Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-03-14 / 11. szám

Szatmárvármegfö lisst szükség- leiének megállapítsa. A történt szóbeli tárgyalásokra hivat­kozva •értesíteni Szatmár varmegye közönsé­gét, hogy a vármegye ellátatlan polgári lakossá­gának valamint az ott ápolt sebesült katonáknak az uj termésig számított lisztszükséglete pl Nagykároly városé 60, Nagybánya város bO Felsőbánya városé 32 vármegyei járásoké 225 visuli kocsi rakomány lisztben, előjegyzés­ben vétetett. A szóbeli -'tárgyalás során elmondot­takból, ez alkalommal is kiemelni 'kívánom a következőket: Minthogy a rendelkezésre álló orsz. készlet mennyisége ma még számszerűleg meg nem állapítható, az e tekintetben illetékes f óid - niiv. miniszter ur nem vállalhat felelőséget az iránt, hogy az előjegyzett menyiséget egészben rendelkezésre fogja-e bocsáthatni. A 420/925 M. E. számú rendelet alapján megszer­zendő gabonamenyiségből azonban, az ország egyéb ellátandó részeinek szükségletéhez viszo­nyítva á fentiek szerint előjegyzett lisztmennyiség arányában fog a vármegye részesülni. A liszt keveréséről és-a búza, rozs és árpaliszt kiméíé- léséről szóló rendeletekből önként következik, hogy az előjegyzett liszt menyiség 50 %-át tengeri lisztben kell érteni, ez e célból szüksé­ges tengerit elsősorban kereskedelmi utón kívá­natos beszerezni mert országos érdek a/., hogy a kereskedelem mesterséges belenyúlással mentői kevésbbc béniítassék. Ha kereskedelmi utón a tengeri beszerezhető nem lenne úgy indokolt esetekben az országos gazd. bizottság részére felajánlott tengeriből fog a megállapított meny- nyiség kiutaltatni. Különösen kikötöm, hogy a rendelkezésre bocsátott gabonából származó őr­leményt tartalék készletnek kell tekinteni s állandóan mint ilyet kell kezelni. Ebből követke­zőleg úgy a rendelkezésre juttatott gabonát mint az abból előállított lisztet állandóan hatósági rendelke és és ellenőrzés alatt kell tartani. Annak fogyasztását csak a :kor és annyiban lehet megkezdeni, ha és amenyiben a közélelmezés a rendes kereskedelem utján már el nem látható és azonnal; meg kell ismét szüntetni mihelyt a kereskedelem működése helyre állt. A 240/915. M. E. sz. rendelet szerint az igénybe vett gabo­na árát haladéktalanul le kell fizetni. Ebből következőleg az előjegyzett készlet beszerzési költségeinek pénzügyi fedezetéről sürgősen gon­doskodni kell s ennek módját valamint zt, hogy a rendelkezésre bocsátandó készlet árát kifogja azt előlegező „Alkalmi Egyesületinél lefizetni, a készletet kinek a címére kell irányítani, ki fogja azt tényleg átvenni, s mely hatóság fogja azt ellenőrzése es rendelkezése alatt tartani hoz­zám mielőbb be kell jelenteni-. Gondoskodni keli továbbá arról, hogy a hatóság rendelkezése alatt álló liszt az alatt inig az a fogyasztóhoz kerül semminemű üzérkedés tárgyát ne képezze. Az élelmezendő lakosság közölt igazságos és takarékos arányban oszoljon meg, úgy, hogy az a lakosság élelmezésére az uj termésig elegendő legyen. További tartalék készletek rendelkezésre állani nem fognak, az a törvényhatóság, város vagy