Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-11-18 / 47. szám

T r ív

ÖZLÖN Y

s z

Átviteli szállítmányok. 13. Azon lovak és hordállatok, melyek katonai szolgálatra való besorozás vagy az 1873. évi 17. t.-cz. értelmében osztályozás végett az állítási helyre és onnan vissza szállíttatnak; továbbá, a fegyvererő élelmezése czéljából beszerzett marhák, melyekre nézve, a hajtóknak katonai hatóság által kiállított igazolványt kell felmutatniok. 14. A vámtulajdonos által önként vámmenteseknek elfogadott szállítmányok, ide értve mindazon vámmentességeket is, melyek magánjogi szerződésben, vagy egyezségeken alapulnak. Mindazon szállítmányoknak, melyek a fentebbi pontok szerint vámmentesek, amennyiben azoknak vámmentes jellege különben megállapítható nem volna, megfelelő hatósági igazolványnyal kell birniok, melylyel a vámmentességi igény beigazoltatik.

IV. A vámdijtételek minden kártérítés nélkül leszállíthatok, ha a jövedelem az 1890. évi I. t.-cz. 85. §-a értelmében több, mint amennyi szükséges.

V. Közérdekből különösen hadászati szempontból szükséges hasonló létesítmények államköltségen való megépítését és forgalomba helyezését engedélyes kártérítési igény nélkül tűrni tartozik.

VI. Az engedélyes mind azt, a mit az 1890. évi I. t.-cz. és annak alapján a kereskedelemügyi miniszter rendel, esetleg amennyiben az idézett törvény más büntetést nem határozna rend-büntetésnek (mely azonban esetenként 200 koronánál nagyobb nem lehet) terhe alatt foganatositani tartozik.

VII. Jelen engedély okiratattal megállapított vámszabályzat a vámszedés helyén hatóságilag hitelesített példányban láthatóan és olvasható alakban állandóan kifüggesztendő (1890. I. t.-cz. 144. §-a.)

VIII. Az 1890. évi 1. t.-cz.-nek a városokra vonatkozó minden egyéb határozata a jelen vámra kiterjed. Budapest, 1900. évi szept. hó 28-án. Hegedűs, kereskedelemügyi m. kir. miniszter.

Kereskedelmünk veszedelme.

Akárhogy vélekedik is valaki a mai kormányzatról és annak szelleméről, azt el nem vitathatja, hogy gazdasági bajunk orvoslásával sohasem foglalkoztak annyit, mint most. Igaz, hogy soha sem volt erre nagyobb szükség, mint manapság, amikor a nagy nincsetlenség miatt már egymás ellen törnek az ország gazdasági tényezői.

A legújabb üdvös alkotás a megrendelések gyűjtéséről szóló törvény, mely „vigécz- törvény“ név alatt lett népszerűvé. A vidéki kereskedők helyzetén határozottan könnyíteni fog ez a reform, mely eltiltja a nagytőkével dolgozó kereskedőt és gyárost attól, hogy utazó ügynökei révén mindenütt az országban valósággal boltot nyisson, áruit detailban juttassa el a fogyasztó közönséghez s igy a helyi kereskedő szájából vegye ki a kenyeret. Viszont a puklikum is megmenekül a vigéczek alkalmatlankodásaitól, s emellett jobb árukat fog kapni. Mert az ilyen ügynökök által eszközölt megrendelések alkalmával gyakran tapasztalta a vevő, hogy becsapták, mert rosszabb árut küldtek neki, mint aminőt rendelt. Most odahaza fog vásárolni a városbeli boltban, látja hogy mit vesz annál is inkább, mert a kereskedő személyisége nagyobb bizonyíték az áru jóságára nézve, mint az ügynök.

Legégetőbb szükségét érezte a vigécztör- vénynek a nép, melyet a gazdasági gépgyárak ügynökei valósággal elárasztottak. Ez ügynökök között nagyon sok szélhámos volt, akik kötelezvénynyel, váltóval és egyéb veszedelmes írással hálózták be az irás és törvénytudatlan parasztot. Most ennek vége.

