Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

a mikor már annyira elszaporodtak, hogy irtásuk a nagy költség és szükséges munka miatt igen drága volna, hanem, hogy már akkor fogjunk hozzá, a mikor a fenyegető bajt csekély költséggel és kevés munkával még csirájában elfojthatjuk.

E végből a poczokirtó munkálatot a következő- képen kell beosztani. Tavasz végén az aratásig azokon a helyeken irtjuk a poczkot, a mely helyek szántás alá nem kerülnek. Ilyen helyek a legelők, a kaszálók, a herések, a mindig fölszántatlanul maradó partok, töltések és az utmenti részek. Nyáron aratás után az irtást a szántás alá kerülő helyeken folytatjuk, tehát a feltört tarlóban; a cséplés után pedig a kazlak és a nyomtató, vagy cséplő szérűk helyein.

Védekezés a föl nem szántott területen. Ez a védekezés mai nap csak a hohenheimi egérfogókkal történhetik, mert a méreg alkalmazása egyrészt nehézkes, másrészt költséges. A hohenheimi fogó olcsó; száza tiz koronába kerül és kis gondozással, ha a fogó drctszerkezetét gyakrabban megolajozzuk, hogy a rozsda tönkre ne tegye, eltart évekig. (E fogó több nagyobb budapesti vasárusüzletben kapható. A pontos czimet felkérésre a Rovartani Állomás közli.) A sikeres védekezéshez kívánatos, hogy e fogóból a szükséges mennyiség minden perczben rendelkezésünkre álljon. Kisebb gazdának elég 50—60 drb belőle; 500—600 holdra már 300 —400 drb kell; ellenben ezer holdon felül legalább 1000 fogó szükséges. De jó beosztással elég lehet az 8000—10000 holdra is.

A hol a tavasz végén a lerágott fűről észre- veszszük, hogy a poczok letelepedett és már néhány szökőlyukat is túrt, ott azt azonnal ki kell irtani. Ez oknál fogva meg kell hagyni a mezőőröknek és a gazdasági csélédségnek, hogy a poczkokat mindig szemmel tartsák és mozgolódásukat a gazdájuknak bejelentsék.

A poczokfogás pedig a következőképen történik. A poczokjárta hely valamennyi szökőlyukját és bejáróját be kell előzetesen tipratni, még pedig legjobban a déli órákban. Ez a betiprás azért szükséges, hogy megtudjuk, vájjon melyik lyukban él a poczok ? Mert a mely lyuk másnap, a fogás idején, nyitva lesz, abban bizonyára van poczok. Az egérlyukak ezen be- tiprása felette gyorsítja a fogást, mert a fogót azután csak abban a lyukban alkalmazzuk, a melyben tényleg van poczok. A poczok bejáróiból egyszere csak annyit tiprassunk be, hogy az másnap a délelőtti munkához elég legyen ; másnap reggel, a fogás közben, a délutáni munkához tipratunk. Gondoskodjunk, hogy az irtandó területen a poczoklyukak legalább félnappal korábban betiprassanak.

A mely poczokbejárót a munkás másnap kinyitva találja, abba mindegyikbe egy-egy megvetett fogót úgy illeszt be, hogy egyrészt a fogó karikáját a lyuk fala ne szorítsa, másrészt, hogy a poczok a fogó csöve mellett könnyű szerrel el ne osonjon, hanem kénytelen legyen a fogóba bele menni, a kötőfonalat elrágni, hogy aztán valóban hurokra kerülve, meg- fogódjék. Mikor a munkás valamennyi fogóját elhelyezte, vagy az összes nyitott poczokbejárót fogóval felszerelte, akkor félóráig bántatlanul hagyja fogóit. Ezt az idejét arra használja fel, hogy betiporja azokat az egérlyukakat, a melyekre délután kerül a fogás sora.

Ha a félóra elmúlt, akkor a munkás az elhelyezett fogókat elejétől végig megvizsgálja, hogy vájjon melyikben van már fogott poczok ? Hogy melyik fogó fogott már, azt, ha a munkás a fogót jól illesztette be, a fogónak érintése nélkül is könnyen meg lehet látni. A mely fogóban van poczok, annak fogókarikája ki felé áll. Az ilyen fogót a munkás kiszedi, a poczkot belőle óvatosan kidobja és ha még élne, megöli, farkát pedig levágja, hogy vele a fogás befejeztével gazdájának beszámoljon. Ha valamennyi fogóját végig nézte, akkor a felszabadult fogót ismét felszereli,

megveti, azaz a kiszabadult fogókarikát a csőbe szorítja s azt a cső oldalrészén át megköti, s azután a soron lévő poczoklikba beilleszti. Ha csak kis területen, vagy csak kevés számú fogóval dolgozik (pl. 50—60 drbbal), akkor e fogók elhelyezése után megint vár, s azonközben folytatja a délután irtandó terület betiprását. De ha 120—150 fogóval dolgozik (és ügyes, betanult munkás pedig többel is bánhatik el), akkor rendesen úgy lesz a dolog, hogy mindig csak a fogóit kell bejárnia, mert olyan gyorsan halad a fogás.

