Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-03-04 / 9. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY

„Családom éhezett és ezt nem tudtam látni, kenyér sem volt a házban és ezért emésztem el magam, hogy a társadalom irgalmát hátrahagyott szegény családom irányában felkeltsem“ mondja például az egyik szerencsétlen öngyilkos végzetes tette előtt.

És ez a szomorú. Nem akarjuk észrevenni a nyomort, mikor még minden sinylődőjén lehetne segiteni és csak akkor ébred fel irgalmunk, mikor már a kenyér nélkül maradt család fentartója kétségbeesve, önkénytes kimúlásával végkép képtelenné lett arra, hogy valaha családját eltarthassa.

Márpedig hol könnyebb a segítség? Ott-e, hol a nagy nyomoron momentán kell segítenünk, mig a családapa álláshoz, keresethez jut, vagy ott, hol a családfő elemészti magát és a társadalom hosszú időkön át kénytelen gondozni a hátra maradottakat, — ha ugyan egyáltalában gondozza

.........................

Eg

y másik szerencsétlen azért öli meg magát, mert betegségével lett maga munkaképtelen és családja földönfutóvá. Hát itt nem könnyebb-e az a módja a könyörületességnek, mely helyreállítja a beteget és újra keresetképessé teszi a család számára?

Vegyünk egy másik példát. Egy szerencsétlen azért fordít maga ellen fegyvert, mert nagyobb büntetés előtt áll s mig azt elszenvedné, családja szerte züllene. Hát nem könnyebb az a könyörületességi mód, mely segélylyel látja el addig a családot, mig az apa előkerül a börtönből, hova a megtorló igazságszolgáltatás vetette ?

De hagyjuk a példát, ezer és ezer áll előttünk uj és újabb váriáczióban s nincs lap, mely folyton újabb esetekkel ne gazdagítaná az öngyilkosságok krónikáját, melyeknél mindig a nyomor az indító ok.

De nem csodálhatjuk. Az emberek gyengék elviselni a nagy megpróbáltatásokat, a melyek gyakran rettenetesek, mint egyes sorsüldözött családokban tényleg előfordulhatnak.

S miként az emberek gyengék, hogy szenvedni tudjanak, úgy gyenge a társadalom arra, hogy felfogja teljesen azt, mint pusztít manapság nálunk a nyomor; a társadalom nem lép jól szervezett akczióba, hogy kikergesse a nyomort az irgalom és emberszeretet nevében azokból a hajlékokból, melyek igy egy-egy véres tragédia színhelyévé válnak.

Igen, ideje volna ha a társadalom e terén akczióba lépne, hogy a nyomor zsarnokságát megakadályozza.

A magyar székesfővárosban már van olyan egyesület, mely egyszer már osztott ki kisebb adományokat bárkinek, ki felment az egyesület helyiségébe azt igénybe venni,

Ezt kellene minden városban rendszeresíteni, de úgy, hogy ne csak a hét bizonyos napján kaphassák ezt a könyöradományt, hanem bármikor, ha az embert az éhség és családjának nyomora odahajtja. Ez az egyesület, vagy intézmény esetleg adhatna élelmiszert, betegség esetén lelkiismeretes orvost, gyógyszert és igy tovább.

így kellene egy egyesületet szervezni a munkások között, kik ha munkadijukat és igy kenyerüket veszítik, szintén az ő saját egyesületük utján kapnak családjuk számára segélyt, a melyet azután jobb sorsban visszatör- lesztenének az illető segélypénztárnak.

És adnia kellene a társadalomnak segélyt mindenki számára, ki azt kéri, mert inkább csapják be emberszeretetünket és irgalmasságunkat nehányan, kik a nyomort színlelik, mintsem hogy gyanakodva, ne segítsünk azokon, kiket a nyomor tényleg meglátogatott és a végső kétsegbeesésbe üz.

Igazság szerint nem volna szabad engednünk, hogy akadjon ember, a kinek nincs kenyere; ha tényleg nincs: adjon neki az irgalom ! nem volna szabad akadnia gyermekeknek, ki ártatlan éveiben megismerje azt a rettenetes nyomort, mikor apjától hasztalan kér kenyeret.

Ez a jótékonyság nem kerülne sokba s a társadalom még meg is takarítana valamit. Megtakarítana abból a pénzből, a melyet most börtönökre és rabokra fordítunk, — rabokra, kiket a nyomorúság visz a büntettek elkövetésére.

