Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-09 / 15. szám
Nagy-Károly, 1899. április 9. IS. szám. XXY. Szatmármegyei Közlöny TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ umnYílSTAH.TALMTJ HETILAP. ^ ós VEGYEST ART ALMIJ HETILAP. ÁTMAR VARM16IE HIVATALOS KÖZLÖNY] MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, mSZERKESZTŐSÉG ós KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi és ányagi részét illető közlemények küldendők: Nagy-Kár olybán, megyeház-utcza 40. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 4 Irt. Félévre 2! írt. Negyedévre 1 Irt. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett 2 frt 50 kr.-=ü Egyes szám ára 10 kr. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 20 kr Bólyegdij minden beigtatásórt 30 kr. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek, csak rendes levele zőktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ jelenésben, az elnökség tiszte reá hárult, továbbá, hogy Jékey Zsigmond, Kende Zsigmond, Isaák Dezső, N. Szabó Antal és Szuhányi Ödön elmaradásukat kimentették. Az alispán havi jelentése szerint február hóról átjött 443, márczius hóban bejött 3732, összesen 4175 ügydarab, a melyből a múlt hóban elintéztek 3715 ügydarabot, hátralékban maradt 460. Zachár Ádám és Becher Róbert kir. erdőgyakornokok letették a bizottság előtt az erdőtiszti esküt. A Széchényi-Társulat által bemutatott számadást kiadta a bizottság megvizsgálás végett és a bemutatott költségvetés folytán 7000 frtot utalványozott ki a közművelődési pótadóból. A főorvos jelentése szerint a f.-homoródi és sikárlói gör. kath. iskolák egészségtelenek és közveszélyesek. Az üg}-' >, megvizsgálásával a vármegyei alispánt bízta meg a bizottság, Továbbá tudomásul vették a főorvos azon jelentését, hogy e hó végéig be fognak érkezni a körorvosok jelentései az összes iskoláknak egészségügyi szempontból történt megvizsgálásáról. A kir. államépitészeti hivatal főnökének havi jelentéséből kiemeljük a következő statisztikai adatokat: A múlt hóban befolyt 10732 frt 94 kr útadó, hátrálékban maradt 84052 frt 16 kr. A kereskedelmi miniszter megengedte azt, hogy Tartolczon, ezen, valamint Bujánháza és Komorzán községekből alakítandó forgalmi körrel postahivatal létesittessék, a mely postatakarékpénztári közvetítő hivatal is lesz és naponkint a bikszádi postahivatallal közlekedő gyalogküldöncz járatok utján köttetik össze. A kir. pénzügy igazgató havi jelentése szerint márczius hóban befolyt 26390 forint 84 kr egyenesadó, hátrálékban maradt 788,281 írt 20 kr. A befizetés eredménye a múlt év hasonidőszakával összehasonlítva 11728 frt 25 krral kedvezőbb. 2146—1899. szám. Hirdetmény. Az iskolai rend védelme ügyében alkotott 158—1898. bjkvi számú szabályrendelet a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter ur 1898. évi 107,111. szám alatt kiadott intézkedésével, a peronospora viticola elleni kötelező védekezésről alkotott 512—1898. bjkvi számú szabályrendelet a nagyméltóságu m. kir. belügyminiszter urnák 1898. évi 89705. szám alatt kelt intézkedésével, az építkezésről alkotott 184—1896. bjkvi számú szabályrendelet a nmltsgu m. kir. oelügy- minister urnák 1898. évi 12638. sz. a. kelt intézkedésével és az erdőőri szolgálat szervezése iránt alkotott 90—1898. bjkvi sz. szabályrendelet a nagyméltóságu földmiVelésügyi m. kir. minister urnák 1898. évi 73851 szám alatt kelt intézkedésével jóváhagyatván, az 1886 XXI. t.