község tehát, a mely a készletét idő előtt elhasználta közélelmezése tekintetében a legválí- ságosabb helyzetbe jut a segítség minden kilátá­sa nélKiil. Ennek elkerülése végett tehát a liszt kiszolgáhatását oly módon kell szervezni, hogy a készletből az ellátandó területekről semmi ki ne vitesék, és hogy minden egyes részére csak annyi liszt szolgálhassák ki amennyi reá az élel- mezendök számának arányában a készlet nagy­ságához képest jut. Minthogy a szükséglet kiszámítása a lélekszám alapul vételével történt az elmondottak biztosítására szolgáló rendszer kidolgozása nem fog nehézségbe ütközni. A szó­beli tárgyalások alkalmával az erre vonatkozó irányítás részletesen meg is adatott a keresztül vitel tekintetében tehát most már csak a helyi sajátságokkal kell számolni. Ezek figyelembe vételét a helyi hatóságok belátására kell bíznom. Tekintettel azonban a kérdés kiválló fontossá­gára kikötöm, hogy a kiszolgáltatás mikéntjére vonatkozó tervezetet hozzám lehetőleg mielőbb szintén be kell mutatni. Megjegyzem végül, hogy a liszt kiszolgáltatásával esetleg megbí­zandó kereskedők részéről az önköltségek és a polgári haszon felszámításának van helye. Bu­dapest, 1915. évi március hó 5-én a minister rendeletéből Kiszelys. k. ministeri oszt. tanácsos. 2-ik oldal. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. HÍREK. Március tizenötödike Magyarország ujabb- kori fejlődésének legkimagaslóbb emléknapja különös jelentőséggel bír napjainkban, mikor épen hazank szebb j Kőjéért áldozunk életet, erőt. Március tizenötödike a magyar nemzeti élet újjászületésének hajnala s minden év azóta a megerősödés ideje. A megerősödött, kiizmo- sodőtt Magyarország a harcoló Ilii szövetség egyik , értékes oszlopa. Ne legyünk hát • hűtle­nek a nagy nap hagyományaihoz, sőt fokozott lelkességgel és mély belátással ünnepeljünk e nagy napon, mely a nemzet megújhodása ut­ján oly erőssé telte hazánkat az- ellenséggel szemben. Ma ■ugyanazon zsarnoki birodalom ellen harcolnak fiaink, kik ellen nagyapáink; Oroszország ellen, mely századok óta legádá­zabb ellensége a feji ádésképes, erős Magyar- országnak. Az Isten velünk lesz és most meg­fizetünk neki! A megszökött hadifogoly tudósítása. Fölötte érdekes le vetet kapott vármegyénk al­ispánja egy fogságba eseti, de Lembergnél megszökött tábori lelkésztől, ki fogoly társairól; csupa szatmármegyei emberekről ad hirt. Az érdekes tudósítás igy hangzik: Pöstyén, 1915. március 2. Nagyságos Alispán Ur! 1. Buor Demeter Baság, u. p. Misztófalu. 2. Sziics József juhász, 'Nagydobos. 3. Nagy Gedeon, Vetés. 4. Varga Sándor, Szatmár. 5. Takács Lajos (apja T. Ferenc, ref. lelkész), Szaniszló. 6. Varga Elemér (anyja Radványi Jánosné), Erdőd. 7. Dull Sándor, Felsőbánya. 8. Fehér Gábor, Szatmárhegy. 9. Goldenberg Salamon, Nagysomkut. 10. Bíró Pál, Nagy­bánya. II. Csizmadia Zsiga, Mátészalka. Í2. Jakab János (apja Jakab Antal) Kocsond. 