Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1900-10-14 / 42. szám
SZATMARMEGYEI 0 Z L Ö N Y A jövő évi költségvetés. A jövő évi költségvetést a közgyűlés 287199 kor. 18 fillér kiadással és 266478 kor. 18 fillér bevétellel ésigy 20721 kor. hiánynyal megállapította s a javaslatba hozott egy al- számvevői állás, valamint két közigazgatási és két árvaszéki dijnoki állás rendszeresítését, továbbá az Írnokok lakbérének 50 koronával, a két iktató lakbérének pedig 80—80 koronával leendő emelését elhatározta, s a mutatkozó hiány fedezésére a belügyminisztert feliratilag felkérte. Az 1901—1902. évi közúti költségelőirányzat. A közgyűlés előzetes határozatához most is ragaszkodott, oly módosítással, hogy a Nagy-Károly—porcsalmai törvényhatósági ut helyett, elágazással a Nagy-Károly—csengeri és porcsalmai összeköttetést • létesíti mint törvényhatósági úthálózatot, s a mennyiben ez a művelet 750 ezer frt kölcsön felvétele és 13 százalék útadó kivetése mellett, a vármegye közúti hálózata tekintetében messze menő közúti politikát inaugurál, Nagy László, Szu- hányi Lajos, Zoltán László felszólalása után és Böszörményi Sándor indítványára a junktimot az egész tervezetre kimondta s igy fogja feliratilag a kereskedelmi minisztériumnak elfogadásra ajánlani. Pénztár-vizsgálat. A közgyűlés kebeléből Jékey Mór elnöklete alatt Kölcsey Antal es Nagy Béla biz. tagokból álló bizottsággal megvizsgáltatták a vármegyei pénztárt, a melyet a bizottság rendben talált. Folyó ügyek. A közgyűlés felír a belügyminiszterhez, hogy a mátészalkai főszolgabírói hivatalnál vagy egy második szolgabirói, vagy egy nap- dijas dijnoki állást szervezzen saját tárczája terhére. A vármegyei székház régi épületének tatarozása és a főispáni lakás kibővítése iránt felír a belügyminiszterhez, hogy a költségeket állami segely utján fedezze. A nagybányai Lendvay-szoborra a vármegye közönségé 200 koronát szavazott meg a közművelődési pótadóból, a mely határozatot a miniszter nem hagyott jóvá. Ismét felír a közgyűlés a belügyminiszterhez. A Nagy-Károly város által létesítendő gáz- világitás ügyében kimodta a közgyűlés, hogy a gázvilágitást hajlandó lesz a székházba is bevezetni. A szatmár—bikszádi h. é. vasút végrehajtó-bizottságának kéi elme folytán kimondta a közgyűlés, hogy a szatmár—bikszádi vasút czéljaira megszavazott segély iránti határozat érvényét 1903. évig fentartja. Kaufmann Jenő felsőbányái állatorvos oklevele kihirdetletett. Kende Zsigmond istvándii birtokos kérvényét telefonhálózatának kibővítése iránt párto- lólag terjesztették fel. Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 12-én tartotta október havi ülését. Jelen voltak: gróf Hugonnai Béla főispán, Nagy László alispán, Nagy Béla, Kende Zsigmond, Nemes- tóthi Szabó Antal biz. tagok, Ilosvay Ferencz, dr. Serly Gusztáv, Kacsó Károly, Nyárády László, Orel Géza, Dénes Lajos, dr. Schönpflug Richárd és Bodnár György szakelőadók. Elmaradásukat kimentették: Isaák Dezső, Luby Géza, Jékey Zsigmond, ifj. Böszörményi Sándor, Domahidy Sándor, Szuhányi Ödön, Balázsy József. Az alispán havi jelentése szerint aug. hóról átjött 766, szeptember havában bejött 2918 ügydarab, melyből a múlt hó folyamfin elintéztek 2570 ügydarabot. A nagykárolyi Kálmánd-utczán átvonuló kövesut folytatását képező vasúti hozzájáró ut a forgalom lebonyolítására teljesen elégtelennek bizonyult be. Milőtt a közigazgatási bizottság a törvényszerű eljárást folyamatba tenné, felhívta előbb a magyar állam vasutak üzletvezetőségét, hogy a vasúti hozzájárulási utat a városi úthoz képest 22 méterre szélesítse ki. A Széchenyi-Társulat 1899. évi számadását 11,032 frt 61 kr bevétellel, 10,911 frt 77 kr kiadással s igy 120 frt 04 kr maradványnyal a bizottság elfogadta. A közadók késedelmes behajtása miatt a közig, bizottság a pénzügy igazgató előterjesztésére a felelősség alkalmazását kimondta: Nagy-Bánya, F.