így eljárva, a területhez mért számú munkás addig folytatja a fogást, mig a poczkot ki nem irtja. Ha az egyik poczoktanyával kész, akkor hozzáfog a másikhoz.

Ezt a hohenheimi fogót azonban nemcsak a nyáron, hanem pl. a herésekben, a luczernásokban és az őszi vetésekben bármikor is használhatjuk.

Védekezés az aratás után. Ha a poczok nyáron a gabonába húzódott, onnan csak a tarló feltörésekor irtható ki. A poczok nem mélyen fészkel, hanem csak

18—25 czentire a föld színe alatt. Azért tehát a poczoklepte tarlón nem szabad beérnünk az egyszerű tarlóhántással, hanem fel is kell azt szántani, hogy az eke a poczkokat mind felvesse, s hogy azokat az ekét követő munkás ujjnyi vastag vesszőből kötött egérverő-nyalábbal agyonverhesse. Ha a tarlóhántás a gyom miatt el nem maradhat, akkor a poczok irtása miatt úgy kell segíteni a bajon, hogy az elébb sekélyen lebuktatott tarló kizöldülése után felszántjuk s a poczkokat agyon verjük. Általában valahányszor a földet az eke járja, rajta kell lenni, hogy az ekétől felvetett poczkot agyonveressük. Éz a poczokirtás a legolcsóbb és a legjobb.

A poczokirtást úgy is lehet végrehajtani, hogy a poczoklepte területnek eleinte csak 3|4-ed részét szántjuk fel és a negyedik negyedet, vagy esetleg még az ennél is kisebb részt (legjobban a felszántás alá kerülő terület közepe táján), vagy egy hétig felszán- tatlanul hagyjuk, hogy a poczok a szántásról, a fel nem szántott területre húzódjék, a hol aztán a szántáskor szintén agyonveretjük.

Poczokirtás a cséplés bevégeztével. Ha a cséplés bevégződött és a tarlót feltörték, a poczok nagy része a cséplőhelyeken maradó szalma- és törekkaz- lakba szorul a hol kitelelve, tavaszszal megint szanaszét vándorol. A poczoknak ezt a természetes össze- verődését szintén föl kell használni az irtásra. Az ilyen szalmakazlak helyét 25—30 czentiméter mély és ugyanolyan széles árokkal úgy zárjuk körül, hogy a kazalból kifelé igyekvő poczok okvetetlenül az árokba hulljon. Ez utóbbi oknál fogva szükséges, hogy a körülzáró árok fala igen meredek és egészen sima legyen. Az ilyen árok ásása lehetséges, mert tudjuk, hogy a poczkok csak kötött földön garázdálkodnak. Az ebbe az árokba hullott poczkot azután agyon kell veretni, vagy ahol ezt elmulasztják, ott az árok talpára 2—3 ölnyi távolságban valami hegyes karóval egymás mellett 2—3 lyukat fúrnak, hogy e lyukak az árok egész szélességét elfoglalják és hogy az ide- oda futkosó poczok közöttük el ne haladhasson, hanem beléjük hulljon. Az igy behullott poczok azután éhen vesz. Az elhullott poczkokat, ha az árok lyukai velők megteltek, azután időről időre eltávolítják, vagy helyökön betemetik és mellettök, ismét az árok fenekén, újabb lyukat fúrnak.

A hol a nyári poczokirtás elmaradt és ősz elején sok a poczok, ott az őszi vetés és a herések tábláit szintén a fönebbi módon kell körülárkolni, hogy a poczok a táblákba be ne huzódhassék.

Ezzel a háromféle irtó eljárással (a fogóval, a szántáskor való agyonveretéssel és az árkolással), ha mindegyiket idejében és alaposan végrehajtjuk, sikerül a poczkot annyira kiirtani, hogy az nem csak már a nyár derekán nem, hanem őszszel sem tesz kárt és

megóvhatjuk tőle nemcsak az őszi vetéseket, hanem a jövő évi takarmányt adó heréseket is.

Persze a siker teljessége nem egy gazdán, hanem az öszszes szomszédok, vagy legtöbbször a község összes lakosságának jóakaratán múlik : mert a poczok- járással szemben a kisebb gazda magára hagyatva semmit sem tehet. Itt csak a gazdák együttesen való működése biztosítja a sikert s e siker annál nagyobb, mennél őszintébb és mennél jobb akaratú ez az egyesülés.

Kelt Budapesten, 1901. április hava közepén.