13 Jakab Jenő (apja Jakab Antal ref. lelkész), Mérk. 14. Sivák László kerékgyártó, Nyirpa- rasznya. Kondor Lajos, Tiszabccs. Ezekkel személyesen beszéltem Lembergben, ahol orosz hadifogságban voltunk. Ókét tovább vitték, de nekem sikerült elszöknöm. Egyikről- másikró! már. magam is értesítenem a csa­ládokat. Kérem nagyságodat méltóziassék e tudósításom vételét elismerni, amelyet ked­ves emlékként óhajtok eltenni. Hazafias üd­vözlettel : Kellesz Aulai, tart. tábori lelkész. Kassán, Fő-u. 108. Hősi halál. Valamikor nálunk is állomá­sozott krontpaehi Gundelfin, er Géza jelenleg a ttencséni 15. honvéd gyalogezred századosa 32 éves koréban az északi harctéren hősi ha­lált halt. Eljegyzés. Állomásunk f ínőkének bájos és kedves leányát, Aczél Étikét eljegyezte Zaluda Ferenc hadnagy. Adományok. Mándy Géza udvari taná­csos, nagybirtokos vállaji lakos jótékony célra az eddig jótékony célra adományozott összege­ken felül 1000 koronát küldött Csaba Adorján f őispánhoz, 200 koronát pedig a Vörös Félhold javára adományozott. Gyászeset. Sternberg Mór köztiszteletben álló polgártársunkat és családját súlyos családi gyász érte. Ugyanis fia Sternberg Jenő a hely­beli Központi Takarékpénztár egyik megalapí­tója és f könyvelője, utóbbi éveken át volt buzgó ügyve/ető-igazgatója, vármegyei bizott­sági tag, „Petöfi-nyomdá Részvénytársaság fel­ügyelő-bizottsági tagja t. hó 9-én reggel hosszas szenvedés után 48 éves korában elhunyt. A megboldogult a pénzügyi téren mint szakem­ber volt ismeretes, ki szaklapokban is sokszor figyelmet érdemlő cikkeket irt; előzékenységé­nei, szeretetreméltóságánál és jó szivénél fogva városuukban közkedveltségnek örvendett, miért is korai, a legszebb férfi korban bekövetkezett elhunyta nemcsak családja és barátai nagy­körében, hanem ezenfelül is szélesebb körben igaz részvétet keltett. A szegények egyik gyá- molitójukat vesztették el az elhunytban. A csa­lád a következő gyászjeleutést adta ki: Stern­berg Jenőné szül. Nasch Janka úgy a maga mint gyermekei Pál és Imre és az összes ro­konság nevében fájdalomtól megtörve jelenti, hogy a leggyöngédebb férj, apa, gyermek, test­vér és rokon, Sternberg Jenő a „Központi 11 -ik szám. Takarékpénztár Részvénytársaság“ ügyvezető­igazgatója, Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsági tagja stb. hosszas szenvedés után folyó hó 9-én reggel 6 órakor 48 éves korá­ban elhuny!. A megboldogult htilt tetemeit f. hó 11 -én d. u. fél 3. órakor a Kossuth-utcai gyászházből fogjuk örök nyugalomra helyezni. Kelt Nagykárolyban, 1915. évi március hó 9-én. Áldás és béke poraira! Steinberg Mór és neje Kaufmann Fani szülők. Dr. Sternberg Géza, Sternberg Zoltán testvérek. Dr. Sternberg Gé­záim szül. Dózsa Vilma, Dr. Slernberg Endréné s/.ül. Schvartz Margil, Dr. Sternberg Zoltánná szül.. Adler Margit, .Fried Jakab és n je szül. Nasch Rella, Kardos Lipót és neje szili. Nasch Franciska, Nasch Róza sógornők és sógorok. A főgimnázium nagy nemzeti ünnepün­kön, március t5-én a városi szili-házban nagy­szabású hazafias ünnepélyt rendez, melynek tiszta jövedelmét a Vörös Kereszt javára adja. Főgimnáziumnak ez a hagyományosan nagy­sikerű ünnepélye az-idén még gazdagabb mii- sorrai fog végbémeitni. Legmelegebben ajánljuk a nagyközönség Lelkes