Szatmármegyei Közlöny, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY — Felolvasó estély. A helybeli protestáns tár-, saskör, a mely oly sok oldalú tevékenységet fejt ki folyó hó 13-án vagyis ma d. u. 6 órakor ismét felol­vasó estélyt tart saját helyiségében. Az érdekes műsor a következő: 1. Fejes István felolvas. 2. Szilágyi Irén k. a. monologot ad elő. 3. Barta An- talné úrnő felolvas. 4. Fiiesz Henrik felolvas. 5. Asztalos László szaval. — Vettük a „Nagykárolyi Központi Takarékpénz­tár Részvénytársaság“ VI. üzletévéről szóló üzletjelen­tését. Ügyesen és áttekintően van összeállítva, a mi egy pénzintézeti jelentésnek első és főkelléke. Az igazgatóság bevezető jelentésében utal arra, hogy az üzletviszonyok, melyek már évek óta kedvezőtlenek, az elmúlt 1900. évben nem hogy javultak volna, sőt inkább a pénznek a külföldi piaczokon is bekövetke­zett szokatlan megdrágulása folytán még súlyosabbakká váltak. A nehéz pénzviszonyok az intézetet is óvatos­ságra intették a hitelnyújtás tekintetében, azonban ügyfeleikkel szemben felmondásokat nem eszközöltek s a pénzpiaczokon mutatkozó uj keresletnek minden jogos igényét gyorsan és kedvező feltételek mellett elégítették ki. Szóval ezen fiatal, de életképes pénz­intézetünk, ezen nehéz időkben és minden tekintetben megállta helyét és a tüzpróbát derekasan kiállta. Hogy a rósz pénzügyi viszonyok között ezen pénzintézetet is érték veszteségek, ez világszerte általános baj, de dicséretére válik az igazgatóságnak, hogy váltó tárczája realitása érdekében 11824 korona kétes követelés le­írását javasolja, úgy hogy számlájukon kétesérték, mint vagyon szerepelni nem fog. A nagy szabatosság­gal összeállított jelentés szerint a felosztási tervezet a következő : 1. Osztalék 500 drb részvény után 16 koronával: 8000 korona. 2 Tartalékalap 500 drb részvény után 3 koronával: 1500 kor. 3. Vesztességi alapra 500 kor. 4. Igazgatóság és felügyelőség jutalé­ka 3000 kor. 5. Szolgaszemélyzet jutalmazására 6T83 kor. 6. Jótékonyczélekra 140 kor. Összesen 13201 korona 83 fillér mint nyeremén3n — Stern József koronás áruházában, a legolcsóbb árakban kapható Báli legyezők, nyakkendők és kesztyűk, valódi orosz Sárczipők, párja férfi 2'25, női 1'65, valódi egyip­tomi czigaretta hüvelyek, 1 dobozjlOO darab) 13 kr. Piquet elejü férfi báliing 1 darab 1 frt 50 kr. gallérok, 5-szörös, legfinomabb 17 kr, 4-szeres 13 ki, Kézelő, 5-szörös párja 28 kr, 4-szeres 23 kr, valamint minden e szakmába vágó női és férfi divat czikkek a legol­csóbb árakban beszerezhető. — A sóbeszerzés megkönnyítése. A magyar kor­mány ismét oly intézkedést tett, a mely nagy mérték­ben hasznára válik a kereskedelemnek és iparnak, valamint a nagyfogyasztó közönségnek is. Lukács László pénzügyminiszter ugyanis meggyőződvén arról hogy a sóbeszerzés terén az időszerint fennálló bonyo­dalmas és nehézkes viszonyok reformra szorulnak, a Budapesten székelő, Magyar kereskedelmi részvény- társaságot megbízta azzal, hogy a vásároló kereskedők gyors és előnyös kiszolgálásáról gondoskodjék, vala- minthogy az ipari czikk beszerzését is mindenképen meg­könnyítse. Az egész országban minden kereskedőnek sok baja volt eddig a sóvásárlással és ezért kétségte­len, hogy általános örömmel kell üdvözölni a minisz­ternek ezt az igazán gyakorlatias intézkedését. — Halálozás Egry László itteni adóhivatali szolga hosszas szenvedés után folyó hó ll-én éjjel meghalt. A Durator mlnuen3—1 héten egyszeri bekenésévela czipő talp ötször oly tartós és vizáthatlan lesz. E kiváló hazai készítmény nagyon sok takarékos embernek szerez örömet és bizonyára kevés családnál fog hiányozni nem sokára. Ara 1 és 2 korona. Postán 1 kr. 20 fillér beküldése után bérmentve küldi a Durator-Gyár Budapest Lipótkörut ljb.Kapható azonban mindenütt — Fedeztetési állomások. A fóldmivelési minisz ter a folyó évre a vármegye területén a következő fedeztetési állomásokat engedélyezte: Aranyos-Me- gyesre 2 mén, Avas-Újváros 3 mén, Börvely 3, Csa- nálos 6, Cseke 3, Csenger 3, Erdőd 2, Ér-Endréd 3, Ér-Körtvélyes 3, F.-Gyarmat 2, Gebe 3, K.-Jánosi 2, M.-Szalka 6, N.-Dobos 2, Nagy Károly 3, Porcsalma, 4, Szárazberek 2, Szatmárnémeti 5, Tiszakóród 2 Vállaj 2, Vitka 4, N.-Ecsed 3, M.-Terem 2, Kaplony állomásra 2 mént. Jelen számunkhoz negyediv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: B ADDIS Z JENŐ. Laptulajdonos: R Ó T H KÁROLY. A t. községi és körjegyző urak figyelmébe! Van szerencsém a t. községi és körjegyző urakat értesíteni, hogy az 1901. évre szóló száfflYÍteli és pénzkezelési nyomtatványok nálam elkészültek s kérem rendelményeiket mielőbb hozzám juttatni, hogy azok sürgős kiküldését eszközölhessem. Ezekkel egyidejűleg szállíthatom az útadó főkönyv, útadó napló, marhalevél iktató (uj minta), marhalevél tulajdonjog átruházási jegyzőkönyv, vágatási lajstrom, bejelentési könyv, község! közigazgatási iktató és mutatókönyv, postakönyv, továbbá az újabban vezetni szigorúan rendelt árvaügyekhez előirt nyomtatvá­nyokat u. m. : 1. Árvák és gondnokoltak főkönyvi lapja. 