Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-12 / 11. szám
Nagykároly, 1916. március 12. Vasárnap. IV. évfolyam. — 11. szám. ^ A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = *í6T: i4 *> ■ és ' i* A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős & szerkesztő cimére — Érendréd — küldendők, -»g Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) á rokkantak ügye. A hosszú idő óta tartó háború nehéz kötelességeket ró a társadalomra, amelyeknek betöltése az itthon maradottak vállaira nehezül, akik nagy anyagi áldozatokat hozva kell, hogy gondoskodjanak azokról is, akiket a magukról való gondoskodás lehetőségétől fosztottak meg a nehéz harcokban szenvedett sebesülések, a munkabírásnak és ellenállóképességnek a kiállott emberfeletti szenvedések közepette beállott csökkenése. Az újabb korban uralkodó tisztul- tabb felfogás, a hősök iránt való köteles tisztelet és becsülés kiáltó szóval tiltakozik az ellen, hogy azok, akik érettünk, a mi javainkért vérezve vesztették el testi épségüket, akik egy munkás élet után régi foglalkozásuk folytatására képtelenek, az utca szögletén koldus-fillérért esedezzenek, hogy alamizsnát kérve, nyújtsák ki azt a kezet, amelyből nemrég hullott ki a hazát védő fegyver. Az állam nyújt némi gondoskodást a rokkant katonának, gondoskodik a teljesen elnyomorodottak ellátásáról a katonai rokkant házakban s előírások alapján segíti nyugdíjjal azokat, akik munkára képesek ugyan, de kereseíképességükben veszteséget szenvedtek, de ez a kis ösz- szeg megélni kevés, meghalni éhen — sok. Három lila levél. Az első levele nyolc oldalból állott Gyöngéd, édes szókkal írva tele . . . Kérdezte: nyilnak-e az akác virágok? S csupa üzenet volt minden betűje. Azt irta. hogy ott a nagyváros zajában Nem suttog a szellő édes-bus mesét. S a harang kongása nem oly imádságos, Oly sokszor borítja könny a két szemét. Második levelét oly sokáig vártam . . . Végre nagysokára megérkezett. Irta, hogy kezdi már — hiszen mit is tenne, — Megszokni a nyüzsgő, lázas életet. Aztán gyakran viszik zsurba, mulatságba S bocsássák meg, hogyha nem is ir sokat De azért ne féljek, megőrzi ő ott is Azokat a régi, édes álmokat. Nyolc hét múlva ismét jött egy kis levélke. Amint felbontottam, kezem remegett, Valami előre megérzett bus sejtés Lázas dobogásba hozta szivemet Nem volt abban már szó akácfavirágról, Szellőnek, madárnak édes üzenet . . . Hogyisne! a város lüktető zajában Kis falucskám ki is törődne veled ? Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmárvármegyei jegyzőegyesiilet főjegyzője. Munkatársak: BODOKY ISTVÁN, KOMORÓCY PÉTER, kismajtényi körjegyző. kapnlkbányai jző, e. jző. De hiszen az állam nem is azért ad, hogy megélhetést adjon, hanem, hogy pótolja azt a keresetet, mely a rokkantság miatt kevesebb. S ha a harcból visszatérő katona nem akar koldus kenyérrel élni, nem akar idővel családjának is megunt terhe lenni, ha férfiúi önérzetét, emberi méltóságát meg akarja őrizni, dolgoznia kell. Az alamizsna, a dologtaian élet kivetkőzted az embert emberi mivoltából, lealacsonyítja önmaga előtt. S a harcokban szenvedett sebek nem nyithatnak meg oly jövőt senki előtt, amelyben a hősiesség, a véráldozat „árán“ éli le tétlen életét. Hiszen az ország, az állam is élőtest, melynek mindnyájan tagjai vagyunk s kerüljön ki bármily győzelmesen a nemzetek küzdelméből, a háború után itt fog áilani óriási vérveszteséggel és félig-meddig bénán elvesztve legerősebb támaszait: legdolgosabb, legderekabb embereit. A társadalomnak kell a hősöket munkához és elsősorban munkára való készséghez segíteni. A társadalom van hivatva arra, hogy egyesítve a tudományi a szeretettel segítséget adjon a rokkantaknak, mely túlmegy a törvény betűinek rideg intézkedésein. Az a szeretet, mellyel