Szatmármegyei Hírmondó, 1916 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
Nagykároly 1916. augusztus 13. Vasárnap. Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős ■gr szerkesztő cimére — Érendréd — küldendők. -*fg Kiadchivaía!: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Á névtelen feljelentők a háború hiénái között a leg- gonosszabbak. Ezek névtelenül, vagy apokrif aláírással emelnek koholt vádakat és ezzei tisztes polgárokat sodornak a nyomozás és vizsgálat rágalmaiba. A névtelen feljelentők abban reménykednek, hogy ha kiderül is a vádjuk alaptalansága, a meghurcolt embereknek nem sikerül őket kikutatni. Ebben a reményükben azonban csalatkozni fognak, mert a háború óta annyira megszaporodott a lelkiismeretlen, vakmerő névtelen feljelentők száma, hogy most már nemcsak az alaptalanul meghurcoltak, hanem a katonai parancsnokságok, rendőri hatóságok és büntető bíróságok is legszigorúbban lépnek fel a névtelen, vagy apokrif feljelentéssel foglalkozó gonosztevők és üldözési mániában szenvedő őrültek ellen. Utálatos és megvetendő dolog, hogy még ma is, amikor a napilapok ismételten felemelték ez ellen -jnto szavukat, garmadával érkeznek a katonai hatóságokhoz a legkülönbözőbb tartalmú névtelen levelek. Nagyrészük a katonai szolgálat alól való kibúvással, a katonai irodákba való kirendelésnél állítólag gyakorolt protekcióval, felmentéseknél és szabadságolásoknál előforduló csalással o vádol egyeseket. Felelős szerkesztő: NAGY luTl/ÁN, aszatmárvármegyei jegyzőegyesület főjegyzője. Munkatársak: BODGKV ISTVÁN, K0MCRÓCY PÉTEF, kismajtényi körjegyző. kaphikbanyai jző, e. jző. Előfizetési árak: 5 •: T'V V Egész évre Félévre — Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. A legszomorubb a dologban, hogy a levelek névtelen írói a felelőtlenség- álcája mögül sokszor tiszteletreméltó, magas állású katonai és polgári személyeket vádolnak önkényeskedéssel, igazságtalansággal és hivatalos hatalommal való visszaéléssel, sőt néha becstelenséggel is. A feljelentések eme faja magán hordja az aiávalóság bélyegét és az így használt sértések tulajdonképpen a levélíróra nézve a íegmegajázóbbak. Vájjon nem önti-e el a szégyenpir a anoni- must már akkor, amikor szégyenteljes tettét papírra szándékozik vetni. Vájjon nem érzi-e szándékának végtelen aljasságát ? Mi iehet az ilyen feljelentés eredménye ? Kizárólag az,: hogy a munkával amúgy is túlterhelt hivatalos tényezőket komolyabb munkajogban akadályozza. Ily névtelen levelei irni egyúttal a íeg- hazafiatlanabb csel-ekedét, meri hasznos munkától von el sok hivatalos erőt és ezért- méltán kelt mindenkiben őszinte undort. Egészen másképpen állana a dolog, iiogy ha a feljelentő teljes névaláírással közölné adatait a hatósággal. Akkor századrésze érkezne annak, ami ma beérkezik. Akkor csak az esetben tenne valaki feljelentést, hogy ha dolgában biztos volna és így nem gázolna puszta látszat, vagy szóbeszéd alapján köny- nyelmiien és lelkiismeretlenül egyesek, I vagy hatóságok becsületében. Más szóval becsületes emberekkel volna dolguk, akik szavukért feleinek és akik a tett feljelentéssel becsületbeli kötelességet akarnak teljesíteni. A névtelen levélírók eilen is van azért gyógyszer. Már sok esetben sikerült a levelirót elfogni és a büntető igazságszolgáltatásnak átadni, dacára annak, hogy Írását elferdítette. Vannak olyan sötét jellemű emberek, akik gyalázatos mesterségüket iparszerüieg űzik. Szolgáljanak eme sorok számukra komoly figyelmeztetésül arra, hogy ne űzzék becstelen játékukat tovább, mert végül drága árat fognak fizetni. De azok is, akik feljelentésükben rágalmaznak, gondolják meg, hogy nem becsületes dolog az, amit cselekszenek és ne tegyenek olyan feljelentéseket, amelyekért nem tudnának helyt állani. De nem csak a katonai parancsnokság, hanem a büntető bíróság is erélyesen lép' fei a névtelen rágalmazók eilen. Nagykárolyban szintén nagyon sok ember szórakozott a névtelen feljelentésekkel. Reméljük, hogy