Szatmármegyei Közlöny, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-15 / 3. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY lője azt válaszolta, hogy még három átvágás van tervbe véve, u. n. a sályii, porcsalmai és rápoltí. A sályii átvágás tervezetét 500 ezer frt költséggel már jóváhagyták, s a porcsalmai és rápolti helyett legújabban egy átvágást terveznek. Kováts Béla kir. tanfelügyelő indítványára és Böszörményi Sándor pártoló felszólalása után elhatározta a bizottság, hogy a dobrács- apátii háziipar segélyezésére, illetve szövőszékek beszerzésére 100 frtot szavaz meg a közművelődési pótadóból, s kimondta, hogy a szükséghez képest nagyobb összegű segélyezés elől sem zárkózik el. Az ez iránybani jávaslattétellel Böszörményi Sándor biz. tagot és a főszolgabírót bizták meg. Az alispán indítványára ismét, íelir a bizottság a kormányhoz az iránt, hogy a nagykárolyi vasúti indóházat bővítse ki a íorgalom és a közegészségügy követelményeihez képest. A közigazgatási bizottság egyik múlt ülésében megbízta a kir. tanfelügyelőt azzal, hogy a vármegye népnevelési ügyeinek szemmel tartására alakítandó tanügyi albizottság szervezésére és hatáskörére nézve adjon be javaslatot. A bizottság visszaadta a tervezetet oly módosítás végett, hogy az albizottság tagjai a kir. tanfelügyelő segédlete nélkül is iskolalátogatásokat tehessenek. Az ékként módosított szabályzatot jóváhagyás végett felterr jesztik a belügyminiszterhez. A havi jelentésekből felemlítjük a következő statisztikai adatokat: A központi közigazgatás múlt évi összes forgalma 44462 ügydarab volt, vagyis 4317 ügydarabbal több. mint a 1897. évben. Éhez jön még 2358 közgyűlési szám. Az év végén a hátralék csak 468 ügydarab volt. A vármegyei árvaszéknél a múlt évben 28795 szám érkezett be, tehát 4034 ügydarabbal több, mint az előző évben. Az egyes előadóknál hátralék volt az év vegén: Baudisz Jenőnél 52, Bornemissza Géza 42, Horváth Mihály 58, Illyés Oliver 8, Gáspár Pál 27, Kozma Gergely jegyzőnél 120 ügydarab. — A múlt hóban befolyt 147441 frt 49 kr egyenesadó, hátralék az év végén 639357 frt 64 kr. A hírlapirodalomról. Alig pár hete, hogy az Otthon, a hirlapiróknak ez az előkelő egyesülete, bevonult a saját házában. A sajtó munkásainak kevés idejük van az ünneplésre. A kalendárium ünnepeiből— melyeket épp úgy kell fáradságos munkába vesziteniök, mint akármilyen köznapot — nem igen szokták kivenni részüket. De az egyesületük házának fölavatását méltán tekintették ünnepnapnak, mely egy pillanatra tovarebbentette a szürke munkanapok fáradságának terhét. Ez a kicsiny, de kényelemben bármilyen klubbal vetekedő ház alig százesztendős magyar zsurnalisztika haladásának sokat mondó jelképe, mely külsőség szembeötlően is tanúságot tesz arról, hogy hírlapirodalmunk erőben gyarapodott, tekintélyben emelkedett, művelői számára nemcsak kenyeret, de olykor kalácsot is termő élethivatássá vált. A nagy Bismarck, aki genialitása mellett sok tekintetben egyoldalú is volt, valamelyik elkeseredett pillanatában azt az, azóta szállóigévé lett állítást kocz- káztatta meg, hogy az újságírók pályatévesztett emberek, kik eredeti pályájukon a rátermettség hiánya miatt nem tudtak boldogulni. Ez a vád már általánosságban véve is igazságtalan, de még inkább az, ha Magyarországot vesszük tekintetbe. A magyar zsurnalisztika világában nagyon sok képzett, nemcsak általános műveltséggel, de szakismeretekkel is rendelkező ember akad, kik más pályákon is — mint ügyvédek, orvosok tanárok derekasan megállják vagy megállhatnák helyüket. Az újságok hasábjain már hány ötlet, eszme, konkrét indítvány merült föl, melyekkel később egyesületek ülésein, városok tanácskozó termeiben, a parlament tárgyalásai