Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-12 / 7. szám
Nagy-Károly, 1899. február 12. 7^. szám. XXY. évfolyam. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI L4TMÄB VÁRMEGYE HIVATALOS KÖ és VEGYEST ART ALMU HETILAP TE.-m MEGJELE INDEN VASARNAP. «=SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: Nayy-Károlyban, megyeház-utcza 46. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 4 írt. Félévre 2 írt. Negyedévre I frt. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett .1 frt 50 kr.-=*l Egyes szám ára lO kr. ígeHirdetósek jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 20 kr Bólyegdij mindo^a^igtatf^aórt 30 kr. Kéziratok nem küldetnek vissza, levelek, csak rendes levele zdktől fogadtatnak el. HIVATALOS RÉSZ 4230—1899 szám. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. A házassági kihirdetések alul leendő felmentés tárgyában az összes anyakönyvvezetőket, a nekik 1897 évi február hó 10-én közvetlen megküldött 3505 számú rendeletemmel megfelelően utasítottam s ennek daczára az idézett rendeletemet több esetben az eljárásnál be nem tartják. Ennélfogva felhívom valamennyi főszolgabíró és polgármestert hogy az összes anyakönyvvezetőket az idézett rendele- tem szigorú betartására azonnal utasítsák s különösen figyelmeztessék,hogy a felekkel mindenkor tudassák hogy a felmentést kivételes esetben fogom a kellően beigazolt körülmény figyelembevételével megadni, felmentésért tehát csak is kivételesen folyamodjanak, nehogy őket elutasítani legyek kénytelen a mi nagyobb időveszteségükkel fog járni. Különösen pedig elrendelem, hogy a kellően felszerelt iratokat az anyakönyvvezetők közvetlen hozzám postán küldjék be, mert a jelentkező feleknek a felmentvény itt kiadatni nem . fog, hanem közvetlen az anyakönyvvezetőknek küldöm meg, miért is a feleknek ide való költséges utazása hiába való lesz. Tett intézkedéséről 15 nap alatt tegyen jelentést, Nagy-Károly 1899. február hó. 6. Nagy László, alispán Közigazgatási bizottsági ülés. Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága f. hó lü-én tartotta február havi ülését. Jelen voltak : Gróf Hugonnai Béla fó'ispán mint elnök, Nagy László alispán. — Nagy Béla, Kende Zsigmond, Isaák Dezső, N. Szabó Antal, Luby Géza, Szuhányi Ödön, Böszörményi Sándor, Domahidy Sándor, Balázsy József és Jékey Zsigmond bizottsági tagok, Ilosvay Aladár, Kováts Béla, Kemény Alajos, dr. Fekete Sámuel, Kacsó Károly, Ilosvay Ferencz, dr. Schönpfiug Richárd,Dénes Lajos ésNyárády László szakelőadók. A főispán, megnyitva az ülést, először is tudomására hozta a bizottságnak, hogy a napokban a vármegyei pénztárnál, gyámpénztárnál 3 napon át vizsgálatot tartott, s meggyőződött arról, hogy a pénztár rendben és pontossággal kezeltetik s a tisztviselők nemcsak kötelességből, de ambiczióból is szolgálnak. Végül felkérte a bizottsági tagokat, hogy legyenek szívesek ülés után megbeszélni a jövő évben életbelépő esküdtbiróság működésének határnapjait a kir. törvényszék elnökével, aki szives volt e czélból átjönni. Az alispáni jelentés felolvasása után felszólalt Luby Géza és tiltakozott az ellen, hogy a sorozási határnapok már kitüzettek az alispán áltaL Nagy László alispán válaszában kijelentette, hogy a törvény értelmében a sorozási előmunkálatokat megtette, s azért ez ellen itt nem lehet helye a tiltakozásnak, csak a közgyűlésen. Luby Géza: Törvénytelennek tartja bárki részéről az ujonczozás elrendelését akkor, mikor az országgyűlés az ujoncz jutalékot meg nem szavazta. Nagy László alispán ismétli, hogy a fennálló törvény értelmében kénytelen volt megtenni a szükséges előmunkálatokat, a melyért felelős lesz ő és a miniszter. Különben mig asorozástmeg nem tartották, idő előtti a felelősségről beszélni. N. Szabó Antal a nélkül, hogy állást foglalna ez ügyben, csak azt akarja elérni felszólalásával, hogy a bizottság ne foglalkozzék