Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
Nagykároly, 1915. május 23. Vasárnap. III. évfolyam. — 21. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyei Hirmondó: Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. EE SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. = A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős ig* szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, rg Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-ÜTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Lapunk kedves munkatársainak, előfizetőinek és olvasóinak Istentől áldott kedves és kellemes pünkösdi ünnepeket kívánunk ! GAGOGNAK... — a kapitoliumi ludak. Gágognak, vészt hirdetnek az olasz állam kormányán ülő vészmadarak, az újkor vadludjai. Csak az a különbség, hogy mig a régmúlt nagy Róma igaz madarai akkor adtak jelt, ha ellenséges bajt éreztek, addig ez uj kor fals őrei már tulfalánkok lettek. Hát az az azúrkék egü ország, hol a tudomány hajnalpirja elsők közt jött fel az emberiség horizontjára és sugározta szét éltető erejét az országok, a világok számtalanjaira; hát ama a tudomány bölcsőjét ringató nagy nép utóda oda jutott volna, hogy üvöltő hiénák gyanánt lessenek prédákra, feloszlani vélt testekre ? Hát dögre éhes, zöld szemű, éjjel járó aljas, gyáva ragadozókká aljasodtak volna a félisteni tiszteletet parancsoló nagy patríciusok, a populus románus utódai ? Ott, hol vakmerő gladiátorok férfias bátorsággal néztek szembe a halállal, moot odajutottak volna, hogy puhányok A hajnali tánc. Vidám, hangos kedvii mulatságok legjobban visszasírt tánca a hajnali, az utolsó tánc. A többit nem fáj abbahagyni, hiszen mindenki tudja, hogy jön még utána másik. De mikor belopódzik a függönyökön keresztül a tolakodó napsugár, mikor a villanykörte lángja folyton fakóbbá, erőtlenebbé válik, mindnyájan érezzük, hogy most lesz vége az örömnek, vig- ságnak, a csaló mámornak, hogy most vissza kell menni a szürke, az egyhangú, az unalmas életbe. És szinte követeljük, hogy szóljon a zene, hogy az öncsalásnak vége ne legyen, hogy ha tovább nem, legalább még egy percig simuljon hozzánk a kedves, hogy még egyszer h,ajtsa oda bájos fejét a váltunkra, azután . . . menjünk robotolni tovább, tovább. így vagyunk mi is! Azzal a különbséggel, hogy mi a bálba megyünk s a nyugalmat, a pihenést hagyjuk itt. A nyugalmat, a pihenést s vele azt a jóleső érzést, mely abból származott, hogy közvetlen veszély nem fenyegetett. Olyan szép is volt minden itt. Lestük, vártuk, néztük, amint a tavasz — járni tanuló gyermekek gyanánt — bizonytalan, tétova, félénk léptekkel közeledett. Egy-egy virágszál, egy-egy zöldülő bokor vagy fa hirdette, hogy itt jár már a kertek alatt. A folyó partján a fűzfák picike, hegyes, zöld levelekkel, a hegyoldalon a kökénybokrok fehér, havas virágos ágygyal bókoltak a tavaszi szél Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. módjára, sötétben csúszva rágják egy szerintük kimerült, egy hosszú, küzdelmes év óta négy világrész népével rémes, de herkulesi erővel küzdő, eredményes harcban álló -övetséjges nemzetekre. Róma tette, ha csakugyan pallost emel saját szövetségeseire, undort keltő és az alattomosság bélyegét süti önön homlokára. Sajnáljuk őszinte szívvel s igaz lélekkel a műkincsek hazáját, a dicsfényt! Nápolyi, Firenzét, Valónát, Velencét, Adria tündér királynőjét. Sajnáljuk az emberiség örök városát, a dicső múltak nagy és örökbecsű emlékeiben gazdag Rómát, ahova még Krisztus Urunk is elhelyezte földi helytartóját. Hát a Szentlélek betöltésének emlékünnepén háború kell Rómának? Hát ismét Néró természetű, elvadult lelkű emberek kerültek volna Róma élére, kik lelki gyönyörrel Lesik Róma második pusztulását ? Nem elég Isten intelme a többszörös vulkánikus kitörésben, hogy óh, ha jőnek az ádáz tusa napjai, Te Isten kiválasztott népe maradj veszteg. Nem, mert hígvelejű államférfiak lázitják a régmúlt nagynép degenerált tömegét, a régi nagy álmok országát. Hát jöjjön, aminek jönni kell ! Nekünk erős a hitünk, hogy