A társadalomnak — bármilyen nehéz napokat is élünk és bármiképen is küzdenie

kell a kereskedőnek, az iparosnak, a gazdának, meg mindenkinek: nem szabad tétlenül nézni a nyomor elharapódzását. Az irgalomnak és emberszeretetnek kell nála könyeket fakasztani ott, hol a kétségbeesés facsart ki keserű könyeket.

Foglalkozzunk magnemesitéssel.

Valóban horibilis árakat fizetünk a külföldnek, nemesitett magvakért. Láttam magam is mikor egyik földbirtokos 60 frtot fizetett ki egy métermázsa angolországi peerles árpáért. Különösen Németországnak adózunk nagy összegekkel az ő nemesitett magvaiért, a melyeket pedig különösen Magdeburg tájékán a paraszt is termel székében hosszában. — S ha a német paraszt megtudja termelni, miért ne tudnók mi is. Talán a földje sokkalta jobb Magdeburg vidékének, mint teszem azt nálunk a dunántulnak vagy Nyitramegyének ? Avagy talán a németeknél a paraszt is gazdasági akadémiát jár ? Vagy talán nagy tökével drága gépeket szerez be melyek feltétlenül szükségesek a vetőmag nemesítéshez ? Nem ; a földje Magdeburg vidékének sem jobb mint a dunántulnak a paraszt ott se jár több iskolát mint nállunk, sőt anyi- természetes észszel nincs megalkotva mint a mienk, a ládafia annál sincs tele pénzzel, s a megnemesités- hez sem ott, sem itt alig kell jó ekénél, jó ökörnél egyéb gép. Hanem azért van a német parasztnak valami, a mi a magyar parasztban sokkalta kisebb mérvben van meg, a szorgalom az ernyedetlen munkásság ; nem tartja magát a világ legokosabb emberének, s kész magánál oskosabb embereket utánozni, nem idegenedik el az újításoktól, hanem mihelyt meggyőződik, hogy a földes urnái bevált, maga mindjárt követi.

Persze a földes urak gazdasági iskolát végeznek s nem jogot, s igy a gazdálkodáshoz is jobban érthetnek az öreg béresnél.

Elmondom hát röviden, mit csinál az a német gazda, hogy szebb és tökéletesebb magvakat nyerjen, mikor a búzáját, árpáját, s azt a 100 és 100 féle magot a milyet onnat behozunk nemesíteni akarja.

Hát először is megszántja azt a földet becsületesen, megszántja egyszer csekélyen, azután még egyszer nagyon mélyen, megint közép mélyen, meghen- gerezi, boronálja annyiszor a mennyiszer kell, hogy azon egyetlen egy göröngy se legyen. Olyannak kell annak a földnek lenni, mint a kerti földnek, s ehez kell a jó ló, a jó ökör, meg a jó eke. Ezek nélkül a magyar gazda sem boldogulhat. Ez azonban még nem elég. Mégis trágyázza azt a földet mielőtt bevetné.

Istáló trágyát közvetlenül csak igen ritkán alkalmaz búza alá, hanem az előveteményt látja el azzal. Közvetlen trágyázásra mindig műtrágyát használ, többnyire szuperfoszvátot, s ott a hol szükséges felül trágyázásul chilisalétromot. Vetőmagul természetesen csak válogatottat, kifogástalan szépszemü magot használ. A búzát is többnyire ritka sorokban veti, kapálja. A vető magnak szánt gabonát azután kicsépelés előtt a csűrbe hagyja, mig teljesen meg nem izzadt, s többnyire nem géppel, hanem kézi cséppel csépli ki, s igy nyeri a legnagyobb és legértékesebb szemeket ; az erősen bentülő, vagy az éretlenebb szem a másodszori cséplés alkalmával veretnek ki. Ha géppel veti el a búzát, azt erősen megszeleli, s ismételten megtriörözi, s ily módon választja ki a legszebb szemeket.

Ha éveken keresztül ilyen módon járunk el, olyan vetőmagot létesíthetünk, a mely minden tekintetben kimagaslik a többi közül, s a mely jó tulaj- ‘donsága miatt jóval magasabb áron értékesíthető mint más közönséges mag.

Értesítés.