2. Árvák és gondnokoltak nyilvántartása. 3. Gyámok és gondnokok nyilvántartása. 4. Árvák tulajdonát képező épületek tüz- biztositási nyilvántartása. 5. Vagyontalan árvák személyi és vagyoni viszonyaira vonatkozó jegyzőkönyv. Szétküldés postadij mentesen a község számlájára utólagos fizetés mellett. Nagy-Károly, 1901. január 4. Róth Károly, ______________________nycmdatulajdonos. Ki adó ház. Nagy-Károlyban a Kaszinó-utczában levő házam, mely áll 4 szoba, egy üvegezett elő­szoba, konyha, cselédszoba, kamara, szin, disznóól és pinczéből 1901. évi május hó 1-től kezdve bérbe kiadó. 1—3________________________Klauz Endre. Bérbe kiadó. Nagykárolyban a Nagyárokpart utczában élénk forgalmi helyen lévő Grázel-féle szegletház megfelelő üzlethelyiséggel folyó évi május hó 1-től kiadó, esetleg örökáron eladó. Értekezhetni alulírott tulajdonossal. 1—3 Első Nagy károlyi Műgőzmalom. Tanuló kerestetik. Egy jó családból való, 2 — 3 gymnasiumi osztályt végzett ifjú fűszer, bor- és csemege- kereskedéserr.ben tanulóul felvétetik. Nagy-Károly, 1901. január 11. 1—3 Ferenczy István. ad. 1163—1900 végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel köz­hírré teszi, hogy a mszalkaí kir. járásbíróságnak 1900. évi V. 681 — 1 sz. végzése folytán Kosa Eszter felperes részére Kosa Ferencz alperes ellen 400 kor. követelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán alperestől lefoglalt és 2300 kor. becsült ingóságokra a mszalkaí kir. járásbíróság V. 681—1 sz. végzésével a további eljárás elrendeltetvén, annak az alap és felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok kielégítési jogot nyertek volna Ököritón adós udvarán leendő megtartására határidőül 1901. évi január 15 ik napján délután 3 órája kitüzetik, a mikor a biróilag lefoglalt cséplőgép s egyébb ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, a mennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltett volna és ez a végrehajtás jegyzőkönyvből ki nem tűnik, hogy elsőbbségi jelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kikülöttnél írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. Máté-Szalkán 1900. decz. hó 16 napján. Péner, kir. bírósági végrehajtó. körorvos látogatási napló (bekötve), i i I i " r r ■ » i\/£egr:h_lTráis­51 „OZagyüárolyi Saüaréfipénztár-Sgyesüiet“ XXXII-ik évi rendes közgyűlését folyó évi január hó 27-én d. e. 9 órakor a régi kaszinó egyleti helyiségében fogja megtartani, melyre a részvényes tagok tisztelettel meghivatnak, A közgyűlés tárgyai: 1. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére két részvényes tagnak vá­lasztása. 2. Az igazgatóság jelentése, a zárszámadás s mérleg megállapítása, ennek kapcsán a tisztviselők fizetési szabályzatának megállapítása, 3. A felügyelő-bizottság jelentése. 4. A zárszámla és mérleg elfogadása, a kimutatott tisztanyeremény iránt előterjesztett javaslat feletti határozat, az igazgatóság es felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása. 5 3 felügyelő-bizottsági rendes és 1 póttagnak 3 évre való megválasztása. 6. A közgyűlést megelőzőleg 8 nappal előbb beadott indítványok tárgyalása. Kelt Nagy-Károlyban, 1901. évi január hó 5-ik napján. 2—3 az igazgatóság. A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság kilenczedik évi I rendes közgyűlését | 1901. évi január 27-ik napján délelőtt II órakor saját helyiségében fogja megtartani, í melyre a tisztelt részvényesek ezennel meghivatnak A közgyűlés tárgyai lesznek : : 1. A 3 tagból álló hitelesítő küldöttség megválasztása. 2. A igazgatóság jelentése az 1900-ik üzletévről, továbbá az 1900-ik | évről szóló zárszámadás, mérleg és nyeremény felosztási tervezet, valmint az | ezekre vonatkozó felügyelő bizottsági jelentés.* [ 3. Az igazgatóság es felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása, 4. Négy igazgatósági tagnak 6 évi időtartamra, egy felügyelő-bizottsági I póttagnak egy évi időtartamra leendő megválasztása. 5. Á közgyűlést megelőzőleg 3 nappal az igazgatósághoz írásban esetleg I bejelentett indítványok tárgyalása. Kelt Nagy-Károlyban, 1901. január 8. 1—3 Az igazgatóság­Az évi mérleg, valamint az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése 8 nappal a közgyűlés előtt az intézet helyiségében f a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető. —= Szólási és szavazási joggal cask azon részvényes bir, ki a közgyűlést megelőzőleg egy hóval a részvénykönyvbe mint ; részvénytulajdonos bejegyezve volt. (Alapszabály 22. §.)

Next

/
Thumbnails
Contents