Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-22 / 34. szám
3-4ik szám. SZATMÁRMEGYE1 HÍRMONDÓ. 3-ik oldal. Lassúbb lesz a tábori posta. A közel jövőben az eddiginél valamivel késedelmesebb lesz a harctér és a békés területek között való postai közlekedés. Ennek magyarázata az, fogy az egyes helyeken feltámadó járványok elterjedésének meggátlása végett, a katonai parancsnokságok a harctérre küldött levelek, levelezőlapok és csomagok minden egyes példányának vegyi és technikai utón való fertőtlenítéséről gondoskodnak. Ne okozzon tehát a posta késedelmessége felesleges, hiábavaló aggodalmakat az itthonmaradottak körében ; a késedelmet helyes egészségügyi követelmény okozza. Fehér, sima és üde lesz az arc 3 nap alatt, ha a Kriegner-féle Akácia Kréme-t használja. Kapható mindenütt. Főraktár Kriegner- gyógyszertár Budapest, Kálvin-tér. HIRDETMÉNY. 150 hold föld homoktaggal együtt október Tje napjától haszonbérbe kiadó feles vetéssel és lakóházzal Ruszka Istvánná Vitka. A máramarosszigeti jogakadémián a beiratások az 1915— 16-ik tanévre szeptember elsején kezdődnek. A rendes határidő szept. 12. Ezentúl csak külön formális kérvénnyel lehet a felvételt kérni, amelyben az illető késedelmének, okmányokkal igazolt, méltányolható okát előadja. Október 14-ike után az igazgató se vehet fel senkit. Sőt a minisztériumhoz beadott ily irányú kérvények is valószínűleg el- utasittatnak. Az alapvizsgák szept. 10-ike körül lesznek. Szeptember második felében már csak a miniszter adhat terminust, de csak nagyon kivélelesen indokolt esetben. A kérvényeket a vizsga iránt szept. 5-ig kell beadni. Az indexek ekkorára feltétlenül rendbehozandók. A tandíjat s járulékait egy összegben kell befizetni. Csak nagyon kivételes esetekben ■— megfelelő kérvé- nyezésre — adhat a tanári kar részletfizetési kedvezményt a tandíj felére nézve, a többi dijakra nem. Tandíj és egyéb járulékok újonnan beiratkozók részére 63, régebbi szigeti jogászoknak 61 korona Az alapvizsgák dija 33 K, az államvizsgáké 80 K. Pótvizsgákért a rendes dij fele fizetendő. Engedélyes vizsgákért 2-szeres, esetleg 3-szoros dij szedhető. Végbizonyítvány dija a bélyeggel együtt 7 K. A kollokviumi .kötelezettség csupán azokra nézve lett teljesen megszüntetve, akik az előadásokat rendesen látogatják! Az előadásokat a tanárok előre láthatólag szeptember 16-ikán megkezdik. Ekkorára a leckekönyvek tanári láttamoztatásá- ról is gor.doskodniok kell a hallgatóknak. A tanári kar terve szerint a jövő évben a Mensa akademica ismét meg fog nyittatni, hol az érdemes ifjak olcsón étkezhetnek. A jelesebb, szorgalmasabb ifjak részére akadémiánkon több ösztöndíj is van. Tudományos pályaversenydi- jak is lesznek kiírva. A református vallásuak a nagy ünnepekben legátusoknak küldhetők. Az órák beosztása lehetővé teszik, hogy a jogászok különböző irodákban (ügyvédeknél, hatóságoknál) dijnokokként működhessenek. — Jelesebb ifjak a két főgimnázium révén corre- petitori alkalmazásokat is kaphatnak. Valószínűleg megnyílik jövőre — rendkívüli hallgatók számára is — az államszámviteltani tanfolyam is. A tanári kar több jelentkező esetén szívesen rendez be tudományos seminariumokat, idegen nyelvi, gyorsirási tanfolyamokat. Az ifjúsági egylet újjászervezéséhez megvan a megfelelő anyagi lehetőség. Csak az ifjak buzgalma szükséges. Kevés ifjú is végezhet komoly, önképző munkát. E célra a nagykönyvtár rendelkezésükre áll. Az Egyházi Közlöny (szerkesztik : Gerely József és Hivatal József) XXVII. évfolyam 30—31. számának tartama: Vezércikk. A pápaság misz- sziója. — Egyetemes egyház. XV. Beuedek pápa a háborúról. — A spanyol episkopátus a pápához. — Gasparrí biborn .k a belga semlegességről. — A Vatikán orosz követ nyilatkozata. — Támadás a pápa ellen. — Népszámlálás a Vatikánban. — Uj apostoli pfefektura. — A Vatikán szerb követ., — Kinevezés. — A katholikus egyesületek és a háború — A franciái iskolásgyermekek. — Szomorú ordinátio. — A pápa levele a bájor episkopátushoz. — Az uj trieri segédpüspök, — Meghalt a volt német tábori püspök. — Az uj vatikáni holland követ. — Uj egyháztörténelmi folyóirat. — Svájc semlegessége. — Izgatás a pápa ellen Ausztriában. — Az linzi püspök. — Az uj zenggi püspök. — A pápa az eperjesi püspökhöz. —■; Szerzetesek a harctéren. — A