Szatmármegyei Hírmondó, 1915 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1915-08-15 / 33. szám

33-ik szám. SZATMÁRMEGYE1 HÍRMONDÓ. 3-ik oldal. Ferenc, Sternberg László, Sternberg Pál, Stern­berg Imre, Kovács Klárika, unokái. A nagyká- rolyi Önsegélyző Népbank R.-T. igazgatósága, felügyelőbizottsága .s tisztikara külön gyászje­lentésben tudatta veszteségét. Terménybevásárlási engedély. Lapunk múlt számában jelentettük, hogy a helybeli ter­ménykereskedőknek egy küldöttsége jelent meg vármegyénk’alispánja előtt és oltalmat kértek a hatóságok téves felfogáson alapuló azon in­tézkedései ellen, amellyel kihirdették, hogy a gazdák kiskereskedőknek nem adhatják el ter­ményeiket, hanem csak a Haditermény Bank megbizottainak. Az alispán utasította a küldött­séget, hogy kérelmüket írásban terjesszék eléje s biztosította a kereskedőket jóindulatáról. A terménykereskedők kérvénye már elintézést is nyert és pedig kedvezően, amennyiben kimon­datott, hogy az idevonatkozó miniszteri rendelet keretén belül, azok a kereskedők, akik a múlt­ban is vásároltak terményt, ezt a jövőben is megtehetik, de ők a megvásárolt terményeket csak a Haditermény- Bank főbbományosainak adhatják el. Hősi halál. A szatmármegyei jegyzői kart ismét veszteség érte, üros Ferenc kapnikbányai aljegyző ellenséges golyótól találva hősi halait halt. Községének elöljárósága a következő gyász- jelentést adta ki: Kapnikbánya nagyközség .elöljárósága és képviselőtestülete nevében fáj­dalmas kötelességgel hozzuk mindenkinek, akit érdekel, a tudomására, hogy a községnek sze­retett aljegyzője Oros Ferenc ur a cs. és kir. 102. gyalogezred egyéves önkéntes tizedese, Hazája és Királya védelmében, ellenséges go­lyótól találva, hősi iialáll halt. Idegen földben pihen a teste, de a lelke itt lebeg az imádott Magyar haza ielett, bátorítva, lelkes annyi sok ezer Magyar lelkét áz ősi föld megvédésére. Páratlan szorgalmú tisztviselő, kedves, derék jó fiú, lelkes magyar volt a mi korán eltávo­zott hősünk, dá megnyugszunk az Isten aka­ratában, hiszen a legszebb halál érte. Kiömlött vére áldást fog hozni a Hazának, ügy legyen ! Kapnikbányán (Szatmárvármegye), 1915. janu. bicskei Komorócy Péter községi jegyző. Ha- iaga Márton községi bíró Bucsulakoma volt f. hó 12-én este a Protestáns Társaskör nagytermében, mely al­kalommal a kör legutóbb besorozott tagjai bú­csúztak ismerőseiktől. Rédei Károly intézte az -első búcsú beszédet a jelenlevőkhöz. Mély ha­tást keltő szavai után Kürthv Károly Asztalos György lelkész nevében megáldotta a távozókat és nagyhatású kötményt mondott hozzájuk, kik­nek nevében ifj. Mózsa Pál vett búcsút az itt­hon maradóktól. A több mint 70 terítékes bu- ■csulakoma a legmeghittebb, szeretettéljes han­gulatban folyt le. Kürthy Károly nagy költé­szettel megirt lelkesítő költeményét kinyomtató a Kör és a bevonulok között kiosztotta. Adományok. A Magyar Szent Korona Országai Vörös Kereszt-Egylete nagykárolyi fiókja á’tal fenntartott kórházakban levő sebesültek részére adományozott fehérneműk Györffy Er­zsiké- urhölgy gyüjtőivén a következők : Csipkés Andrásné 3 ing, 3 lábravaló, Bortnyákné 2 ing, 3 lábravaló, Papp Györgyné 3 lábravaló, 1 bődön szappanlug, Torna Istvánná 2 ing, 2 törülköző, Samrák Jánosné 3 ing, M.