Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY rata eszeveszett tanainak követésétől visszatartsuk, s a hazának megmentsük. Az általános értelemben vett szoczialis- musnak bizonyára hathatós ellenszere a munka- nélküliek és munkaképtelenek segélyezése, de mégis legnagyobb fontosságú tényező az, hogy a munkásnak egészséges, s az mi fő, hogy olcsó lakása legyen Nyilvánvaló, hogy a munkás, ha kényelmes otthon fogadja be őt és csaladjai, kevesbbé lehet elhinteni benne az elégedetlenség magvait, annál is inkább, mert a nyugalmas családi körből nem szívesen keresi fel a korcsmát, ahol nemcsak lelkét mételyezik meg az izgatok, hanem verejtékkel szerzett keresménye is elúszik, az úgynevezett pártadóban és italban. Nagy és fontos kérdés tehát az, hogy a munkáslakások létesítésének ügyét felkaroljuk annál is inkább, mert dr. Barthos Andor jeles közgazdászunk, zseniális megoldást talált arra, hogy a kiviteli módozatok megkönnyittessenek. Ő vetette fel legelősször, s harczolt mellette éveken át, hogy ne csak arra törekedjék a kormány, hogy kizárólag a fővárosban építtessenek munkáslakások, hanem hogy tekintettel legyen a vidék mindenkép méltánylandó igényeire is. Sok szó folyt e kérdésről, mig végre is Barthos felfogása győzött, s a kormány a jövő évi költségvetésbe már nagyobb összeget vett fel munkáslakások építésére. Az államvasutak már régebben létesítettek munkástelepeket, s az újabban ez irányban megindult akczió itt is örvendetes eredménynyel járt. Arról van ugyanis szó, hogy ezentúl ne csak a fővárosban, hanem a vidékén is építtessenek munkásházak. Ezt a tervet csak megkönnyíteni igyekezett a törvényhozás, midőn már régebben, t. i. az 1890. évi XXXIX. törv. czikkel, s újabban is felhatalmazta az államvasutakat, hogy a vonalaik menlén létesítendő munkáslakóházak építése czéljából három millió kétszázezer forintnyi kölcsönt felvehessen. Már most mindezeket tekintetbe véve, elkerülhetetlennek tartottuk, hogy ezt a fontos kérdést most felszínre vessük. Elvégre abból indulunk ki, hogy a „csekély“ szó relativ fogalmat fedez. Ami csekély, az nem bizonyos, hogy egyúttal jelentéktelen is. Ebből a szempontból kell a munkáskérdést is vizsgálnunk. Hagyjunk már fel végre azzal az áltatással, hogy hazánk nem alkalmas talaj a szoczializ- musra. Azt hisszük, ezt ma már nem kell bővebben magyaráznunk, s éppen ezért figyelmen kívül kell hagynunk azt az esetleges megjegyzést, hogy városunkban alig van nyoma, vagy hogy csekély mérvű a szoczializmus. Az Nem tudom miért, de nagybátyám ezen meghatározására az én bájos kis barátném arcza tűnt elém. Úgy tetszett, mintha szemei édesen pihentek volna az enyéimen és kis ajka gyengéden nyílott volna fel, mutatva rózsáktól kerített fogait. „Isteni állomány, ah igen, .... habár ............" Kétségkívül futó mosolyra derített ez a gondolat. — Én biztos vagyok, folytatá a filozóf, hogy te azt képzeled, miszerint a te tested az, a mi élvez, vagy szemed, mely felfogja a kellemes, vagy kellemetlen benyomásokat. — Nekem úgy tetszik. . . . — Igen, nekem úgy látszik, hogy te mikor megiszod ezt a pohár champagneit, vagy mikor megeszed az őszi baraczkot, ez a testednek majd jót szerez; hogy a mikor a lábadra hágnak, neked a lábad fáj. Te még itt tartasz. Semmi sincs úgy, a mint látszik. Ha elvágnék az ideget, mely valamely benyomást az agyhoz vezet testünknek bármely részéből ; akkor teljesen érzéktelennek lennénk. Az őszi baraczknak nem lenne többé ize, a virágok illat nélkül maradnának, a nap láthatatlanná válnék és te lábadat tüzbe teheted, még sem fogsz érezni semmit. Sőt mi több, elégséges befolyásolni agyadat suggestio által, hogy mindenféle benyomások elveszítsék jellegöket; a kénesőt czukor gyanánt eszed meg. Csakis a szellem az, ami érez. Emlékezzél csak álmaidra : beszélsz, hallsz, látsz, tapintasz, habár semmi, de semmi sincs. A teremtés álom. * * * E pillanatban megkondultak a vén torony harangjai és az antik harangon mélán, csendesen, tiz ütés hangzott el. — Íme a természet képe, folytatta a gróf, zaj, elszáll, ének, mely elmúlik, ephémer hang a végtelen csendben. Ha a földi emberiség bevégzi harangjátékát, nem marad semmi. Dicsőség, győzelem, a népek történetének harsonája mind elmúlik, hogy helyet adjon az előző csöndnek. — Tehát, felelém fölemelkedve az asztaltól hogy egy kis sétára induljunk, az ön filozófiája azt a gonelvetett mag sem látszik ki a földből, de bolond ember az, aki azt hiszi, hogy azért, mert ő nem látja, abból a magocskából nem nőhet terebélyes fa is. Kötelességünk, hogy a vadhajtásokat még zsenge növésükben lenyesegessük. Nyilvánvaló, hogy a munkáslakások létesítésének ügyét már felszínen kell tartanunk. Követendő példának ott van az államvasutaknak a fővárosban létesített munkástelepe, melynek egész elrendezése valóban mintaszerű. Nehogy úgy tűnjék fel, mintha csak az eszmét akartuk volna felvetni, néhány vonásban ismertetjük is egyúttal ezt a telepet, mely 22,000 négyszögöl területen 25 emeletes és 26 földszintes épületből áll. A földszintes munkás lakóházak udvarokkal és kertekkel, mintegy 340 négyszögöl, az emeletesek pedig 370 négyszögöl területen állanak. A földszintes lakóházak négy, az emeletesek pedig nyolcz lakásból állanak. A lakások egy és két szobásak. Minden lakáshoz még egy melléképület és mivelhető kert is tartozik. A telepen van még ezenkívül fürdőépület, iskola es vendéglő bolthelyiségekkel. A vendéglői épületben van elhelyezve a dalkör és a könyvtár czéljaira egy-egy kisebb terem, s a fogyasztási szövetkezet számára megfelelő bolt- és raktárhelyiség áll a munkások szolgálatára. Ezek az adatok fényesen igazolják, hogy czéltudatos eszközökkel feltétlen sikert lehet elérni. Nemcsak a munkások egészségügye (ez, mint tudjuk, nagyon is összefügg a lakáskérdéssel) van megoltalmazva, hanem az alapítható dalkör, könyvtár, s az ily módon könnyen rendezhető népszerű előadások utján a munkások felfogását egészséges irányba terelhetjük, s a mai társadalmi rend tiszteletére vezethetjük rá őket. A felvetett kérdés, mint ezekből látható, oly rendkívüli fontosságú, hogy azon átsiklani ezentúl nem lehet. Itt cselekedni kell. Ha nem is lehet, de hisz nem is szükséges, a fővárosihoz hasonló nagy telepet létesítenünk, annak berendezését mindenesetre mintául vehetjük. Meg vagyunk győződve, hogy nemcsak városunk, hanem a vállalkozók, nagyiparosok és gyárosok is megszívlelik és felkarolják e pártolásra méltó nemes ügyet. Válasz Tarpai Lajos urnák. Édes barátom ! A Szatmármegyei Közlöny múlt évi deczember 24-iki számában hozzám intézett nyílt leveledre vonatkozólag néhány megjegyzésem van, bocsáss meg, hogy azokat sértési szándék nélkül, tárgyilagosan felsorolom. dolatot ébreszti az emberben, hogy a teremtés, melynek mi is részét