Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-03 / 44. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Budapesti aktuálitások. Mi lenne mostanság érdekesebb téma a politikánál ? Megnyílt az uj parlament s aki ismerte, hogyan festett a régi, annak most ugyancsak bőséges alkalma van arra, hogy uj és érdekes megfigyeléseket tegyen. A parlament színvonalát természetesen a régi tagjai teremtik meg, s hogy az uj tagok is hozzá fognak járulni a színvonal emeléséhez, abban sokan kételkednek. Mert hajh! Nemcsak a szerencse vak, hanem gyakran a mélyen tisztelt választó polgárság is. Sok a teljesen jelentéktelen, szürke, hétköznapi ember az uj képviselők között. Fővárosi és vidéki fiskális, szolga- biró és középbirtokos legtöbbje. De hisz nem az a baj, hogy nem nagyon gazdagok. A magyar országos képviselőség nem kíván pazar és előkelő életmódot, aki okos számítással s megfelelő igénytelenséggel él, az családostól nem költ többet a képviselői tiszteletdijánál, amely nem rúg többre 3200 forintnál. A bökkenő az kérem, hogy az uj képviselők túlnyomó százaléka még nem igen adta bizonyságát annak, hogy törvényhozónak született. Soha nem hallottuk hírüket itt Budapesten, odahaza is csak szűk családi vagy esetleg klikk-körökben volt ismert a nevök, egyszerre csak megjelennek a Sándor utczai nagy házban és leülnek a Deák Ferencz, Irányi Dániel helyére. Tisza Kálmán, ő kibukott. Nincs jussa helyet foglalni abban a teremben, ahol másfél évtizeden keresztül ő volt a teljhatalmú ur és úgy lesték a szavát, mint valami megnyilatkozást. A barna Barabás Béla cselekedetében van valami herosztrateszi. És ha Tisza Kálmán nem fogadna el többé mandátumot, ha a nagyváradi bukás megérlelte benne azt a meggyőződést, hogy az ő ideje már lejárt, akkor a Barabás Béla neve belekerül a históriába. 0 adta meg a kegyelemdöfést annak a nagy magyar politikusnak, akit annyian szerettek, de még többen gyűlöltek. Ő, Barabás — és a nagyváradi trafikusok. Dohányjövedék az alkotmány történetében: egészen megfelelő operett czim. Ajánljuk a Tarka Színpad figyelmébe. Uj színművészeti fogalom a „Tarka Színpad“ nem egészen megfelelő visszaadása a német „Überbrettl“ értelmének. Az Überbrettl Németország s leg- kiváltképan Berlinben és Münchenben virágzik. Az Überbrettl összesítése az éneklő, beszélő, szavaló és iró művészeteknek, valamint az újságíró mesterségnek. Két fő törvénye van: aktuálitás és szellemesség és egy főkeléke: publikum, amely érteni és élvezni tudja a szellemi pikantériákat. Budapesten megvannak ezek a törvények és kellékek s ha az irók és művészek, akik a magyar Überbrettl megteremtésén fáradoznak lankadatlan erélylyel törekszenek czéljuk megvalósítása felé, a Tarka Színpad s majdan a Tarka Színpadok virágozni fognak. A Tarka Színpad Waldmann (azelőtt Somossy) orfeumában fogja tartani előadásait, minden nap féltizenegy órától fél egy óráig. Ez idő alatt szünetel a vendéglői kiszolgálás, csak ezzel a feltétellel engedte meg a szinészegyesület, hogy tagjai a Tarka Színpadon felléphessenek. Nyelve természetesen magyar. Az előadás apró operettekből, monologokból, kis színdarabokból, bohózatokból és versek szavalásából fog álla ni. A német Überbrettlnek egyik fő vonzó ereje, hogy szellemes irók esténkint szabad előadást, illetve szellemes fecsegést tartanak az az napi eseményekről. Témáikat az esteli lapokból veszik. Hogy a magyar Überbrettl is megtudja teremteni ezt a fényes prog- rammszámot, az attól függ, hogy akadnak Budapesten T Á R C Z A. Lisette. A temetőben jártam múltkor este, Világos, rózsás sirhantok között, Megnéztem azt a siró, vézna árvát S a sirt a mit egy szem se öntözött! A néma hantok közt, hogy elsuhantál: Ép a hívőknek csendült szét dala, . . . Talán mert olyan égi tiszta voltál, Mint a föltámadás szent angyala! Fliesz Henrik. Egy Musolino a XVIII-ik században. Az utóbbi napokban sokat Írtak a lapok