nálunk is legközelebb bíróság elé kerülnek a névtelen feljelentésekkel operáló s rágalmakat terjesztő gonosztevők. á krasznik! csaté. irta: Tömörkény István. Pihenőre itthon levő öreg katonák beszélgetnek egy-egy üveg sör mellett. A pihenő abban áil, hogy egy kicsit hazajönnek a harctérről s most foglyokat őriznek. Ahhoz képest, ami ott van, pihenőszámba megy az ilyesmi is. Vén írén katonák meg azért vannak itthon, hogy kocsikat, szekereket szedjenek, rendbe, fessenek, mázoljanak, javítgassanak, ezeknek meg ez a pihenő. Azután vannak egészen fiatalok is itthon, akik még csak majd ezután mennek el háborús világot látni, öreg altisztek jöttek haza a tanításukra, mint már ez a háborúban szokás, Estefelé aztán, munka után a sokféle katona összekeveredik a kisvendéglő asztalai körül, pohár bort inni, falubelivel találkozni. Hirt hallani attól, aki szabadságról jött, üzenetet küldeni azzal, aki szabadságra megy s megosztani egymással a hazulról jött elemózsiát, mint a háborúban szokás. Azután, ahol ennyi katona együtt van, ott hamarosan felüti fejét az üzlet, mert a háborúban ez is szokás. Fölkeresi a sok embert a kínálat a bakancsfüzőzsinőrtól kezdve a nyoí- cadcédulás osztálysorsjátékig. Háborús verseket kínálnak, sapka mellé való díszítéseket, nyakba- vaió pénzt, noteszt és levelezőlapokat, szép képeset. A másik üzietes fotográfust ajánl, a harmadik a fotográfus mellé olyan mestert, aki fényképet hihetetlen olcsón üveg alá rámázza, I de hátulról még be is ragasztja, hogy nem megy bele a por. — No az okos dolog — véli egy katona — ha a por legalább a fényképünkbe nem mén bele. Mert úgyis mönt ölég a tavaly nyáron a Szerbiába. Ilyen tréfás megjegyzések hallhatók : A pucpomádét kinevetik, hogy hát még mit nem, majd meg a gombot is pucoljuk. Régi világbeli katonaság voll az, mikor még a gombot is olyan fényesre pucolták, hogy a légymadár is lecsússzon róla. Az osztálysorsjátékot biztatják, hogy bizonyosan vesznek tőle, de majd csak akkor hozza elő a cédulát, ha már nyert. — Hát csak nem vagyok bolond, akkor eladni, — mondja a mozgó kereskedő — mikor már nyert. — Hát mink mög — mondják a katonák — nem vagyunk bolondok addig mögvönni, amig még nem nyert. így évődnek. Egy ember azt kérdezi, hogy a fényképen rajta iesz-e a füléből az a darab is, ami valahol a Balkánon „levickoló- dott róla“. A fotográfusi ügynök Ígéri, hogy akár kétakkorát is csinálnak hozzá. Akkor jön egy kalapos kisasszony, szép háborús képeket árui. Nagyon szép képek, tanácsos mindenkinek venni belőlük egyet emlékül, hogy otthon is legyen és nagyon széped, olcsón rámázzák a Karika-utcában és papirral hátulról be is ragasztják, hogy a por . ne menjen bele. A kisasszony nagy táblában viszi a képeket, az egyik kezével a vállára támasztja a táblát, a másik kezével pergeli a képeket. Huszonöt-harminc év előtt félosztrák-féiolász mosolygós, nagyszakáilu krajnaiak hordozták igy az olajnyomásu képeket, azután az elmúlt s megint föltámadt a szokása, mert a háború mindent feltámaszt, csak az elesetteket nem bírja föltámasztani. Mondja a kisasszony az öreg vendéglősnek: — Itt egy szép Ferenc József és egy szép Vilmos, vegye meg, bácsi, ez nagyon ízléses most a vendéglőkben. A bácsi mutat a falra: — Ott vannak már régön. A király már nagyon régön, a Vilmos mög mindjárt azuta, hogy a háború kiütött . . . Ugyan már az is régön volt . . . Mondják fejbóiintva az öreg katonák: — Bizon régön kezdtük meg a táncot. Némely részünk már e! is felejti, hogy civil volt valaha. A kalapos kisasszony szokva van mán a beszédekhez, csak pergeti tovább a képeket. Ez a Belgrád ostroma, ez a valjevói ütközet, ez Szendrő várának diadalmas védelme . . . Egy őrmester beleszól: — Nézzük. — Tessék, — nyújtja át a kisasszony, ez a valóságos kraszniki csata. A katona kissé eltartva magától a képet, nézi. — Hál, — mondja — hát . . . tudom is én. Ilyen forma volt. De minden csata ilyenforma. Nézze már maga is, Mihály.
