Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-20 / 25. szám
Nagykároly, 1915. junius 20. Vasárnap. III. évfolyam. — 25. szám. A „VARMEGYE“ Szatmármegyei hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = 915 A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős jgf szerkesztő cimére — Érendréd — küldendők. 45 Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁR SASÁG.) Segítsünk magunkon s az Isten is megsegít. (F. A.) „Előttem fekszik a „Jegyzők és egyéb községi tisztviselők országos nyugdijpótió egyesületének“ 1914. évi zárszámadása. Gondolkodom, adatait nézve, afelett a csökönyös közönyösség felett, amellyel a jegyzők, az ő javukra szolgáló intézményekkel szemben viseltetnek. Keresem okait, kutatom nyitját, bajos a probléma megoldására találni. Nagy Isten, hát annyira könnyelműek vagyunk mi, hogy önmagunkkal és családunkkal sem törődünk?“ Ezeket Írja a községjegyzői kar egyik jelese. Dobos Gábor, a „Községi Közlöny“ 18. számában közétett, lelkes tartalmú cikkében. Igenis, semmi egyéb nem oka annak, hogy a saját földi jobblétünk érdekében jobbjaink által megteremtett intézményeink a kívánt fejlődést elérni képtelenek, mint közönyünk és eléggé meg nem róható könnyelműségünk a magunk és családjaink sorsának intézésében. Mindennel és mindenkivel inkább törődünk, mint önmagunk és családjaink érdekeivel. Nincsen azon nagy és kisebb jelentőségű magán és közérdek, amelynek előmozdítása céljából szívesen fel nem áldoznók gyéren kijáró szabadidőnket, vagy erszényünk csekély tartalmát, de arra, hogy testületi érdekeink megvitatása végett egy napot s azoknak előmozdítása végett egynéhány koronákat is feláldozzuk, már sem időnk, sem kedvünk nincsen. Szegényházak, men házak, kórházak, tápintézetek, templomok, iskolák, szobrok és egyéb műemlékek létesítési és fen- tartási költségeinek javarészét mi hordtuk össze, könyörögve, koldulgatva az adománypénzeket s a magunk zsebét is példaadóan megterhelve a célra, — de arra, hogy a 10,000 segédjegyzőnek és a még ennél is nagyobb számot kitévő községi tisztviselőknek legalább egy országos árvaházuk, vagy országos gyermeknevelő intézetük legyen, eddig sem elég időnk, sem pénzünk, sem elég kedvünk nem volt. Szép dolog az altruizmus s a mai korba való hasznos emberi erény, sőt községi tisztviselői hivatásunknak egyik főkelléke is. De, ha már annyira fel tudunk buz- dulni az N. N. gróf, vagy egyéb szereFele'ős szerkesztő : NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. pelni és alkotni vágyó közéleti nagyság részérői hozzánk eljutíatott gyűjtésre szóló Írott felhívásra, hogy menten össze- járjuk községünk, vagy községeink adakozni képes lakosait s esetről-esc . e jelentékeny összegeket szállítunk a testületünk érdekkörén kívül működő gyűjtők kezeihez, miért nem szálija meg lelkeinket ugyanazon buzgalom akkor is, ha Klimes Antal apánk fordul mi hozzánk árváink és özvegyeink érdekében, vagy Dobos Gábor a nyugdijpótió intézet támogatása végett? Talán csak nem azért, mert a fent- megnevezett jó barátaink kérő levelét nem támogatja a hátiratolt főszolgabírói rendelet?! De hiszen, az imént említett barátaink a kérésnek még ezt a módját is megpróbálták, még pedig több Ízben, sőt a vármegyei alispán és főispán urak támogató közbenjárását is vették igénybe s ezen helyekről a legszebb ajánlások kíséretében jutottak el felhívásaik mi hozzánk! És mi lett mégis az eredmény? Hány község még nem tagja az Erzsébet árvaháznak? Hány