közben változatlan vagy lényegtelenül módosított formában ismét találkozni lehetett ? Akik fölkapják, anyagi és erkölcsi elismeréshez jutnak. A magyar zsurnalisztikának sincs oka szégyenkeznie a régi, nagy nyugati kulturnemzetek előtt. A magyar lapok bátran elbírják az összehasonlítást Anglia, Németország, Francziaország zsurnalisztikájával. Meg van bennök az angol lapok komoly megfontoltsága, mely nem idegenkedik súlyosabb kérdések fölvetésétől sem melyeknek megoldására nemcsak alapos tárgyi ismeretekre, hanem jóval inkább a széthúzó pártok tusájában meg nem ingatott, az öszze- ütköző érdekek harczában meg nem tévesztett erkölcsi érzékre van szükség. Meg van bennök a német lapok hírszolgáltatásának bősége, mely a legelütőbb dolgokról tájékoztatja az olvasót, megbízhatósága, mely kerüli az üres szenzácziók lázas hajszolását, és gyorsasága, mely a telegráf és telefon segédeszközével elenyészteti a távolság akadályait. Végül nem idegen tőlük a franczia lapok elevensége, mely a komolyságot megóvja a szárazságtól, könnyedsége, mely megvédi a nagyképűsködéstől és fordulatos szellemessége, mely a legfakóbb tárgyat is be tudja zománczozni. Mindezek a jó tulajdonságok pedig harmonikus egészszé olvadnak össze, szolgálatába sze gődve egy fő vezető elvnek, a nemzeti eszmének. A magyar hírlapirodalomnak van egy hamupipőkéje is, a vidéki hírlapirodalom. Többnyire meglehetősen zajtalanul működik, nem rendelkezik oly fényes gárdával, mint a fővárosi laptársai, sem annyi anyagi vagy erkölcsi jutalomban nincs része, pedig tagadhatatlanul vannak akkora érdemei, mint a vidék rovására sok mindent absorbeáló országos központ sajtójának. Ami a magyarosítás ügyét illeti, az iskola mellett a sajtó, még pedig sok helyütt első sorban a vidéki sajtó állott és most is — hogy a viszonyok az ő összműködésük következtében megjavultak — áll még ennek az elsőrangú nemzeti ügynek terhes szolgálatában. Hogy közigazgatásunk, mely sajnos, nem mondható mintaszerűnek, az utolsó húsz évben mégis a korszerű haladás utján van, abban szintén nagy része van a vidéki sajtónak, mely mindig komolyan vette szigorú, pártatlan ellenőrző tisztét és nagyon sokszor — szembeszállva a hatóságok boszan- tásaivaí, vagy a népszerűtlenség fenyegető rémével — bátran emelt szót a gyakran nem éppen kellemes igazság érdekében. Végül nem kicsinylendő érdeme, hogy a részletben is megtalálja az egyetemest, a helyi érdekek jogos ápolása mellett, a maga erejének határai közt nem feledkezik meg az országos ügyek felkarolásáról sem. így tehát a vidéki sajtó méltó társa és kiegészítője a fővárosi hirlapirodalomnak. Természetes azonban, hogy ahol soka fény, van elég árnyék is. A tiszta búza közt konkoly is szokott akadni. Az őszinteség bevallani késztet, hogy vannak a magyar zsurnalisztikának bajai is, úgy a hírlapirodalom egészének, mint egyes münkásainak. De hiszen a tökéletlenség közös vonása minden emberi intézménynek és a hírlapirodalom terhére róható kisebb-na- gyobb hibák az előnyeihez viszonyítva oly kicsinyek, hogy a mérleg a szigorú pártatlan biró kezében mindig a sajtó javára fog billenni. Argus. HÍREK.-- Megrendítő gyász érte gróf Károlyi Tibor főrendiházi elnököt, fia Ferencz grófnak a londoni osztrák-magyar nagykövetség attaséjának öngyilkosságával. A fiatal 23 éves gróf legutóbb Párisban időzött s onnét tért vissza a legjobb egészségben állomás helyére Londonba, a hol f. hó 7-én agyonlőtte magát. Halálának okát gyógyithatlan betegségben keresik. A gróf igen képzett eszes fiatal ember volt, a kihez a család szép reményeket kötött. A temetés f. hó 16-án hétfőn lesz délelőtt 10 és félórakor Kap- lonyban, a család ősi temetkezési helyén. A holttest ugyan aznap reggel érkezik meg vasúton