Utazó ügynök ezentúl csak a szakmájában dolgozó kereskedőket, vagy iparosokat keresheti fel, fogyasztóval üzletet kötnie nem szabad. Egyetlen hátránya az uj törvénynek az, hogy néhány száz existencziát tesz tönkre : a detail ügynököket. Nos, válaszszanak más munkát. Amugyis nagynyomoruságban tengették életüket, hisz a legtöbbet az vitte rá a tisztességtelen üzelmekre. Ezer és ezer kereskedő és a fogyasztók ezrei állnak velük szemben, akiknek hasznára van az uj törvény.

Mig egyfelől ekként igyekeznek az intéző körök a kereskedőket támogatni, addig másfelől ugyancsak ártani kezdenek neki az által, hogy szabad teret engednek a felekezeti jelszavakkal dolgozó fogyasztási szövetkezeteknek. Bizony olybá tűnik fel, mintha az uralkodó rendszer, hanem is istápolja, de jóakaró nembánomsággal tűrné a gombamódra szaporodó felekezeti fogyasztási szövetkezetek rombolásait.

Jól értsenek meg: nem a hitelszövetkezetekről, nem a gazdasági gépeket és sok más közszükséglet tárgyát képező eszközök beszerzésére alakult szövetkezetekről, sem egyes ipái ágak szakszövetkezeteiről szólunk. Ezek

ATMARMEGYEI

minden tekintetben elismerésre méltóak. Hanem egyes egyedül a fogyasztási szövetkezetekről és ezek között is csak azokról szólunk, melyek pártpolitikai teqdencziákat tartanak szem előtt és a vidéki, falusi és városi kereskedő existencziája ellen törnek.

Hasztalan hozzák a legkitűnőbb törvényeket a kereskedők érdekében, ha országszerte boltokat nyitnak, melyekben a pap meg a tanító árul. A papnak, a tanítónak, a falu legtekintélyesebb embereinek bizonyára könnyebben sikerül vevőket csalogatni a boltba, mint az egyszerű boltosnak, annál is inkább, mert hisz a fogyasztási szövetkezetek élén álló pártemberek felekezeti, politikai és egyéb a kereskedelem körébe nem tartozó jelszavakkal ösztökélik a népet arra, hogy a szövetkezet boltjában vásároljon.

Hogy morális szempontból mennyire elítélendő ez az aktió, azt nem szükséges fejtegetnünk. De hogy praktikus közgazdasági szempontból milyen helytelen, az is nyilvánvaló. Ahol ilyen fogyasztási szövetkezet van, annak első és maradandó következménye az, hogy egészségtelen konkurrenczia fejlődik ki abban a faluban vagy városban. Mert a régi kereskedő, boltos, szatócs csak nem hagyja magát. Egymásra hezitálnak olcsóság és hitelnyújtás dolgában. S ezt aztán megsínyli mind a kettő. Esetleg a kereskedő, akinek kevesebb anyagi és erkölcsi támogatás áll rendelkezésére, tönkre megy.

Felekezeti szempontok az irányadók e szatócs fogyasztási szövetkezetek megalkotásában. Csodálatos, hogy nem látják be azok az urak, hogy ilyképpen éppenséggel nem szolgálják a felekezeti czélt. Ok ugyanis megakarják bénítani a falusi szatócst, daczára annak, hogy nem minden falusi szatócs zsidó. Már pedig úgy a zsidó és nem zsidó szatócs, mint a fogyasztási szövetkezet kénytelen az áruit ugyanegy forrásból, a gyárostól vagy kereskedőtől beszerezni, mert más források nem állanak rendelkezésre. A gyárosok, nagykereskedők túlnyomó része zsidó. Mi következik ebből ? Az, hogy a felekezeti fogyasztási szövetkezetek mig egyfelől a kis zsidót agyonütik, másfelől a nagyzsidónak tolják a szekerét.