Keresztény szeretet Országos Gyermekvédő müvének beszámolója. — Főpásztoraink a rokkant katonákért. — Imakönyvet és jó olvasni valót katonáinknak ! — Papi értekezletek. — Gör. kath. papnövendékek házassági óvadéka. — Főpásztoraink a hadiárvákért. — Időszerű kérdések. Melichár. Kálmán, a német háború és a kat- holicizmus. — Liturgia Binatio és a háború. — Egyháztörténelem. Sipos István, az esztergomi hercegprímás egyházi és közjogi kiváltságai. — Főpásztori körlevelekből. Az uj termés hatósági értékesítése és a párbér. — Határozatok. A plébános fajárandósága. — Ren- deleíek. A terménybéli járandóságok fizetése. Kiss Monyhért dr. két verseskönyv. — Várko- nyi Fidél dr. a boldogságos Szűz Mária ötvenkét csodáinak szombatja. — Személyi hírek és apróságok. — Memento. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. — Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Esterházy-utca sz. — Előfizetés ára egy évre 12 korona. sím Az országban 20.000 árusítónál kapható CSARNOK. Egy szám fillér. Minden városban és községben A NAP-ot megérkezése után árusítónk kívánatra házhoz szállítja. áz utolsó vacsora (6) — Elbeszélés. — Irta : Rasztinai R. lenó. (Folytatás.) Az ágyú tüzelés elmaradt, de a világitó patronok tovább is ki lettek lőve, hogy az oroszok állásait, s esetleges mozdulatait, tekintettel a holnapi kitörésre, figyelemmel kisérhessük. Az oroszoknak ez persze nem tetszett, s egy pár gránátot küldtek be. A gránátok nem voltak jól belőve s hol itt, hol amott csapkodtak le. Igazán veszélyes dolog volt mászkálni. Én Paláthtal beszélgettem, mikor egy altiszt jelentést jött leadni s Paláth pár lépéssél odább állott a jelentést fogadni. Akkor csapott le az egyik bomba épen közvetlen közelükben. A szétrobbant bomba Paláthnak fejét tőből letépte s a magazinhoz csapta. A másikat is darabokra tépte az explózió s véres törzse hozzám csapódott. Az ütés igy is oly nagy volt, hogy elájultam s észre sem vettem, hogy egy szilánk a balkezemről a kis és gyűrűs ujjat levitte. Legjobban fájt Paláth halála. Igaza volt Zádornak, most már csak ő van soron ... Az asszony iszonyodva takarta el arcát, de azért valami megkönnyebbidés félét érzett. Közben bementek a hálóba s megálltak a kis szőke, göndör fürtü fiacskájuknak ágya előtt, A férfi gondolkozva meredt maga elé, csak a fájós kezén a kötést tapogatta önkéntelen, mikor nagyon sajgóit. Azután hirtelen az asz- szonyhoz fordult: — Elbúcsúztatok Zádorral? — El, hogyne — felelt az asszony meglepetve. — Mert nagyon hallgatag s merengő volt mikor bent voltam nála. Te, — kérdezte hirtelen s élesre vált hangon, — volt közietek valami ? Az asszony némán bólintott a fejével igent. — És? — kérdezte a férfi láthatólag izgatottan. — Semmi. — Semmi? De megcsókoltad? — Meg. Hiszen te megengedted, hogyha búcsúzni jönnek szegények, egy csókot adhatok. Tudod, hogy a kis Hindy meg Asbóth, meg Tahy . . . Szegények úgy szerettek minket s oly boldogok voltak azzal a kis csókkal. — Oh hisz tudom. Én magam mondtam. Elvégre a halálba mentek s szegény, szerelmes fiuknak elég cos kábító szer volt a te egyetlen csókod. És én megbíztam benned. De Zá- dortól, — restellem, de igy van, — féltettelek. Azt hittem, hogy nem lehetsz elég erős, oly tökéletes emberrel szemben. De nem mondhattam már, hogy ne csókold meg a bucsuzásnál, ha kéri. De nagyon féltettelek, Hedvig, nézz a szemembe, nem történt semmi? . Az asszony nyugodtan, tisztán nézett a férfi szemébe s csendesen ingatta- fejét s a szemei lassan megteltek, könnyel. — Hedvig, te sírsz. — Hát hogy ne sírnék, mikor olyan ember fog biztosan elpusztulni, mint Zádor főhadnagy. Őt lehetetlen volt nem szeretni, s'te is megfogod siratni. — Az igaz;, nagyon derék férfi 'volt s szerettem. L)é mond csak Hedvig, nagyon szeretted ? , — Nagyon. — Még nálamnál. az uradnál is jobban? — Nem, csak úgy mint téged, —j • szólt a mi rámosolyogva urára. Hiszen nálactnál jobban már nem szerethetek senkit, csak hasonlóan. lm arckrémé, tégelye 2 kor. szappan, darabja 1*20 kor. pouder, doboza 1-20 kor. i Kaphatók az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Postán küldi az egyedüli készítő: Kriegner-gyógyszertár Budapest, Kálvin-tér. Legtökéletesebb arctisztító- és szépitő-szerek a világhírű KRiEGNER-féle AKÁCIA AKÁCIA AKÁCIA