Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-17 / 3. szám
2-ik oldal. SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 3-ik szám. á no és a háború Igaz, hogy a háború elsősorban a katonák dolga, a férfiak dolga, de egészen bizonyos, hogy az asszonyok dolga is. Vagy nem az asszonynak fia, testvére, férje az, aki háborúba indult? Vájjon nem az anya könnye, aggodalma, szeretete, a feleség hűsége, szerelme, a testvér aggódó, reszkető lelke kiséri a férfi útját a csatasikon, enyhíti szenvedéseit a kórházban, imádkozik érte, ha a halál lezárta szemeit? Minden bizonnyal. A nő, aki otthon van, egész leikével harcol a férfivel, aki a csatatéren küz- ködik. Nem is lehet ez máskép. Az apák és testvérek, férjek és fiuk milliói szakadtak ki a család köréből követni a kötelesség hivó szavát. Bizonyára nehéz volt a bucsuzkodás. Bizonyára sok millió könny áztatta ezt a veszélyeztetett hazai földet. Sok félelem és remegés, gyötrő aggodalom, kínos bizonytalanság költözött be millió és millió nő szivébe. Ez természetes. Nem kívánja senki, hogy a nők férfiszivet hordjanak keblükben. Nem veheti rossz néven senki a könnyet, az aggályoskodást. Úgy is tudjuk, hogy senki hozzátartozóját el nem rejtette, a hivó szóval szemben való engedetlenségre nem csábította s ha fájó szívvel is, de a haza és a nemzet érdekeit szem előtt tartva, megnyugvással látta távozását. Az ország asszonyainak és leányainak lelkesedése, jó szive, áldozatkészsége várta katonáinkat minden állomáson. Felejthetetlen gyönyörű napok voltak azok, amikor a vasutak mentén a falvak és városok egész népessége étellel, itallal, biztató szóval várta katonáinKat. Az a lelkesedés, ami ezekből a fogadtatásokból és tüntetésekből kiáradt, betöltötte a katonák szivét és kemény acéllá kovácsolta akaratukat, hősiességgé növelte bátorságukat, hogy erősek legyenek és félelmesek az ellenség előtt. Hogy Magyarország katonáinak vitézsége, bátorsága, elszántsága ellenségeinek rémületévé, barátai büszkeségévé lett, abban nagy érdeme van a magyar nőknek, akik tanúságot tettek arról, hogy a régi, hires, történelmi magyar asszonyok erős lelke lakik bennük. Annak az ünneplésnek, megvendégelésnek, lelkesítésnek, biztatásnak, szeretetnek emléke, amelyet katonáink magukkal vittek, bizonyára édes vigasztalásuk az elhagyatottságnak és veszedelemnek perceiben. A magyar nők tehát kétségkívül nagy ér demet szereztek maguknak az alatt az idő alatt, amig katonavonatok szelték keresztül-kasul az országot és vitték Magyarországnak és Ausztriának harcos férfiait az ellenség elé. A nők háborús tevékenységének fontosabb része csak a mozgósítás lezajlása után kövte- kezett. Megindultak az ütközetek. Megkezdődött a haiáltszóró gépek kegyetlen, gyilkos működése. Vonatok indultak visszafelé. A virágos sipkáju és virágos kedvű harcosok helyett sebesült és beteg hősöket hoztak. Az állomásokon újra megjelentek a nők, hogy vigasztalják, felüditsék, bekötözzék, a gyógyulás útjára segítsék vitéz fiainkat. Megteltek a kórházak. Ágyra, fehérneműre, betegápolókra volt szükség. Magyar nők hozták ezer, sőt százezer számra a párnákat, ágyneműt, ruhát, küldték a gyümölcsöt, befőttet, bort, hozták a süteményt, cigarettát és mindazt, amivel a betegek és sebesültek szenvedését enyhíteni, a gyógyulást siettetni tudták. Ezer és ezer önkéntes ápolónő sürög-forog ma is reggeltől estig és estétől reggelig a kórházakban és végzi a Krisztus Urunk által fölmagasztalt