M. kir. áll. Rovartani Állomás.

HIRE k.

— Kinevezés. A pénzügyminiszter Pintér Mihály pénzügyőri biztost, Nagy-Károlyba pénzügyőri főbiztossá nevezte ki.

— Vármegyei közgyűlés- Vármegyénk közönsége aug. 9-én d. e. 10 és fél órakor rendes közgyűlést tart. Ugyan e nap d. u. 3 Va órakor veszi kezdetét a közigazgatási bizottsági ülés is.

— Változások a tanári karban. A kegyesrendi kormánytanács intézkedése folytán a helybeli főgymn. tanári karából Hollósy Béla Tatára, Niklos János Temesvárra, Brach József Lévára és Szabó Alajos Nagy-Becskerekre lettek áthelyezve saját kérelmeikre. Helyökre jönnek : Voggenhuber Oszkár, Haunstädter József és Majoros Béla Kolozsvárról, Schuhltheisz Vincze Kis-Szebenből. Midőn szívélyes búcsút mondunk a távozóknak, üdvözöljük az érkezőket.

— Kinevezés. Az igazságügyminiszter a szatmár- németii kir. törvényszék területére vizsgáló bírói állandó helyettesül Kölcsey János kir. törvényszéki bírót nevezte ki.

— Vármegyei ügyek. A főispán ur ő méltósága az aug. havi rendes közgyűlés tárgyának előkészítése czéljából az állandó választmányt aug. 8-nak d. e. 9 órájára hivta össze. Ugyan e napon d. u. 3 órakor számónkérő széket tartanak a központban.

— Igazgató helyettesítés. Hám József főgimnáziumunk igazgatója f. hó 24-én megkezdte egy hónapra terjedő szabadság idejét. Főigazgatói intézkedés folytán ez idő alatt az igazgatói teendőket Csóti Márk tanár látja el s igy ha a szülőknek valami dolgok lesz, az említett tanárhoz fordulhatnak.

— A nagykárolyi vöröskereszt egylet augusztus hó 4-én vasárnap délután 5 órakor a városháza kistermében közgyűlést tart. A gyűlés tárgyai: Múlt évi számadás beterjesztése. A kiosztandó segély iránti határozat. Ezen gyűlésen megjelenni a tagokat felkéri az elnökség.

— A nagykárolyi nöegylet f. évi augusztus hó 4-én d. u. 4 órakor a városháza kistermében választmányi gyűlést tart, melyre a választmány tagjait ezúton hívja meg az elnökség.

— Meghívás. A képviselőtestület tagjait a folyó év julius hó 28-án délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1901. julius hó 24. Debreczeni István, polgármester. Tárgysorozat: 1. A nagymóltóságu m. kir. belügyminiszter ur 48,601—III. szám alatti leiratával jóváhagyott Nagykároly rend. tan. város területén fogyasztott égetett szeszes italok után fizetendő városi szeszfogyasztási adópótlék kivetése, beszedése, ellenőrzése és kezelése tárgyában alkotott szabályrendelet kihirdetése s az ezzel kapcsolatos intézkedések megtétele.

— Jönnek a színészek. Deák Péter, a soproni színház igazgatója, a ki pályázaton kívül az idén is megkapta a soproni színházat, aug. 3-án érkezik meg társulatával s ugyan az nap tartja bemutató előadását. A társulat titkárja Leövey József f. hó 26-án érkezett meg városunkban és személyesen teEz időtájban nyitotta meg ugyanis a császár a császári ligeteket (Práter) a nép számára; a kapuk föléhelyeztetvén a táblát. „Az embereknek ajánlva tisztelőjüktől“.

Midőn a nép számára a kapuk megnyíltak, maga a császár is jelen volt kíséretével. Ezek között volt a grófnő is. A sürü tömegekben hömpölygő ember áradatban a császár egy félkezü öreg invalidust pillantott meg, ki balkezénél szőke fürtü kis unokáját vezette, hátrább követve családjától.

A császár szokott jóságos és leereszkedő modorával szóba állott vele, kérdezvén tőle egyet-mást. Ez volt a kellő pillanat a grófnőnek. Odament a rokkant katonához és minden szó nélkül átnyújtja neki aranyakkal telt erszényét, miközben szemeiből világitó gyöngyökként peregtek alá könnyei.

A császár ránézett és meg volt bűvölve Ettől az időtől kezdve a grófnő II. Józsefben egyik legmelegebb pártfogóját tudta. És amennyire csak e lángelménél és önálló chaiakternél csak lehetséges volt, bizonyos befolyással birt a császárra.

A színpadon hires művészek voltak a sírásban Ristori az olasz tragika, a jelenlegiek közül az olasz tragika Duse Eleonórái, a franczia Sarah Bernhart, a bécsi Lola Beth, nálunk pedig minden Chauvinismus nélkül mondva utolérhetetlen tragikánk Jászai Mari asszony.