a helybeli indóházhoz, a honnét kiviszik Kaplonyban. — Érdekes estélyt tart a helybeli Kölcsey- Egyesület f. hó 15-én, vagyis ma a régi kaszinó nagytermében. Közreműködik ez estélyen Békéi Józsa k. a. hegedű játékával, dr. Lucz Ignácz ur érdekes felolvasásával és Bródy Miklós ur zongora játékával. Békéi Józsa kisasszonyról, a ki az országos m. kir. zeneakadémián művészi oklevelet nyert, Berlinben a Joachim díjjal lett kitüntetetve, s a ki a budapesti Magyar zeneiskola tanárnője, a lapok mind elismeréssel Írtak a hol csak fellépett. A kisasszony Drezdában a szász király előtt is játszott. Ellehetünk készülve rá, hogy valami élvezetes és rendkívüli zenét fogunk tőle hallani. A változatos számokból összeállított estély műsora a következő : l.a) Chopin-Sarassate : Nocturne, b) Vieniawski : Tarantella. Előadja hegedűn : Békéi Józsa k. a., zongorán kiséri: Bródy Miklós ur. 2. Chopin g. moll Balladája. Zongorán játsza: Bródy Miklós ur. 3. A gondolat mint mozgás ; ennek megérzése mint gondolat olvasás s e mozgás sebességének megmérése. Felolvasás, tartja: dr. Lucz Ignácz ur. 4. Magyar ábránd: Huber Károlytól. Előadja hegedűn: Békéi Józsa k. a., zongorán kiséri : Bródy Miklós ur. Belépti-dij 1 korona. Az estély jövedelme részben a kaszinó felszerelései javára fordittatik. Kezdete este 6 órakor. — Előléptetés. A főispán ur Öméltósága Toka Jenő másodosztályú írnokot első osztályú írnoknak, K. Nagy Sándor fehérgyarmati másodosztályú utbiz- tost első osztályú utbiztosnak léptette elő. — A „Nagykárolyi Vivő- és Torna-Club“ folyó hó 15-én délutáni fél 4 órakor a régi kaszinó dísztermében alakuló közgyűlést tart. Tárgysorozat a következő: 1. Megalakulás. 2. Az alapszabályok megállapi- tása 3. A tisztviselők és választmányi tagok megválasztása 4. A 1899 évi költségvetési előirányzat, s ennek keretében a vívó tanfolyam tekintetében való intézkedés. 5. Indítványok. P A R C Z A. Füst. A tiszti kaszinó társalgó szobája tele van füsttel- Abban a pillanatban, ahogy Faragó, a kadét belép, vidám kaczagás hangzik fel. Faragó az első pillanatban megütközik, s aztán mintha csiklandozná valami, mosolyog. —■ Hohó ! Én is kérek abból a jóból. — Nini, a kadét megbolondult, — konstatálja Stadler főhadnagy. — Dehogy, hiszen csak kiváncsi vagyok. Stadler felállt, s komolyan megintette a kadétot. — Jegyezd meg fiam, hogy a kadétok csak öt frt bánatpénz lefizetése mellett kíváncsiskodhatnak. A tisztek újból elkezdtek nevetni, s a szegény kadét már alighanem pórul jár, ha Csapó százados be nem toppan a terembe. Világos, hogy hallani akarta a históriát. — Csapiczkyt halljuk ! Csapiczky tudja a legjobban, — kiáltozták össze-vissza. — Hiszen rövid az egész, — kezdte Csapiczky, miután rágyújtott a czigarettájára — az előzmény eléggé ismeretes. Kass Miklósné — egyszerűen kifejezve magamat — istennő. Azt hiszem, eredetileg angyal volt, de úgy látszik még az égbeliek is irigyelték szépségét s ezért száműzték a mi rongyos földünkre. — Ördöngős ficzkó ez a Csapiczky, mily szép hasonlatokat tud kitalálni. — Kadét! Halts Maulj — Belebolondultunk. Én, te, ő, mi, ti, ők. Én mássá, — mint Stadler szellemesen illusztrálta a helyzetet. Már majdnem kardélre került köztünk a kis ügy, mikor elővettük a jobbik eszünket és sorsot huztunk. Tóth főhadnagy ur volt a szerencse fia, s ő rögtön munkába is fogott. Azt már többször konstatáltuk, hogy a férjek általában kellemetlen emberek. — No az már igaz, hogy keserves. . . . — Still-----dörögte rá a megrökönyödött kadétra. .. .. de Kass még ebben a kategóriában díszpéldány volt. Folyton a felesége szoknyáján ült, örökké csókolóztak, s ilyenkor rendkívül barátságos arczczal méregette végig Tóthot. Aligha csalódtam, ha azt hiszem, hogy