-Bánya városok, P.-Hidegkut, Hosszufalu, Kis-Fentős, Magosfalu, Kolczér, Kis-Bozinta, Ó-Bozinta, Hagymás-Lápos, Misztótfalu, Zazar, Buság, Láposbánya, Misztmogyorós Misztbánya, Ököritó, Rápolt, Nagy-Somkut, Kovás, Karulya, Kővárremete, Szakállasfalu, Koltó-Katalin, Ív Erdőaranyos, Kővár-Kölese, Jeder, Somkutpataka, N.- Körtvélyes, Fericse, Törökfalu, Gaura, Hovrilla, Duru- zsa, Varalyu, Bajfalu, Kisbánya, Győrkefalu, Dióshalom, Pusztatelek, Szamosszeg, Keér, Nagy-Dobos, O- Pályi, Parasznya, Máté-Szalka, Nyegrefalu, Laczfalu, Nagy-Nyires, Tölgyes, Gyökeres, Komlód-Tótfalu, Dara, Számos-Becs, Tatárfalva és Hermánszeg községek elöljárói ellen. A kir. államépitészeti hivatal főnökének havi jelentése szerint befolyt szept. havában 43436 kor. 21 fillér útadó, hátralékban maradt 152,151 kor. 90 fillér. A kir. pénzügyigazgató havi jelentéséből kiemeljük a következő számadatokat: szeptember végén volt 3,007.014 kor. 24 fillér egyenes adó hátralék. Ebből befolyt január 1-től aug. végéig 908,392 kor. 08 fillér, szeptember havában 295,211 kor. 06 fillér, hátralék szeptember hó végén 1,803.411 kor. 10 fillér. H I E K. — Ebéd. Gr. Hugonai Béla, vármegyénk főispánja, a közgyűlés első napján ebédet adott a bizottsági tagok tiszteletére. Jelen voltak az ebéden : Nagy László, Jékey Mór, Szuhányi Lajos, Jékey Zsigmond, Nagy Béla, Böszörményi Sándor, Dienes Lajos, N. Szabó Antal, Kölcsey Antal, dr. Serly Gusztáv, Dénes Lajos, Kemény Alajos, Kacsó Károly, Ilosvay Ferencz, Gavris Kelemen, Böszörményi Zsigmond, Szuhányi Ferencz, Balázsy József, Sántha Kálmán, Ilosvay Aladár, dr. Csánk István, Baudisz Jenő, Róth Károly és Gorzó Bertalan. Huszárt a meghívottak közül elmaradásukat, leginkább a szüret miatt, kimentették. Az ebéd igen kedélyesen folyt le és töb- ször megnyilatkozott a főispán iránti tisztelet és ragaszkodás. Az első pohárköszöntőt a házi gazda a főispán mondta, aki a bizottsági tagokat éltette baráti érzelme által indíttatva, mint a kik nemcsak a fehér asztalnál viseltetnek iránta barátilag, de a zöld asztalnál is támogatják az ő intenczióit. — Nagy László alispán, a főispánra emelte poharát, mint aki a vármegye közérdekét megérteni tudta. — Jékey Mór közéletünk veterán tagja, tréfásan panaszt emelt a főispánné. Öméltósága ellen azért, hogy oly ritkán van szerencsénk hozzá s tudomására kéri juttatni a grófnénak, hogy minél gyakrabban jelenjen meg körünkben, mert jó lesz megjegyezni azt, hogy itt kuruczokkal van dolga, — Dr. Csánk István a vármegye egyetértését, Baudisz Jenő a közgyűlés diszs2;ónokát, Böszörményi Sándort és Jékey Zsigmond a vármegye egyetértését es barátságát éltette. — Szolgálati jubileum. A napokban tartotta Brandsch Mihály, a n.-károly—n.-somkuti helyi érdekű vasút üzletvezető igazgatója családi körben vasúti szolgálatának 25 éves jubileumát és egyben 50 éves születés napját. A család megjelent tisztelői és barátai szívélyes óváczióba részesítették a jubilánst. A lakomán Hám József főgimnasiumi igazgató a jubilánst éltette, mint hivatal főnököt és mint társadalmi embert, Csóti Márk pedig az ünnepelt kedves nejéért ürített poharat. A tiszttársak nevében Sándor Vilmos vasúti főmérnök éltette a közszeretetben álló hivatal-főnököt. Részünkről is sok szerencsét és boldogságot kívánunk a jubilánsnak, mert hivatali ügy buzgalmával és szakértelmével kivívta a helyi érdekű vasút, előzékeny modorával pedig a nagyközönség osztatlan becsülését és bizalmát. — Esküvő. Dr. Sereghy Béla Felső-Bánya város t. ügyésze a múlt kedden esküdött örökhüséget Kap- lonyban Csomós Anna kisasszonynak, özv. Csomós lmréné kedves leányának. Boldogságot kívánunk az ifjú párnak! — Városi közgyűlés. Nagy-Károly város képviselőtestülete f. hó 7-én közgyűlést tartott Debreczeni István polgármester elnöklete alatt. A közgyűlés megnyitásakor az