Emlékszem a Nemzeti színházban Jászai Mari „Electrájánál“ alig maradt egy szem szárazon és legutóbbi vigszinházi szereplésekor „Phedrá“-ban vagy Giovanni Verga hires népdrámájában a „La Luppa“ (a farkas) czifőszerepében produkált zokogásával a legnagyobb hatást tudta elérni.

A férfiak közül úgyszólván a legelsőnek nevezhető a legnagyobb élő drámai művész Ermete Novelli a hires olasz tragikus. Még nagyon is emlékezetünkben van legutóbbi budapesti szereplése „Shylok“

szerepében a „Velenczei kalmárban“. E szerepben hangos zokogásával, mely valósággal siró görcscsé fokozódott, úgy elragadta a közönségét, hogy nyílt színen perczekig tapsolták.

Bebizonyította azonban Novelli, hogy a nevetést nem kevésbbé érti, mint a sírást. Shakespeare „Makranczos hölgy“ vigjátékában a legközönségesebb jeleneteknél valóságos orkánszerü kaczaj hangzott fel, mikor Novelli nevetni kezdett. Méltó collegája e tekintetben hires szalónkomikusunk Hegedűs Gyula, akit a budapesti publicum annyira megszeretett, hogy csak szája szélét kell félrehúznia, ha egy általános nevetést akar provokálni.

Egy orosz nevető művész az udvar parkettjén aratta babérait.

Pál czár a szeszélyes despota szeretett olykor élczelődni. Ilyenkor az udvaronczok kétségbe voltak esve, mivel mindnyájan reszkettek e szerencsétlen despota kiszámíthatatlan szeszélyeitől. Így soha’ sem tudták, hogy nevessenek-e, vagy maradjanak e komolyak a czár élczelödéseinél. Ha tehát a czár valami tréfásat talált mondani, úgy mindig siri csend követte szavait.

Ekkor egy napon egy vakmerő mutatkozott. Egy Wasztsikoff nevű moszkvai főur, ki a czár élczein mindig jóízűen tudott nevetni. Először a zsebkendőjét tartotta szája elé, azután a fal felé fordult s mikor a czár kiörült élczei eredményességén oda fordult hozzá : Nos Wasztsikoff, hát magát milelte ? kipattant belőle a kaczagás s oly eredeti módon produkálta ezt, hogy a többieket is magával ragadta.

Ezentúl hivatalává vált, mindenkor a czár „el- mésségein“ nevetni.

Hires művész volt a nevetésben még a franczia Auppentin, az angol Thangfield és az amerikai Johnson.

A legnagyobb nevető-sirómüvész azonban a párisi Lagrange volt. Egy félszázadon keresztül töltött

be egy „chatcouilleur“ vagy „csiklandozó“ hivatalt a színházakban, különösen a premiéreknél. Müküdésének tetőpontján versenytárs nélkül álló teljes művész volt. Bárkit, a legnagyobb hypochondrikust, a legmegrög- zödtebb moralizátort is megtudta nevettetni, vagy könnyekre fakasztani. Oly jelenetnél, mely csak félig volt megható, hallani lehetett sóhajtását, majd orrfuvá- sát. Mondják, hogy „orrfuvása“ valósággal elragadó volt. Ekkor a hangtalan csend közepette zokogni kezdett halkan, utóbb valóságos siró görcscsé fejlődve. A nők zsebkendőjüket kezdték húzogatni. Egy szem sem maradt szárazon s mikor Lagrange tapsolni kezdett, oly taps vihar keletkezett, amilyent szerző s igazgató soh sem tudott volna létre hozni. Vígjátékokban először elnyomott nevetése halatszott, többet eredményezvén, mint egy hangos provokáló kaczagás. Ezt egy élesebb vihogás követte, ami tényleg csiklan- dozólag hatott a hallgató idegeire. Egy-kettő nevetni kezdett. Erre már merészebb lett Lagrange, trillázott mint egy pacsirta, turbékolt mint egy galamb, végül kitört belőle az igazi kaczagás. Ekkor a sikere el volt dőlve s orkánszerü tapsvihar keletkezett, anélkül hogy Lagrange nagyon megerőltette volna magát.

Legnagyobb hatását azonban az Ambigue színházban érte el. Fogadott ugyanis, hogy szomorujáték- ban megkaczagtatja a közönséget. És tényleg sikerűit is neki a publikumot annyira nevetésre ingerelni, hogy a legszomorubb jelenetnél viharszerü kaczagás rengette meg az egész házat. Lagrange megnyerte a fogadást, természetesen a szerző és igazgató rovására, kik azután e „művészi működésért“ az ajtót mutatták neki.