Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

önáiló hatáskörében működvén, az árvaszéki személyzet, hivatalos kiküldetésének igazolására számvevőileg érvényesített utiszámláinak jóváhagyására a vármegyei árvaszéki elnök van hivatva. A vármegyei szabály- rendeletnek a napi-dijak megállapítása iránt intézkedő része pedig azon okon volt módosítandó; mert az eddig megállapított napidijak a mindennapi élet fokozódó igényeivel szemben csekélyeknek bizonyultak, s a szomszédos Bihar vármegyében is a napidijak az elfogadott módosításoknak megfeleően vannak belügyminiszteri jóváhagyással megállapítva, márpedig Bihar vármegyében is az életviszonyok ugyanazok mint Szatmár vármegyében, s a mi egyik vármegyében jogos, az a másikban is igazságos. Miről vármegyei alispán jegyzőkönyvi kivonaton a szabályrendelet kapcsán értesittetik. Kelt mint fent kiadta : Nagy Sándor, vm. aljegyző. Nagy László, alispán.

Szatmárvármegye szabályrendelete a vármegyei bizottsági tagok, tisztviselők, segéd, kezelő és szolgaszemélyzet napidija és útiköltségeiről.

1 §. A nmgu. m. kir. Belügyminisztérium 1897. évi február hó 25-én 19202 sz. a. kelt intézkedésével jóváhagyott 8—1896. bjkvi sz. szabályrendeletnek l.§-a a szomszédos törvényhatóságok által alkotott.és jóváhagyott hason szabályrendeletekhez képest a következőleg módosittatik illetve állapittatik meg. 1.) az alispán, továbbá a vármegyei alispán helyettesként eljáró vármegyei bizottsági tag napidija 16 korona;

2.) a vármegyei bizottsági tagok, főjegyző, első aljegyző főügyész, árvaszéki elnök, főorvosok, főszámvevő, levéltárnok, pénztárnok és főszolgabirók napidija 12 korona; 3.) a vármegyei II., III., IV. aljegyző, árvaszéki jegyző, árvaszéki ülnökök, alügyész, szolgabirók, alszámvevők, árvaszéki nyiltántartó, ellenőrök, gyámpénztári könyvvezető és járási orvosok napidija 10 korona; 4.) a közigazgatási gyakornokok, a vm. ut- biztosok, a vm. állatorvosok, a vm. várnagy s az összes segéd és kezelő személyzet napidija 6 korona;

5.) a szolgaszemélyzet napidija 2 korona.

2 §. A nmgu m. kir. belügyminisztériumnak 1887. évi junius hó 8-án 37045 sz. a k. intézkedésével jóváhagyott 25—1887 bjkvi. sz. szabályrendeletnek 3 §-a vármegyei árvaszéki kiküldetésekre nézve következőleg módosittatik illetve állapittatik meg: A vármegyei árvaszéki kiküldetések alkalmával felmerült eljárási költségekről kiállított utiszámlákon a felszámitási igény igazolása, valamint a számvevői érvényesítés után annak jóváhagyása a kiküldetésről tudomással biró s azt ellenőrző vármegyei árvaszéki elnök által eszközlendő.

3 §. Az említett 25—1887 bjkvi. sz. szabályrendelet 3 §-nak a 2 §-ban megállapítottaktól eltérő intézkedései valamint a 8—1896 bjkvi. sz. határozattal megállapított szabályrendelet 1 §-a hatályon kívül

..ihelyeztetik, egyebekben azonban a hivatok szabályrendeletek rendelkezései fenttartatnak.

4. §. Ezen szabályrendelet jóváhagyás és szabályszerű kihirdetés után lép életbe. 775 —1900 bjkvi. Megállapittatott Szatmárvármegye közönségének Nagy- • Károlyban 1900. évi október 11-én tartott rendes közgyűlésében. Jegyzetté: Nagy Sándor vm. aljegyző. Nagy László alispán.

Magyar iskolák.

Állandó vita tárgyát képezi néhány év óta a közéletben az iskolák, kiváltképpen a népiskolák jellege. Ez a vita jelentékeny részlete a felekezeti küzdelmeknek, melynek sajnos, nap nap után tanúi vagyunk.

Kié az iskola?. Az egyházé vagy az államé? E kérdés körül folyik a vita s a vitatkozók nem egyszer elkeseredten, minden tárgyilagosság hiján rontanak egymásnak.