elnöklő polgármester Zanathy Mihály elhunyt városi képviselő emlékének adózott kegyeletes szavakkal. A közgyűlés elhunyta felett részvétét jegyzőkönyvileg fejezte ki s a halála által megüresedett városi képviselői helyre Kalos Pál póttagot hívta be s a mezőgazdasági iskolai bizottságba helyette Csipkés Andrást választotta meg. Tudomásul vette a közgyűlés a kereskedelmi miniszter abbeli leiratát, hogy a kövezet vámszedést okt. 1-től engedélyezte. A közgyűlés a város nevének megállapítására vonatkozólag azon határozatot hozta, hogy a város „Nagykároly“- nak neveztessék, Még több folyó ügyet is elintézett a a városi közgyűlés. — A szüret városunkban f. hó 16-án vagyis jövő kedden lesz. — Temetés. Megemlékeztünk már lapunk múlt számában azon vesztességről, amely megyei és városi társadalmunkat érte, id. Zanathy Mihály nyugalmazott kir. ügyész elhunytával. A derék férfiú temetése f. hó 8-án ment végbe óriási részvét mellett. Megjelent a temetésen a „Nagykárolyi Központi Takarékpénztár“ igazgatósága testületileg, mint az intézet alapítójának végtisztességén. A temetési szertartást Pal- czer Ernő házfőnök, kormánytanácsos végezte fényes segédlettel s a dalárda gyászénekeket énekelt. A szatmári kir. ügyészség képviselve volt Dénes Lajos kir. ügyész, Zsiga Miklós alügyész, Dorcsák Antal ügyészi írnok, Márton Lázár és Korányi Frigyes fogház-felügyelők által. A ravatalt a következő koszorúk lepték el: Legjobb apának — Szerető gyermekei: Janka és Gyula; Isten veled kedves apám — Blanka ; Szeretett apánknak — Zsiga, Mari; Egyetlen jó nagyapának — Viktor; Felejthetetlen nagyapának — Pista, Béla, Margit; Nagybátyjának — N Szabó Pál és családja; Hálával, szeretettel — Zsiga’ Miklós ; Érdemes elnökének kegyelete jeléül — a róm. kath. iskolaszék; Szeretve tisztelt vezérigazgatójának — a Központi Takarékpénztár részv.-társ. igazgató- I sága, felügyelősége és tisztikara; A vöröskereszt-egylet Szatmár vármegyei választmánya — szeretett elnökének ; Felejthetlen barátjának — Palczer Ernő; Felejthctlen sógorának, életben nagybátyjának — Lujza és gyermekei; Hálás tisztelet és kegyelet jeléül — az Irgalmas nővérek intézete; Kegyeletük jeléül — Mari és Dezső; A Nagykárolyi Temetkezési-Egylet — felejthetetlen elnökének; Szeretettel — Viktória; s ezenkívül több feliratnélküli koszorú. A temetőben Zsiga Miklós kir. alügyész mondott az elhunyt felett megható beszédet. Áldás emlékére! — A „Nagykárolyi Kör“. A Budapesten időző nagykárolyi egyetemi ifjak köre folyó évi október hó 3-án tartotta meg 5-ik alakuló közgyűlését, A tagok szokatlan nagy számban jelentek meg. A gyűlés megnyitása után Csipkés József volt szünidei elnök számol be a nagy szünidő alatt történtekről, a pénztár, könyvtár állapotáról; különösen az augusztus 4 én tartott tánezestély erkölcsi s anyagi eredményéről szóló beszámolót a közgyűlés köszönettel vette tudomásul. Ezután a tisztviselő választás ej- tetett meg. Elnökké Schöberl Károly, alelnökké Csipkés József, főjegyzővé Tóth Zoltán egyhangúlag megválasztattak. Dr. Vetzák Ede tekintettel arra, hogy a könyvtárosi teeudők annyira felszaporodtak, hogy amúgy is sok hivatalos teendőkkel bíró főjegyző azt tovább nem végezheti, indítványozza, hogy a könyvtárosi tisztség a főjegyzői tiszttől elválasztas- sék és a könyvtárosi tisztség rendszeresittessék, mely tisztségre ajánlja ifj. Debreczeni Istvánt, kit is az indítvány elfogadása után megválasztottak. Pénztárnokká: Schöberl Ferencz, ellenőrré pedig Boross József választattak meg. Bizottsági tagok: Alliquander Lajos, B. Kovács László, Nyusztay Antal, Marsik Jenő, Stóhmayer József és Papp Dezső. A megválasztott tiszviselők nevében Schöberl Károly elnök köszönte meg a beléjük helyezett megtisztelő bizalmat és vállvetett munkára hívta fel a tagokat a kör szép és nagy czéljai megvalósításában. A gyűlés az újonnan megválasztott