Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-01 / 5. szám

6-ik oldal __ _ _

— Útépítés. A batizi vasúti állomástól a Batiz és Batizvasvári községekbe vezető közút 0—1.880 km. szakaszát kiépítik; a munkálatokat a nagykárolyi m. kir. államőpitészeti hivatal fogja a február hó 20-án megtartandó versenytárgyaláson vállalatba adni.

— Állategészségügy állása Január 27-én. Lé?pfene: Atya, Erdöszáda,Nagymaj- tény.V eszettség: Rákosterebes, N agydobos. Rühkór: Kántorjánosi, Bör- vely, Józsefháza, Nagykároly r. t. város. Sertésorbáncz: Csaholcz. Sertésvész: Nagygécs, Fehérgyarmat, Klsar, Nagyar, Kántorjánosi, Nyírcsászári, Bör- vely, Érendréd, Mezőfény, Vállaj, Amacz, Apa, Aranyosmegyes, Barlafalu.

Dalok, estélyek, matinék.

Február 1. Dalegyesületi dalestély Nagykárolyban a Kath. legény- egyletben;

A «Polgári Olvasókör« bálja, Nagy károlyb an s aj át helyiségeiben.

Kálvin bál Nagybányán.

Kálmándi »R. c. népszövetségi« bál Kálmándon.

Február 2. Kalazanthi Szt. József ünnepély Nagykárolyban a torna- csarnokban.

MÁV. vasúti altisztek b álj a N agy- károlyban a Polgári caszinóban.

Február 7. Dalestély Tasnádon, reudezi a nagykárolyi dalegyesület.

Vasúti altisztek tea-estélye Nagykárolyban a vasúti állomás I. és

II. osztályú váró termekben.

Szabad líceum Éren dm Ion.

4 í » % 3 A ft. i* iW Á “%£ g a- i

Február 14. M. kir. posta altisztek bálja Nagykárolyban, a Polgári casinóban.

A szaniszlói Polgári Olvasókör bálja Szaniszlón.

Február 22. Szinérváraljai önkéntes tüzoltó-egyesület bálj a.

□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□

Töredék egy asszony leveléből.

Irta : QflUDET RLFOnZ.

*. . . Nagy elhatái’ozásomba került, hogy művészhez mentem férhez. Ah I édesem, ha tudtam volna! ... de hát a fiatal leányok mindenről olyan furcsa fogalmakat alkotnak maguknak! . . . Midőn a kiállításon azokat a távoleső lakcímeket láttam a katalógusban, Páris legcsöndesebb utcáiból, legszélsőbb tájairól : egy nyugodalmas, otthonülő, egészen a munkának és a családnak szentelt életet képzeltem magam előtt és előre érezve, hogy mennyire féltékeny leszek, igy szóltam magamban: »Ilyen férjet akarok én, aki mindig velem lesz ; együtt fogjuk tölteni az egész napokat, ő képe vagy szobra előtt, én oldala mellett olvasva, varrogatva a műterem kellemes derűjében.« Szegény kis ártatlan, te ugyan megjártad ! Nem is sejtettem én akkor, hogy mi az a műterem és hogy abban minő különös, világgal találkozhatni. Azoknak az istennőknek oly arcátlanul meztelen szobrait szemlélve, soha eszembe nem jutott volna, hogy akadnak nők, kik elég merészek arra, hogy . . . s hogy még magam is . . .

SZATMABMKGYKI HÍRMONDÓ)

Ha ezt tudom, bizony elhiheted nekem, hogy szobrászhoz nem mentem volna férjhez. I)e sohasem!