-né 2 lábravaló, 2 párnahaj, Merk Ferencné 6 pár­nahaj, 3 tiirölköző, Merk Dezsőné 2 ing, 4 lábravaló, 1 lepedő, 2 törülköző, 4 zsebkendő, Mák Istvánná 2 lábravaló, Ginde Györgyné 2 in.', Kínál Józsefné 3 ing, özv. Sefler Já- nosné 1 lábravaló, Dombayné 1 törülköző, Kozsár Sándorné 4 törülköző, Pénzéi Mihályné 1 ing, 3 párnahaj, Czilli Györgyné 3 ing, 1 lábravaló, Kinál Antalné 2 ing, Mercz Imréné 2 lábravaló, 2 törülköző, Liszer Jakabné 3 ing, .1 lábravaló, Dr. Merts Sándorné 2 ing, 1 láb­ravaló, 2 törülköző, Görgey Dezsőné 2 ing, 2 lábravaló, Stuller Józsefné 6 ing, 4 lábravaló, foltnak való. Jobbágy Gyuláné 2 uj lábravaló, Csics Lajos 6 ing, Ignátz Jenőné 3 lábravaló, Csipkés Károlyné 1 ing, 2 lábravaló, 2 lepedő, 2 törülköző, Papp lstvánné 2 ing, 1 lepegő, 2 törülköző, Vénig Mihályné 1 ing, 2 lábravaló, Steib Antalné 4 ing, 4 lábravaló. Szántó Mik- sáné 3 ing, Nidermann Samuné 1 párnahaj, 2 törülköző, 1 fuszekli, Weinberger Ferencné 4 ing, Gózner Antalné 3 hálóing, Gózner Kál­mánná 6 törülköző, Kaufmann Adolfné 2 ing, Bárczy Ivánné 4 lábravaló, Briciitáijé 2 ing, 1 párnahaj, 2 törülköző, Valaki 2 ing, 2 lábra­való, Katz Sámuelné 3 ing, Adler Adolfné 2 ing, 1 lábravaló, Schönpflug Lászlóné 6 ing, Keszenheimer Veronka 1 nyári paplan, 1 láb­ravaló, 3 lepedő, 3 párnahaj, 3 törülköző. Kü­lönböző természetbeni adományok: Janitzky ír,na 5 ing, Polgári leányiskola adománya : 430 tojás, Báthory Miklósné gyűjtése 7 ing, özv. Csipkés Endréné 3 ing, 3 alsónadrág, Klie Lászlóné 2 paplanlepedő, 5 lábravaló, 4 ing, dr. Áldor Adolfné 200 cigaretta, llosvay Zsófia 3 üveg befőtt, Kaszonyi Albertné 1 kanna tej, Bodoky Gyuláné 2 üveg savanyu paprika, Fischer Bpske 14 dib. túró, Vicenti Gyuláné 12 ing, Zárda 2 liter tej, 25 drb. tök, Mangu Károlyné 1 Kosár ugorka, Magyari Ferencné 1 kosár zöld bab. Kuszka Mihály 2 mankó, Nonn Gyuláné 6 drb. tányér, zr. Kiss Jánosné 1 zsák ugorka. Iskolai hírek. A helybeli róni. katli. fő­gimnáziumban a beírások az 1915—16. iskolai évre szeptember 1., 2 , 3. napjain lesznek. Szeptember 4.-én Veni Sande, ünnepi isten­tisztelet, .évnyitó, osztályrendezés, törvényrna gyarázat, órarend és munkarend megállapítása. Első előadás szept. 6.-án lesz. A javító, pótló, felvételi és rendkívüli magánvizsgálatok idejéül az igazgatóság aug. 33. és 31. napjainak dél­előtti óráit tűzte ki (9—12). Szeptember elsején lehetőleg a helybeli azon szülők jelentkezzenek a beírásokra gyermekeikkel, akik azokat az L—III. osztályokba, főként az I. osztályba fog­ják járatni. Minden tanuló, akárhányadik osz­tályba iratkozik, magával tartozik hozni az előző osztályról kiállított iskolai bizonyítványát (az I.