jegyző zsebében rekedt eddigeié az árvaházi tagsági dij? Hány jegyző még nem tagja a nyugdij- pótlónak, — holott ha az évi Kaszinó tagsági-dijakkal egyenlő nagyságú ösz- szeget áldozna e célra, 2—300 koronanyi nyugdíjpótlékhoz juthatna?! Szóval, ha csak egyszer jutna eszünkbe, hogy mily játszva teremthet- nők meg árvaházi és nevelőintézeti intézményeinket, gyermekeink és nyugdij- pótló intézetünk erősségét, a mi és özvegyeink java érdekében, ha azt a buzgó- ságot, amellyel az egyéb intézmények létesítését és megerősödését előmozdítjuk, — a mi intézményeink megerősödésére is fordítandók, — akkor nem kellene karunk jobbjainak keseregniük az e terén tapasztalt egyetemes közöny szomorú következményei fölött. Nyugdijaink csekélyek, — az aggkorban való megélhetésre semmiképen nem elegendők — s özvegyeinek nyugdíjigényei és árváink nevelési pótlékai tisztán koldusalamizsnák. A községi egyéb tisztviselőknek pedig még nyugdíjra sincsen igényük s munka- képtelenségük napjaiban egyenesen a koldusbot az osztályrészük s nemcsak őket várja e keserves sors, hanem a családjukat is. És az ilyen gyászos jövővel kecsegtető jelenben élő jegyzők és egyéb községtisztviselők 20,000 tagot számláló nagy testületében eddigeié csak 600 lépett be a jobbjaink által megteremtett és a Előfizetési árak: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona. Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. „Községi bank r.-t.“ kedvezően fejlődő intézménye állal önzetlenül és célszerűen kezelt nyugdijpótió intézetbe! Nem fájdul meg az ember szive, ha ennyi közönyt kell tapasztalnia önmaga sorsa iránt abban a testületben, amelynek aitruisztikus irányú tevékenysége legmesz- szebb menő dicséretet és elismerést érdemel ? Ennek tovább igy maradnia nem szabad, mert s ezt jól véssük az emlékezetünkbe: azt is, hogy sem a kormányok, sem a törvényhozás, sem a közvélemény bennünket eddigeié, az általunk igényelt és meg is érdemelt megbecsülésben és gondozásban nem részesített, csak annak köszönhetjük, hogy a magunk legvitáiisabb érdekeivel kárhozatos módon nem törődünk. Aki önmagával nem törődik, arról mások is megfeledkeznek gondoskodni, de akirőt tapasztaljuk, hogy saját egyéni és testületi egyetemes érdekeit híven, buzgalommal is áldozatkészen szolgálja, azt megszoktuk becsülni és készséggel állunk oldalára. Két cél hevítse tehát legnagyobb mérvben a községi tisztviselőknek minden rétegét és pedig: az „Erzsébet ár- vaház“-nak mielőbbi megteremtése és a „Nyugdijpótió intézettnek mielőbbi megszilárdítása. Ehhez az szükséges, hogy minden község és minden községi tisztviselő lépjen be tagul az évi 20 koronának, illetve pártolói 10 koronának befizetése által az „Erzsébet árvaház“-ba, s gyűjtsön minden községi tisztviselő e célra évente minél több adományt, — a nyug- dijpótló intézetbe pedig lépjenek be tömegesen azok, akiknek semmi nyugdíj- igényük nincsen, tehát a nem jegyzői képesítésű községi tisztviselők és azon jegyzők és segédjegyzők, akiknek csekély a nyugdijjárandóságuk. Csak tőlünk függ egyedül, hogy 1—2 éven belül pótolhassuk az évtizedek kárhozatos mulasztásait, s megteremtsük azt, aminek már régen kellett volna hirdetnie a községi tisztviselői kar életrevalóságát hazánk székesfővárosában, az „Erzsébet árvaház“ és a nyugdijpótió intézmény palotáját. Kérjük a községeket és előfizetőinket, szíveskedjenek az előfizetési dijakat VERES SÁNDOR egyesületi pénztárosnak elküldeni. — Az Elnökség.