Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-17 / 38. szám

SZATMARMEGYEI

0 Z L 0 N Y

hasznok melyeket annak szemléléséből maga a gazda és földműves nép meríthet ? Sajnos, azt nem lehet figyelemén kívül hagynunk, hogy nagyon is elmaradtunk az okszerű mezőgazda- sági termelés terén. Rendszereink, gazdasági műveltségünk sőt még inkáb gazdasági eszközeink avultak, s a modern kor követelményeinek semmiképen sem felelhetnek meg. Már most mindazok, a kik alaposan, s a tudni, tanulni vágyás figyelmével nézegették meg a kiállítást, bizonyára számos olyan mutatást nyertek és tapasztaltak, melyeket sikerrel és nagy haszonnal értékesíthetnek saját gazdaságuk intézésében.

Ez a legnagyobb és leginkább figyelembe veendő előny, mely ilyen kiállításokból származik, s a mely minket egy rendkívül fontos indítvány, illetve figyelmeztetés megtételére késztet. Elsősorban is népünknek van szüksége arra, hogy ily kiállítások keretében a modern mezőgazdassági rendszerekkel és eszközökkel megismerkedjék. Egyes nagyobbszabásu és országos kiállítás szükségessége tehát ha szükséges és jogosult is, viszont elengedhetetlen kötelessége gazdáinknak és a vármegyei gaz- gasági egyesület vezetőségének, hogy nálunk szintén rendezzenek mezőgazdasági kiállítást. Ismertessük meg igy közvetlen közelből földesgazdáinkkal, a néppel, azon módokat és eszközöket, melyek segélyével elmaradottságából kiemelkedhet.

Már ebből a szempontból is melegen üdvözöljük a szegedi országos kiállítást és Darányi minisztert, mert megmutatták azt az utat, melyen haladnunk kell, ha azt akarjuk, hogy számbavehető sikereket érhessünk el.

f

Horváth József

1899. szeptember 9.

Horváth József, nyugalmazott megyei levéltárnok folyó hó 9-én, élte 83-ik évében végelgyengülésben városunkban elhunyt.

A megboldogult nevezetes alakja volt a vármegyei székháznak, a melyet nélküle alig tudott elképzelni a mai nemzedék. —■ Mert 60 évig szolgálta a vármegyét s majdnem 40 évig volt agglegényi lakása a levéltárban, a hol mindig a régi jó táblabirói világ kedélyessége honolt, a melyet ép azért szívesen kerestek fel a vármegye urai, hogy elbeszélgessenek az öreg levéltárnokkal a régi jó időkről, hallhassák tőle jóizü adomáit. Mert Horváth József a múlt idők valóságos lekszikona volt, a kihez, ha valamely régi jelesünk életrajzi adataira volt szerkesztőségünknek szüksége, egész bizalommal fordulhatott, ő megadta egész készséggel a szükséges felvilágositást. És az öreg ur addig segített ki bennünket az átmeneti korszak nagy alakjaira és a megye szereplő egyéniségeire vonatkozó adatokkal, hogy most, midőn már ő is elköltözött, azon kellemetlen helyzetbe jutottunk, hogy nincs már többé, a ki magára a nagykrónikásra vonatkozó adatokkal szolgáljon.

Mert a jó öreg ur nem hogy a maga, de a más élményeit sem szerette írásba foglalni, ez nem volt mestersége, ha hozzá fordultak valamiért, elkezdett

csókot ad a földesurnak, s megígéri, hogy a kastélyba megy. A férje leshelyéről mindezt látja és keresztül lövi a távozó földesurat. A nép, mely minden segélyt a meggyilkolttól kapott, a gyilkosra rohan, megjelennek a törvény emberei, vasra verik Pogányt és elviszik, neje kétségbeesetten csókolja a rab lánczait, mialatt a függöny legördül.

A férj szerepét Kormos Géza kapta, mig Pogányné szerepeKormos fiatal feleségének jutott. A földesurat a nyaralóhely dédelgetett kedvencze, Kénesy László vállalta el.

A Kormos házaspárról sokat suttogott a világ. Azt mondták, hogy az asszony csak rengeteg vagyona miatt ment Kormoshoz és nem szerette urát, ki féltékenyen őrizte a szép hitvest.

Kormosné boldog volt, hogy ilyen nagy szerepet kapott és csak akkor sápadt el, mikor tudtára adták, hogy ki a partnere.

Kénesy László hidegen viselkedett a szép aszony- nyal szemben s ki sem sejthette volna, hogy e két lényt forró, veszedelmes szerelem fűzi össze? Tehát jól osztották ki a szerepeket. Az a csók mit Pogányné kap a földesurtól, valóban a fékevesztett szerelem csókja lesz . . .

