járj, ne álmodozzál ilyen árván. Karácsony éjszakáján ! Légy olyan boldog mint a mennyi bánat Borongja be dalos, zord éjszakámat, Bimbó fakadjon üdvöd drága fáján Karácsony éjszakáján ! Lelkem imája ott rezeg feletted, Ki ifjú szivem régen eltemetted, És Megváltómnak hívlak busán, árván Karácsony éjszakáján 1 Fliesz Henrik. A hol nem szeretnek. A nagy ünnep estén együtt ült az egész Rátosy család. Az öreg Rátosy Kálmán vallásos katholikus volt és megkövetelte a familia tagjaitól, hogy buzgón és áhítattal üljék meg karácsony ünnepét.És a sok- tagu familia szívesen hajolt meg a gazdag öreg ur akarata előtt, a hat fiú és három leány, akiket a hivatás meg a férjhezmenés szerte szórt széles e hazában, elmulaszthatatlan kötelességüknek tartották, hogy legalább karácsony ünnepén apjukkal legyenek, aki a felesége halála, tehát vagy tiz esztendő óta egyedül uralkodott az ősi Rátosy házban. A csillár, remekműve a rokokó édeskés müipará- nak, négy erős fényű lámpájával fényes világot terjesztett szét az ósdi, de ép és érdekes butorzatu nagy teremben. Huszonnégyen ültek a hatalmas asztal körül, erőteljes markáns arczu férfiak, édes fiatal asszonyok s jól nevelt, csendes gyermekek. Künn sikongott a dermesztő hóvihar, fehér és jeges volt a világ, igazi karácsonyi idő. De benn a szobában kellemes meleget terjesztett a hatalmas kandalló. Egy ifjú pár melengette magát a kandalló mellett. Ezek most érkeztek meg, az ország másik határszéléről, négy napig utaztak, csakhogy a karácsony estét a szülői házban tölthessék. Rátosy Kálmán, a fehér patriczius — ahogyan a környéken nevezték — az asztalfőn ült. Hosszú, hófehér szakálla eltakarta a mellét, egyik keze az asztalon nyugodott, a másikkal szakállát simogatta csendesen. Még alig beszéltek valamit a testvérek, inkább csak suttogva váltottak néhány szót, a családfő előtt nem akarták megkezdeni a társalgást. S megszólalt az öreg: — Hát együtt lennénk mindnyájan. — Csak az Irma hiányzik, válaszolt egy női hang. A legfiatalabb leány, a másféléves menyecske szólott. Bájos szőke teremtés volt, áldott jó szívvel, hirtelen természettel. A kis menyecske megrettent, nagy meggondatlansággal kiejtett szavai felett s félénken bujt el az idősebbik fivére mellé. Az feddőleg súgta neki: — Piroska miért nem vagy okos ? A harag villáma czikázott az öreg Rátosy szemében. Haragosan ütött az asztalra. — Senki sem hiányzik, én mondtam. Ugye, Kálmán fiam, senki sem hiányzik ? Kálmán volt a ház legidősebb fia. Hatalmas, komor arczu férfi. Mikor atyja kérdést intézett hozzá, megrezzent és lehajtott fejjel, halkan mondta: — Senki. — Hát akkor fogjunk a vacsorához, gyermekeim. Az ajtó kinyílt s két inas hordta nagy sietséggel az ízletes ételeket és tüzes italokat. De a hangulat nem volt kedélyes, sem ünnepies, Piroska szavai mély nyomot hagytak a testvérek lelkében, Irmára gondoltak, elveszettnek, elzülöttnek hitt nővérükre, aki most valahol a nagy világ forgatagába vetette magát, mert nem akart atyjának engedelmeskedni. Irma volt a legszebb s a legszellemesebb a Rátosy lányok között, örökölte atyja szenvedélyes természetét s anyja hajlandóságát az álmodozásra. Rátosy mint mindegyik leányánál tette, Irma számára is kiszemelt egy férjet; egy negyven év körüli gazdag és előkelő földbirtokost. A leány utálta azt az embert s kijelentette atyja előtt, hogy semmi szin alatt nem lesz nejévé. Viharos jelenet játszódott le atya és leánya között s az öreg, dölyfös nemesnek ezek voltak utolsó szavai: — Engedetlen gyermeket nem tűrök a házamnál. Eredj! nem vagy leányom. Másnap Irma eltűnt a házból. Rátosy Kálmánnak, mikor a dologtól hirt adtak az öreg urnák, arczizma se rándult meg. Csak azt mondta : — Velem erről a leányról többé ne beszéljetek. Szentirás volt a családban Rátosy Kálmán szava. Senki nem merte előtte Irmát említeni. Félév múlva hire jött, hogy Irma színésznővé lett, családi nevét egy másikkal cserélte fel és máris sikerei vannak a színpadon. Erre a hírre aztán az egész család lemondott Irmáról. Színésznő a Rátosy családban! mely Róbert Károly-ig viszi fel őseit, a melynek egyik tagja testőrkapitány volt a Mária Terézia udvarában — még gondolatnak is kellemetlen. Az egész család vakon követte büszke nemes atyjuknak tanát a gazdag házasságról és a születési előjogról — Irmát, aki oly súlyosan szegte meg a családi tradicziókat, kitörölték szivükből. Még a leányok is. Kinos hangulatban kezdődött az ünnepi vacsora. Senki sem mondta, de mindegyiknek lelkében feléledt az eltaszitott nővér. . Vájjon milyen karácsonya lehet annak a szerencsétlennek? Hirtelen kinyik az ajtó. Az inas jött be zavarodott arczczal, izgatottan jelentette : — Csongor Ibolya kisasszony. A bejelentett már ott állt az inas háta megett. Magas, éjfekete szemű, halavány arczu hölgy volt. Nagyvilági elegancziával volt öltözve, fellépése s tartása már messziről elátulta, hogy olyan nő, aki megszokta a tömeg kiváncsi szemeit. Csongor Ibolya neve nem volt ismeretlen Rátosy- ék előtt. Ahogyan ismerte azt a nevet minden újságolvasó ember. A főváros egyik elsőrangú színpadán tűnt fel ez az uj csillag, a legjelesebb drámai művésznők között említették. Egy pillantás és valamennyien felismerték a jövevényt. Irma volt. A színésznő gyorsan végig ment a szobán, az asztalfőnél állt meg, az öreg nemes előtt. — Eljöttem karácsonyra, mondta egyszerűen. S lehajtotta fejét, állt. mint egy bűnös, aki Ítéletét várja. Szép szemei könybe borultak s égő, esdeklő pillantást vetett atyjára. A szemével mondta, hogy a szülői, a testvéri szeretet, a honvágy hozta haza, a gyötrelmes, égő vágy az otthon után, mely minél inkább benne vagyunk az élet forgatagában, annál tisztábbnak, annál kedvesebbnek tűnik fel előttünk.