Ha gátat nem vetnek ennek a szövetkezeti tultengésnek, megfogja látni az ország, micsoda nagy baj származik belőle. Mert ha akadálytalanul fog fejlődhetni a felekezeti fogyasztási szövetkezet, az bizonyosan nem fog megállapodni a sónál, czukornál, és petróleumnál, hanem mind szélesebb alapokra fekteti vállalkozásait és árulni fog mindenféle elképzelhető kereskedelmi és ipari közszükségleti czikket. Szóval konkurrencziátfog csinálni az egész hazai kereskedelemnek, minden üzletembernek és iparosnak a szatócstól, szür- szabótól a diszmüvesig és ékszerészig. íme, ilyen hatalmas perspektíva nyílik meg a jelenlegi helyzet alapján a felekezeti fogyasztási szövetkezetek előtt. Az ország kereskedőinek nagyobbik fele keresztény, de ezek megrontására csak éppen úgy törnek ezek a szövetkezetek, mint amazok ellen.

íme föltártuk a veszedelmet. Itt van már! Mit használ ez ellen a jámbor vigécztörvény.

A Lendvay-szobor leleplezése Nagy- Bányán.

Id. Lendvay Márton szobrát nov. 11-én d. u. 3 órakor leplezték le szülővárosában Nagybányán, nagy ünnepélyességgel.

Gyönyörű verőfényes nap volt.

A város lobogó díszben úszott, s a vonatok egymás után szállitották a vendégeket a végvidéki bányavárosban.

A miniszterelnök Hugonnai Béla gróf főispánt, a kultusz miniszter Kovács Béla kir. tanácsost küldte ki képviselőjéül. A színházak, Szatmár vármegye, Debre- czen, Kolozsvár, Szatmár N.-Károly, Felsőbánya s több más vidéki város küldöttségekkel képviselve voltak.

A nagy Lendvaynak menye Fáncsy Ilka szintén jelen volt az ünnepélyen.

Az egész ünnepély lelkes, fényes és magasztos volt, méltó a művész nevéhez.

Verő László ifjú magyar szobrász pompásan sikerült szobrát számosán megkoszorúzták igy:

Az orsz. színész egyesület, Szatmármegye, Köl- csey-kör, Kolozsvár, Debreczen, Szatmár, Nagy-Ká- roly, Felsőbánya. A nagybányai nők. Műkedvelő társulat. Kaszinó Ifjúsági kör. Iskolák stb.

A főispán a következő rövid, de szép beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt:

Tisztelt ünneplő közönség'

Szatmár vármegye e gyöngye, a természettő megáldott e kies város Nagy-Bánya, ma szeb b min valaha, mert a természet igéző szépségét virányos kertté varázsolták át ma a messze vidékekről idesereg- lettek ; virágokat hozva magukkal mindannyian.

De nem oly virágokat hoztak ide, a melyek azért szakittattak le a tőről, hogy élvezzük azok kábító hatását és eltelve a mámortól félretétessenek és elhervadnak, hanem oly virágok hozattak ide, amelyek sohasem hervadnak el, sőt minél idősebbek annál nagyobb gyökereket hajtanak és gyökerei a földben annál mélyebb rétegekbe hatnak

Ez a hála, a tisztelet, a nagyrabecsülés és érdemek elismerésének virága, mely virág azon kertnek fődisze, a hol a hazafiság a kert művelője.

Birodalmak, o-szágok és családok csak akkor lehetnek teljesen boldogok, ha összetartva a szellemi fejlődéssel párhuzamos a vagyoni erősbödés. E két faktornak egyenlően kell haladnia, mert úgy az egyik, mint a másiknak túlsúlya, le vagy föl billenti a mérleget.

Hogy a mérleg egy niveaun maradhasson, okvetlen szükséges és másként nem is lehe tséges, hogy a szellemi és anyagi irányt egyes szálak fűzzék össze. Ezen szálak egyike és pedig a főszál az utódok hálás elismerése nagyjaik érdemeinek.

Ma az idb. Lendvay Márton nagy művész érdemei elismeréséül és mély hálájául hozta ide az ország elhervadhatlan virágait, hazafisága örökzöld jelvényeit, és midőn ezen örökzöld jelvényekhez a miniszterelnök ur Ő Excellentiája nevében és nevemben hozzá fűzöm a babér levelet; leirhatlan öröm dagasztja keblemet, hogy törvényhatóságomhoz tartozó Nagybánya város hazafiságának és lelkes közönségének köszönhetjük első sorban, hogy idb. Lendvay Márton szobrát ma leleplezhetjük.