képezzük, nem egyéb, mint egy zavaros röpke állapot az örökös Nirvánában, hogy nincs sem vég, sem ok, sem logika a természetben és hogy a tudósok tévedésben vannak, midőn oly talányt akarnak megfejteni, ami nincs, és a minek értelme sincs. * * * A nyugodt tenger, mint egy tükörlap terült el a felséges csillagos ég alatt. A parthoz érve, Speró barátomat találtam ott, aki még az éjjel Dowerba volt indulandó. Másnap futottam az én imádottam felé. — Én mindörökké szeretni foglak, monda, midőn egy pillanatra magunk maradánk, az örökkévalóság nem lesz elég hosszú, hogy szerelmemet bizonyítsa. Már majdnem elfeledtem nagybátyám beszédét, de ő oly kiválóan hangsúlyozta e szót, „Örökké“ hogy az éji emlék eszembe jutott. — Örökké ! felelém karjaimba szorítva, nem lesz az egy kissé hosszú ? — Ah, ön hisz a halálban ? Nos én nem. * * * Fájdalom, mint ön is tudja, a szegény gyermek pár napra rá meghalt, elaludván egy óriási csokor illatától, a mit lefestés végett helyeztetett az ő aranyos kis szobácskájába ............... íme, édes barátom, ez volt az én calaisi történetem. * * * És én, kedves olvasó, úgy adtam elő ezt a történetet, mint egy kirándulást, a világegyetem megoldatlan titkaiba. Érdekes lenne hozzátenni, hogy nem létezik más, mint a láthatatlan láthatósága. Azonban osztom utitársamnak nézetét és jobb szeretem azt hinni, hogy a teremtés reális, logikus, észszerű, élő, harmonikus, örök, úgy a múltban, mint a jövőben. Ha a 13 község mostoha gyermeke a megyének, ha jogosult igényei, reményei kielégítést nem nyertek, ha 24—36 órát kell vesztegetnie igazságszolgáltatásért, adóügyért, ha a közlekedési utak két árok közé szorított területek csupán, ha a közmunka leszolgáláshoz a legnagyobb °/o-al járult és óhajainak teljesítésére a a vármegye részéről mindezek daczára egy lépés sem tétetett. Kérdem ! Miért nem számítottad oda a 13-hoz, Nagy-Art is 14-iknek ? !! Mivel vagyunk mi jobb helyzetben, mint a 13 község? Hiszen mindazon hátrányokat mi is érezzük! . . . S ha helyzeteteken javítani akartok, ez akczióból minek hagytatok ki bennünket ?! . . . Midőn titokban történt a szervezkedés, s a mi hozzájárulásunk meg sem kiséreltetett, kérdem, nem jogosan nevezhettem-e én ezt az eljárást agitátiónak ? S midőn erre a buzdítás kívülről jött, támaszkodva egv szomszéd vármegye újonnan kinevezett, nagy befolyású főispánjának támogatására, nem jogtalan-e ez az agitátió ? ! Mindezeket csak felszólalásom jogosultságának kimutatására hoztam fel, de ha már kérdeztél, elmondom nézetemet is. Minden emberben kell lenni a hagyományok iránt bizonyos ragaszkodásnak, a haza iránt, a szeretetnek egy része kell, hogy kösse megyéjéhez, falujához, mert hiszen ifjúkori élmények, rokoni és baráti kötelékek, szóval egy egész élet köt bennünket megyénk- hez, a hol születtünk, s a hol elődeink után mi is itthon érezzük magunkat. E köteléket széttépni, szerintem nem lehet oly könnyedén, meg kell kisérteni bajainkon segíteni, először itthon, s nem kell magunktól mindjárt eldobni a régi otthont. Ha a kormány a minket jogosan megillető mértékig felemeli a közmunka dotácziót, ha úthálózatunk egy részét az állam kezelésébe veszi át, nem fog késni a megye sem kielégíteni jogos kívánalmainkat. Hiszen a szatmár—tiszaujlaki útvonalnak megszavazott kiépítése, a cseke—tiszabecsi útvonalnak a községek által már e tavaszon, megyei segítséggel leendő