Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY 7815—1899. sz. Tóth György óvárii lakos egy drb járlatát a mi 1898. évi junius hó 10-én 491 folyó szám és 51754 törv. hatósági szám alatt egy drb 6 éves, vegyes szőrű tehénre (bal farán Z. J. bélyeg) kiállítva volt, a csengeri vásárban f. évi február 24-#n ellopták. ) Nagy-Károly, 1899. márcz. hó 13. _______________________Nagy László, alispán. A sorozás. Miután a politikai pártok között félesztendőn át dúlt elkeseredett harcz békés megegyezés utján véget ért, a parlament, mint a törvényhozásnak főszerve, visszatért működésének rendes köréhez, mindenekelőtt azokat a nagyfontosságu ügyeket intézve el, amelyek már a múlt esztendő végén lettek volna tárgyalandók : az 1899. évi költségvetésről és ujonczjutalékról szóló törvényjavaslatot. A király már a pártok béketárgyalása folyamán hangoztatta, hogy főképen az ujonczozás tekintetében nagy aggodalommal nézne elébe esetleges törvényellenes eljárásoknak. Most azonban, hogy az ország már kezd kilábolni a törvénynélküli kormányzás állapotából, serényen folynak a hadsereg kiegészítésének előmunkálatai, amelyeket foganatosítani a törvény- hatóságok az 1886. évi XXI. t.-cz. értelmében úgyis kötelesek, — úgy, hogy április hó elején országszerte megindul a rendes sorozóbizottságok munkálkodása. De más volt a seregek kiegészítése az elmúlt századokban, sőt még a jelenben is az 1868. évet megelőző időben a mikor az általános védkötelezettség kimondatott. Régente még az állandó hadseregek felállítása után is, a mi nálunk 1715-ben történt, toborzás és erőszakos katonafogás utján egészítették ki a sereget. A verbuválok bejárták az országot és mindenféle csalogató Ígéretekkel, ha pedig szép szerivel nem sikerült, erővel is elvitték az arra termett legényeket. Nem csoda, hogy a nép nagy tömege nem igen vonzódott a katonasághoz, nem csábította a fényes, czifra ruha, mert a köteles 12 év rettenetesen nehezedett arra, aki hitt a hívogató szónak. Ma persze már nyoma sincs annak a világnak. A modern kor nem tekinti a katonáskodást kizárólagos élethivatásnak, vagy csak aránylag igen kevesekre: a tisztekre nézve. Az állam többi polgáraira nézve a katonai szolgálat ép olyan közteherviselés, mint az adózás és egyéb szolgáltatások, a melyekkel a hazának tartozunk. Igaz, hogy súlyos áldozat. Károm esztendőre ki vagyunk ragadva családunk köréből, ott kell hagynunk a polgári életben folytatott foglalkozásunkat, a melyet alig hogy megkezd- tünk, mert hisz oly korban hi a hadkötelezettség, a mikor az ember még csak hozzálátott valami életpályához. r A r< c z a. A cucugnaui lelkész. Ina : Daudet Alphons. Évente, gyertyaszentelő boldogasszony körül, a provence-i költők Avignonban apró mulattató könyvecskét bocsátanak közre, mely telisded tele van szebbnél szebb poémákkal meg históriákkal. Az ideit, hogy megkaptam, pompás történetkét olvastam benne, melyet a következőkben, rövidebbre fogva elmondok. Martin abbé lelkész volt. Lelkész Cucugnauban. Szerette a híveit, mint apa a gyermekeit, a szive csupa vaj, csupa jósággal tele irányukban. Földi paradicsom lett volna a számára ez a Cucugnau, ha a hívei valamicskével többet adtak volna a beszédére. A gyóntatószék azonban üres volt, mindig és husvét- kor az ostya érintetlen maradt az Ur szentélyében. A jóságos lelkésznek a szive vérzett, ha ezek eszébe jutottak, s mindennapi imájába belefoglalta, hogy az Ur csak