-cz. 11 §-a értelmében ezennel közhírré teszem, hogy ezen szabályrendeletek kihirdetése iránt egyidejűleg intézkedvén, azok életbeléptetésének határidejéül folyó évi május hó 1-ső napját állapítom meg. Nagy-Károly, 1899. márczius hó 30. Nagy László alispán. Az egészségügy. Minden esztendőben úgy az ősz vége felé, mikor a hideg, metsző szél végigsöpri a fák elsárgult, elhervadt leveleit, egy régi, szomorú színdarab szokott a világot jelentő deszkákon megjelenni: „A molnár és gyermeke“. Megható, érzelgős darab ez, mely sokak szemébe könnyeket csal, node aztán egy hosszú esztendőre ismét lekerül a műsorról. Hazánknak is van egy ilyen, szomorú színdarabja „Az ország egészségügye“, a mit egyszer egy évben előszoktak ránczigálni, a mikor is a belügyi költségvetés keretében szokott szőnyegre kerülni. A tárgyalások során aztán értesülést nyer az ország közönsége, hogy milyen szomorú viszonyok uralkodnak nálunk, hogy milyen abnormis nagy a halálozás ; különösen a gyermek halálozás háromszor oly nagy nálunk mint Angliában, kétszer oly nagy mint Franczia és Németországban, sőt még Ausztriát is felülmúljuk e tekintetben 1 Panaszos szó esik arról is, hogy nálunk kevés az orvos, pedig voltaképen sok, mert a legtöbbje a városok felé húzódik; okát is leli ezen körülmény abban, hogy a népnek nincs szüksége orvosokra, mert nem tudja és nem érti mit teszen gyógyitani és betegségében tanult orvosok helyett kuruzslókhoz fordul. A komoly perczek, komoly gondolatokat szülnek és fényes oratiók látnak napvilágot ! Elösmerik, hogy egészségügyünk roppant módon vissza maradt, belátják, hogy az államnak legfőbb nemzeti és közgazdasági érdeke, hogy „árva egészségügyünket“ megjavítsa és csakugyan Ígéretet tesznek, hogy valamit megfognak tenni. Mikor aztán igy Közigazgatási bizottsági ülés. Vármegyénk közigazgatási bizottsága f. hó 7-én tartotta április havi ülését. Jelen voltak: Nagy László alispán, mint elnök, Ilosvay Aladár tőjegyző, Nagy Béla, Domahidy Sándor, Luby Géza, ifj. Böszörményi Sándor, Balázsy József biz. tagok. Kemény Alajos, Ilosvay Ferencz, dr. Fekete Sámuel, Kacsó Károly, Luby Béla, dr. Schönpflug Richárd és Zsiga Miklós szakelőadók. Az alispán az ülés elején bejelentette, hogy a főispán ur akadályozva lévén a megT Á r< C Z A. arcza boldog mosolylyal egészen átszellemült, aztán barátunk visszahanyatlott, halva volt. Bálint intett, s elhagytuk a halottas szobát. A szomszédos szobában az elhunytnak még néhány meghitt barátja várakozott reánk. Ezek előtt Bálint felolvasta Gábor utolsó akaratját, melyben a következőket mondja: „A lefolyt néhány hónap alatt szerzett tapasztalataim oly rendkívüliek, hogy nem merem őket közzétenni, nehogy őrültnek mondjanak. Pedig remélem, hogy halálom után a bonczolás ki fogja deríteni, hogy e sorokat teljesen ép elmével irom le. Mikor néhány évi határtalan boldogság után elveszítettem imádott nőmet, törekedtem elviselni nagy fájdalmamat. Azonban a mi szerencsétlenségemet növelte, az a körülmény volt, hogy nem bírtam magam elé idézni nőm alakját, s arczvonásait. Rég elfelejtett, közömbös emberek alakját mindig tisztán láttam magam előtt, mig legdrágább kincsemnek mintha minden vonása eltűnt volna elmémből. Az erőlködés, hogy az imádott lényt visszavarázsoljam lelki szemeim elé, szinte beteggé tett, s alig bírtam aludni. Abban az időben hirtelen különös érzés fogott el. Egész biztosan éreztem, hogy itt van, velem egy szobában, fölém hajolva, engem figyelve .... nőm lelke............Nem árulta el őt semmi fizikai lény, semmi nesz, s mégis biztosan tudtam, hogy itt van. Kutattam száz és száz tudományos könyvben, hogy e tudat jelenségeinek magyarázatát taíaljam, de hiába. Már szinte kétségbeestem, mikor váratlanul kulcsot kaptam a rejtély mégfejtésére. Egyszer a mint megint éreztem nőm jelenlétét, hiába iparkodván alakját felfedezni; véletlenül egy kis üvegmedencze felé pillantottam, melyben néhány aranyhalacska ficzkándozását régóta megfigyeltem. S láttam, hogy ezek a rendkívüli félelem jeleivel egy szegletbe húzódnak. Nem volt a szobában semmi, ami ezt a félelmüket indokolta volna. Lehetséges-e, hogy a szellem jelenléte, mely szemem előtt rejtve van, az ő szemükkel észlelhető ? 