Tóth utoljára is dühös lett, s valami bolondot talált mondani, mire meg Kass már aligha barátságos hangon válaszolt. Tóth persze kegyetlen dilemmába jutott, s a legokosabb a mit tehetett, hogy most provokáltuk Kasst. Újra kaczagtak, s egyértelmüleg megállapodtak abban, hogy Tóth főhadnagy gulyás húst aprít Kass doktorból. * * * Ahogy reggel 6 órakor Dénes báró és Csapó százados elmentek a felükért, Kass dr. már felöltözve várt rájuk, s hogy ölje az időt, a szőnyegre kuporodva, játszott felesége kedvencz angóra macskájával. A fehér szőrű, bolyhos kis bestia villámgyorsan tűnt el a függönyök mögött, mig Kass zavartan emelkedett fel, s gyorsan cognackal kínálta meg az urakat. Dénes báró rágyújtott féltve őrzött, csempészett szivarjainak egyikére. Az a csúnya szokása volt a bárónak, hogy soha senkit sem kínált meg szivarral. Pompás, messze földön hires szivarjai voltak. Kass, meg Csapó is némi irigységgel szimatolták az elszálló finom kék füst illatát. A báró egyszer csak mit, mit nem gondolt — lehet, hogy Kasson sajnálkozott —■ elővette újból szivaros tározóját, s megkínálta vele őket. Illetlen mohósággal kaptak a szivar után. Csapó azon melegében rágyújtott, Kass pedig szinte kéjesen simogatta végig a fénytelen havanna leveleket. Gondosan levágta a végét, s mondhatom élvezettel gyújtotta meg. — Menjünk urak, menjünk, türelmetlenkedett Dénes. Mire a kaszárnya vívótermébe értek, Tóth főhadnagy már meztelenül diskurált a segédeivel. Kass egy-kettőre készen volt. Amig pepecselt a ruhájával, az alatt az ezredorvos újra végig mosta karbolos vattával a kardokat. Csapó kimérte szép egyenes krétavonalakkal a távolságot, s azután a felállított felekkel czeremóniázott, hogy béküljenek ki. Tóth bosszúsan dörmögött valamit a bajuszába, Kass pedig mosolyogva vonta a vállát. A segédek ajkán futó mosoly villant át. Hogyne. A robusztus Tóth mellett szegény Kass oly vézna volt, hogy igazán szánalmat gerjesztett. — Vigyázz ! — Rajta ! Kass szinte mozdulatlanul maradt, s Tóth igy kelletlen arczczal támadott, mintha csak azt akarná mondani, hogy nagyon egyenlőtlen harcz ez. Kass szépen védekezett, de Tóth sehogyse tudta támadásra bírni. Tóth kezdett belemelegedni, mig Kasson hirtelen izgatottság látszott. A segédek feszülten kezdtek figyelni, s Csapó már megmarkolta kardját, hogy idejében közbelépjen. Ebben a pillanatban suhogva repült ki Tóth kezéből a kard. A csörrenésre kínos csend következett. Kass nyughatatlanul forgatta szemeit, mig aztán csendes boldogság ömlött elarczán,s elégedetten csettintett nyelvével. Mikor újra felálltak, Tóthnak a nyakán és homlokán duzzadtak az erek. Ezúttal már Tóth eszeveszetten támadott, de sehogy se birt rést találni. Kass ismét nyugtalankodni kezdett, a segédek növekvő szorongással látták, hogy keresi a pillanatot, amikor védelemből támadásba mehessen át. Tóth teljesen megdühődve bolondul prímet vág. Kass visszaugrik, úgy, hogy Tóth megingott egy pillanatra. . . . Kass mint a macska, elnyúlva ugrott vissza, s rettenetesen végig vágott Tóthnak a karján. A segédek megmeredve nézik ezt a csodát. Tóth pedig bambán néz vértől borított karjára, mintha az nem is az ő testrésze lenne. Kass mindenről megfeledkezve, magánkívül rohant az ablakhoz, aggódó nézéssel vette fel onnan a Dénes bárótól kapott szivart s szívni kezdte. A szivar még égett s kék füstje az erős szívásra fodrosán szállt fel a levegőbe. Kass ekkor azon meztelenül odafordult Tóthoz, fidélisen megfogta a balkezét. — Ne haragudj öreg. Sajnálom, hogy igy történt, de már azt hittem, elalszik a szivarom. Mikor felkászolódtak, Csapó százados csak úgy a szakállába dörmögte : — No hiszen ennek a feleségét se kívánja meg ezentúl az ördög se ! Katona Béla.