-be iratkozók tanulókönyvecskéjüket), az­után anyakönyvi kivonatot v. keresztlevelet v. születési bizonyítványt és himlőoltásukat iga­zoló írást. Helybelieknek tandíj egész évre 40 K, vidékieknek 48 K, mely két részletben fizet­hető le. Célszerű a tandíj felét a beírásnál azonnal lefizetni, bár a befizetési határidő az első részletre szept. 30, a másodikra febr. 28. A felvételnél minden tanuló fizet beirási díj leimén 4 K-t, ifjúsági könyvtárra 1 K-t, értesí­tő re 1 K-t, énekdij " Óimén- 2 K-t, kirándulási alapra 1 K-t, összesén 9 K-t, ezenkívül tinta- dij címén 20 fillért és óvadék, bizonyitvány- bélyegre 80 fillért, vagyis, végösszegben 10 koronát. Ezen 10 korona alól felmentésnek helye* nincs. A jó tanulók — az L osztályba irafkozókat kivéve — a tandíj felmentését kér­hetik, ha vagyontalanságukat igazolják. Erre nézve az' utasításokat annak idejében közli az igazgató. Az izraelita tanulók — kivételnélkül — hi[községeiktől hivatalos írást tartoznak be­mutatni arról, h,pgy vájjon ßz ortodox vagy sta'u-quo hitközségnek a tagjai-e. Amennyiben az iskolai évre vonatkozólag különösebb intéz­kedés lenne, az igazgató ezt annak idején a gimnázium kapuján és Gózner kereskedő ur kirakatában hirdetési leg fogja közölni a hely­beli lapokon kivül. Fehér, sima és üde lesz az arc 3 nap alatt, ha a Kriegner-déle Al<ácia Kréme-t hasz­nálja. Kapható mindenütt. Főraktár Kriegner- gyógyszertár Budapest, Kálvin-tér. Iskolai bir. Á helybeli áll. polg. fiúis­kolái javitóvizsgálatok szept. 1., 2. és 3. nap­ján d. u. 2 órától, a beiratások pedig szept. 2 , 3 és 4. napjain d. e. 8 órától tártainak meg. Tandíj egész évre 20 K, felvételi dij 3 K, értesítői dij 1 K, ifjúsági könyvtári dij 1 K, kirándulási dij • 1 K. A tandíjmentes tanulók kirándulási dijat nem fizetnek. A tanítás szep­tember közepén kezdődik. Igazgatóság. Az 50 évig terjedő korosztályok soro­zása városunkban október 1., 2., 3. napjain fog megtartatni. Vigyázatlanság e ry esküvőn, amely könnyen végzetessé válhatott volna, történt e héten a Bernát-Lázár féle egyházi egybekelés alkalmából, amidőn u. i. a boldog mennyasz- szonyt a baldachin alá vezették, a nagy tolon­gásban valaki a lakodalmi vendégek közül a kezében tartott égő gyertyácskájával vigyázat­lanságból meggyujtotta a menyasszonyi fátyolt. amely egy szempillantás alatt a megijedt meny­asszonyon lángra lobbant és csak Schönfeld Lázár, a szertartást végző főrabbi lélekjelenlé­tének köszönhető, hogy katasztrófa nem lett belőle. Schönfeld Lázár főrabbi u. i. villám­gyors mozdulattal kezeivel lokalizálta és elfoj­totta a veszedelmes lángolást és hála az Égnek, az ijedtségnél nagyobb baj nem történt. Schön­feld Lázár főrabbi, aki tenyerén a tűz el ojtása közben igen könnyű természetű égési sebeket kapott, nyomban folytatta az egyházi szertartást. Hol készült a legjobb bakancs? Az Est Írja : „A Kolozsvárott megjelenő Református Szemlé-ben azt olvassuk, hogy Székelyudvarhely városára nagy becsületet hoztak a csizmadiák. A dolog története ez. A hadügyminisztérium kiadta a rendeletet, hogy nemcsak azt kell vizsgálni a