a rokkantak ügyét az egész magyar társadalom felkarolta, hozta létre a m. kir. Rokkanthivatalt, mely a rokkantak minden dol!rt valami szőke, huszárfőhadnagytól. . . . Mesés boszton táncos, . . . tud sok éneket. . . Én pedig temettem egy egész világot — S tudtam — nem kapok több lila levelet. G. Annus. Nagy idék emléke . . . Nagy idők emléke szállt felénk a múltból a békés időkben . . . s megtisztult a lelkünk nemes és nagy eszmék tisztitó füzében. Ünnepeltünk eddig minden márciusban, meghozta a tavasz ama nagy Tavasznak emlékeit frissen : Nagy-nagy messzeségben mint egy-egy szép álom: felujult lelkűnkben emléke a múltnak : vértelen győzelme ama márciusnak, amelynek Idusán lelkesült az ifjú . . . amelyről könnyektől fátyolozott szemmel mondott a nagyapó a kis unokáknak tündérszép regéket: „ . . . akkor amikor még ifjú gyermek voltam, felhangzott a hivó, lelkesítő szózat: Talpra magyar! Talpra győzelmes seregek harci dobbanása . . . puska, ágyutüz- nek rémes ropogása . . . egetvivó hősök . . . tört fegyver a kézben . . . rohannak előre . . . győzni vagy meghalni ... A szent szabadságért ! A magyar hazáért! . . .“ S folyt a szó, egyre folyt ifjú gyermekekről, akiket tegnap még szellőtől is óvtak, s akikből hősöket teremtett a holnap, — ifjakról, Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. gában intézkedik s állította fel az utókezelésre hivatott intézményeket, melyekben a tudományt hívja segítőtársul ahhoz a nagy feladathoz, melyre a rokkantak érdekében vállalkozott. S alig van oly bénulás vagy csonkítás, melyben az emberi találékonysággal párosult orvosi tudomány segítséget ne hozhatna. De kell ehhez, hogy a béna, a rokkant katona maga is keresse, kérje a testi hiányok pótlását. Köztudattá kell, hogy váljék az, hogy a munka és a segély összetartozik, hogy aki az államnak a segélyét elfogadja, köteles magát orvosi utókezelésnek is alávetni, mely alkalmat és módot nyújt arra, hogy ha másként nem lehet, még művégtagokkal is dolgozzék. És ha az utóbbit visszautasítja, az elsőre sem érdemes. Kell, hogy általánossá legyen a háború után is az a tudat, hogy csak az maradt keresetre képtelen és koldus, aki maga sem akart az emberi közösségnek munkás tagja lenni. A társadalom tevékenysége már megmozdult. Rokkantak számára sok helyen nyíltak meg tanfolyamok, amelyet a testi hiányok figyelembe vételével esetleg uj pályákat nyitnak meg a rokkantak előtt, uj megélhetési forrásokat kínálnak s egy ily tanfolyammnak városunkban leendő felállítása is csak rövid napok kérdése. De gondoskodnunk kell arról is, hogy a rokkantaknak meglévőapákról, vígan távozókról, akiket visszavár, s hiába vár vissza a családi tűzhely, anya, nő és gyermek. Férfi hősiségről, női büszkeségről, tündöklő százszor szent Hazaszeretetről. Véres küzdelmekről, titáni harcokról, magas Kárpátoktól le az Adriáig . . . Petőfi, Bem apó, Görgei s a többi . . . s a névtelen hősök . . ^ . . . Tenger sok vér és könny a tengersok dicsőség . . . pusztulás és bánat . . . halál hörgés . . . éljen ! . . . S lelkesült az ifjú . . . „ . . . Vajha én is mennék, oh bárcsak mehetnék! Küzdelembe harcba . . . édes szép hazánkért . . .! * Nagy idők emléke fogantatik mostan s a csendes időkben megtisztul majd lelke a késő utóknak . . . nemes és nagy eszmék tisztitó tüzében. És mesél nagyapó magyar vitézségről, a fiúval együtt küzdő hős apákról . . . késő unokáknak mond majd szép regéket az, ki ma még ifjú: „ . . . akkor, amikor még ifjú gyermek voltam, felhangzott a hivó, lelkesítő szózat, öreg ősz királyunk szózata a néphez ... a hü magyar néphez ..." S foly a szó majd egyre véres küzdelmekről, a hősi csatákról, a sok győzelemről, amelyekben mindig diadallal lengett a szép magyar zászló . . . S lelkesül az ifjú . . . 1—h.