Holott meddő, egészen meddő ez a szenvedélyeskedés, Meit az államnak esze ágában sincs az iskolák tulajdonjogába beleavatkozni, viszont az egyház, dicső tradiczióihoz híven, jó hazafiakat nevel az iskoláiban.

A baj az, hogy mindkét télen akadtak túlzók, különösen a Páderék és Mócsyak légkörében. E túlzók megfeledkeztek arról, hogy a magyar iskolának első és főkötelessége öntudatos, szabad polgárokat nevelni a magyar nemzeti állam számára. Nem felekezeti emberekké, hanem hazafiakká kell nevelni a gyermekeket, akiket Magyarország iskoláiban oktatnak. Ebben kulminál a mi közoktatásunk programmja.

Magyarország számos vidéken — sajnos — még mindig úgy vagyunk, hogy a jó magyar hazafiak nem teremnek maguktól. Azzá kell nevelni őket az iskolákban. S amely vidéken nem ezt a főelvet tartják szemük előtt az illetékes tényezők, ott veszett ügy a magyarság ügye.

A felcsigázott felekezeti érzés a nemzetiségi vidékeken együtt jár a nemzetiségi kérdés kiélesülésével. Élénken igazolják ez állitás valódiságát a legutóbbi évek eseményei. Vak az, aki nem látja, hogy például a felvidéken a pánszlávizmus karöltve jár az ultramontániz- mussal. Veszedelmes, állambontó jelszavak röpködnek ott szerteszéjjel.

Ki merné ily körülmények között kétségbevonni az államhatalomnak azt a jogát, hogy tőle telhető alkotmányos eszközökkel megakadályozza a külföldről táplált nemzetiségi propagandát? Ha ezt nem tennék, utódainknak jogos oka lenne arra, hogy megátkozzák azokat a kormányférfiakat, akik midőn még módjukban állott, nem akadályozták meg a hazaáruló áramlatok terjedését.

Az iskolában kell megvetni a lelkekben a magyar hazafiság fundamentumát. És a mely iskolákban a felekezeti czélok ezt a nagy elvet elhomályosítják : ott igenis éreztesse hatalmának és tekintélyének teljes súlyát a magyar nemzeti államhatalom.

Viszont arra teljes joga van mindenik felekezet egyházának, hogy a valláserkölcsös szellemet tőle telhető erővel és buzgósággal ápolja és juttassa érvényre a magyar iskolákban. Az iskoláknak ezt a jogát nálunk senki el nem vitatja és nem is akarja elvitatni. Ez az igazi kötelessége az oltár felkent férfiainak, nemcsak a maguk szempontjából, hanem az állam szempontjából is. Mert az igaz hitvallással együtt jár az erkölcs és akik ezt oltják be az ezer és százezernyi iskolás

végtelen örömére irigyelték érte a leányok. Néhány heti töprengés után sikerült magát meggyőznie arról is, hogy ő tulajdonképpen elfeledte már Lászlót és gyűrűt váltott Gáspárral. László irt ugyan neki néhány levelet, melyekben öngyilkossággal fenyegetőzött, holott mindössze csak kétszer mentették ki a Szamosból. Lilla férjhez ment, boldog volt és amikor gyermekük megszületett, azt hitte, hogy már szerelmes az urába.

Jött egy nap és viszont látta Lászlót. Az elhagyott ifjúkori ideál még most is betege volt annak a gyermekkori ostobaságnak. László nem tett neki szemrehányást. Halavány, melankolikus férfi lett, olyan, akit a nők érdekesnek tartanak. A seb, melyet Lilla hűtlensége ütött a szivén, még mindig sajgott. Nem ő csábitotta el az asszonyt, hanem ez őt. Lillát végtelenül meghatotta a szomorú ember látása. Viharos élénkséggel merült fel lelkében a mult, a séták a kisvárosi parkban, holdas estén, borongós reggeleken, a könyek között váltott hüségeskük, a lopott forró csókok. Végtelenül meghatotta, hogy László nem felejtett és hogy ismerősei szomorú embernek nevezték el. László el el járt a házhoz, Gáspár gyanútlan szívességgel fogadta feleségének távoli rokonát. Gyakran voltak egyedül s az asszony úgy érezte, hogy végtelenül boldogtalan, hogy nem tudott feledni. Hívta a férfit. László sokszor feltette magában, hogy nem megy többé oda, mikor eljött az óra, amelyben várták, ott volt és repeső szívvel, fénylő szemekkel leste a szép asszony minden szavát s megbódult az illattól, mely a barátságos kis asszony szobáját betöltötte.

