Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-22 / 34. szám

.Nagykároly, 1915. augusztus 22. Vasárnap. III. évfolyam. — 34. szám. A „VÁRMEGYE“ Szatmármegyeí Hírmondó Közigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap. = SZATMÁR VÁRMEGYE JEOYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős. Sk szerkesztő címére — Érendréd — küldendők. -45 Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.) Felelős szerkesztő: NAGY ISTVÁN, a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője. Előfizetési árak: Egész évre — — - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér. — — — 8 korona. — — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér. Magyarország északkeleti megyéinek sok virágzó közsé­gét tették tönkre az oroszok. Az ellensé­get már régen elíizíük bűntetteik színhe­lyéről, hol a visszavándorló szerencséden lakosság immár megkezdte a romokon uj fészekrakását. Magyarországnak meg­kímélt városai és vármegyéi a legten- sőbb részvéttel nézik a szomorú sorsot ért honfitársak helyzetét és testvéries áldozatkészséggel vesznek részt azon csapások elviselésében, melytől megkí­mélte őket az Ég. Az országnak minden törvényhatósága rendre megmozdul és csatlakozik ahoz a mozgalomhoz, hogy a háborútól megkímélt magyar községek és városok építsék fel az elpusztított falvakat. Szatmárvármegye törvényhatósága a legutóbbi közgyűlésén foglalkozott az akcióval Pebrecze.n város álirata kap­csán. Mint lapunk más helyén beszá­moltunk róla, 40 ezer koronát szavazod meg vármegyénk. Ezen összeghez jönnek még a magánosok adományai. Tekintélyes összeg ez, mely méltó helyet biztosit vármegyénknek az áldo­zathozók sorában. A közgyűlés már foglalkozott azon kérdéssel, hogy milyen megkötéssel tegye ez adományt, jelöljön-e ki egy községet, melyet fel fog építeni? A közgyűlés függőben hagyta ezirányban a kérdést. A magunk álláspontja szerint eivilcg is helyes, ha egy bizonyos községet vesz párfogásába minden adakozó törvény- hatóság. Így nem forgácsolódik szét a tekintélyes adomány, még késő unokáink is érdeklődéssel lesznek azon község iránt, melyet mi épittettánk fel, a köz­ség lakói viszont hálával"* lesznek irá­nyunkban s igy bizonyos kapocs kelet­kezik megyénk s az illető határszéli község lakosai között, ami mint a hon­fiúi együttérzésnek örök biztosítéka és a nemzetet egybe tartó erők egyik érté­kes tényezője fog mindig szerepelni. A község megválasztásánál irány­adóul kell vennünk valamelyes vonatko­zást, mely esetleg megyénk és az illető község között fennáll. Vármegyénk ma­gas lelkületű fiának, a kárpáti nehéz harcok idején a hon határainak védel­mében hősi halált halt dr. Nemestóthi Szabó Albertnek el nem múlható, ke- gyeletes emlékezete szent kapocsul szol­gálhat megyénk s azon kis kárpáti köz­ség között, melynek határában oltotta ki nemes életét az ellenséges golyó s ahol első nyughelyét találta. A kis Boró község határa, melynek halmain zúgott át a hős Vilmos-huszárok ellenállhatatlan rohama, melyben vármegyénk egyik leg­nagyobb fia életét vesztette, nekünk mindég kegyeletes emlékek helye lesz. A kis borói templom, melynek áhi- tatos csöndü szomszédságában lelt a hős első nyugodalmat, ma csonkán áll még, hirdetve a sorsot, melyet elhárított felőlünk fiaink hősiessége. Szent az a honi föld, nyelvet a ra­bolva járó ellenségtől hős Jraink vérük hullatásával, nehéz küzdelmekkel vissza­váltottak. Kegyeletes einlékek megszen­telt helye nekünk az a hon) föld, melyen harcolva egyik leghübb fia, ..vármegyénk egyik legkiválóbb embere elégett. A Ne­mestóthi Szabó Albert emlékének meg- tisztelésére építsük fel azt a községet! Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hő 16-án d e. 10 órai ke/dettel Csaba Adorján főispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Főispán napirend előtt Kovács Gyula és Sternberg Móric legutóbb elhalt bizottsági ta­gokról kegyeletes szavakban megemlékezve, in- diívanyára a közgyűlés részvétének jegyzőkönyvi kifejezést ad s arról a gyászoló csaladokat ki­vonatban értesíti. Ezután az Őfelsége elölt tisztelgő törvény­hatóságok diszküldöítségébe tagokul jelölte ki a közgyűlés Csaba Adorján főispánt, Domahidy Istvánt, dr. Falussy Árpádot, Kende Zsigmon- ! dot, Szeitiványi Gyulát és Szuhányi Ferencet. Tárgyaltatott Debieczen város átiratj az ! ellenség által elpusztítod kárpáti falvak itjjá- í építésére va'ó adakozás tárgyában. Az állandó választmány azon javaslatával j szemben, hogy rendelkezésre álló alap hiányá­ban 2030 K-át szavazzon meg a közgyiilé-, Kende Zsigm >nd felszólalására, melyben 1%-os rendkívüli patádéból egy nagyobb összeget kí­ván megszavazni, liosvay Aladár alispán in.