tisztviselők éltetésével ért véget. — Szüreti mulatság. A helybeli kath. legény- egylet f. hó 7-én tartotta szokásos szüreti mulatságát a polgári kaszinó nagytermében, a közönség nagyérdeklődése és hagyományos kedélyesség mellett. — A dalárda köréből. A helybeli dalegylet választmánya a napokban ülést tartott, a melyen Demidor Ignácz elnök, tekintettel jelenlegi állásával járó nagy elfoglaltatására, úgy az elnöki tisztről mint a működő tagságról leköszönt. Minthogy az ő visszavonulása egyenlő volna az egyesület feloszlásával, végre hosszas kapaczitáczió után sikerült a választmánynak a népszerű és nagyérdemű elnököt elhatározása megváltoztatására rábírni. — Gyászjelentés. Serly György városi pénztárost és kedves nejét súlyos csapás érte. Nevelt fiuk Serly József oki. állatorvos, gazdász és a m. kir. órvári gazdasági akadémiai tanár-segéd f. hó 9-én élte 26-ik evében elhunyt Budapesten. Temetése tegnap d. u. ment végbe nagy részvét mellett városunkban, a hová leszállították a hült tetemeket. Béke poraira ! — Eljegyzés. Vida István helybeli jónevü kereskedő múlt hó 22-én jegyet váltott Czeha István m.-szálkái pintériparos kedves leányával, Erzsikével. — A mezőgazdasági törvény végrehajtása a községben. Irta: NémetlrjJózsef. Senki sem vádolhat azzal, hogy egyes törvényekről irtmunkákat nagyon ajánlgatnék megvételre, annál jobban megfontoltam tehát, midőn jelen soraim megírásába fogtam. Az ilyfajta könyveknek leggyakoribb hibája, hogy nagy apparátussal készíttetve, a valódi lényeget kihalászni nagyon nehéz, sokszor lehetetlen. Annál kellemesebben csalódtam tehát mikor e kis, 1 korona 20 filléres könyvet kezembe véve, egy olyan könyvet találtam, minőt minden törvényről szeretnék olvasni. Összesen tiz fejezetben 72 lapon beszél a földbirtok gazdasági használatáról, a legeltetésről, az állattenyésztésről, a birtokhatár megjelölésről, a mezei közösdülő utakról, a faiskolákról, a kártékony állatok és növények irtásáról, a hegyközségekről, a mezei rendőrségről s végül a hatóságokról. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy e világos, minden felesleges szóhalmaztól ment könyvecskében az elöljáró és a gazda megtalálhat mindent, a mi e dolgokban a mindennapi élethez szükséges és szeretném ha mindenki, a ki gazdasággal foglalkozik e könyvecskét megszerezné magának, mert a legegyszerűbb ember is biztos kulcsot talál sok nehéz kérdés megoldására és sok költség, időveszteség megmentésére. E nehány sort azért Írtam, mert ma már nálunk elveszett az ilyen könyvek iránt való hit és szeretném, ha ennek a könyvnek nagyobb kelete által ösztön adatnék hasonló könyvek Írására. De ha ezt nem érhetem is el, annyit legalább elérek, hogy a szerző ez elismerésben gondos és lelkiismeretes nyereségre nem számitó munkájáért legalább egy elismerés sovány diját nyeri el. Nagy László. — Az építő iparosok téli tanfolyama a budapesti m. kir. állami felső (építő) ipariskolábau (Vll., Dam- janich-utcza 28. szám) folyó évi november 3-án nyílik meg. A tanfolyam czélja és feladata a télen szünetelő kőműves-, ács- és kőfaragó-tanonezoknak és segédeknek szakmájukban olyan rendszeres kiképzése, hogy azok idővel mint pallérok, vagy mint önálló kőműves-, ács- és kőfaragómesterek működhessenek, a gyakorlatban. A tanfolyam négy téli félévre terjed. Rendes tanulóknak felvétetnek: a 15 életévet betöltött azon kőmives-, ács- és kőfaragó tanonezok és segédek, a kik folyékonyan olvasni, írni és számolni tudnak, legalább, egy teljes építkezési időszak alatt mesterségökben gyakorlatilag foglalkoztak. Azok, a kik több időt töltöttek a gyakorlatban, a felvételnél előnyben részesülnek. A beiratások az intézet helyiségéken folyó évi október hó 15-től gktóber 29-ig a köznapokon este 6 órától 7 óráig, a vasárnapokon és ünnepnapokon délelőtt 10 órától 12-ig tartatnak. A felvételnél a következő