Muso- linó a hires rablóvezér, az olasz briganti romántika utolsó hőséről, kinek fejére 40.000 lírát tűzött ki az olasz kormány s aki daczára, hogy ellene egész csapatait sőt egy egész ezredét küldték ki a karabinerek és csendőröknek, hosszú ideig folytatta garázdálkodásait, mig végül egy véletlen folytán került hurokra. Bírái által sajnos nem részesülhet a már rég megérdemelt méltó büntetésben, a halálra itéltetésben, mivel az olasz törvények a halál büntetést immár megszüntették. Ez alkalommal eszembe jut egy nem kevésbbé hires „collegája“ a XVIII-ik században élt s Páris és környékét örökké nyugtalanságban tartó és veszélyeztető rablóvezér Louis Dominique Cartouche, kinek a rabló világ analéseiben szép „dísz hely“ hagyatott. Rabló genialitásának módját eléggé karakterizálja a következő és átkos működését megvilágító eset: A Versailles-ból Párisba vezető országúton egy este egy agg seprőcsinálóval találkozott Cartouche. Egy pillantás az öreg ember tiszteletre méltó physiog- nomiájára elég volt Cartouche-nek arra, hogy benne abban a pillanatban megfogamzott eszmének megvalósításához alkalmas embert az öregben felismerje. jó irók, akik egy félóráig szellemesen tudnak csevegni néhány száz főnyi közönség előtt. A Múzsa komolyabb csarnokában a színházakban lázasan dolgoznak és tervezgetnek. A budapesti színházak között hatalmas anyagi és erkölcsi kon- kurrenczia fejlődött ki, aminek mindenesetre csak a színművészet látja hasznát. Leglanyhábban a m. kir. Operaházban dolgoznak, ahol félesztendőkig készülnek egy-egy uj operára, amelyet aztán rendszerint tizszer- nél többet nem is adnak elő. Amig egy istenáldotta művészi érzékkel felruházott ember nem veszi át az első magyar müintézet vezetését, addig az mélyen alatta fog állani, a hivatás magaslatának. A Nemzeti Színháznál annál többet dolgoznak a színészek is, a vezetőség is. De nincs ennek a munkának megfelelő látszatja. Nem csalódunk, ha megjósoljuk, hogy a Nemzetinek ebben a szezonban nem lesz sikere. Most került színre a franczia Brieux-nek egy fényes alkotása, a Vörös talár. Ennek volt sikere, de idegen darab volt. Remek emberismeró ez a franczia iró. Bele tudja magát élni egy osztály, egy kaszt leikébe és úgy jellemzi a birákat, mintha ő maga is biró lenne, de elfogulatlan. Nemzetköziek a Brieux elfogult bírái, megtaláljuk őket bármelyik járásbirósági hivatalban. A vígszínháznak már van egy slágere: Pálmay Ilka asszony vendégszereplése. Ne haragudjanak rám, ha elárulom, hogy Ilka asszony 45 éves. De ne nézzék őt az első sorokból, nézzék őt az ötödik sorból és látni fognak egy operett művésznőt, aminő a huszonöt éves Pálmay Ilka óta nem volt. Ilka asszony nem a régi már — mégis mennyire felette áll a sajtó és a közönség által elkényeztetett a színházaikban rémuralmat gyakorló „honi“ operett primadonáknak. A távolságot, mely Pálmay és Küry Klára között van, Küry kisasszony már nem fogja behozni, már azért sem, mert ah! ő is már harminczkét tavaszt látott! És a harminczharmadik és a többi tavasz egy színésznő életében mindég fokozódó gyorsasággal állítják be a forduló pontot, a mely után lefelé visz az ut. Csak Blahánénak és Pálmay Ilkának engedte meg a kegyes sors, hogy életük második felében is azok maradjanak, akik fiatalságok virágában voltak. Minél erősebb, komorabb az őszi nap, annál sűrűbben nyüzsög a sok ember a kávéházakban. A kávésok azok, akik talán egyedül nem érzik meg a kaján gazdasági pangást, melynek nyomai mind erőteljesebben jelentkeznek a társadalomban. Egyik legmegdöbbentőbb bizonysága ennek a rohamos gyorsasággal szaporodó — női komptoarista. Ezek az intelligens, jó nevelt szegény és szorgalmas úri leányok sáska módra lepik el a bureaukat s dolgoznak naponta 9—11 órát, havi 15—20—30 forintért. Napról napra növekszik a hajléktalan éhező intelligens proletáriátus s ezek elől a beesett arczu, sarkatlan czipőjü, kopott ruháju