1 Kezdtem tanulmányozni az aranyhalak látószervét. A látás nem egyéb, mint a világosság és az árnyék észrevétele. Ha világosságot egy prizmán át eresztünk, ez szét törik külömböző színekre, de vannak a vörös és viola színen túl olyanok is, melyet szemünk nem bir felfogni, de melynek létezését vegytani utón be lehet bizonyítani. Ily módon lehet égi testeket fényképezni, melyeket nem láthatunk, mert már régen nem világítanak. Szemünk tehát meglehetősen éles szerszám. Lehetséges-e, hogy bizonyos állatok szeme érzékenyebb, mint az emberi szem ? Ezen az utón folytattam most tanulmányaimat, s törekedtem külömböző színes lencsék kombinácziójával egy apparátust előállítani, mely szemen látóképességét hatványozza. Ez sok kísérletezés után sikerült is. Optikus apparátusom elkészült. Egy éjjel, hogy felébredtem, éreztem megint nőm jelenlétét. Fogtam a készüléket, s szemem elé helyeztem. Egy pillanatig szinte elkábultam a rendkívüli világosságtól. Aztán leírhatatlan színekben láttam elhunyt nőm arczát. Önkénytelenül feléje ugrottam, az apparatus leesett szememről, a lencsék ezer darabra törtek. ... De a fényes kép minden kellemével ott maradt szemem előtt. Félig önkivüli állapotba estem, melyből feleszméltem, mikor az ajtó felől neszt hallottam. Arra néztem, de nem láttam egyebet, csak nőm arczvonásait. Akkor még nem tudtam, hogy megvakultam. Pedig úgy volt, mert, az imádott lény képe túlragyogott minden földi szint. Ez a kép itt maradt szemem előtt mind halálomig. Azt hiszem, hogy ezek a különös színek a szemhártyát elváltoztatták, miért is kérem, hogy halálom után rögtön megvizsgáltassák, hogy ily módon állításom valódisága bebizonyittassék.“ Barátunk utolsó kívánságát hiven teljesítettük. Nem akarom vizsgálatunk részleteit elmondani. Elég, ha arra szorítkozom, hogy Gábor barátunk szemében két „optogrammot“ vagyis természeti (?) fényképet találtunk, melyek az elhalt nő arczvonásait mutatták. Ezen optogrammokat a fényképezés segítségével nagyobbitottuk és sztereoszkopba helyeztük. Ezen keresztül észrevettük egy női fej homályos képét, akár egy be nem fejezett festmény rajzát. Nehéz, de el kell hinnünk, hogy ez a kép — tulvilági fénykép. T. B. Túlvilág! fénykép. Nem vagyok eléggé iró, hogy leírhatnám Gábor barátom fájdalmát, mikor elvesztette imádott feleségét. Á hires szemorvos és ez a fenkölt nő rövid, de boldog házasságuk alatt teljesen egymásnak éltek, s igy érthető volt, hogy a különben is rendkívül szenzibilis férfi mélyen érezte veszteségét. Mintha kihalt volna minden, a mi a világhoz kötötte, a keresett orvos nem törődött többé betegeivel, s egyetemi előadásait sem tartotta meg. Csak egészen fájdalmának élt, szemlátomást öregedve. Barátait sem akarta látni. Legmeghittebb barátja Bálint is csak nehezen tudott hozzáférni, ha állapota felől akart tudakozódni. Egy napon azzal alarmirozta Bálint egyetemi tanártársait, hogy Gábor hirtelen megvakult............S a mi még különösebbé tette ezt az esetet és zavarba hozta az összes szemtudósokat: a vak tanár szemhártyáján semmi változás nem volt észlelhető. Szegény Gábor barátunk, mintha boldogabbnak érezte volna magát e naptól fogva. Mintha elenyészett volna végtelen fájdalma; nem bánkódott többé, nem jajgatott felesége után, hanem úgy beszélt róla, mint egy ked- vés élőről, ki csak rövid időre elköltözött tőle, a kit nemsokára viszont fog látni. . . Ha van tulvilági viszontlás, hát ez Gábor számára elég hamar beköszöntött. Mert mióta nyugodtabb lett, s visszanyerte lelke vidámságát: — csodálatos — testi ereje rohamosan fogyott, s néhány hét múlva meghalt. Én és Bálint jelen voltunk halálánál, Gábor kifejezett óhajtásához képest. Néhány perczczel a vég bekövetkezése előtt érkeztünk az elsötétített szobába, hol barátunk feküdt. Alig hihettük, hogy azok a fényes szemek elvesztették látóképességüket; valami boldog kifejezéssel a messzeségbe pillantani látszottak, mig előtte álló alakunk nem tükröződött bennük. Gábor