Be kell vallanom, hogy odahaza mindnyájan ellene voltak e házasságnak, dacára férjem vagyonának, már akkor elismert r hírnevének és a szép háznak, melyet kettőnk számára ő építtetett. Egyedül én akartam őt. Oly elegáns, oly kellemes és olyan munkás férfi volt! Azt találtam mégis, hogy öltözetem ős hajviseletem dolgaiba egy kissé túlságosan sokat avatkozott. — »Ugyan fésülje fel a haját, igy ni . . .« és vőlegény uram egész kedvteléssel tűzött egy-egy virágot fürtjeim közé, még pedig sokkal több művészettel ám, mint az akármelyik divatárusnőtől kitelhetett volna. Ennyi gyakorlottság egy fiatal embernél, nemde rettenetes volt ? Nem kellett volna bíznom benne ... Végre, mindjárt látni fogod ; figyelj.

Visszaérkeztünk nászutunkról. Mialatt én csinos és pompásan butoi ozott lakosztályom berendezésével voltam elfoglalva, — egész kis paradicsom, a mint ismered — férjem, rögtön megérkezése után munkához látott és egész napokat töltött műtermében a házon kivül. Estenként hazatérve, egész elragadtatással beszélt legközelebbi kiállításáról. Ennek tárgya a »fürdőből kilépő római nő« volt. Visszaadni akarta a márványon a bőr gyönge borzongását a levegő érintésétől, a vállakat bevonó finom szövetek nedvességét, és sok más nemét a szép dolgoknak, amelyekre már nem emlékezetű ... Köztünk szólva, midőn szobrászati dolgairól beszél nekem, sohasem- értem meg teljesen. Én hasonló bizalommal mondogattam : »Ez nagyon szép lelsz-! . . . és már a kiállítási palota földszintjének finom porondján láttam magamát, csodálva férjem alkotását, a szép fehér márványt a zöld kárpit, előtt, mialatt mögöttem azt suttogják: »Rz művész felesége k. . .«

Végié egyl fiapon fkijfáncfi, lévén meglátni,^ mennyire vagyűnk már a mi római nőnkkel, eszembe jutott meglepni férjemet műtermében, melyet még nem is ismertem. Egyike volt az első sétáimnak, melyre egészen egyébül indultam és rajta voltán*, hogy nagyon szép legyek. Megérkezve a földszint kis kertjének ajtaját larvá nyitva találtam. Egyenesen belépek tehát, de elképzelheted megütközésemet, midőn meglátom férjemet egy hosszú fehér blúzban — akár csak egy kőmives lett volna, — rosszul fésülve,, sáros kezekkel és vele szemben egy nőt édesein, egy nagy teremtést, emelvényen állva, majdnem meztelenül és oly nyugodt magatartásban, mintha ezt a helyzetét egészen természetesnek találná ! . . . Egy kopott sáros ruha, közönséges cipők s egy kerek kalap összekuszált tollal, oldala mellett egy székre voltak kányva.

Mindezt nagyon gyorsan vettem észre, mert a mint könnyen megértheted, menekülni igyekeztem.

Pista szólni, visszatartani akart, de én irtózattal utasitám el magamtól agyagos kezeit es a mamához szaladtam, hova alig élve érkeztem meg.

— »Az istenért gyermekem, mi lelt téged?«

Elbeszélem mamának amit láttam, hogyan nézett ki az a rettenetes nő, minő kosztümben ... És elkezdtem sírni, sírni . . . Anyám, egészen meghatva vigasztalni igyekezett és megmagyarázta nekem, hogy az bizonyosan egy »modell.«

— Hogyan ? ... de ez rettenetes!... Erről nem is beszéltek nekem, mielőtt férjhez mentem volna! . . .

Ez alatt beállít Pista, ki egészen megrémülve érkezik és a maga részéről is megértetni igyekszik velem, hogy a modell nem olyan nő, mint a többiek s hogy a szobrászok azt nem is nélkülözhetik ; de okoskodása egy cseppet sem győzött meg s én formaszerüleg kije5, szám.

lentettem, hogy nem akarok többé olyan férjet, aki ily magatartásu kisasszonyokkal szemben tölti napjait.