férfiak elől kedves és jó leányok veszik el a kenyeret, kedves és jó leányok akik 10 forintért végzik el a férfiak munkáját! Itt a fővárosban már dúl a kenyérharcz az intelligensebb osztályban a nők s a férfiak között és a harcz nem szűnik meg akkor sem, ha az irodás leány férjhez megy. Mert a férj jövedelme csekély, a házbér sok, ah, az a drága házbér! és a két napos menyecske reggeltől estig ott gubaszt az irodában. Alig lesz anyává, ismét megy a robotba, mert nagyon drága a házbér. Kívül a fényes, a ragyogó utczákon nem látszik semmi ebből a sötét nyomorból. Elegáns urak és elegáns hölgyek, végtelenül pikánsan emelt szoknyákkal suhannak el a dús kirakatok előtt, gummi kereküek rohannak nesztelenül az utczákon és minden oly szép Nyomorult, add meg magad, vagy meghalsz! rivalt rettenetes hangon az öregre. Én Cartouche vagyok. Az öreg térdre rogyott és kezeit összekulcsolva esdve tekintett fel a rablóra. — Hagyj utamra uram, hisz láthatod, hogy nincs egyebem a testemet takaró rongynál. — Nem kívánok tőled semmi egyebet, mint, hogy szavaimnak engedelmeskedve, mindent tűrj el a mi veled történik. A szegény ember megadta magát s szótlanul követte Cartouche-t. Az éjszakát egy rosszhirü lebujbán,-hol Cartouche és czinkostársai bántatlanul ki és bejárhattak, — töltötték. Másnap reggel a seprőcsinálót díszes püspöki or- nátusba bujtatták, Cartouche maga egy kanonok maszkját öltötte magára, a többi gazemberek pedig ki papnak, ki livrés szolgáknak öltözködtek. Egy elegáns fogat állott elő, beszálltak s gyors hajtásban tova vágtattak. Most fordult aztán Cartouche a remegő áll—püspökhöz: szóljanak hozzád, vagy kérjenek tőled bármit, nem felelsz egy árva szóval sem többet e két szónál; Oui Monsieur! (Igen Uram) Csak egyetlen más hang hagyja el ajkaidat úgy a halál fia vagy. — Jól jegyezd meg magadnak! A szegény öreg helybenhagyólag bólintott. A város egyik legelőkelőbb kereskedőjének háza előtt állt meg a fogat. Kiszálltak és az áll—püspök mindenféle ceremonális pózok mellett be lesz vezetve az üzletbe, mialatt a lakáj—kosztümben burkolt gaz- ficzkók a fogat körül lebzselnek. Az üzletben persze, a váratlan, magas látogatás nagy feltűnést keltett. Vagy egy tuczat szolgálattevő szellem lesz mozgósítva, a főnök maga a legnagyobb alázattal közeledik a püspökhöz, hellyel kínálva. Eminenciáját. A kanonok és szószólója a püspöknek, Ő Eminenciája ama óhajának ad kifejezést, mutatnának elő nekik papi ornátusokra való kelméket, a legjobb és legszebb és legpompásabb minőségben. — A kanonok szakértő ábrázattal vizsgálja és a konveniálót megmutatja a püspöknek s kérdi, hogy megnyerte e tetszését s hogy megengedi-e a kiválasztottak megvásárlását, mire a püspök Oui Monsieurt motyogja rá. és oly vidám. Pedig mennyi az éhes és kétségbeesett közöttük, az urak és hölgyek, akik hideg elegáncziával siklanak el egymás mellett lelkűkben vajon nem foglalkoznak e az öngyilkosság gondolatával! Sötét, sivár, szomorú kép ez, és mégis dicsőségesen szép ez a nagyváros. Aki megszokta árnyoldalait és megismerte fényességeit, aki beleélte magát a dunaparti metropolis szerfelett érdekes hangulatába, az szereti Budapestet és nem tud tőle elszakadni. E. D. HÍREK. — Halottak napján a szép és kegyeletes szokáshoz híven, az idén is elhalmozták a helybeli temetőben a kedves halottak sírját virágokkal s kivilágították a sirhalmokat. De talán a kegyeletnek legigazibb és becsesebb pompája volt az az egy pár csepp köny, a mit az elköltözettekért hullattak a hátramaradottak s a szerető szivek és lelkeknek az a gyöngéd visszaemlékezése, a mely már egyedüli kincsét képezi a csendes embereknek, a kik ott kint nyugosznak az örök béke honában. Az örök világosság fényeskedjék nekik. — A föispání pár a múlt héten meglátogatta Szatmár városát, a hol másfél napig időzött s látogatásokat tett. A helybeli Kölcsey-Egyesület f. hó 27-én d. e. fél 12 órakor a