Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-02 / 18. szám
SZATMÁRMEGYEI HÍRMONDÓ. 18-ik szám. 2-ik oldal. tőle koporsójánál. De ott voltak tiszt- társai is, a községi jegyzők. Ennek az egész vármegyét kormányzó legnagyobb font sságu hivatali kar vármegyei egyesületének a megbo'- dogult jegyzője, a járásainak pedig elnöke volt, mely tereken is élénk tevékenységet fejtett ki. Temetése Mezőterem községben, hol testvérénél Becsky Sándor mezőteremi jegyzőnél érte a halál, 1915. ápr. 18-án vasárnap d. u. 2 órakor volt a r. kath. egyház szertartása szerint. A temetési szertartást szerető barátja Zahoránszky István mezőpetrii r. kath. lelkész végezte. A szatmármegyei jegyzők egyesülete nevében Nagy István egyesületi főjegyző a következőkben bncsuzott el: Szeretett Kartársunk, Gyuri! „A mélységes bánat igaz nemével állunk koporsódnál Kartársaid s hullatjuk fájdalmunk gyötrő könnyeit végbucsunk perceiben. A szatmármegyei jegyzők karából immár rövid idő alatt 3 vezető egyéniség távozott veled az örök pihenés csendes honába. Három azon Botondokból, kik e testület előtt még mindég zárva levő Bizánc kapuját döngették. Tudjuk azt, hogy a jegyzői testületnek állami érdekből lefelé, tudjuk azt, hogy a jegyzői testületnek községi érdekből felfelé számtalan szeszélyekkel kell megküzdeni s valóságos Chilla és Charipdis között, ezer fenyegető rémek mellett siklani egy még mindég lélekvesztő bárkán, mit jegyzői állásnak nevezhetünk. De azt is tudjuk, hogy valamint a vasat rugékony acéllá a tüzheve szilárdítja, akként ez állást is felemelővé, fejlődődé, mondhatjuk nagygyá a megpróbáltatások teszik. Hisz história igazság lett az, hogy az amit, vagy akit a jogtalan igazság letörni akar, az épen a letörési kísérletek próbatüzében edződött meg. Mint mikor tavasz ébredésén a nap pírjának jótékony melege szétbomlasztja a téli köd burkát, akként bomladoztak jegyzőségiink tani, hogy a marháimért jöttem. Az orosz tiszt nagyon dühös lett és két kozákot vezényelt mellém, majd egy kerítéshez állított, ő maga pedig velem szemközt járkált. Egyszerre csak hirtelen megállt és rám ordított: — Nyisd ki a szádat! Imádkozz ! Keresztet vetettem és vártam, hogy mi fog történni. — Ha nem beszélsz — ordított a tiszt — agyonlőlek. — Néma maradtam. Szemeim lehunytam és csöndesen imádkoztam. Néhány másodpercig álltam igy és: vártam a golyót. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a tiszt leereszti a revolvert. Ekkor már mindennel tisztában voltam. A saját tapasztalatomból tudom, hogy ijesztési célzattal történt minden. A kozák tiszt megiáncoltatott és a táborukba kisértetett. Egy korcsmába hurcoltak, ahol már hatvan magyar ember volt letartóztatva. Két kozák őrizett bennünket, akik később a korcsma pincéjében valami salakos, piszkos pálinkát találtak és abból csöndesen idogáini kezdtek. Lassan berúgtak és elaludtak. A hatvan magyar ember egy mellettem lévő szobában volt lefogva, én egyedül kuporogtam gúzsba kötve. Roppant erőlködés és kínlódás után sikerült megszabadulnom béklyóimtól. Kiszöktem és megmentettem a hatvan magyar fogolytársamat is. A bar- labási havasokra mentem egyenesen, rejtett, veszélyes utakon kúsztam, olyan helyeken jártam, melyeket az oroszok nem ismertek, Tere- besfehérpatakra érkeztem, ahonnan Visó- völgyre akartam menni. Leonizda és Petrova közt oroszokkal találkoztam. Hat