Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-18 / 25. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY — Blaha Lujza nem jön. A folyó hó 25—28 közt tervezett vendég szereplést kénytelen volt Csóka Sándor szinigazgató augusztusra elhalasztani, a mikor társulatával az őszi szezonra bevonul városunkba. Oka ennek az, hogy Csóka a művésznőt Ungváron, Beregszászon, Munkácson, M.-Szigeten, Szatmáron és Nagy-Károlyban akarta felléptetni, a honnét Blaha Lujza egyenesen fürdőbe utazott volna. Minthogy azonban Csóka M.-Szigeten, a legjobb nyári állomáson nem nyert játszási engedélyt, nem koczkáztathatta a költséges utazást egész társulatával. Hogy városunkban sikerültek volna a Blaha előadások, mutatja az, hogy már több mint 200 előjegyzés történt az előadásokra. — Tornaverseny. A nagykárolyi róm. kath. fő- gymnasium tornaverseny sorrendje : 1899. junius 18-án vagyis ma d. u. fél 4 órakor kivonulás a versenytérre. (Nagypiacz.) 1. Felvonulás és oszlopokba állitás. 2. Hymnus egyszólamban, énekli a versenyben résztvevő ifjúság Szolomájer János tornatanár vezetése mellett. 3. Szabad- gyakorlatok vezényli a főgymn. tornatanár. Előtornás Becsky István főgymn. VII. o. t. 4. Egyéni versenyek 1) futó verseny I—VII. oszlopig 75, 100, 150 méter. 5. Rud-ugrás VII. oszlop 6. Táv-ugrás 1—VII. oszlop 7. Magas ugrás I—VII. oszlop. 8. Osztály tornázás a korláton és nyújtón I—IV. Csapat tornázás a korláton és nyújtón V—VII. 9. Mintacsapat tornázás a lovon VII. oszlop. 10. Ló- és bakugrás V—VII. oszlop. 11. Sulydobás VII. oszlop. 12. Játék (Róka, róka gyere ki) III. oszlop. 13. Oszlopokba állás és versenydijak kiosztása. 14. Szózat énekli a versenyben résztvevő ifjúság. 15. Elvonulás. — A nagykárolyi állami erdöhivatalhoz, a melynek hatásköre kiterjed Szatmár, Szabolcs és Hajdú vármegyékre Debreczen és Szatmár szab. kir. város területére, a hivatali személyzet kinevezése már megtörtént a következő beosztással: Székhely: Nagy- Károly, hivatalfőnök: Márton Sándor m. kir. erdőmester (1899 évi jun. 30-ig mint kir. főerdész a s.-a.- ujhelyi m. kir. központi erdőgondnokságot látja el.) 1. m. kir. erdőgondnokság Nyíregyházán, vezetője: Ujfalussy Zoltán m. kir. főerdész, (1899. évi jun. 30-ig járási erdőtiszt Nyíregyházán.) 2. m. kir. erdőgondnokság Nagy-Bányán Vezetője : Gábor Sándor m. kir. főerdész, (1899. évi jun. hó 30-ig mint m. kii. főerdész, a beszterczei m. kir. erdőigazgatóság területében a szilvavölgyi (naszódi) erdőgodnokságot latja el.) 3. m. kir. erdőgondnokság Nagy-Károlyban : Vezetője Pálos Konrád m. kir. főerdész, (1899. évi jun. 30-ig járási főerdész Sz.-Váralja). — A nagykárolyi róm. kath. elemi fiúiskolában az évi zárvizsgálatok a következő sorrendben tartatnak meg. Folyó hó 22-én reggel fél 7 órakor „Veni-Sancte“. — 27-én délelőtt 8—11 óráig a IV-ik oszt. 27-én délután 3—5 óráig a III-ik oszt. 28-án délután 8—11 óráig a Il-ik oszt. 28-án délután 3—5 óráig az I-ső osztályban. 29-én reggel 8 órakor hálaadó istentisztelet s utána az érdemsorozatok kiosztása. A zárvizsgálatokra a szülőket és tanügy barátait tisztelettel meghívja az igazgatóság. — A koronázás évfordulóját megünnepelte városunkban az ir. status-quo elemi népiskola. Délután 3 órakor a gyermekek zeneszó mellett a régi kaszinó kerti helyiségébe vonultak, a hol táncz, mulatozás és ozsonna következett. Ez alatt szép számú közönség gyük össze, hogy meghallgassa a gyermekek énekét, szavalatát és szinelőadását. Ezután vacsora következett majd