szamaritánusnak cselekedeted. — A betegellátás és betegápolás legértékesebb, legbecsesebb, elismerésre és jutalomra legérdemesebb munkája Magyarország asszonyainak. Hány ezer és ezer gyógyult beteget adtak igy vissza az országn .k, a hadseregnek és nemzeti védelmünk nagy ügyének, annak csak Isten a megmondhatója. Hányán és hányán pusztulták volna el sebeikben és betegségükben, ha egy-egy gondos, szerető asszonynak vagy lánynak önfeláldozó ápolása a halált a küszöbről vissza nem kergette volna. És igazán Krisztus Urunk szellemében gyakorolták ezt a betegápolást. Nem tettek különbséget ur és szegény között sem. Az ellenség sebesüiíjei, kik kórházainkba kerültek, ép úgy áldják és dicsérik asszonyainknak és leányainknak gondosságát, mint saját testvéreink. Ebben a háborús tevékenységben a keresztény nő legszebb, legszeretetreméltóbb szerepében mutatkozik be. Föl is fogja jegyezni ezt az érdemét a történelem és hálás lesz érte a nemzet mindörökre. És akik nem jutottak a kórházakba, akiket családi tűzhelyükhöz kötött a kötelesség, akik távol laktak az állomástól és nem vendégelhették meg a ka bnákat, azok is találtak munkát maguknak, amellyel beleállhattak a háború szolgálatába, a siker előmozdítására. Millió kéz kötött, varrt; mosott, gyűjtött a katonák számára. A Hadsegélyző Hivatal, a Vörös Kereszt-Egyesület, a Katholikus Karitász és más hasonló szervezetek, ame yek arra vállalkoztak, hogy téli holmival látják el a katonákat, özönével kapták a legtávolabb eső eső falvakból a hósapkákat, térd- és csuklóvédőket és mindazt, amit a leleményes szeretet kitalált katonáink védelmére és fö,kutyázására. Asszonyaink és leányaink ezzel a gond oskodó munkával sok, sok millió koronát takarítottak meg a hadikincstárnak, illetőleg, hogy ezeket a milliókat más, szintén szükséges beszerzésre fordíthassa. A nők szorgalmas keze a férfi erős kezével egyesült, hogy a háború célja*, a győzelmet elérhesse. A fölsorolt működésén kivül van azonban még egy, mely talán valamennyinél fontosabb. Ha ezt a munkát is jól végzi el a nő, akkor hálás lesz érte az ország, a félj is nagy hasznát veszi a jól végzett, munkának saját maga is. A férfi kénytelen volt a nőre hagyni a gazdaságot, a kenyárkereset gondját. Magyarország asszonyai ezt a legnehezebb feladatot végezték el talán a legjobban. A termés mindenütt be lett takarítva,’ a föld meg lett munkálva és a jövő évre előkészítve. A vetések megtörténtek és a jószág megkapja a magáét, egyszóval Magyarország' asszonyai a gazdálkodás gyeplőjét keményen tartják a kezükben. Fel sem tudják fogni, hogy ezzel milyen dicséretes és nagy dolgot müveinek. Hiszen ha a gazdasági életben jelentős zavar állna be, ha megszakadna ez az ér, ámely táplálja az egész országot s magát a hadsereget is, akkor minden harcnak és dicső1 küzdelemnek azonnal vége volna s a csatát elvesztenék. Az itthon elvégzett becsületes munka adja meg a lehetőséget a harcra, nyújt kilátást a jövő esztendő nyugalmas perceire. Az a nő, aki ezekben a rendkívüli időkben okosan, helyesen és jól vezeti a reá hagyott gazdaságot, aki megtudja keresni a család számára a kenyeret, aki össze tudja tartani az összekuporgatott vagyonkát, legalább is érdemel olyan dicséretet, mint a harcos kint a csatamezőn. A csatába vonult férfi azonban nemcsak vagyonát hagyta feleségére, hanem reá' hagyta gyermekeit is. Neki kell ápolnia testüket, lelkűket. A legnagyobb kincs, amit az Isten a szülőkre