addig el ne szólítsa ebből az árnyékvilágból, a mig a nyáját mind egy szálig vissza nem terelte az akolhoz. S a jó Isten meghallgatta a kérést ........... Egy s zép vasárnapon az evángélium után Martin abbé a szószékre lépett. — Szeretett híveim ! — szólt — a múlt éjjel, akár hiszitek, akár nem, a menyország kapuja előtt állottam. Kopogtattam és Szent Péter sietett kinyitni. — No nézd, te vagy az a derék Martin — mondá, — hát téged micsoda jó szél hozott ide ? Mi járatban vagy ? — Kedves Szent Péter uram, a te kezedbe van letéve a menyország kulcsa, meg a nagy könyv. Nem lennél oly kegyes, megmutatnád nekem, hányán vannak a cucugnauiak közül itt fönn nálatok ?----Már mért ne mondanám meg, derék Martin öcsém. Majd utána nézünk együttesen. Nagy áldozatot kivárt e kötelezettség a haza polgáraitól, munkaerőben és vagyonban egyaránt. Hisz a hadsereg fentartásának terhei, — melyek nálunk a jelen évben 160 millióra rúgnak, — egyre szaporodnak; és bár a világ legnagyobb seregének ura, az orosz czár felemelte intő szavát a hadseregek őrületes költségeinek tulfokozása ellenében, mégis, úgy látszik, hogy ideális utópia marad a lefegyverzés nemes gondolata. Addig, noha nemzeti jövedelmünk igen nagy részét felemészti a hadsereg fentartása, kénytelenek vagyunk a többi államokkal lehetőleg egy sorban maradni, mert esetleges háborúban vajmi nehéz harcz - képes sereget előzetes készület nélkül lábra- állitani. Az amerikai egyesült államok is, a melyeknek béke idején csak milicziájuk van, kénytelenek voltak a spanyol háborúban nagy sereget összetoborozni. Mindazonáltal ne csüggedjünk. Nagy és nyomasztó teher ugyan a hadi szolgálat minden egyes ifjúra nézve is, de egyúttal nagyon tanulságos iskola. Épen ebben az életkorban válik szükségessé az egyén kitörő, gyakran féktelen természetét megzabolázni, rendhez és figyelemhez nevelni, arra szoktatni, hogy megtanulja a másokkal való hasznos összemükö- dést. A ki végig küzdötte a katonáskodás nehéz éveit, sokkal inkább megfogja becsülni később az életben élvezhető szabadságot és sokkal kevesebb összeütközése lesz embertársaival, mint annak, a ki az ifjúság éveiben ama nevelő és fegyelmező hatás alatt nem állott. A hadi szolgálat a jelenben talán megfoszt sok megszokott élvezettől, de üdvös hatását megérezzük egész életünk folyamán. A felnőttek esti oktatásáról (Megjegyzés egy tudósítás és egy reá vonatkozó czáfolatra.) Az a nemes intenczió, a mely a Széchényi Társulat-ot mint kultur-egyesületet cselekvésében irányítja, kétségkívül csak akkor teremheti meg a maga áldásihozó gyümölcsét, ha az elérendő czél nagyságát elismerve, annak szolgálatába szegődni minden illetékes tényező iparkodik. Az esti tanfolyamok czéljá- val azonban, hogy mennyire vagyunk tisztába és mennyire törekszünk a siker- biztosításáért erőnket latba vetni, arról fényes bizonyságot tenni e b. lap 10. számában a dengelegi esti tanfolyam vizsgálatáról megjelent tudósítás és a 11. számban közzétett reá vonatozó czáfolat van hivatva. Mi is tulajdonképen az esti tanfolyamok czélja ? Szerintem, czélja az esti tanfolyamnak mezőgazdasággal foglalkozó népünket az intenzív gazdálkozás nagy fontosságáról meggyőzni és arra útmutatást nyújtani; a fajkülönbség gyűlöletét a nép szivéből kioltani; a korcsmázások ellen küzdeni; és végül a mindennapi oktatás sikerét a felnőtekkel való érintkezés által biztosítani. Ezekben kulminálhat az esti tanfolyamok czélja, mert ezek czélozzák népünk boldogulását, társadalmi életünk zavartalan fejlődését. Szilárd meggyőződésem, hogy ha nem ezen czélok elérése képezi cselekvésünk rugóját az esti tanfolyamok veze Szent Péter előkereste a nagy könyvet, s felvette ókuláréját. — No hát lássuk, Cucugnaut kérded ? Cu. . . cu . Cucugnau. . . . íme, itt van. Kedves Martin öcsém, hát bizony ez az oldal egészen üres. Egyetlen lélek sincs rajta ............ — Hogyan ? Senki ? Lehetetlen Néz csak utána egy kicsit jobban, Péter bátyám. — Senki, kedves öcsém, külömben ha azt hiszed, hogy tréfálok, nesze nézd meg magad. A lábaim reszkettek és összetett kézzel könyörögtem, hogy vegye le ezt az átkot a faluról. Szent Péter pedig szóla: — Kedves Martin Öcsém, sohse ved a dolgot olyannyira a szivedre, még meg találna ütni a guta. A világért sem te vagy az oka ennek! Hát bizony a cucugnauiaknak egy kis tisztitó tűzön keresztül keilend majd menniök. — Az Isten szerelmére, szentséges Szent Péter! Légy segítségemre legalább, hogy megjavíthassam őket. — Szívesen kedves öcsém. Nesze itt van ez a pár szent czipő. Húzd föl, mert az ut nem a legjobb. Aztán egyenesen arra tarts ni! Látod ott lenn azt a sarkot ? No hát ott egy ezüst ajtó lesz, fekete kereszt rajta. Jobb kéz felől. . . . ott. . . . kopogtass és meg fog nyílni............ És én mentem, mentem. Micsoda ut volt az! Borsódzik a hátam, ha rá gondolok. Egyszerre egy keskeny padlóhoz érek, kétfelől szederbokrok közül ragyogó gyémántok fénylettek és sziszegő kígyók öltö- gették rám a nyelvüket. Átmentem rajta és ott állam az ezüstajtó előtt. — Köp, köp, köp. — Ki kopogtat, kérdé egy durva rikácsoló hang. — A cucugnaui lelkész, mondok. — Hová való ? — Cucugnaui. — Aha, igen, hát szabad. Beléptem. Egy gyönyörűséges angyal éjfekete szárnyakkal, napfényben ragyogó ruhában, gyémánt tésében, akkor törekvésünk a fent nevezett kultur- egyesület intencziójával távolból sem össze eső. A közvetlen oktatás, irás, olvasás, számtan és közismereti tárgyak, csak eszköz az említett mesz- szebbmenő czélok eléréséré. És ezen eszközt nagy körültekintéssel kell ám alkalmazni a felnőtt tanonezok- kal szembe, mert ha úgy alkalmazzuk, hogy azok abban zaklatást látnak, akkor az egész esti kurzusra, „áment“ mondhatunk. Itt nagyon is helyén van annak betartása: hogy lassan megyünk messzire. Olyan természetű oktatásról pedig, mint a minővel népiskolai tanítványainkat traktáljuk, természetesen itt szó sem lehet. A felnőttek oktatásának alapját kizárólag a barátságos társalgás képezheti. Mert ne feledjük, hogy ha a felnőttek közül egyet kettőt a tudás ámbicziója sarkal az iskolában való megjelenésre, a többség azonban inkább szórakozás czéljából megy az iskolába és ha ezt ott nem találja fel, oda hagyja az iskolát. Igaz hogy ilyen szempontok mellett a külsőségeknek hódolni nem lehet, mert hogy egyetlen példát hozzak fel, a közéleti fogalmazványok precziz gyakorlásától elvonja az időt a gyümölcsfa tenyésztésének s más aktuális kérdéseknek megbeszélése. De hát kérem szabad-e, vagy tanácsos-e azokra a felnőttekre a közéleti fogalmazványok készítését rá oktrojálni, a kik a váltó feltalálásának köszönhetik azt az előnyt, hogy nevüket le tudják kaparni úgy, hogy abból mindent ki lehet silabizálni, csak azt nem a mi ? Megengedem, hogy sok felnőtt között akad olyan is, a ki az irás művészetében jártasabb — de a tömegről és tömeg- tanitásáról van