a nagyok táncza éjfélig. Beléptidijból befolyt 114 frt 80 kr, kiadás volt 38 frt, s igy az iskolai felszerelésekre 75 frt 80 kr maradt. Felülfizettek: dr. Sternberg Gyula iskolaszéki elnök és Bing Mór 2—2 frtot, dr. Sternberg Géza, Schiff Gyula, dr. Áldor Adolf, V. E. Koritsánszky László, Sternberg Lipót, Diamant Samu, Sternberg Leopold és Kaufmann Izidor 1—1 frontot. — A magántanulók vizsgálatai a helybeli főgyimna- siumnál a múlt héten mentek végbe. Debreczenből 5 helyből 1 és vidékről 3 magántanuló jelenkezett a vizsgálatokra. — Halálozás. Blum Gyula helybeli lakos, dr. Blum Gyula miniszteri fogalmazó és a Vaskovich-féle gyógyintézet igazgatójának apja és Rooz Samu helybeli ügyvédnek apósa f. hó 11-én élte 73-ik évében városunkban elhunyt. Temetése folyó hó 13-án ment végbe nagy részvét mellett. A család a következő gyászjelentést adta ki: Blum Paula férjezett Rooz Sa- muné, dr. Blum Ödön, Blum László és Blum Gizella mint gyermekei, Rooz Samu mint vő, a nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelentik, felejthetlen jó apjuknak Blum Gyulának hosszú szenvedés után, életének 73-ik évében folyó év junius hó 11-én történt gyászos elhuny tát. A drága halottnak földi maradványai folyó hó 13-án d. e. 10 és fél órakor fognak örök nyugalomra tétetni. Nagy-Károly, 1899. junius 11. Áldás és béke poraira! — A kereskedő tanoncziskola harmadik osztályú tanulóinak évzáró vizsgálata f. hó 18-án vagyis ma délután 2 órakor lesz a főgymnasiumban — Értesítés. A nagykárolyi róm. kath. egyházi és iskolai folyó évi költségek egyénenkinti kivetésének összeírása, a hitközségi gyűlésekben résztvenni jogosultaknak jelzésével is egybeállitva, a fiunépiskola földszintén levő szolgaszobában junius hó 11—30-ig délelőtt 9—11 óráig és délután 3—5 óráig ki van téve közszemlére. Miről érdekeltek az esetleges néjegyzéki helyesbbitéseknek vagy a netaláni felszólamlásoknak junius hó 30-ig az egyháztanács elnökségéhez egyháztanácsi bírálat alá szóval vagy Írásban leendő beadása végett, oly figyelmeztetéssel értesittetnek, miszerint későbbi felszólamlások figyelembe vétetni nem fognak. Az egyháztanács elnöksége. — Az állami polgári leányiskolában befejezték a jelen iskolai évet. Folyó hó 11-én tartották a torna és ének vizsgálatot a torna csarnokban szép számú érdeklődő közsönég jelenlétében. Végül Dr. Lucz Ignácz gondnok mondott köszönetét a tanítói karnak sikerdus működéséért és elismerését fejezte ki a növendékek előmenetele felett. Ezután kiosztotta a jutalmakat a kiválóbb tanulók között, — Gazdasági tudósitó. A földművelésügyi m. kir. miniszter Beszedits Vilmos sárközujlaki lakost Szatmár vármegye szatmári járására nézve a gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. — Nyir-Császári gör. kath. hitközsége igen magasztos és lélekemelő ünnepélyt tartott május 28-án midőn az uj toronyra a kereszt feltétel megtörtént. Különösen meglepő volt, hogy a szomszéd községekből is igen nagy számmal jöttek össze nemcsak a polgári osztályból, hanem az úri közönségből is. Az ünnepélyes funkcziót Tivadar Elek gebei lelkész egybekapcsolta zengzetes magyar nyelven tartott beszéddel, Az egyházi ünnepélyt a császári lelkész ur vendég- szerető házánál kedélyes estebéd követte. — Állatvásár Debreczenben. A hortobágyi országos állatvásárt ez évben folyó junius hó 22-ik napján tarják meg. — Köszönet nyilvánítás. Folyó hó 7-én nagy tűzvész volt Nyir-Csaholyban, a mikor 14 lakóház és több melléképület a lángok martalékává lett. Hogy