Szatmármegyei Közlöny, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-06-10 / 24. szám

Melléklet a „Szatmármegyei Közlöny“ 1900. évi 24-ik számához.

Tanügy.

— A Ludovika akadémia. Régóta hangzik már a keserű panasz, hogy a magyar ifjúság idegenkedik a hadi pályától s hogy inkább bolyong olcsó eredmények lidérczfénye után, inkább tolul seregestül olyan pályákra, hol alárendelt állásért is könyörögnie, magának és családjának később nyomorognia kell, hogy- sem a hadi pályát választaná, mely a legegyeneseb- ben s leggyorsabban czélhoz segít, a legfényesebb ma is s a legtöbb dicsőséget nyújthatja. Mig más nemzet előkelő fiatalsága ott szolgál az ő hadseregében, a mi fiatalságunk a katonai pályától teljesen idegen. Mig van ma is hadsereg, hol bizonyos osztályokat kizárnak a tiszti rendfokozatból s csak nemesekkel töltik be, addig nálunk nemzetünk java az őscsaládok, a hősök ivadékainak sarjadékai, a nemzet értelmisége zömének ifjai a katonai pályától irtóznak, s a műveltebb ifjúság máskép megélni nem tudván, seregestül tolul csekély hivatalok felé, pedig a hadi pályán ezrekre menő tisztség készen áll a pályázónak s mindenesetre biztosabb kenyeret és állást ad, mint az időnként választás alá eső állások és ad legalább is annyit a megélhetésre, mint egy irodai, vasúti, postai másodrendű szolgálat, mely felé most annyira tolul a remény- teljes magyar ifjúság. Elvitázhatlan tény, mert a statisztika bizonyítja, hogy a mig a hivatalnoki állásokért a magyar ifjak 53 százalékja pályázik, addig a katonai pályát csak minden 50-edik választja. Ezért van azután, hogy a magyar nemzet, mely a monarchia közös és kölcsönös védelmének szervéhez, a közös hadsereg fenttartásához évenkint 42 százalék véradóval járul, a hadsereg vezető elemei között csak alig 10 százalékkal van képviselve. Valóban szomorú dolog, hogy nemzetünk, mely géniuszának megfelelő hadszervezettel, hadakozással és harczi erényekkel tartotta fenn magát annyi évszázadon át, a hon védelmének kötelességét elhanyagolja akkor, mikor a vén Európának nagyhatalmai világrengető események bekövetkeztét várván, körülötte talpig fegyverben állanak. Az általános védelmi kötelezettség behozatala óta is immár egy emberöltő telt el, újabb nemzedék nőtt a régi helyén s az intézmény a nemzet szivében gyökeret még nem verhetett; a magyar elem a hadsereg vezérletében még mindig nem foglalta el azt a teret, mely őt a véradó arányában megilleti. Pedig a mostani viszonyok között a hadi pályától való idegenkedés egyértelmű az ön- gyilkossággal. Jóllehet a törvényhozás bölcsesége felismerte a helyzetet s az általános védelmi kötelezettség törvénybe igtatásával, valamint a katonai nevelő- és képzőintézetek felállításával módot nyújtott arra, hogy fegyveres erőnk szám és erő tekintetében a nagyhatalmak haderejével szemben helyét megállhassa, de fájdalom, a nemzet zöme élén a főranguakkal, a védelem kötelességét át nem érzi s a helyett, hogy egymással karöltve a nagy elv megvalósításához tettel, eszközzel hozzájárulnának, azt előbbre segítenék: nem gyámolitják, sőt mi több iránta érdeklődést sem tanúsítanak. Ha valóban az volt az ok, mivel a katonai pályától való idegenkedést eddig mentegették : hogy a magyar ifjúság azért kerüli a katonai pályát mert rálépve nemzetiségét kell feláldoznia, az 1897. évi XXIII. törvényczikk megszüntette ezt is, mert a honvéd nevelő- és képző-intézetek alapításával megadta a módot arra, hogy a katonai pályára készülő ifjúság magyar intézetekben sajátíthassa el a hadi tudományokat, s mint kifejlett önálló férfiú, lépjen a hadsereg kötelékébe. Mi tartja tehát mégis vissza az ifjúságot a katonai pályától ma, mikor a létért való küzdelem