A Kölcsey-Egyesület legközelebbi

felolT7*a,só-estél37-e

nem ma vasárnap márczius 4-én, hanem márczius 11 -én lesz.

A márczius 25-iki estélylyel pedig a felolvasások sorozata záródni fog.

Kelt Nagy-Károlyban, 1900. évi márczius hó 1.

Poór János,

az irodalmi bizottság elnöke.

HÍREK

— Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja f. hó 2-án a reggeli vonattal Budapestre utazott, a honnét 7-én az esteli vonattal érkezik vissza székhelyére.

— A márczius 15-iki évforduló ünnepségét rendező bizottság a legközelebbi csütörtökön tartotta folytatólagos értekezletét Bródy Lajos bizottsági elnök vezetése alatt, a polgári olvasókör helyiségében, mely alkalommal az ünnepség sorrendje következőleg állapíttató: t meg. 1. Ünnepi istenitisztelet a rom. kath. templomban d. e. 9 órakor. 2. Ünnepi istenitisztelet az. ev. ref. templomban d. e. 10 órakor. 3. Ünnepi istenitisztelet a zsidó templomban d. e. 11 órakor. 4. Délután 3 órakor a protestáns társaskör helyiségében alkalmi felolvasások és szavalatok. Este 7 órakor szabad bemenet mellett a polgári olvasókör összes helyiségeiben, a nagykárolyi dalárda közreműködésével felolvasások és szavalatok. Az alkalmi felolvasás megtartására ft. Lőrincz Gábor k. r. tanár, a szavalásra pedig Ptyánk Auguszta k. a. kérettek fel. A

társas vacsora 8 órakor kezdődik, egy teríték ára borral együtt 2 korona. Az eredetileg a függetlenségi és 48 as párt választmányából és a polgári olvasókör választmányának kiküldöttjeiből alakult rendező-bizottság kiegészítette magát a Nagy-Károiy városi összes közmivelődési egyesületek kiküldöttjeivel, kik az értekezleten csatlakozásukat kimondották, kijelentvén egyúttal, hogy az nap külön ünnepélyeket tartani nem fognak. Alapos tehát a remény, hogy az idén az ünnepség sokkal jobban fog sikerülni, mint tavaly. Az értekezleten végül több kisebb jelentőségű ügy intéztetett el, s megállapittatott a hivatalos poharkö- szöntők sora, s kijelöltettek a disz szónokok. Óhajtandó volna, hogy ezen, minden politikai párt árnyalatra való tekintet nélkül rendezett ünnepen, a polgárság lehető legnagyobb számban vegyen részt. Az aláírási ivek a rendező-bizottság tagjainál, továbbá a kaszinók, olvasókörök és legényegyesületek elnökeinél vannak letéve.

— Hivatalvizsgálat. Vármegyénk főispánja a napokban a központi közigazgatásnál hivatal vizsgálatot tartott, a melynek czélja az volt, hogy meggyőződést szerezzen arról, mennyire lettek már eddig is pótolva azon hiányok, a melyeket a belügyminiszteri küldöttség észrevételezett.

— Társasestóly. Február hó 24-én volt a helybeli régi kaszinó társasestélye. Az egylet egy évben egyszer tart csak ilynemű mulatságot, de sajnos, hogy még az egyleti tagok sem érzik hivatva magukat az egylet javára adott mulatságon részt venni. Szóval ennek a vacsorával kezdődő mulatságnak kis közönsége volt s igy nem hogy jövedelmet hajtott volna a kaszinónak, de egyéb anyagi bajai mellett még erre is ráfizet. De a kik ott voltak, régen mulattak olyan családiasán és otthoniasan. Vacsora után megkezdődött a táncz, azon szokatlan jelenséggel, hogy tánczos sok volt, tánczoló asszony is, csak leány kevés. Úgy látszik városunk szép leányai még nem felejtették el a két év előtti rossz mulatságot és távollétükkel tündököltek. Pedig ezúttal a fiatalság is helyrehozta múltkori hibáját és egészen átadta magát a táncz élvezetének. Menyecskék mulatságának nevezhetjük bár az estélyt, de azért magától értetődik, hogy a leányok is kitünően mulattak. A jelen volt nők névsora a következő : Asszonyok: Almássy Ig- náczné, Barkóczy Ferenczné, özv. Baudisz Józsefné, Do- mahidy Elemérné, Holozsnyai Cyrillné, dr. Jékel Lász- lóné, Killer Nándorné, dr. Lucz Ignáczné, Moson Györgyné, Makranczy Józsefné, Nonn Jánosné, Nonn Ferenczné, Papp Béláné, Péchy Lászlóné, Reök Gyu- láné, dr. Serly Gusztávné, Szabó Józsefné, Zanathy Blanka. Leányok: Antal Teréz, Balogh Terka, Baudisz Janka, Fodor Viktória, Lucz Berta, Makranczy Ida, Szabó Bella, Tattay Irén.