a tűz pusztítása nagyobb arányokat nem öltött, Ilosvay Endre főszolgabírónak és a mátészalkai tűzoltóknak köszönhető, a kik a helyszínére siettek és sikerült nekik a tüzet lokalizálni. Ezért nevezetteknek lapunk utján mond köszönetét, a község nevében Szeman József biró és Berger B. Jakab közgyám. — Szatmár vármegye nemes családai czimü mü munkálatával a szerzők most már serényen haladnak. Tájékozásul közöljük azon családok névsorát, melyekre vonatkozólag a vármegyei levéltár eddig adatokat szolgáltatott: Ágoston, Adorján, Bihary, Borbély, Be- reczk, Bán, Bereczky, Bélteky, Bene, Barthos, Balogh, Botos, Barbul, Bakó, Bolyák, Belényesi, Bútok, Bállá, Bánffy (De Losoncz), Balássy, Biró, Balaton, Bihari alias Kovács, Cseh (szentkátolnai), Deseő, Darabant (de Kaplyon), Dávid, Dobay (de Szárazajta), Demjén, Dankó, Décse (kisdobai), Egey, Erdélyi, Ecsedy alias Antalos, Eszenyi, Erdeős, Esztelneky, Fóris, Farkas, Fábián, Futó, Furkó alias Ónody, Györfi, Gacsályi, Hatvani, Horváth, Huszti, Heinbucher, Hosszú alias Ursz de kisnyires, Juhász alias Kis, Iván alias Dunka, Isaák (kisdobronyi), Jeszenszky alias Szinkovitz de Kis-Jeszene, Jeney de Jeneő, Járay, Istvándi (magyar- szentmiklósi), íllyésy,Kochis alias Káposztás de Álmosd, Kormos, Kerekes (Kereki), Kricsfalusi, Kis, Kanyó, Kovács, Kozma, Kiss (váraljai), Korpás, Kovács (újvárosi), Kacsó, Kocz vagy Kocs, Kádár, Kaposy, Ko- vách, Kóródy, Kotmán alias Szeöcs, Kardos, Kovács (bánkfalusi), Lengyel, Lőrinczi, Liszkai, Leöryncz, Literáti (szenJsimoni), Mik, Medve (Dálnoki), Mezey, Mándy alias Szabó, Máthé, Mándy, Mikó (kémeri), Morvay alias Darab, Márton (zsarolyáni), Markász alias Czeglédi, Németh, Nagy (lázári), Nagy de Boros Jenő, Nagy (isipi), Nagy (radnóti), Nagy, Nagy alias Hegedűs, Nagy (surányi), Nagy (balmazújvárosi), Osváth (huszti), Oláh, Olvasztó, Orbán (ősi), Orosz de Fejér Beszerika, Osváth fcsetfalvi), Odor, Papp, Petheő, Poly (cs. uj falusi), Petheö alias Kiszely, Pigay, Péter, Pop alias Boer, Pente, Rósa alias Kőrösy, Rácz, Riskó de Kövesligeth, Radványi de Rátfalva, Sopronyi Szabó, Szabó alias Györgyi Pál, Szabó, Szentmiklósy, Seres, Solymosi alias Várady, Sógor, Szántó, Sorbány,Szabó alias Böszörményi, Somy, Szüts, Selyebi Kovács, Szudy, Spamer, Sipos, Soós (orvessavai), Tóth, Tamássi, Tatár, Tárkányi, Teöreök, Thardy de Thard, Tivadar (técsői), Tanch de Máté-Szalka, Urbán, Ujj, Várady, Varga, Vida, Vaday (vadai), Váry, Vánk de Szakasz, Zékány. — Lourdes-ba, a franczia pirenei hegység lábánál levő hires kegyhelyre f. é. augusztus hó 21-én egy két hétre terjedő zarándoklat indul Budapestről, Stájer- országon, Karinthián,Tirolon és Olaszországon kérészül, egy-egy napi megállással Milanóban, Genuában Nizzában és Marseillben. Lourdesban 4 napot tölt a társaság. Ezen zarándoklat iránt érdeklődők forduljanak programért a nagymarosi (Hontmegye) r. k. plébániai hivatalhoz. — Hülyék menháza. A „Szeretet“ testi és szellemi fogyatkozásban szenvedőket gyámolitó, országos egyesület folyó évi február 15-én Budapesten (I. Kerület. Virányos ut 8696 szám alatt) az országban e czélu első nyilvános intézetét, a hülyék menházát megnyitotta. A menházban még húsz hülye helyezhető el. A hülyék évenkénti 400 s illetőleg 250 forint ápolási díjért elhelyezést találhatnak s az elhelyezés tekintetében szükséges útbaigazítást az érdeklődők az egyesület titkári hivatalánál (Budapesten. VIII. kér. Mátyástér 5 szám alatt) bármikor megnyerhetik. — A Király-Sörfözö