ágyút vontattak maguk után a hegyek felé. Engem nem szólítottak meg, azt hitték, hogy román paraszt ■vagyok. Farkasréten keresztül mentem be Máegének. peremén az ellenáramlatok s mintegy kifejlődött nemzeti gondolattá növekedett a bel- korrriányzat e fundamentumának, a jegyzői állás közhatalmiságának s ezzel a nemzeti egység súlyának növelése, megteremtése. Eme alapzat berakásánál elnökségünk keretében Te is tettél le, mint egyesületünk jegy- zője egy-egy erősen tartó gránit követ, hogy épületünk e kifejlődött közóhajra mikor épül fel, azt a jelen vérben fürdő, elszabadult, fúriák ismételt leláncolása után érhetjük el. Te már nem látod kedves Gyurink meg az ígéret földének varázslatos otthonát. Te ki lobogót lengettél az előre törekvés küzdelmében, mint vármegyei egyesületünk tartalmas jegyzője. Te ki valamely kartársadat baj és csapás érte a részvét igaz nemével voltál vigasztaló s ott voltál gyámolitó szóddal, mint meteor futottad meg élet pályád, küzdve, tűzzel rohanva előre, mig lehanyatlott törekvő élted az enyészet horizontján. Te . . . futottál, törtettél előre a magán élet bozótján is. Láttál egy csalékony álomképet, mely után tárt karokkal rohantál előre, de midőn élted vándor utján ezt elérni vélted, ez mint a puszták délibábja szétoszlott előtted s Te elcsüggedt vándor kimerültén dűltél ki. Kid ültél ? mert zúdulhat a küzdelmek árja egy élet ellen, mindenkor ott van vigasztalásként Madách Isteni szózata: „Ember küzdj és bízva bízzál!“ De ahol a szív törik meg, ott kihal az élet energia. Ez az oka életed minden csapásának ! De im egv öreg tölgyet látok bólingatni az élet alkonyán épen jegyzőségünk nagy mezején, ki hajtásokat bocsátott ki, melyek szép sudarakká nőttek, de egyiket a vihar, másikat a belső enyészet tört le. Ezek közül egy áll még csak, mely neked öreg napjaidban s nekünk kartársaknak vigaszt nyújthat. Minden élet mellett ott leselkedik a halál öldöklő angyala, mint ébrenlét mellett az álom, mint a lény és tárgyi valóság mellett az árnyék. Tudjuk mi azt, hogy a halál életünk felváltója, de az idöhkivüliség megdöbbentőleg ramarosszigetre. ahonnan tizenkét órával előbb vonultak ki az oroszok. Tapasztalataimról kimerítő jelentést tettem a vezérkarnak és elmondottam mindent, aminek később igen n tgy hasznát vettük. Szigetről Nagybocskóra mentem és jelentettem, hogy a megyeszékhelyen nincs ellenség és hogy az oroszok felgyújtották a szlatinai hidat. Azóta mint kém jártam Galíciában és Bukovinában is, de ezen utániról nem beszélhetek. A bátor csendőr, akit Fülöp Bélának hívnak, most várja a megérdemelt kitüntetést. A tábortűz mellett melegedő katonák — velünk civilekkel együtt — figyelmesen hallgatták a csendőr történetét. Egy közlegény hasalt mellettem, szép, magas, fiatal kunsági magyar, aki a civi életben igazgató-tanitó. A csukacsürkebe bujt kulturlegény ájtatosan hallgatta a rubintömeg ropogását, a száraz gallyak pattogását. — Békeidőben ilyenkor és csöndesen ha- lászgatni szoktam — mondotta. — Magamfaragta csónakon járok a kertem mellett futó folyón és lesem, hogy mikor mozdul a hálóm Ki tudja, halászgathatok-e még az éleiben ? Ki tudja, keblemre szorithatom-e még gyermekeimet. Nem tudom mit h :z a virradat, nem tudom mikor kell harcvonalba menni. Most tartalék vagyok, holnap már ott hasalhatok a lövőárokban. Hat hónapja, hogy harcolok, vájjon meddig