politikával, mint a mely hatásköréhez nem tartozik. Ha tehát az alispáni jelentésnek az ujon- czozásra vonatkozó része nem provokálja a bizottság külön intézkedését, hanem egyszerűen tudomásulvételre vár, akkor politikai integritások fentartása mellett nem szabad a bizottságnak e kérdésben nyilatkozni. Az alispán azt mondja, hogy utasítása vansőfelelintézkedéseiért. Az alispán ismét megvilágítja az ügyet. Az ujonczozási előmunkálatokat a törvény értelmében már deczemberben meg kell tenni. Közöltek a tervezetet a katonai hatósággal s a közös megállapodást a miniszter jóváhagyta. A tervezet közhírré tétetvén, ezen körülményt, mint a múlt hóban előforduló közigazgatási intézkedést most bejelentette a bizottságnak s igy került az ügy ide. Luby Géza azt kérdezi az alispántól, hogy megtartja-e a sorozást akkor is, ha a törvénytelen állapot a sorozás idejében is tartani fog. Nagy László alispán azt válaszolja, hogy bár mindenki tudja róla, hogy nyílt szokott lenni, most az egyszer saját magát verné agyon, ha e kérdésre felelne. Ha bekövetkezik ez a körülmény, akkor tessék őt megkérdezni a közgyűlésen, a hol köteles felvilágosítást adni és a felelősséget viselni. Luby Géza szerint nem hívnak össze közgyűlést, bár a bizottság névsorának végleges megállapitása szükségessé tette volna a közgyűlés összehívását. Hogy miért nem hívják össze a közgyűlést, nem tudja ? így aztán akkor lesz közgyűlés, mikor túlhaladott állásponttal állanak szemben. Miután az alispán felvilágosította felszólalót arról, hogy nem kell várni e kérdéssel a májusi közgyűlésig, a bizottság nagy többsége tudomásul vette az alispán jelentését és napirendre tért ezután a kis ex lex vita után. A földmivelési miniszter a vármegye területén a következő erdőhivatalt és ennek alárendelt m. kir. járási erdő gondnokságokat szervezte a vármegye területén : Nagy károlyi erdőhivatalt. Kerülete kiterjed: Hajdú-, Szabolcs- és Szatmár vármegyék területére, valamint Debreczen és Szatmár sz. kir. városok területére. Alárendelt erdőgondnokságai a vármegye területén: 1. Erdőgondnokság Nagy-Bányán. Kerülete kiterjed: Szatmár vármegye nagybányai és nagysomkuti járásaira, Nagy-Bánya és Felső-Bánya városokra. 2. Erdőgondnokság Nagy-Károlyban. Kerülete kiterjed: a vármegye csenged-, erdődi-, f.-gyarmati-, m:-szalkai-, T A 1\’ ( Z A. Kínai dráma. — Kätscher Berta elbeszélése. — Kong Hia Chiangnak, a csemegeüzlet-tulajdonos- nak szép fiatal felesége volt és öreg anyját is el kellett tartania. Egy dúsgazdag embernek egyetlen fia a kis bolt mellett szokott elhaladni, mikor tanítóihoz ment. Egy napon megpillantotta Kong Hia Chiang gyönyörű szép feleségét és azonnal beleszeretett. Azon reményben, hogy a bájos nőt megint megláthatja, naponta betért a boltba, s kisebb-nagyobb mennyiségben vásárolt a kínai különlegességekből. így ment ez néhány hónapig. Beszélgetésbe elegyedett a mit sem sejtő férjjel vagy anyóssal, s ezek nemsokára legjobb és leghívebb vevőik közé sorolták ot, annál is inkább, mert lassan- lassan magánügyeik iránt is élénk érdeklődést kezdett tanúsítani. Értette módját, hogyan kell az egyszerű emberek bizalmát megnyerni. Minél gyakrabban látta a csinos asszonykát, annál tüzesebb lett szenvedélye, annál hevesebb féltékenysége. Egy napon igy szelt Kong Hia Chianghoz : „Apám megbízásából holnap Wei-Hai-Wei legtávolabbi kikötőjébe evezem. Többször említetted nekem, hogy üzletedet megnagyobbíthatnád, ha volna pénzed áruidat a városon kívül is forgalomba hozni. Ehhez alkalmat akarok neked nyújtani, midőn téged áruiddal együtt ingyen magammal viszlek Wei-Hai-Weibe. Készülj!