Góliát sörének hívei egész nyár alatt nem lesznek kénytelenek nélkülözni megkedvelt italukat üdülési helyükön. Az érdeklődők megnyugtatására arról értesit a Király-Sörfőző igazgatósága, hogy intézkedett, miszerint közkedveltségü Góliát maláta söre, mely idegbajoknál, vérszegénységnél, emésztési zavaroknál, gyengeségnél kiváló eredménynyel használtatik, az ország minden fürdő- és üdülőhelyén eredeti töltésben a legjobb minőségben legyen kapható. — Kertészeink figyelmébe. A szegedi f. évi szeptember havában rendezendő kertészeti kiállítás czéljára mintegy 3000 □ méter díszesen berendezett terület áll rendelkezésre, mely virágcsoportok képzésére s cserépnövények kiültetésére használható fel. Mintán ez az országos kiállítás a kertészeti termékek ismertetésére s üzleti összeköttetések szerzésére is alkalomnak kínálkozik az érdekeltek figyelmébe ajánljuk, hogy a kiállítási iroda (Budapest Köztelek) a még szabad rendelkezésére álló területre nézve julius hó végéig fogad el bejelentéseket. — Tudnivalók a szegedi kiállításról. Tekintettel azon közülményre, hogy az I. szegedi mezőgazdasági országos kiállítás épületeinek felállítását már julius havának első napjaiban megkezdik, a rendezőbizottság felkéri a kiállítani szándékozó gazda közönséget hogy a bejelentési iveiket junius 30-ig okvetlen küldjék be a kiállítási irodának, (Budapest Köztelek) mert a bejelentett területek szolgál nak alapul az épületek méretének megállapításánál. A borkiállítás bejelentési határideje julius 1-ig szintén meghosszabittatott. A borküldemények julius hó 1-től 15-ig Bokor Pál városi gazdasági tanácsnok czimére Szegedre szálli- tandók s e határidő pontos betartása első sorban a kiállítók saját érdeke, mert a bor-jury augusztus 1-én megkezdvén möködését, kívánatos, hogy ez időre a szállítás következtében megzavarodott borok megtisztuljanak. 37-Ilttér. E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő. Egyelőre, mig az Ecsedi-láp töltésein tervezett vasút közgazdasági jelentőségét egy czikksorozatban minden irányban megvilágítanám a tisztelt vonalmenti érdekeltség előtt, köztudomásra óhajtom hozni, hogy egyidejűleg ezen vasút megépítésével, egy általam tervezett lápi iparvasut hálózatot 200 kim. hosszban, Kocsord—Csengerbagos között egy hosszvonal és ebből kiágazó 5 keresztvonallal, bekötésekkel az általam tervezett vasút állomásaiba, a dűlő utakba helyezve, finánczirozó felem önköltségén létesíteni kész. Midőn erre a körülményekre a lápi birtokosság figyelmét felhívom, kérem a kérdéssel foglalkozni addig is, mig a részletterveket közszemlére hozni bátor leszek. Nagy-Károly, 1899. junius 17. Cs. Lázár Elemér, mérnök. Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő iBAUDISZ JENŐ. Lap tulajdonos: ROTH KÁROLY. Iglófüred Klimatikus gyógyhely, vizgyógyintézet, nyaralótelep. Vasúti állomás lgló (Kassa-oderbergi vasút) Szepes vármegyében 580 méter magasságban a tenger színe felett, nagy kiterjedésű fenyvesek közepette, pompás sétányokkal. Tükör, kád, és fenyő fürdők, villanyozás massage, kiválóan alkalmas gyógyhely, ideggyengeség, légzőszervek bántalmai- ban szenvedőknek, üdülők részére. Jó konyha, mérsékelt árak, zongora, olvasó terem, I .awn-Tennis. Fürdőévad május 15-től szeptember végéig. Elő és utóidényben tetemes árleengedés. Fürdőorvos Dr. Neubauer Lajos. Posta- és telefonállomás helyben. Utazás: Budapest—Kassa—lgló, vagy Budapest— Rutka—lgló. Prospektusokkal szolgál 3—6 a fürdőigazgatóság Iglófüred. Hirdetések:.