. S eljött, aminek jönnie kellett. A szerelmesek fölött összecsapott az örvény. . .

Az asszony ott a ravatal mellett átkozta a férfit.

Kinyílt az ajtó. Ő jött, a szomorú ember.

Lilla, tört ki a leikéből, Lilla, eljöttem ! Az asz- szony zokogva roskadt a székre.

A férfi nem hökkent meg a ravatal láttára. Oda- állt a halott mellé s hosszan nézte. Aztán odaszólt az asszonynak :

Lásd, de sokszor szerettem volna én is igy feküdni. S most ő fekszik itt és te az enyém vagy.

Hallgasson ! riadt fel az asszony.

Az pedig folytatta :

Igen te az enyém vagy. Senki el nem vehet tőlem. Jogom van hozzád. Ő meghalt, hogy mi egymásé lehessünk

...............Megőrültél ?

Soh

a sem voltam oly józan, mint most. Ő a helyet, hogy engem lőtt volna le, mint a veszett kutyát, önmagát lőtte agyon. Ahelyett, hogy te haltál volna meg, ő halt meg. Most itt fekszik. Nem látja, hogy együtt vagyunk. De én nem látom őt itt a ravatalon. Ott áll, elevenen és erősen az ajtóban. A kezében utazótáska, szivar a szájában. A kalap félre van csapva a fején. Persze, jó kedvüen jött haza, arra gondolt, hogy fog örülni a felesége a nem remélt korai viszontlátásnak. . .

László, meghalok^ nyögte az özvegy.

Nem halsz meg. Én sem. Csak ő halt meg. De azért én látom őt ott áll, mindig ott áll, ahogy bejön az ajtón. Te csókolsz, te ölelsz. És ő rád néz. Aztán rám. Aztán megint rám. Nem mozdul. Csak néz, egyre néz. A szemében nincs őiület, se gyűlölet, csak nagy-nagy véghetetlen csodálkozás. Bámul, de nem mozdul. Ott áll, én látom őt. Azóta mindig látom. Két nap óta mindig velem van. Az utczán, a szobában, nappal és éjjel. Velem van, mindig velem. És én tudom, hogy most már úgy lesz örökké. Mindig látni fogom őt, mindig.

Az özvegy szivében meghűlt a vér. A férfi kitalálta, mit gondol,

Nem őrültem meg Lilla. Borzasztó józan vagyok. Azért jöttem ide a ravatalhoz, mert azt hittem, hogy a halott látása talán elriasztja az élőt. De nem igaz. Ez a halott nekem közönyös, én az élőt látom. Utazó ruhában, szivarral. . . Búcsúzni jöttem tőled, Lilla.

A szomorú ember odament az asszonyhoz, megcsókolta a kezét és csendesen kiment a szobából. Vissza sem nézett.

leikébe, azok nem teljesítenek kisebb missziót, mint a magyar nemzeti állam bajnokai.

Ne folytassuk tehát a meddő vitát az iskolák jellege fölött. Az egyház iskoláit senki el nem akarja venni, az állam legkevésbbé. Hisz örül, ha a maga iskoláit fenn tudja tartani 13000 egyházi iskola áll szemben 3000 állami iskolával ez az arány megnyugtathatná az egyház legvérmesebb előharczosát is. Aki rémképeket lát és harczot hirdet, az nem cselekszik sem az egyház, sem a haza javára.

Mert a magyar nép, mint államalkotó nemzet szempontjából, az iskoláknak, legyenek azok akár felekezet által fentartottak, akár államiak, egy minden más szemponton felül emelkedő czélt kell szolgálni.

Hü hazafiakat nevelni.

Ebben versenyeznek iskolaföntartók és tanitók!

HÍREK.

— Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja folyó hó 5-én az esteli vonattal a fővárosból székhelyére érkezik.

— A nagykárolyi Kölcsey-Egyesület rendes felolvasó estélyét, közbejött akadályok miatt, nem ma, de márczius 10-én tartják meg.