Gyorsan múltak a napok. A főpróba remekül sikerült s mindenki bámulta Pogányné szerepében Kor- mosnét, ki oly szenvedélyességgel játszott, hogy a nagy jelenetnél, mikor az asszony a kastélyba jövetelét megígéri a csábitónak, a hallgatók összenéztek.

Egy napi szünet után elérkezett az ünnepély napja. Kormos komolyan sétált a kulisszák mögött parasztruhában, neje paraszt menyecske gyanánt volt öltözve s igézőén nézett ki, mig Kénesy László, a földesur, vadász ruhába bujt.

S kezdetét vette az előadás. Kormos idegesen adta szerepét, melléből hörögve jöttek a szavak. Nejének minden jelenetét taps jutalmazta. Most elérkeztek a csók jelenetéhez.

ív

pipaszó mellett kotorászni egy hosszú élet emlékezetének tárházában s a mit megakartak tőle tudni, azt előkereste, avagy legalább útba igazitott.

Minthogy ezek szerint a mi élőlekszikonunk nincs többé, ő az első halottja a vármegyének, a kinek életrajzi adatait nélküle vagyunk kénytelenek összeállítani. Ez a természet rendje, de a sors szatírája is, mert 15 év óta ez az első eset, és épp vele történik meg ez, a halál kegyetlensége folytán.

Horváth József Erdődön született, a hol apja inspektor volt. Hogy iskolái bevégezte után jurátus is volt, bizonyították azok a jóizü adomák, a miket az öreg ur elmesélt a régi jurátus életből, a mikor még a jurátusok betyárkodása jelezte csak Pestről, a sült német városról azt, hogy az ország főhelye.

Hazakerülve, kanczeláriusi patvarista lett a nagy Kölcsey alatt. Szolgált Kende Zsigmond alispán alatt, a kinek Czégénybe vitte ki az aláírandó aktákat, majd Szerdahelyi Pál adminisztrátorsága alatt, a mikor meg Vetésbe tette meg az aláirandókkal az utat, lévén azon időkben ott a megye székhelye, a hol a főtisztviselő kúriája volt.

A szabadságharcz kitörésekor i leállt hondvédnek és vitézül végig küzdötte a szabadságharczot, mint főhadnagy. Ott volt a branyiczkói szoros bevételénél is. Ennél a táborozásnál történt meg vele az a furcsa eset, hogy amennyiben kint aludtak a havon, reggelre odafagyott a bajusza és a rnarkotányosné, Ráczné, aki ma is él mint kofa városunkban, segítette ki különös helyzetéből. Világosnál osztrák fogságba került s Prágába vitték. Hogy be nem sorozták, Novotny nevű katona orvosnak köszönhette, a ki azelőtt Nagy-Károly vidékén állomásozott, s visszaemlékezve a sok jó magyar nótára és adomára, szolgálatra nem alkalmasnak találta.

Ezután az Alföldre ment, a hol egyik rokonánál tartózkodott. Majd kataszteri segédbiztos lett, később a megyei árvabizottmányhoz nevezték ki számvevőnek. 1860-ban lett levéltárnok. Mikor a provizórium szelére leköszönt az egész tisztikar, gróf Károlyi György kívánságára, a kinek kedves embere volt megmaradt hivatalában. A provizórium alatt a megye Szatmárra ment át s ő költöztette át és vissza a levéltárt. Az újabb alkotmányos élet beálltakor ismét megválasztották levéltárnoknak, a mely állást egy év előtt történt nyugdíjaztatásáig viselt.

Nevezetes volt arról, hogy a ki annyit szeretett tréfálni, adomázni, ha vele tréfáltak, nem szívesen vette. Megbocsát azért az öreg ur szelleme, ha most, halála után egy pár vele esett tréfát elmondunk.

Szokásba volt, hogy hozzá hasonló korú öreg urak, délelőttönként 11 —12 óra közt összegyűltek egy kis mandlira a levéltárnoki szobában. A sok éneklő madár fülsiketítő zenéje mellett, — mert ezek képezték az agglegény családját, — olyan csendes, jó helynek találták ezt az öreg urak. Egy ilyen alkalommal épp scontrális széket tartott Bomahidy Ferencz főispán, s hogy az öreg úrral évődjék, betoppant oda épp akkor, mikor az apetitoriumot csináló kártyázás javában folyt. A főispán szokatlan feszes hivatalos arczczal kérdést tesz az ügyforgalom iránt, s mikor hallja, hogy 98 ügyiratból elintézetlen kettő, ridegen megjegyzi: Bizony levéltárnok ur ez nagy restánczia! Jövőre kevesebbet tessék kártyázni és többet dolgozni.