szó. A külsőségeknek hódolást nem is kíván senki. A tanfolyamot rendező kultur-egyesület pedig éppen nem. És a kritika, melylyel az ügy iránt érdekődők jóindulatukat nyilvánítani óhajtják ? No kérem nincs bár szerencsém esti tanfolyamot vezetni, de azért ezen tanfolyamok által eddig elért eredmény kritizálását nem tarthatom indokoltnak, bármilyen modorban gyakoroltassák is az. Hiszen tudjuk, hogy az esti tanfolyam intézménye nálunk még nagyon is bölcsőkorát éli, a czél pedig, melyet vele elérni óhajtunk, nem 20—25 órai, de több esztendőn át kitartással és odaadó szorgalommal teljesített munkáságot követel. Nem tartom szerencsés eljárásnak a felnőtteknek nyilvános vizsgálat elé állítását sem. Hanem ha már ezen rósz szokást mindenképen megakarjuk honosítani, akkor óvakodjunk a 30—40-éves tanonezok által elért eredményről kicsinylőleg, vagy pláne kedvezőtlenül nyilatkozni, mert biztosak lehetünk arról, hogy a melyik kevés eredményt felmutató tanon ez homlokára egyszer rásütjük a tudatlanság bélyegét, azt nincs oly kapaczitáló tehetséggel megáldott ember e Föld golyóbisán, a ki többé az iskolában való megjelenésre rábírhassa. A mi pedig legelitélendőbb, ne deprimáljuk a népet és tanítóját a jóra törekvésben nyilvánosan sajtó utján. Az esti tanfolyamok kritizálása még úgy sem időszerű. Ha pedig megjön annak az ideje, akkor se iparkodjunk bírálatunkhoz az anyagot az iskola falai között szerezni meg, hanem az iskolán kívül. — Ez a bírálat lehet aztán igazságos, szakértelemtől áthatott és az ügy érdeméhez való. Addig pedig, mig ez a boldog idő megjön, ne áradozzunk és ne czáfolgassunk, mert ezzel csökkentjük a nagy közönségben a kultur intézmények iránti rokonszenvet. Ez pedig többet árt az ügynek, mint a mennyit használ sok-sok tudósítás és még annyi czáfolat. Ember S. övében rubint kulcscsal, éppen nagy szorgalmasan irt egy nagy könyvbe, mely a Szent Péterénél is jóval vastagabb volt. — Hát mit akarsz, mi a kívánságod ? — kérdé. — Fönséges angyala az Urnák, kegyeskednél megmondani, itt vannak-e a cucugnauiak? — Hová valók ? —- A cucugnauiak; én volnék a lelkészük. . . . — Igen, igen, Martin abbé, nemde? — Szolgálatodra, fenséges angyal. — Cucugnaut kérded tehát ? És az angyal felcsapta a nagy könyvet, s hogy gyorsabban lapozhasson, megnyálazta az ujja hegyét. — Cue. . . . Cucugnau, szólt nagyot sóhajtva, kedves Martin atyám, nincs egyetlen cucugnaui lélek sem a purgatóriumban. — Jézus, Mária, Szent József! Senki sincsen tten ? Hát hol vannak az Istenért ? — Ej, ej jó ember, hát hol máshol, mint a paradicsomban ? Manó csípje meg, hát hol képzeled, hogy vannak ? —- De hisz éppen onnan jövök! — Onnan jösz ? nos tehát. . . . — Ott nincsenek, oh fenséges angyala az Urnák. — Nos hát, ha se ott nincsennek, se itt, könnyen eltalálhatod, tisztelendő uram, hol vannak ............Hol má shol. . . . — Szentséges szent Isten ! Ennyire vagyunk i Hát hogy kerüljek a menyországba én, mikor a híveim közül egy lélek sincs ott. — Nézd csak Martin atyám, ha mindenáron meg akarsz bizonyosodni a felől, hogy áll a dolog, szaladj végig azon az ösvényen ott, de fuss ám, a hogy csak bírsz. Balkéz felől nagy csarnokba jutsz, ott mindent megmondanak. Isten megáldjon! Hosszú, hosszú ut volt előttem, kirakva parázsszénnel. Megtántorodtam, mintha boros lettem volna. Minden lépésnél tüsszentettem egyet, csak úgy szakadt le rólam a verejték és majd megölt a szomjúság.