>>t- ványára, Csaba Adorján főispán és dr. Falussy Árpád felszólalásai után a közgyűlés kimondja, hogy az ebadó-alap terhére 40 ezer koronás törtes’téses kölcsönt vesz el és ezen összeget juttatja a kárpáti falvak felépítésére később ha­tározván el, hogy melyik község felépítését vállalja ezen és a magánosoktól befolyt összeg­ből. A nagyköz.'n'ég és a megyei községek szintén felkéretnek az adakozásra. Székesfehérvár átiratát a felmentések felül­vizsgálata tárgyában magáévá tes i a közgyűlés. A vármegye ellátatlan lakosai részére szükséges gabonanemiiek biztosítása iránt lios­vay Aladár alispánt a szükséges intézkedések megtételére felhatalmazza a közgyűlés. Péchy László főszolgabírót, minthogy szolgálati ideje megvan, belügyminiszteri jóvá­hagyástól feltételezetten, a VII. fizetési osztályba lépteti elő a közgyűlés. Nagykájoly város hadikölcsön jegyzését, a rendőrségi államsegély felhasználását egész­ben, a városi közkórház élelmezésére hozott módosításokat részben jóváhagyta. — Sok ki­sebb ügy letárgyalása után a közgyűlés véget ért. A király születésnapján igen nagyszabású, lelkes, ünnepség folyt le a helybeli Vörös Kereszt kórházakban. A nagy- közönség .általánosan megnyilvánult élénk rész­véte mellett d. e. Vall órakor a polg. leány­iskola nJo - udvarán tábori mise volt, melyen megjelent Csaba Adorján főispán, Péchy István a Vörös Kereszt Egyleti elnök és dr. Vetzák Ede ügyvivő alelnök a Vörös Kereszt képvi­seletében, továbbá intelligens érdeklődő közön­ség A tábori misét Szolomájer Tasziló győri bencés tanár szolgáltatta. Mise alatt Zoboky j Vince kegyesrendi áldozópap szép egyházi énekeket adott elő. A diszbeszédet Vidákovich i. ániel főgimnáziumi igazgató mondta. Tartal­mas, eszmékben gazdag, lelkes beszéde mély hatást keltett. Az ünnepnap délutánján a sebesültek szórakoztatására kabaré előadást rendeztek, melynek létrehozásában özv. Kovács Sándorné úrnő fáradott sokat. Az előadáson a katonákon kívül ^civilek is részt vettek, kiknek befizetett dijaiból 36 K gyűlt be. A műsort a Himnusz nyitotta meg, melyet Csepreghy Baba játszott. Akkermann Géza, Jenser Dezső, Turóczi Kálmán, Janitzky Pál, Klein Sándor Markovits Ferenc, Ősz György, Kovács Andor pedig ügyes zenekiséretet szol­gáltattak hozzá. TasTdv Antal dr. h. közjegyző nagy tör­ténelmi tudásra valló, tartalmas, lelkesítő beszé­det mondod a katonákhoz. A véletlenül városunkban tartózkodó ka- barémüvészek nagy tetszéssel fogadott számokat aotak elő. Gombócz Vilma aktuális magyar nótákat adott elő, a kabaré igazgatója mütán- cokat mutatott be, N. N. énekesnő pedig ak­tuális német dalokat énekelt el. Kedvesen fogadta a közönség Költő Kari, Baross Leona és Ősz Feri óvodás gyermekek szavalatait. A hirtelenében megalakult ifjúsági zenekar, mely a Ccepreghy Margitka zongorajátékát is kísérte, német dalokat játszott. Neményi Li- pótné úrnő alkalmi dalokat adott elő nagy sikerrel. Neményi Liliké bajosan szavalt el egy költeményt. Csepreghy Antal szépen énekelt dalai nagy sikert arattak. Tasnády György ha­tásos szavalata után az ifj. zenekar eljátszotta a szövetséges népek „himnuszait: magyar him­nuszt, Got'crhaltét, Wacht am Rheint, lengyel himnuszt. A rendki ül gazdag és élvezetes műsort nagy élvezettel nézték végig úgy a sebesültek, mint a megjelent vendégek. Elismerés és di­cséret illet mindenkit, aki e szép sikerhez hozzájárult. A sebesültek nevében köszönetét mon­dunk azoknak is, akik adományokkal voltak kegyesek hozzájárulni a királyi születésnap megünnepléséhez. Nonn Gyuláné 5 I, özv. Mándy Ödönné 4 üveg bort adott. Nonn Gyuláné és Dr. Bru- gós Gyuláné 1 — 1 kosár almát küldtek. Tésztát sütöttek: özv. K. Kovács Sándorné, Dr. Bru- gós Gyuláné, Kerekes Erzsiké, özv. Csillag Aladárné, Szabó Pál (kény rgyáros) 300 drb kalácsot és 600 drb. almás tésztát ingyen sü­tött meg. Lányi András és György 2 K-t ado­mányoztak. Az ünnepi napon a katonák ebédje zöld bab, sertés sült, almás tészta és bor, volt. Uzsonára kávé és kalács. Ugyanekkor minden katona 1 pipát és egy csomag dohányt kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents