Szatmármegyei Hírmondó, 1914 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1914-11-18 / 46. szám

Nagykároly, 1914. november 15.

__________________________Vasárnap. II. évfolyam. — 46. szám.

Kö

zigazgatási, társadalmi és közgazdasági hetilap.

SZATMÁR VÁRMEGYE JEGYZŐEGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A lap szellemi részét érdeklő közlemények felelős szerkesztő címére — Érendréd — küldendők, sg

Kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENY1-UTCA 20. SZ. („KÖLCSEY-NYOMDA“ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG.)

^ Felelős szerkesztő:

NAGY ISTVÁN,

a szatmármegyei jegyzői egyesület főjegyzője.

Előfizetési árak:

Egész évre — ■>— - Félévre — — — - Nyilttér sora 40 fillér.

— — — 8 korona.

— — — 4 korona. Egyes szám 20 fillér.

Vagyon még muszka?

(n. i.) E kérdő kiáltás tör be az orkánnál rémesebben tomboló, tenger viharánál jobban tajtékzó vad harc ádáz tusája között az ellenség tömegébe szeretett vérünk, a . . . székely magyar.

Vagyon még muszka?! — ezt kérdik a magyar Heraklesek a csíki, gyer- gyói, udvarhelyi, háromszéki fiuk.

Vagyon még muszka?!

Minő lekicsinylő kérdő kiáltás észak rettegett molochjával szemben.

E székely hősök csak holmi időszaki járványos elősdi férgeknek tekintik az oroszt, mint a cserebogarat, vagy hortobágyi sáskát, mely ugyan kárt tesz, de ki lehet irtani.

Mintha maga Hadúr, a magyar Hadisten rohanna a harc fergetegében, olyanok a hunok hős maradékai, bátrak, félelmet nem ismerő, a harcot eleműknek, virtusoknak tartó mesebeli csodahősök.

Vagyon még muszka?!

Mily önbizalmat, önerőt fejez ki Gábor ^ron fajja, kik az ágyuk dörgő szavát könnyed tárogató hangnak, a nélkülözést oly természetesnek veszik.

Félre minden kisíelküség! A hősök hősei védik e hont, amely az ő villám- lásos támadásaik, acélos izmaik által a poklok sátánjaitól is meg tessz mentve.

Attila hős fiai vagytok Ti, kiknek fergeteges támadása előtt összeroppan a rettegett bálvány, a keleti rém, a hadait kancsukával harcba hajtó muszka

Mert hát! — vagyon még muszka? kérditek. S nem lesz mert kivontátok kardotokat hüvelyéből s Isten igaz ítéletével méritek a megérdemlett büntetést Európa hóhérjára.

Ti gondos kertészek vagytok, kik Európa s minden népek ezen penész férgét, ártalmas spóráját kiirtjátok.

Aratás van. A halál aratása. E föld- gömb egy nagy mező, egy nagy vérmező, hol a learatni való termés, inkább túlérett gyom a boszorkány műhelyében csak ármányokat, szövő, pusztító mérget gyártó Anglia a Buroknak, Indiának, Egyiptomnak hóhéra és a szörny hülő a muszka, kiknek végrendeleti törvényül hagyta I. Péter, hogy:

„Az államot folytonos háborúban kell tartani. Minden lehető eszközzel terjeszkedni kell a Balti-tenger és dél felé a Fekete-tenger part vidékein.

Ébren kell tartani Anglia, Dánia és Brandenburg féltékenységét Svédország ellen, melyet végül teljesen meg kell semmisíteni. Az osztrák házat rá kell bírni, hogy az oroszok szövetségével a törököt Európából kiűzze s ez ürügy alatt állandó hadsereget fentartani, a Fekete-tenger partjain lassan, de biztosan Konstantinápolyig terjeszkedni.

Szítani kell Lengyelországban a zavart s végül feloszlatni ezt az országot ami meg is történt.

Angliával kereskedelmi szerződés utján szoros szövetséget kell tartani: az majd támogatja az orosz tengerészet fejlesztését és ha ez megerősödött, Oroszország ura lehet a Balti és Fekete-tengernek. Mindég szem előtt kell tartani, hogy India kereskedelme a világ kereskedelme, csak e fölött kizárólag rendelkezik, az ura Európának. Mindenáron bele kell avatkozni Európa s különben Németország ügyeibe.

Összevesziteni kell a francia és osztrák udvart, valamint a szövetségeseket is, s különösen elgyengitésükböl hasznot huzni. “

Íme itt áll előttünk a vérben született gyilkolásból élő és szövetségeseit sem kímélő, m ndent elnyelni elpusztitni akaró falánk muszka.

Fogjatok össze azért minden nemzetek és népek önvédelmi harcra s szedjétekösszeerőtöket mígnem késő, mert ama falánk szörny mindenkit elnyelni, mindent megsemmisíteni törekszik

Ti pedig székely magyarok kiáltsátok be a csatatért, biztató kiáltásotokkal, mely gyógyírul szolgál a csüggedő lelkekre amely kiáltásotok

„Vagyon még muszka?! a világ és minden népek szálló igéjének kell lenni.