minden pályán még ma is nehéz, sőt egyre nehezebbé válik, a katonai pályán ellenben a fizetésemelés tür- hetőbb állapotot biztosit. Immár magyar nevelőintézetek tárt kapui várják az ifjúságot, hogy jórészt ingyen neveljék az előkelő tiszti pályára, hol maga erejéből magasra emelkedhetik s mégis évről-évre fájdalommal tapasztaljuk a megdöbbentő tényt, hogy a Ludovika Akadémia növendékeinek számát betölteni nem képes. Kétszer irt már a honvédelmi miniszter a Ludovika Akadémiára pályázatot, két iskolaévben kellett volna már 50—50 ifjút felvenni az intézet kebelébe : fájdalom, az eredmény a várakozást egyszer sem elégítette ki. A törvényhozás nemes szándéka tehát, hogy magyar nemzeti intézményekben nevelt tisztekkel foglaltassa el a hadsereg vezérletében ama teret, mely a nemzetet a véradó arányában megilleti : hajótörést szenvedett. Annak oka, hogy a nemzet ifjúsága a hadi pályát még most sem keresi, nem lehet más, mint vagy kihalt a nemzet géniuszából a harczi erények kultusza s a magyar, melyet annyi istenadta tulajdonság tett a hadi pályára kiválóan alkalmassá, ősi erényeiben teljesen megfogyatkozva, a züllés lejtőjére jutott, vagy hogy nem lévén még az ifjúság kellőképpen tájékoztatva az uj honvéd nevelőintézetek s különösen a Ludovika Akadémiának a bécsújhelyi akadémiával immár azonos szervezetéről, azokat nem ismeri s igy nem is keresheti. Az elsőt tagadván, az utóbbit kell elfogadnunk. A Budapesten alapított M. kir. honvéd Ludovika Akadémia jelen szervezetében első rangú katonai nevelő- és képző-intézet, mely keblébe évenkint ötven 17—20 éves olyan ifjút fogad, ki a középiskola nyolczadik osztályát elvégezte s az intézetben felvételi vizsgát megállotta. A rendszeresített helyek legnagyobb része ingyenes. Valamennyi növendék benlakó, kiket az akadémia, tekintet nélkül arra, vájjon ingyenes vagy fizetéses helyet töltenek-e be, egyenlő ellátásban részesít. A katonai nevelés három évig tart melyből a növendék kívánságához képest a honvédség vagy közös hadsereghez a hadnagyi rendfokozatban léphet be, még pedig, miután az intézet úgy a gyalogsági, mint a lovassági szolgálatra egyformán kiképezte : akár egyik, akár a másik fegyvernemhez. Az akadémia tehát három év alatt fényes pályára ingyen segíti az ifjút, akinek azután 20—21 éves korában évente 2400—2600 korona a jövedelme. Mivel pedig megvetette az intézet nála azt az alapot is, mely a tisztet a hadi iskola eredményes hallgatására képesíti, nyitva áll előtte az ut a vezérkarba s ezzel a legmagasabb rendfokozathoz. Ha már most azt tekintjük, hogy más pályán csak 25—28 éves korában, sok anyagi áldozat árán, csekély kezdő fizetéssel juthat kevésbbé fényes állásba az ifjú, s hogyha katonának való, a hadi szolgálat köttelezettsége alól meg nem szabadul, ez pedig nem csak hogy a választotta pálya elérésében akadályozza, de anyagi áldozatot is követel tőle, továbbá hogy a szolgálati kötelezettség hosszú tartama miatt esetleg még 40 éves korában is fegyvert kell fognia s ott hagyva állást, vagyont, családot, háborúba vonulnia : éppen nem érthető tehát, hogy a katonai pályát oly kevesen választják élethivatásul. Vájjon oly nagy sulylyal nehezedik-e az összehasonlitó mérték serpenyőjébe a kényelemszeretet, hogy teljesen lenyomja a kötelességek súlyát ? A Ludovika Akadémiáról 32 illusztráczioval bővített ismertetés jelent meg, mely az intézet alapításáról, fejlődéstörténetéről, mostani szervezetéről, berendezéséről és működéséről, a rendszeresített alapitványos helyekről, továbbá a pályázatok és felvétel körüli eljárásról minden tekintetben kimerítő tájékozást nyújt. Az érdeklődők a füzetet az akadémia-parancsnokságnál l koronáért megszerezhetik.