“ Kong Hia Chiang örömmel fogadta a nagylelkű ajánlatot és elkísérte állítólagos jóakaróját. Árui oly nagy mennyiségben keltek el, hogy néhány hét múlva a gazdag ember fiával egy másödik, majd harmadik utazásra is vállalkozott. É legutóbbi utazáson egy este a férfi véletlenül egyedül tartózkodott a tetőzeten a szerelmes emberrel, aki őt a hullámokba taszította. Kong Hia Chiang kitűnő úszó volt; sikerült neki ismét a hajóhoz úsznia és abba kapaszkodnia. Ting Chu Lee ellökte őt az evezővel; ez a jelenet addig ismétlődött, mig az úszó erőtlenül és kimerülve a a hullámokban eltűnt. Néhány nap múlva a fiatal ember hazatért és mélyen elszomorodva beszélte el a szerencsétlenül járt anyjának és feleségének, hogy a szegény férj saját vigyázatlansága Folytán a tengerbe esett, s minden fáradság hiábavaló volt; nem lehetett megmenteni, sőt még hulláját sem tudták megtalálni. A gyilkos továbbra is „pártfogolta“ a fentartójuk- tól megfosztott asszonyokat, még pedig igen különös módon. Mindenféle titkos csellel a legnagyobb nyomorba kergette őket; azután látszólag egy önzetlen közbenjárót küldött hozzájuk, a ki jóakarólag azt tanácsolta a fiatal özvegynek, hogy menjen férjhez valami gazdag emberhez, a ki arra is kötelezi magát, hogy az öreg asszonyt eltartja. Minek utánna Ting Chu Lee elég időt hagyöti nekik, hogy a fölött töprengjenek, miszerint alig akad gazdag ember, a ki nemcsak egy özvegyet vesz feleségül, hanem az anyóst is házába fogadja; hivatalos házassági ajánlattal közvetítőt küldött a kelepczébe került özvegyhez, azzal az Ígérettel, hogy az öreg jövőjéről is gondoskodik. Az özvegy, mit sem óhajtván forróbban, mint hogy öreg anyjának gondtalan életet biztosítson vénséges napjaira, s hogy a gazdag ember fia iránt is leróhassa háláját sok jó té- teményeiért; beleegyezett, bár szive még mindig szerencsétlen férjéért dobogott. Minthogy kedves, hű és kötelességtudó teremtés volt, csakhamar beletalálta magát uj helyzetébe, s törekedett második férjét is épugy boldogítani, mint az elsőt. Békességben és egyetértésben éltek. Két év múlva fiuk született, s ez csak növelte boldogságukat. A gyermek pompásan fejlődött az anya gyöngéd, önfeláldozó gondozása mellett, akinek nagy boldogságát semmi sem zavarta, így múlt el megint néhány esztendő. Egy nagy ünnepnapon, melyen az egész háznép mulatságainak szentelte az időt, az asszonyka arra kérte Ti Chu Lee-t, hogy ránduljanak ki gyermekükkel a halastóhoz, a melyet még soha sem láttak. Minthogy Lee egyetlen kívánságát sem volt képes megtagadni, útra keltek. A tóhoz érve, egy csúf béka ugrott a partra. A fiatal asszony ernyőjével visszalökte a vízbe. De a béka ismét a partra úszott, hogy azután ismét vissszalökjék. Ez a játék többször ismétlődött, mig végre férje hangosan felkaczagott, ami arra késztette feleségét, hogy szeme közzé nézzen. Azt vélte észrevenni, hogy nem ő, hanem valamelyik emlék vidítja fel ennyire férjét. Megkérdezte, miért nevetett, de válasza nem elégítette ki. Meg is mondta neki, s hevesen követelte, hogy kaczagásának igazi okát tudassa vele. Kitérő válaszai annyira lehangolták, hogy duzzogva ment haza. Hiába iparkodott férje megnyugtatni. Az asszony könnyes szemekkel panaszkodott, hogy eddig úgy gondolta, hogy férje teljes bizalmát bírja, s rájött, hogy van közöttük valami titok, mert feltűnő nevetésének bizonyára volt okaj jelentősége. Duzzogott, elhanyagolta magát, gyermekét és az egész háztartást, s nem volt egy szép szava férjéhez. Napok, hetek, hónapok teltek el, s a férj mindenféle kifogásokkal törekedett az asszonyt megbékíteni; mondott neki mindent, csak az igazságot nem, de hiába, nem sikerült meggyőznie, vagy barátságos mosolyt csalni ajkaira. Az asszonyka, a ki együttlétük alatt mindenkor szelíd és kedves volt, - most elkeserítette ura életét — egy szeszély miatt, mint emez mondta., Lee kibúvót keresett, mert nagyon szenvedett. És ha végre is az igazat mondaná meg neki ? .... Hiszen oly okos nő volt, hogy be kellett látnia, hogy csakis az iránta való határtalan szerelme miatt követte el a bűnt. Érett megfontolás után, s mivel az asszony nem hajlott a szép szóra, felhasználta egyedüllétük egy pillanatát,