bízott: a gyermek. De ezzel egyszersmind a legnagyobb felelősséggel is ’ terhelte őket. Gyermekeik lelkét kell megtartaniok az ég számára. Az apa most távol van. Az ő szava el nem hallatszik á gyermek fülébe. Nem fenyitheti, nem korholhatja, nem dorgálhatja. Mindezt az anyának kell elvégezni. Vigyázzon tehát minden anya, hogy szeretetét okos szigorúsággal mérsékelje és gyermekeit ne csak testben, hanem lélekben is megerősödve adhassa vissza az apának. A többi dolgát bármilyen dicsőül végezte, ha a legdrágább kincset elkallódni hagyná, méltán érthetné a férj, az apa minden szemrehányása. Végül még egyet. „Mikor legnagyobb a veszedelem, akkor legközelebb az Isten segítsége“ — tartják a régiek. Ebben a hihetetlen nagy arányú veszedelemben, amely reá borult az egész világra, igazán szükség is van az Isten segítségére. Ki könyöröghetne azért állhatato- sabban, mint hazánk asszonyai és leányai. A templomok nyitva, az oltár lépcsői várnak, keressük föl sűrűn e szent falakat, esdekeljünk ott hazánkért, testvéreinkért, férjeinkért, gyermekekeinkért, hogy védje meg őket az Isten és adjon szerencsés kimenetelt a veszedelemnek. íme végigtekintettük hazánk nőinők szerepét, tevékenységét, föladatát, kötelességét ebben a háborús időben. Örömmel számolunk be arról, hogy mindannyia megtette és hisszük, hogy a jövőben is megteszi, ami tőle telik. Örömük és büszkeségük lesz a háború után, hogy kivették részüket a nemzetek nagy küzdelméből és valamicskét hozzásegítettek Magyarország jövő sorsának megalapozásához. A háborusulytofta kereskedők és iparosok segélyezése. A debreceni kereskedelmi és iparkamara a következő felhívást intézte a nagykárolyi kereskedő társulat elnökségéhez: Gróf Tisza István miniszterelnök nagy és nemes szivére vall, hogy amikora hadsegélyezés céljait szolgáló uj jövedelemadó-törvénv életbelép, egyik első gondja a nemzet munkás kereső osztályának, a háború által sulytott iparosoknak és kereskedőknek megsegítése. E törvény jövedelméből azok az önálló iparosok és kereskedők, akiknek anyagi exis- tenciáját a családfő hadbavonnlása vagy a gazdasági konjunktúráknak a háború okozta megzavarása alapjában megtámadta s akik közül az utóbbiak egyáltalán nem részesülnek az 1882 XI. t.-cikkben megállapított államsegélyben, az előbbiek pedig részesülnek ugyan ebben az államsegélyben, de az a hadbavonultak családtagjainak legnélkülözhetetlenebb életszükségleteit sem fedezi, — mindezek az iparosok és kereskedők most az említett törvény alapján sürgős segítséget kaphatnak. Előáll tehát a nép gondviselésére hivatott ipari és közigazgatási tényezőknek az a feladata, hogy méltó munkatársakul csatlakozzanak a nemesszivü vezérhez és segitő-akciója számára a szükséges előmunkálatokat sürgősen megtegyék. Sürgősen szükséges nevezetesen, hogy a városokban s az iparilag és kereskedelmileg jelentősebb községekben a segélyezendő iparosok és kereskedők összeirassanak s hogy a segélyezési alkalomról azok a vidékek és községek is értesüljenek, amelyekben iparosok csak szórványosan vannak. A városok és járások iparhatóságait arra kéri fel a kamara, hogy e nemes szociális munkában az ügy jóindulatú felkarolásával elöljárni szíveskedjenek és az ipartestületek javaslatait egészítsék ki a képesítéshez nem kötött iparosok segélyezési lajstromával, valamint a kereskedőkével, különösen ott, ahol e munkát elsősorban végző kereskedelmi testület (egyesület, kör, Omke-fiók) helyben nincs.