— »Nézze csak barátom, szól most a mama, ki mindent elkövetett, hogy a-dolgot rendbe hozza, nem volna-e lehetséges, hogy neje iránti tekintetből, azt a modellt valami hasonló mintával helyettesítse ?

A férjem dühösen rágta a bajuszát.

— Az lehetetlen, kedves mama!

— Mégis barátom, nekem úgy tetszik . . . Lássa, a mi divatárusainknak is vannak bábjaik, melyeken a kalapokat próbálgatják . . . Nos hát, ha ez lehetséges a fejre nézve, miéri volna lehetetlen a többi . . . ?

Valóban lehetetlennek látszott. Legalább a szerint, amint azt Pista velünk hosszasan, mindenféle részletességgel s egy rakás mükiíejezéssel megértetni igyekezett. Ö igazán nagyon szerencsétlennek látszott. Könyeimet tö- rölgetve, fél szemmel tartottam, és jól láttam, hogy bánatom őt komolyan elszomorította.

Végre, végtelennek látszó vitatkozás után abban egyeztünk meg, hogy miután a modell nelkülözhetlen, valahányszor az jönni fog, én is ott leszek. A műterem mellett különben is volt egy kényelmes mellékhelyiség, honfiét egészen észrevétlenül mindent láthattam. De ilyen teremtések miatt féltékenykedni és féltékenységet ennyire elárulni — fogod mondani — mégis nagy szégyen, csakhogy kedvesem, előbb átérezni kell ám ezeket az érzelmeket s csak azután tessék szemrehányást tenni.

Másnap a modellnek jönnie kellett, tehát föltettem magamban, hogy nagyon erős leszek ős elhelyezkedtem kis páholyomban azzal a határozott kikötéssel, hogy ha a válaszfalon csak gyöngén is kopogtatni találnék, férjem azonnal hozzám siessen.

Alig voltam elzárva, a múltkori; gyalázatos, mpdetl megérkezik Mpifljen réz ve, Isten fudjíi hogy, oly nyömorü- ságosan, hogy azt kérdeztem magamtól, hogyan is lehettem féltékeny egy olyan nőre, ki fehér kézelő nélkül, elviselt zöld rojtos kendővel jár ki az utcára. Igen édesem, de midőn azután láttam e teremtést ledobni kendőjét, íuiháját a műterem közepére, levetkőzni egész természetességgel, ez oly hatással, volt reám, hogy ki sem móndhatoín neked .. . A harag kezdett fojtogatni. . . Gyorsán megkopogtatom a válaszfalat . . . Pista megjön. Reszkedtem, elsápadtam. (3 gúnyolódik fölöttem, azután gyöngéden megnyugtat és visszatér munkájához .. . Most a nő már állott, kibontott hajzata nehéz fürtökben simult hátára. Nem volt ő már az előbbi teremtés többé, hanem egy szobor, dacára fáradt és közönséges kinézésének. Szivem összeszorult ... A hang elakadt torkomon ...;

Egyszerre hallom férjemet kiáltani:

— A bal lábát előbbre ... a bal lábát! . . . És mivel a modell nem értette meg jól, feléje indult és . . . Ah, ezt már ki nem állottam. Kopogtatok. Férjem nem hallja meg. Még egyszer kopogtatok, egész dühösen kopogtatok. Erre hozzám siet, kissé összeráncolt szemöldökkel megzavart munkája közben.

— De Hermin . . . ugyan legyen már eszed! . . .

És én patakzó könnyekkel vállára hajtám fejemet:

— Ezt már nem bírom kiáltani, barátom ! . . . nem bírom, nem bírom! . ..

Erre férjem hirtelen és anélkül, hogy valamit szólott volna, a műterembe lépett s egy jelt adott a női szörnyetegnek, aki felöltözött és távozott.

Egy pár napig Pista nem látogatta műtermét; mellettem maradt, hazulról nem távozott, még barátait sem kívánta látni; irányomban gyöngéden viselkedett ugyan, de kinézése nagyon szomorú