— Áthelyezés. Majláth Ferencz uradalmi ispánt Erdődről Tót-Megyerre (Nyitra megye) helyezték át. Az erdődi intelligentia febr. 23-án este búcsúzott el a közszeretetben álló férfiútól. Szép társaság volt jelen, melynek nevében Prohászka erdőmester és Damokos főszolgabíró mondott istenhozzádot a távozónak ; a szatmári jóbarátok nevében dr. Fodor Gyula beszélt. Majláth Ferencz közkedvelt társadalmi ember volt, a kinek távozását barátai nagy száma méltán sajnálja. A szatmári ismerősök és barátok febr. 28-án a Sörcsarnokban tartott búcsú lakomán vettek részt a közkedvelt embertől és kedves nejétől.

— Főispánunk a szatmári vörös kereczt egylet ünnepélyén. A vörös kereszt egylet szatmári választmánya február 24-én tartotta meg Szatmáron újból alakuló közgyűlését, a melyen gr. Hugonai Béla, vármegyénk főispánja elnökölt. Emelte a közgyűlés jelentőségét az a szép beszéd, a melyben főispánunk a vörös kereszt egylet humánus nagyjelentőségét fejtegette. — Mindenek előtt tudomására hozta a közgyűlésnek azt, hogy mi czimen foglalta el jelen alkalommal az elnöki széket. A Vörös-kereszt egylet központi igazgatósága ugyanis egy hozzá intézett átiratban en e felkérte. Majd igy folytatta: Az imént felolvasott átirat intentiójának megfelelően tehát kötelességemnek tartottam a mai közgyűlést összehívni, és igy jutottam én a mai napon e helyre. Ez alkalommal azonban fölemlítem, hogy mai elnöki ténykedésemmel nem tekintem befejezettnek működésemet, sőt jelen elnöki ténykedésem kezdetét képezendi azon aktiónak, amely — remélem — az itteni fiókegylet fölvirágzását fogja maga után vonni, mert nemcsak hivatalbeli állásomból kifolyólag, hanem szivem vágyát is követve rajta leendek, hogy az itteni fiókegylet napról-napra fejlődjék és gyarapodjék. Az emberiség a természet által társaséletre van utalva, a társasélet adja meg az egyeseknek, az egyedeknek a szeretetett örömet, boldogságot és vidámságot, és ez adja meg természetszerűen az érzelmek ellenkezőjét is. Nem volna szeretet, öröm, boldogság és vidámság, nem volna ellenszenv, bánat, megelégedetlenség és levertség, ha nem volna kikkel ezeket megosztanunk. Átlépvén családi tűzhelyünk küszöbét, magunk előtt látva a nagy társadalmat anyagi gondok és szenvedések küzdelmeiben, az isteni szikra által meggyuj- tott szivünk parancsolóan mondja mindannyiunknak : „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat“, vagyis mindenki, aki csak teheti, segítsen felebarátain. Ezért vannak a kulturális intézmények, a külömböző irányú, sok jótékony emberbaráti egyletek, társulatok, ezekben nyilvánul azoknak felebaráti szive, akik oly szerencsés helyzetben vannak, hogy másokon segíthetnek. Igen! Szerencsés és boldog csak az leshet igazán, a ki mások boldogitásában leli saját boldogságát és Örömét. Ha tehát mások támogatásáról van szó, úgy legelső sorban a Vörös-keresztegylet érdemli ezt meg, melynek devise „Háborn esetén az önkéntes egészségügyi szolgálat ellátása, béke idején pedig hathatós emberbaráti tevékenység kifejtése, vagyis más szavakkal: háború esetén az ellenséges golyó és fegyver által vérző embertársunkat megmenteni a haláltól, béke idején pedig az elemi csapások által sújtott felebarátaink anyagi segélyezése. Az általános védkötelezettség behozatala óta nincsen egy család sem, amelynek egyik vagy másik tagja háború esetén ezen áldásos intézményre ne szorulhatna, béke idején pedig, a fájdalom nagy számban szaporodó elemi csapás mindannyunkat érhet és igy részese lehetünk a vörös-keresztegylet áldásos intézményének. Azt hiszem, azt nem kell fölemlítenem, hogy a vörös-keresztegylet nem felekezeti jellegű, hanem tisztán és kizárólag humanistikus intézmény, amely nem ismer vallás közötti külömbséget, csakis mindenkiben embertársát, felebarátját látja. Hogy jelvénye a vörös-kereszt, ez onnan leli magyarázatát, hogy a legelső hason intézmény Svájez államban keletkezett, amely állam tudvalevőleg czimerében a vörös-keresztet használja és azt az egylet is jelvényéül elfogadta, a többi államokban fölállított hason rendeltetésű egyletek pedig átvették e jelvényt. Minden czivilizált állam belátva a vörös-