feltöltése és kiporondozása a tanúság, a megye jóindulata felől. Hogy a megyei közmunka pénztár követeléseinket nem teljesítheti ez idő szerint, annak okai vagyunk magunk is; mert: 1. Mi szavaztuk mega szalka—nyíregyházai, nagy- károly—szilágysági, gilvács—nagysomkuti, szatmár — nagybányai, szatmár—fehérgyarmati vasutakra a rengeteg segélyezési összegeket és 2. Valljuk meg őszintén, hogy a közmunka tartozások befizetésénél a felszaporodott hátralékok miatt minket is terhel a felelősség. Jogos panaszainkra tehát idehaza, saját vármegyénkben keressünk gyógyirt, törvényadta jogainkat igyekezzünk érvényesíteni itthon. Én őszintén hiszem, s légy meggyőződve te is a felől, hogy Szatmár vármegye minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy ily tekintélyes és becses kört megtartson, s az elszakadást meggátolja, s tétlenül már csak azt sem nézhetné el, hogy a nagy Kölcsey sírja az elégedetlenség miatt más vármegyébe kebe- leztessék. Nagy-Ar, 1899. január hó 2. Őszinte harátod : Luby Géza. HÍREK. — Személyi hir. Gróf Hugonnai Béla, vármegyénk főispánja folyó hó 5-én az esteli vonattal székhelyére érkezett. — Estély. A Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület Szilveszter-estéről elhalasztott mulatságát folyó hó 6-án tartották meg. Ez egyszer meghazudtolva lett az a szállóige, hogy az elhalasztott mulatság nem sikerül többé. Mert nagy és intelligens közönség volt jelen, s örömmel láttuk azt, hogv a szomszédos Szilágyból is több család felkereste estélyünket. A prografhm változatos és érdekes volt. Elsőnek Nagy László alispán, mint az egyesület elnöke tartott felolvasást 1898. évről és annak eseményeiről. A felolvasónak mindig vannak eszméi és azokat vonzó és meglepő formába tudja előadni. Most is a múlt év világeseményeiről tartott felolvasást, a mely mindenkit meggyőzött arról, hogy bár tudja a világ folyását, de azért nem veszi észre azon finom megkülönböztetéseket, a melyek az emberiség haladására befolyással bírnak. Zajos taps volt az egyesület lelkes elnökének felolvasásáért a jutalom. Ezután Csetényi Juliska kisasszony szavalta „A gyermek bizalma“ czimü költeményt. A kisasszony városunk szülötte és színésznő, s igy mindenki tisztában volt vele, hogy mint czéhbeli élvezetes szavalással fogja emelni a műsort. De amit nyújtott, a szó teljes értelmében meglepő volt. Nem szoktunk a vidéki lapok bevett szokásaként bőkezűen bánni a dicséretek szórásával. De referálva a szavalásról örömmel jegyezzük meg azt, hogy szebb szavalást városunkban nem hallottunk. Mindenesetre a kisasszony sokkal kitünőbb szavaló lehet, mint színésznő, s úgy látszik eleme a szavalás. Ha az előadás páratlan volt, ép oly páratlan volt a taps is, a mely a szavalás végén kitört. Mert nem maradt szem, a mely ne könnyezett volna, a szép költemény gyönyörű előadásán. Ismét felolvasás következett, Nemestóthi Szabó Hedvig kisasszony „Hangulat“ czim alatt olvasta fel egy 25 éves leány naplójából a visszaemlékezéseket, a farsangi élményekre. A szerző szellemesen és közvetlen hatású képekben színezte a mai leányok sivár farsangi és báli mulatozását. A kedves és ügyesen előadott felolvasást óriási tapssal jutalmazta a közönség. A kisasszonyt mindenkor szívesen látjuk a felolvasó asztalnál. Végül egy vígjáték következett Dreyfus Ábrahám szellemes vigjátéka, „Egy kis vihar“. Jászy Alice kisasszony adta a pörlekecő