Ezt a tréfát az öreg ur olyan zokon vette, hogy alig tette beazajtót a főispán, kikergette a kártyázó kompániát és a kártyázás egy: pár napig szünetelt.

Egy ízben itt járt Sipulusz s a levéltár előtti folyosón nagy ládákat látva, kérdést tett a pakkolás czélja iránt. Megtudva, hogy a levéltár epurálása folyik, erről tréfás tárczát irt a „Budapesti Hirlap“-ban, a mit az öreg levéltárnok ismét nagyon zokon vett s e sorok Íróját gyanúsította az adatok közlésével. Megvalljuk őszintén, hogy talán nekünk járt el a szánk s abból a pár tréfás megjegyzésből tákolta össze SiA férj ott állt az ablakban s egy fegyverre támaszkodva nézte végig a jelenetet. A csábító odahaj- lik a nőre és ajkára csókot nyom. A férj jól látja, hogy e csók igazi, valódi csók, hogy a nő szívesen fogadja, szívesen visszonozza. Azután látja, hogy a nő odasimul a csábitóhoz s alig tudnak kettészakadni.

Azután mégis csak kettészakadnak. A csábitó odasugja az asszonynak :

— Tehát eljösz a kastélyba.

— Igen, mindjárt követlek!

S a férj ekkor ugrik elő. Jól látja a szerelmesek lihegéséből, hogy itt a valót adták elő.

— Meghalsz, csábitó, kiált rekedten és vadul, a hogy a szerep azt előírja. S vállához kapja a puskát, czéloz s lő.

Nagyot durran a fegyver, füst tölti be a színpadot, a közönség megreszket a dördülésre s mire a füst eloszlik s a színpadi nép összefut, hogy azután a függöny legördüljön, látják a rettenetes valót: a földesur, Kénesy ott fetreng vérében s utolsókat vonaglik. Zöld vadász ruháját vér pirosítja s a közönség egy része még mindig azt hiszi, hogy ez mind csak ügyes játék s nem való.

Kormosné kétségbeesetten zokog, férje most már nyugodt lesz, ledobja a fegyvert s a felugráló közönséghez lekiált :

Az istenért! honnan tudtam volna, hogy e fegyver valóban töltve volt! S azután olyan lelki háborgással, a melynek igazi oka egészen más volt, mint a mit mások gondoltak, megy le a vendégek közt időző főszolgabiróhoz:

— Ha akarja, rendelkezhetik velem . . .

A haldokló Kénesy épp akkor susogta utoljára Kormosné nevét. Ezután vége volt.

Persze a mulatságnak is vége volt . . .

Jules

pulusz az erősen kiszinezett megyei ügykezelést. Ezzel a bűnbánó vallomással tartoztunk a jó öregnek halála után.

De ha hivatalát az öreg ur, nem is lévén sok dolga, táblabirói egykedvűséggel .vitte is, ezt mindenki természetesnek találta s a vármegyei iratoknak őrzőjét vármegyeszerte nagyra becsülték. Mert bár Horváth Józsefnek az élet könnyebb oldala jutott osztályrészül, becsületessége, jó szive és főleg kedélye, kedveltté tették őt a vármegyében. Ezt igazolja az is, hogy mikor nyugdíjazására került a sor, a vármegye régi hü szolgájának kivételesen teljes nyugdijat szavazott meg.

De hát ez nem volt ir az ő sebére. Mert ő nem tudott élni a levéltári helyiség nélkül, a hol 40 hosszú évet töltött el a foliansok, az éneklő madarak kalitkái és az őt felkereső jó emberek körében. Betegsége, az öregség, mindinkább elhatalmasodott rajta, mig végre f. hó 9-én jobblétre szenderült.

Temetése f. hó 11-én ment végbe. A temetési szertartást Palczer Ernő házfőnök végezte s a szat- mármegyei honvéd egylet szép koszorút küldött a branyiczkói hős koporsójára. A temetőben a 60 éves megyei tisztviselő koporsóját volt tiszttársai vitték a sirhoz.

Jó, becsületes ember volt az öreg Józsi bácsi, azért adott az ég neki olyan hosszú életet, hogy szinte elmaradt a kortól. Kortárs és gyermekkori barát nélkül élt már, mint nagy idők tanúja. Hosszú rideg agglegényi életének végső keserű napjaitól, a melyet csak a barátság melegített fel néha, megváltotta a halál.

És vele sírba szállt lapunk igaz barátja, a mi nekrologosunk, élő krónikásunk is. Áldás emlékére.