hadsereg részére szállított bakan­csoknál, hogy megfelelnek-e az előirt feltéte­leknek, hanem azt is meg kell állapítani, hogy: ki készitetfe a legfinomabb, legtartósabb ba­kancsokat? Akik papirostalpat dugtak a mi katonáink bakancsába, azokat jól tudjuk, le­csukták s ezután is lecsukják. De akadt becsü­letes munka is elég és amint megállapították, mindannyi közt legjobban kitűnt a székelyud­varhelyi csizmadiák munkája. Ok készítették a legjobb, legtartósabb katonabakancsot. Bizo­nyos, hogy úgy varrták-kalapáliák, mintha a saját gyermeküknek csinálták volna, a vitéz székely-fiuknak, ott legelői a golyók záporában. Meg is akadt a szeme a finom bakancsokon a legfőbb főliadbiztosnak és a hadügyminisztérium 5000 korona jutalmat küldött az udvarhelyi székely csizmadiák becsületes munkája jutal­mául. Örömmel emlékezünk meg a székely ba­kancs diadaláról. Nem olyan az, mint amit pesti kávés, vagy szabó liferál.“ áz utolsó vacsora (5) — Elbeszélés. — Irta: Rasztinai R. Jenó. (Folytatás.) Hozzálépett Hedvig asszonyhoz, jobb ke­zével megfogta kezét, baljával átkarolta száz asszony tűrte némán, szerető odaadással, csak szemeit hunyta le még mélyebben s szája körül jelent meg egy keserű vonás. Zádor megfogta gömbölyű kis állát s szelíd erőszakkal^ólemelte fejé:,’ hogy szemébe kényszerüljön nézni. Az asszony nem nézett fel, hanem még mindég lehunyt szemmel, engedelmesen csókra nyújtotta ajkát. Zádor lehajolt az édes, pici ajkakra s megcsókolta, utoljára,' olyan hévvel, lemondás­sal, mintha egész lelkét, múltját, jelenjét s rövid jövőjét beleakarná csókolni abba az egy. csókba. Azután várt. Az asszony végre föl tekintett s akkot szólni akart, de csak nézett, nézett azokba a gyöngyházragyogásu kék szemekbe . . . S az a tekintet jobban elmondott- mindent, mintha legékesebben szólt volna. Az a tekintet azt mondta: — hogyha te lengyel vagy, én' meg magyar vagyok, ha te büszke vagy, 'én'még büszkébb vagyok, — de ha a-te szi ed ‘tud annyira szeretni, hogy föláldozod magad érte, — az enyém is van olyan erős, hogy el ne fogadjam azt . . Ha-nem szeretlek mindenek fölölt, lelkem minden gondolatával, vérem min­den lüktetésével, — és Telkembe akarom vésni tekintetedet, hogyha a holnapi tusában az .első golyót s utolsó kegyelemdöfést elérem, úgy tompuló szemem, a te szemeidet lássák . . . Szivem a te szivedért fog dobbanni, de ajkaimat Összefogom szorítani, hogy utolsó sóhajom ne hallják, mert az csak a te neved lehelne s. ne hallják meg azt, hogy ne férhessen hozzád a gyanúnak még árnya sein : — mert te lengyel nő vagyáén meg magyar férfi vagyok:. . . És az asszony megértette a szemek néma beszédét. És hallgattak. Már nem . volt mit be­szélőtök. Zádor főhadnagy némán fölcsatolta kardját, vette köpenyét, sapkáját s ugyanoly némán kezet csókolt a nőnek, — az ajtóban megállt s még egy utolsó pillantással felölelte az egész szobát s a nő «jakját, — • feszégen tisztelgett, sarkantyúit megpengette, — s az ajtó bezárult mögötte * * *

Next

/
Thumbnails
Contents