A gyáva.

Irta G. £. Benson.

A vonat Edinburghoz ért, s a megállás zökkenése fölébresztett. A nyugtalan vasúti éjszaka után szerettein volna tovább aludni és ezzel a szándékkal fordultam a kapu fala felé, de az ujságárus-fiuk kiabálása teljesen kiverte szememből az álmot.

Fölébredt e zajra társam is, aki megjegyezte :

— Vájjon van-e e gazkölykök igazolványában passzus arra is, hogy minket fölkelthessenek ?

A fiuk még nagyobb lármával kiabálták?

— Gyilkosság a londoni parkban ? Meggyilkoltak egy embert! Rémes gyilkosság!

Társam az ablakhoz ment. Két lapot vett s az egyiket átnyújtotta nekem :

— Íme, szellemi táplálék a reggeli mellé. Az utóbbi azonban többet fog érni. Alig lehet az életbe esemény, a mi jobban érdekelhetné az utasokat, mint egy vasúti éjszaka után a reggeli. Jöjjön, tartsunk arra.

Míg végigmentünk a folyosón, egyre azon tűnődtem : ki lehet utitársam ? Minden ellentmondó és bizonytalan rajta, kivéve óriási alakját. Modora úri, szelleme élénk, mozdulatai egészen jók, De szakálla, mint a bányászoké, s keze tengerészt sejtet. Korra lehet jól konzervált hatvanas, épp úgy, mint koravén negyvenes. .

A reggelizés alatt keveset beszéltünk, de azután, hogy visszatértünk a fülkénkbe s elolvastuk a lapot, újra megszólal:

— Nos, mit mond uram ehhez a gyilkossághoz ? Mr. Richard Murhisont orozva fájdalom nélkül küldték egy éles tőrrel a másvilágra ?

— Alapos munka volt.

— Alapos? Korántsem, Én véletlenül ismertem Murchisont, s magam is hiszem: bosszúból ölték meg. De mit ért vele a gyilkos? Áldozata azt se tudta ki fosztotta meg életétől. Bosszút tehát nem állt rajta, mert ez a gyors, szenvedés nélkül való halál éppen idejében érte őt a sok és bonyolult dolga, anyagilag szinte reménytelen helyzete előtt. Aztán meg a gyilkost előbb-utóbb úgyis fölfedezik.

— Miért? — kérdém érdeklődve.

— Mert angol ur sohase vehet magához tőrt anélkül, hogy ezzel feltűnést ne okozna. Ezt a bíróság ki fogja deríteni. Oh uram, vannak esetek, mikor valaki egy egész életen át készül egy másik ember megölésére, s azt meg is teszi tudatosan, nyugodtan szinte művészettel, úgy hogy az a másik leszenvedi általa összes bűneit. De ez nem gyilkolás, ez csak jogos igazságszolgáltatás, És itt aztán nincsen helye az ugynevezet gyilkos elitéltetésének.

— Nem értem — mocdom neki.

— Hát jó. Az életből állítok eléje egy példát, ha éppen érdekli.

— Föltétlenül érdekli.

— Egyik ezredben — a neve legyen mellékes — könnyelmű, kicsapongó életet éltek a tisztek. Se fegyelmet, se kötelességtudást nem ismertek. Csupán egy kivétel volt közöttük, egy idősebb tiszt, aki időnként ki is kelt ellenük, de szemtől-szembe. Gondolni való, nem is szerették emiatt.

Természetes, az ezred dolgai csakhamar kitudódtak és szigorú vizsgálat indult meg a tisztek ellen. A fegyelem vasszigorát valameny- nyinek keltett éreznie, kivéve az előbb említett tisztet, akit nevezzünk Charlesnek, s akit teljes elismeréssel illettek.

Szerencsétlenségünkre, még mielőtt befejeződött volna a vizsgálat, kivezényelték az ezredet. Kudarcot vallottak már az első alkalommal . . .

Volt közöttük egy fiatal tiszt, egy vak- merü fickó, Charles engesztelhetetlen ellensége, aki azt a hamis följelentést tette, hogy a kudarc Charles gyávasága miatt következett be. Az ezredes tudta, hogy hazugság minden szó, de a tábornok elhitte a vádat, s Charlesnek be kellett adnia lemondó kérvényét.

Nos hát, ha ez az ártatlan gyávánák bélyegzett, egész éleiére tönkretett ember megölné ezt a fiatal tisztett, az nem volna gyilkosság, az jogos és helyénvaló cselekedet volna.

Mig igy beszélt, ismét föltűnt nekem az ő önmagának ellentmondó lénye. A szava nyugodt volt, de a nagy, erős kezein, mint a