* *

*

Rokonai a következő gyászjelentést adták ki :

Alantirottak szomorodott szívvel tudatják nagybátyjuk puchói Horváth József Szatmár vármegye nyugalmazott levéltárnoka, 1848—49-iki honvéd főhadnagynak folyó hó 9-én esti 8 órakor, életének 83-ik évében, rövid szenvedés után történt elhunytét. A megboldogult földi része f. hó 11-én délután 4 órakor fog a róm. kath. egyház szertartásai szerint a mesterrészi sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 12-én reggeli 8 órakor fog az Egek Urának bemutattatni. Nagy-Károly, 1899. szeptember 10. Áldás és béke legyen hamvai felett ! Papp Endre, Papp Ferencz, Papp Gyula.

HIRE k.

— Személyi hir. Gr. Hugonnai Béla vármegyénk főispánja f. hó 19-én székhelyére érkezik, hogy az az napi rendkívüli megyei közgyűlésen elnököljön s este vissza utazik kömlődi birtokára. A főispán és neje f. hó 23-án hosszasabb időre ismét körünkbe érkezik.

— Országos ünnep városunkban. A f. hó 24-én

városunkban rendezendő Petőfi ünnep részleteit Nagy László alispán, mint a Kölcsey-Égylet elnöke, a napokban megbeszélte a fővárosban a Petőfi társaság elnökségével. A Kölcsey-Egyesület kebelében serényen folynak az előkészületek és a rendezés. Meghívták az ünnepélyre Széli Kálmán miniszterelnököt, Wlassics Gyula, közoktatási minisztert, Perczel Dezsőt, a képviselőház elnökét és a' képviselőházat, a törvény- hatóságokat, szóval az ünnepély, az előkészületekből ítélve, nagyszabású lesz. Minthogy pedig most már vármegyénk hozzájárulásával jön az létre, hisszük, hogy a vidékről is számosán részt vesznek azon. Mezőssy Béla, Uray Imre megígérték eljövetelüket és sok fővárosi vendég érkezése van kilátásba helyezve. A Szatmári-Kölcsey-kör tudatta, hogy a részére fentar- tott számot, Deák Kálmán szavalással vagy felolvasással fogja betölteni s az emléktábla leleplezési beszédet dr. Fechtel János, a kör titkára mondja. Ismételten figyelmeztetjük különösen a vidékről részt venni óhajtókat, hogy a lapunkban közölt meghívó szerint az elszállásolás és a bankett tekintetében, óhajukat illetve jelentkezésüket a kitűzött időre megtenni szíveskedjenek. A tánczmulatság tekintetében tudatjuk azt, hogy annak nem lesz bál jellege és az a czélja, hogy alkalmat adjon az idesereglett ünneplő közönségnek egy összejövetelre.

— Meghívó. A helybeli nőegylet folyó évi szeptember hó 25-én délután 3 órakor a városháza nagytermében rendes évi közgyűlést s közvetlen ezután választmányi ülést tart, melyre az egyesület tisztelt tagjait van szerencsém meghívni. A közgyűlés tárgyai: 1. Jegyzőválasztás. 2. Elnöki jelentés. 3. A megvizsgált pénztárnoki számadások bemutatása s a pénztárnoknak a felmentés megadása. 4. Esetleges indítványok. A választmányi gyűlés tárgyai: 1. Egy gyermeknek az árvaházba való felvétele. 2. Esetleges indítványok. Nagy-Károlyban, 1899. szept. 16. Gróf Károlyi Istvánné elnök.

— Gyűjtés a templomban. A helybeti róm. kath. templomban f. hó 10-én és 11-én gyűjtést rendeztek a felkért és lapunk múlt számában említett nők az Erzsébet királyné emlékére a fővárosban emelendő Örökimádás templomára. A gyűjtés szép eredménynyel járt. Az első napon a 11 órai misén Hucksted Irén és Ráthonyi Stefiké, a helybeli színtársulat tagjai, Demi- dor Ignácz és Letlinger Béla urak énekében gyönyörködött az ájtatos közönség. Hétfőn, a halál évforduló napján tartott gyász-isteni-tiszteleten a hatóságok tagjai is részt vettek. Az első napi isteni-tiszteleten ott volt gróf Károlyi István és neje is.

— Bernáth Elemér, a debreczeni kir. tábla elnöke, — a ki egy hétig a szatmári bíróságok ügykezelését vizsgálta — a tegnapi napon városunkba érkezett Galba Lajos törvényszéki elnök és dr. Bakó József titkárja kíséretében, hogy a helybeli kir. járásbíróság tagjaival megismerkedjék s látogatásokat tegyen az alispánnál, polgármesternél, Balogh Kál-