meg- forditiottja lesz a régmuit idők azon előtt, mint udvari hölgyek a király érkezésekor, mikor a pávatánc kezdetét vette a néhai nagy Nap király trianoni tündérpalotájában. Szinte feledtük árvaságunkat szinte eszünkbe sem jutott, hogy világok fo gataga visz, sodor magával bennünket, szinte azon kaptuk egymást néha, hogv igy sóhajtozunk : — Bizony isten szép itt az élet I El se tudjuk másként képzelni a világ sorát, csak úgy, hogy mi innét megyünk haza egyenest tölgyfalevéllel a sipkánk mellett, nótaszóval az ajkunkon. De hát . . . gazda néU kill számítottunk. És most, mint a táncolok a hajnali táncnál szeretnénk még maradni, szeretnénk elhitetni magunkkal, hogy nincs vége az aranyjuezi szép napoknak . . . Hiába, hiába . . . Búcsúzni kell a szép vidéktől. El kell köszönni sok szenvedésünk, nehéz harcaink, kevés örömünk tanúitól. Ott zug, ott szalad a viz. Sárgás víztömegét száguldva hömpölygeti sziklás medrében. Most nem ver fehér habot a köveken, mert mélyen a felszín alatt rejtőznek, nem csúfolja meg az eget azúrkékjével, mert a vör- henyeges agyag szennyessé festette. De sokféle színben is láttuk már. Egyszer olyan ártatlanul mosolygott, mint valami tizenhatéves leány kék szeme. Kitárta előttünk mélységeit, akárcsak a kerekre nyílt leányszemek. Aztán elmosolyodott, zavart lett, mint a szerelmes vággyal teli asz- szonyok tekintete, mikor könnyek vonnak fátyolt reája. Majd vágtatott szennyesen, piszkosan, mint a fékevesztettt fúriák. Gátakat Előfizetési árak: Egész évre — — — — .— — — 8 korona. Félévre — — — — — — — — 4 korona" Nyilttér sora 40 fillér. Egyes szám 20 fillér. eseményének, amikor Tusznelda Ármin germán vezér feleségét diadalmenetben vitték Tiberiusz császár elé. Úgy látszik kihaltak Rómából a grakhusi erkölcsök és a Cincinnátusok a nagymagyar alföldről kerülnek ki és megtörténhetik, hogy a haló porából általunk phömxkéni feléledt Róma kapuja előtt egy magyar Hannibál jelenik meg, egy második Attila, ki még a szentséges atya kérő szavára sem kegyelmez. Igen, a megvérzett magyar párduc, rettenetes erejét érezteti, ha kell, az egész világgal. VillámszikráRat szórnak szemei s marcangolnak mindeneket karmai. Nem kell csüggedni, hisz a magyarnak az jellemvallomása, hogyha nő a veszély, nő a bátorsága. Ha kezd a talián, át kell furni fejét, mint a makarónit, hogy fojjon ki hígult agyveleje. Gágognak . . . a kapitoliumi ludak. Vészt, nagy vészt éreznek közeledni. Félő, nagyon félő, hogy a Veszta szüzek elalszanak és kialszik az áliam tüze is. ni. m~' I I Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet jj nagykárolyi fiókjának. ?J_ ____________________________.———■ ro mbolt, partokat elmosott, mint a csalódott, megalázott szerelmes asszony kínzó szenvedélye. És ott vannak a hegyek! Utak vezetnek föl teájuk mindenfelől. Mi csináltuk azokat, a mi lábnyomaink nyomán támadt. 'És mintha a természet is nehezebbé akarná tenni a válást. Minden szépségét feltárja előttünk. Melegen, ragyogón fénylik a nap, ezerfelé szinnel-illattal diszlenek a fák, a virágok. Az ég derült, mély tónusu kékje olyan végtelen, mint a nyugalom, melynek osztályrészesei voltunk. Úgy érzem magam, mint a féktelen kedvű bálák utolsó hajnali fordulójánál, mikor a cigány egész telkével játszotta a bűvös dallamot, mikor szinte perverz gyönyörűséggel örültem a pillanatnak s rettegtem, hogy most . . .. most lesz vége mindennek. Es azután ... És azután . . . jön-e vájjon a holnapután ? A legényeim is mintha ezt éreznék, játékos kedvük határt nem ismer. Régi, régi serdülő korbeli játékok ifjitják meg őket s űzik el a gondnak felhőit. Hangos nevetéstől hangzik a vidék, megy a hosszú méta. Az öreg Fábián harmincnyolcéves lábaival úgy szalad, mint a nyúl. A másik csoport meg a budapesti városligetben képzeli magát. Igaz, hogy erős fantáziával kell dolgozníok, mert, hajh, sok minden hiányzik itt. Nincs földalatti sárkány- vasút, nincs léghinta, nincs pofozógép (noha folyton biztatják Burnus fiamat, hogy vállalkozzék, lesz jó keresete), nincs mulatóhely és