— Kinevezés. Hromkovics Endre posta- és távirda főtisztet, a ki több éven át a helybeli posta- hivatal tisztikarához tartozott s előzékenységével mindenkinek megnyerte becsülését, a szilágysomlyói m. kir. postahivatal főnökének nevezték ki.

— Ebéd. A főispán ur február hó 26-án ebédet adott az aznap ülésező fegyelmi választmány tagjainak tiszteletére. Az ebéden részt vettek Popp György, kir. tanácsos, nyíregyházai pénzügyigazgató, N. Szabó Antal, Nagy Béla, Ilosvay Aladár, Kemény Alajos, Kacsó Károly és Steinkogler János főispáni titkár.

— Rendkívüli megyei közgyűlés lesz f. hó 9-én a jövő pénteken d. e. 9 órakor. Az állandó választmány az előző napon d. u. 4 órakor tart ülést.

— Érdekes eljegyzési hir. Kairóban Luzsénszky- Balla Rezső szatmármegyei birtokos jegyet váltott Sjáid Tuszuno herczeg özvegyével, a ki rokona a khedívé- nek. Az asszony angol születésű és a menyegzőt vagy Bécsben, vagy Londonban tartják meg.

— A honvédség köréből. Bruch Jenő századost Jászberénybe és Telmann Gyula főhadnagy kezelő tisztet Pozsonyba helyezték át. Ezek és á városunkból szintén távozó Bauer Lajos őrnagy tiszteletére február hó 26-án búcsú vacsora volt a helybeli tisztiétkezdében, melyen részt vett Hadusfalvi Ludmann Gyula ezredes, ezredparancsnok is, a ki szép beszédben bucsozott el a távozó bajtársaktól.

— A Széchenyi-Társulat közgyűlése Szatmáron február hó 28-án délelőtt folyt le. A közgyűlést Nagy László alispán nyitotta meg, ki lendületes elnöki megnyitó beszédében, mély sajnálatát fejezte ki azon veszteség felett, mely a Társulatot br. Vécsey József elnök lemondásával érte s egyben megragadta az alkalmat, hogy a szeretett elnök kiváló tulajdonaira rámutasson. Őszinte meleg hangon és emelkedett hévvel domborítja ki, hogy br. Vécsey József élete munkájával tiszteletben és becsülésben mily gazdag osztályrészt szerzett s e munka oly teljes, folytonos és nemes volt, hogy ezzel a születési aristocratia példány képévé vált. „Ő testesíti meg előttünk — úgymond, — ez osztályról fogalmunkat, ő hozzá mérjük, ő vele hasonlítjuk össze az ő osztályának tagjait“ Fájdalmasan érint bennünket e lemondás, mert mindenki érzi, hogy e vármegye határain belül senki sem volt, ki gr. Széchenyi István politikai és társadalmi eszméi iránt oly lelkesedéssel viseltetett volna, mint ő. Mérsékletével, lelkesedéssel, erős meggyőződésével a hová lépett, mindenütt az összetartozandóság érzetét teremtette meg azok között, kiket a haza és a magyar nemzet iránti lelkesedés, vezetett. Egyénisége kerülte a feltűnést, a tüntetést, erkölcsi hatása nem tolta előtérbe egyéniségét, de épen azért hatása mélyebb és maradandóbb, mint azt hittük, vagy talán ma is hisszük. Beszéde további folyamán kiemeli, hogy a br. Vécsey József életének emléke mindig büszkeséggel fogja eltölteni lelkünket, mert ő adta meg az alkalmat a középosztálynak bebizonyítani, hogy megtartotta a múlt időben szerzett önérzetét akkor is, midőn egy modern kor műveltségét megszerezte. Alkalmat adott nekünk bebizonyítani azt, hogy önér-