itámogatásába. Az ün­nepélyre a következő meghívó bocsáttatott ki: Meghívó. A nagykárolyi Kegyesrendi róni. kath. főgimnázium 191 . évi márc hó 15-én d. u. 6 órakor a városi színházban. A Vörös Kereszt javára Hazafias ünnepet, tart, melyre a szülőket és a tanügy minden barátját tisztelettel meg­hívja az igazgatóság. Helyárak: Álsó páh ly 6 K. Felsőpáholy 3.50 K. Támlásszék 1 K. Körszék 80 f Zártszék 60 f. Erkély és karzat az ifjúság számára fentartva. Tisztelettel kérjük a közönséget, liogyac ünnepre a műsort hozza el. , FelüIfizetéseket — tekintve a nemjs célt — köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. Jegyek előre válthatók Braneczky József kegy. tanárnál. Előadás napján pénztárnyitás ‘Va6 órakor. Műsor: 1. Kölcsey-Erkei: Hymnus?. Előadja a főgimnáziumi énekkar zenekiséreltel. 2 Erkel: Hatyudal Hunyadi L. operájából. Előadja a zenekar. 3. Petőfi: Nemzeti ’dal. Szavalja: Csaba László, II. o. t. 4. Sclineeken- burger—C. Wielhelm : Die Wacht am Rhein. Német szöveggel előadja az énnekkar zene- kiséret mellett. 5. Ünnepi beszéd. Mondja : Braneczky József k. r. tanár. 6. Erkel: Bordal és Ima Bánk-bán operából. Előadja az ének­kar zenekiséreltel. 7. Wolkóber: A magyar szabadságharc apotheosísa. Zeneköltemény. Előadja a zenekar. 8. Szemelvények, a mai világháború költészetéből. Szavalja: Kovács József VII. o. t. 10 perc szünet. 9. Pakots Jó­zsef: Hős diákok. Színjáték magyar diákok számára 3 felvonásban. Személyek : Kenéz ta­nár Dicig Alajos VII. o. t. Bothos népfölkelő százados Rosenfeld József Vili. o. t. Segédtiszt Fogarassy József VII. o. t. Öreg 48-as ,DobO/.y Endre VI. o. t. Bothos diák Sikolya Ferenc VII. o. t. Pajor diák Falussy Endre VI! o. t. Csák diák Turöczy Kálmán VII. o. t. Török diák Jenser Dezző VII. o. t. Jánosi diák No in Gyula VII. o. t. Kemenes diák Akkermann Géza VII. o. t. Széki diák Tivadar György VII. o. t. Idegen diák Nonn László V. o. t. Orosz kapitány Hajdú István VI. o. t. Orosz hadnagy Katona Imre VII. o. t. Rutén parasz- Bunda Miklós Vili o. t. Magyar tisztek ma: gyár katonák, orosz katonák, diákok. Színhelyt Egy magyar gimnázium tanterme és harctér a Kárpátok mellett. Idő: a mai világháború. Gyászeseí. Id. Vida Sádor városunk egyik köztisztelet ben álló polgára f. hó 9-én néhány napi szenvedés után 81 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 11-én délután ment végbe nagy részvét mellett. Koszorumegváitás. Gulácsy Tibor ár­vaszéki ülnök és Kleiner Desző gyógyszerész a megboldogult Sternberg Jenőt, koszorújának megváltásaként a Vörös Kérész nagykárolyi fiókja javára 20—20 K-át dományoztak. A Nagykárolyi Dalegyesület választ­mánya f. hó 6-án tartott gyűlésén elhatározta, hogy a közgyűlést f. hó 28-án d. u. 7a 4 órára tűzi ki. Meghívó. A magyar szent korona, orszá­gai Vörös Kereszt Egylet nagykárolyi fiókja 1915. évi március hó 14-én, vasárnap délelőtt 3A12 órakor tartja évi rendes közgyűlését a városháza nagytermében, melyre a t. egyleti tagokat tisztelettel meghívom. Tárgysorozat: a) A li. betegápolónői tanfolyam képesített ápo-

Next

/
Thumbnails
Contents