tart még? — Nem tarthat már sokáig — válaszol egy máramarosi kereskedő. Ügy érzem, a vége felé járunk. Októberben még én is civil voltam és menekültem az oroszok elől. Most nem menekülök, hanem felveszem velük a knzdelmet. Emlékszem a máramarosi orosz hat s a fájdalom éles nyila rettenetesebben sebzi a szivet. Te eltávoztál, el akkor, amikor nemcsak a testületi éleinek, hanem a hazának minden fiára szüksége van. Te nem érted végét ennek a ■ haláltusának, hol a keleti égbolttól félivben a távol nyugatig vad orgiáit üli a láncát tépett kegyetlen furia, de az ellenek zugó árja végre is sziliünkön megtörik. Hazafiasai] érző magyar szivedét tanúsítja az az aggodalom, melyet nagy betegségedben kifejtettél s amelyet én a csaták láng- lelkü dalnokával, Petőfivel igy fejezek ki: »„Egy gondolat bánt engemet, Ágyban, párnák közt halni meg." De vigasztalódjanak az agg szülők s mi kartársaid, mert amit az élet tevékenységi tért kijelölt, azt eréllyel igyekeztél megfutni. Vármegyei egyesületünk nevében. Nekem mint a szatmármegyei egyesület főjegyzőjének jutott- a szomorú kötelesség, hogy Tolled, mint dupla kollegámtól búcsút vegyek, kik vérző szívvel távozunk koporsódtól, sirhantodtól. * De nyugodj azért békén kedves Gyurink, legyen a föld göröngye neked könnyű, mert magyar földben fogsz nyugodni örökkön, magyar virág nyitik, magyar fü, fa zöldül sir- hantodon. Isten veled !„ Ezután a megyei és járási egyesület, nagykárolyi Főszolgabiróság, jó- barátok és rokonság által elhelyezett koszorúk valóságos erdejével elhal mázott halott koporsójával megindult a i nagyszámú s óriási tömeggé gyűlt résztvevő sokaság Érdengelegre, hol a boldogultál örök nyugalomra helyezték. Béke vele! M iigyes, megbízható ember kerestetik kerékhajtónak a „Kölcsey-nyomda“ rt.-nál Nagykároly, Széchenyi-u. uralomra. Mo.d más szemmel nézem az egész betörést. A családom menekült, nekem is velők kellett menni. Volt egy szép, nagy, hízott disznóm, testvérek között megért kétszáz koronát. Kináltam a hentesnek ötven koronáért, a hentesnek volt húsz disznója és azt mondotta, hogy kettőt nekem ad, ha a többit elhajtom. Sírva menekült az egész város. Mire az oroszok bejöttek, borzalmas vihar keletkezett, jeges, eső esett három napon keresztül és hogy az oroszok Máramarosszigeten nem raboltak és nem fosztogattak olyan mértékben, mint másutt, annak egyedüli oka az volt — és ezt kevesen tudják — hogy folyton zuhogott a zápor. A jeges eső mentette meg Máramaros- szigetet attól, hogy az utolsó falatig és az utolsó kis értékig ki nem rabolták. Az egyik katona lassan rózsasz nü levelezőlapot húzott elő kabátja alól és közelebb kúszott a még mindig lobogó lánggal ego tá- bortüzhöz. Arcát tisztán megvilágította a fény. A papírlapnak helyet kapart a kezével és írni kezdett. A feleségének küldött üzenetet, jelezve, hogy a tábortűz lángja mellett rójja az írást és kívánja az asszonynak, hogy teljes egészségben találja ezen lap. Önmagáról keveset ir, jól van, nincs semmi baja. A beszélgetés fokozatosan elhalkult, odafenn az égen a sápadt hold karéja, bánatosán úszott, a pattogó szilánkokból szálló pernye lett és csak ^óhajok röpültek a Havasok aljáról, elbágyadó érzések mentek a felhőkön keresztül, haza, messze a somogyi mezők felé, arra, ahol most már a tavasz ragyogása pompázik ... A tábortűz lángja utolsót lobbant.. . * Kázmári Kázmér.