vármegyei székház kis termében választmányi ülést tartott Nagy László elnöklete alatt, a melyen az irodalmi szakosztály jegyzőjének egyhangúlag Kubinyi Bertalan takarékpénztári főkönyvelőt választották meg. Elhatározták továbbá, hogy nov. hó 17-én esteli 6 órakor lesz az első felolvasó-estély. — Elhalasztott mulatság. A nőegylet és vörös kereszt egylet folyó évi november hó 7-ére tervezett mulatsága két nappal később vagyis folyó évi november 9-én szombaton lesz megtartva. A felkért szereplők közül ugyanis többen akadályozva lettek 7 én közreműködni s különösen mivel Zilahi Gyula ur, a nemzeti színház jeles művésze, maradt volna távol, a rendezőség az estély idejét 9-ére tette át amikorra -Zilahi ur szereplése biztosítva van. Gróf Károlyi Istvánná és Dr. Serly Gusztávné, mint azjegyesü letek vezetői s kivülök különösen GrófHugonnai Béláné és mind a két egylet számos tagja fáradoznak a siker érdekében s az érdeklődésből Ítélve, mely az estély iránt általában mutatkozik, hisszük, hogy oly nagyszabású s fényes mulatságban lesz alkalmunk részt vehetni, melyhez hasouló városunkban évek óta nem volt.-+ A honvédség köréből. Ő felsége a király a helybeli honvédzászlóaljnál Szomor Aurél hadapród tiszthelyettest hadnagynak és Papp Gerő próbaszolgálatra bevonult hadnagyot tényleges állományú hadnagynak nevezte ki. — A vármegyei bizottsági tagok választása nov. hó 11., 12. és 13-án lesz vármegyeszerte. Városunkban is már erősen megindult a mozgalom, bár jobbára a régi bizottsági tagokat jelölték. A mesterrészen van azonban uj jelölt is, Csóti Márk kegyesrendi tanár, a kinek megválasztása érdekében a függetlenségi pártiak élénk akcziót fejtenek ki. Az újvárosi részen pedig ifj. dr. Vetzák Edét léptették fel.-- Városi közgyűlés. Nagy-Károly város képvise- lő-testülete okt. 31-én rendkívül közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. A polgármester részvétnyilatkozattal kezdte a közgyűlést. Kegyeletes szavakban emlékezett meg gyömörői Áldor Adolf elhunytéról a ki 32 éven át volt a városnak t. Körülbelül 20.000 Livre értékben lesz bevásárolva és hogy a fizetésre kerül, kérdezősködik a kanonok a kereskedőnél, hogy arany, vagy ezüst pénzt kíván e ? Amit ez tulszerénységgel Ő Éminencziája kegyes belátására és kedvére biz. Ha Eminencziád jónak találja, fordult az áll-ka- nonok a püspöki—seprőkötőhöz, — úgy haza hajtunk a szállodába, a portékát magunkkal visszük s elhozzuk az ezüst pénzünket, mialatt Eminencziád kegyes leend bennünket itt bevárni. Egy nyomatékos Oui Monsieur! volt rá a felelet. A fogat a kanonokkal s kíséretével elrobogott, sőt a lakájok is — kik eddig az üzlet körül őgyeleg- tek, észrevétlenül elillantak. — A kereskedő minden igyekezetét előveszi, hogy magas vendégét szórakoztathassa, — Mindenféle kérdést intéz hozzá, mint pl. — Nem parancsol Em.-ád valami frissítőt ? — Nincs melege Em.-ádnak ? — Nem fázik Emencziád ? stb. Mindezekre Oui Monsieur a felelet! Elmúlik egy óra, két óra s a kereskedő furcsán kezdi érezni magát s aggodalmát közli személyzetével, kiknek szintén nincs már Ínyükre a dolog. A kereskedő már érzi, hogy „valami penészük a dánok országában“ s a püspök hallgatása még inkább megerősíteni látszik gyanúját. Végre már nem türtőztetheti magát meg ragadja a püspöknek vélt seprős mindkét vállát s miközben úgy Isten igazában megrázogatja, kényszeríti őt a vallomásra. A szegény ördög kit már kifárasztott a folytonos rettegés, a szajkó módra örökösen motyogtatott Oui Monsieur, örült, hogy végre megszabadult a kényszer helyzetből s kivallott mindent. Rögtön intézkedtek, a rablók kézrekeritése iránt, azonban üthették már bottal azoknak a nyomát. Az öreget — kinek, Cartouche által a halállal való fenyegetődzéssel ráerőszakolt szerepét ártatlannak ismerték el, szabadon bocsátották. A később felfedezett rablótanyán azonban az összevásárolt árunak csak hült helyét találhatták. L. S.