Isten áldását kérve Nagybánya hazafias és lelkes közönségére, az ünnepélyt megnyitom.

Az ünnepség központja volt Révész János emlékbeszéde.

A költői lendületű beszéd második részét az alábbiakban adjuk:

Színész sorsa: pillanatnyi dicsőség és örök feledés. Ki mondhatná meg ma, minő művészek és hogyan jelenítették meg Aeschylusnak Sophoklesnek klassikus alakjait. Milyen volt arezuk, játékuk, felfogásuk, beszédük? Az említett költők müvei ma is közkézen forognak, de a színész elhull nyomtalanul, mint végtelen rengetegben a dalos madár.

Vagy kicsoda tudná, hogy Schakespeare örökbecsű színmüveinek nehéz szerepeiben a müveit világon kit illet meg az első babér ? A kor gyermekei, a kik látják a művészt, azok értik nagyságát, az utódokra nem marad egyéb, mint maga a név, a régi dicsőség hirével.

A zenésznek, a költőnek, a szobrásznak, ha méltatlanul bánnak vele, van még vigasza, hogy az utókor másképp ítél, tán megérti őt, a színészt, ha meg nem értik kortársai, neki művészetével irgalmatlanul buknia kell.

Lendvayt megértették, életében dicsőséggel halmozták el. Halála után pedig a magyar nők szobrot emeltek tiszteletére a budapesti nemzeti szinház előtt. S bár e szobornak görnyedt alakjában senki sem ismerhet a délezeg, tüzes szemű, daliás férfiúra, a kegyelet megnyilatkozását tagadnunk még sem lehet.

Nagybánya mindig büszkeséggel emlegette az ő nagy Lendvayját. Többet tett. Elismerésének nem egyszer az ország színe előtt is kifejezést adott.

1844-ben okt. 9-én díszpolgárrá választotta.

„A művészeti pályán magát kitüntetett, a nemzetiség és érzelem nemesbítés előmozdítása körül érdemeket aratott s a magyar színészet elsőrangú bajnokát, nemes és finom játékbeli ügyességének s színművészeti érdemeinek tekintetbe vételével annál örömestebb kívánja e szab. kir. város polgárai koszorújába befűzni, mivel a jeles és országos hirü férfiút — mint különben is helybeli születési egyént — magához ez által is szorosabban kapcsolván, a művész és művészeti érdem iránti tiszteletéről tehet nyilvános tanúságot.“

így szól a porgárlevél. Lendvay M. volt tehát Nagybányának első díszpolgára. Utána 1848 márczius 20-án Kossuth Lajos következett.

Ez még a művész életében történt.

Halála után 1881-ben máj. 29-én szülőházát nagy ünnepélyességek közt emléktáblával jelölték meg. Atkáimul szolgált ez arra, hogy irók és művészek ismét felelevenítsék az érdemes iránt való tiszteletet, elismerést és csodálatot.

De itt sem állapodhattunk meg. Ereztük, hogy Lendvay, ki élő szobor volt maga is, szobrot érdemel az utókortól. Úgy vélekedtünk, hogy e műnek itt Nagybányán kell állania, mert ez a város „végőre nemzetünknek a határon, melyen túl megszűnik a magyar.“

Az ő érczalakja itt a távol keleten a magyar szó, a magyar költészet, magyar művészet kiáltó jele. Ki éltében úgyis a kincsekkel tulhalmozott fővárosé volt, hadd legyen halála után ismét az igénytelen bányavároskáé, honnan sziveket hóditó útjára megindult.

Az ügy érdekében mozgalom keletkezett s Törökfalvi Pap Zsigmond odaadó szorgalma, kitartása, fáradhatatlan tevékenysége érdemel első sorban köszönetét, hogy a mű tényleg létesülhetett.

Hugonnai Béla gróf főispán, a nemzeti szinház művészei, városunk közönsége, az ország áldozat- készsége segítették hathatósan elő a szép tervet s valóban „megható az elismerés oly nemzedék részéről, mely Lendvayt nem is élvezte.“

Verő László ifjú magyar szobrász egész lelkesedését, tudását, művészetét lehellte az alkotásba, mely im előttünk áll.