Szatmári Újság, 1918. október (2. évfolyam, 234-260. szám)

1918-10-17 / 248. szám

F ii (' in 4 tk oldal. _Szatmári Újság Sz amár, Iftl 8.; október 17. jaíbcT1 tágadj'a az olvasót Szalánczy József, a Szatmári Újság felelős szerkesztőjének újabb regénye, az »Egy boldogtalan; asszonyt Színhelye egy boldog vidéki város, melyet az írónak jó! kell ismernie, mert néhány oda­vetett táfáló ecsetvonással művészileg tudja érzékeíletni azt a ma ihár szinte Veszendőbe ment vagy mesterségesen elfojtott kisvárosi levegőt, mely a Szerelmi regények kedves atmoszférája immár ősidők óta. Ebben a környezetben játszódik aztán le a regény cselekménye, egy nem mindennapi érdekés- ségü szerelmi történet, egy boldogtalan asz- szony megkapó életrajza. Szalánczy irói jel­lemvonása az olcsó hatások mellőzése. Se­hol sem ragadni meg az önmagától kinálko- zót, ,a magától értetődőt, ebben rejlik a tol­lal dolgozó művész lelkiismerete. Annál, nagyobb figyelmet fordít Sza­lánczy a cselekvések lélektani motiválására, a lelki élmények rajzira, .egyszóval mindarra, amit. az emberi tettek genetikájának Szeret­nénk nevezni. Ennek köszönheti és nem utolsó sorban a kitünően sikerült miljő- fes­tésnek, hogy alakjai, melyeknek száma pedig a regény, terjedelméhez viszonyítva nagynak mondható, az utolsó szálig plasztikusan dom­borodnak ki. De mindezen művészi tulaj­donságokon és megérett értékeken elemen­táris erővel, sugárzik keresztül egy őszinte érzésű emberbaráti szív melegsége. Ha a költőnek szive van, sok dolgon keresztülsik- lik a legkritikusabb szem is, olyan dolgokon amiket egy magasabb művészi szempont, amely érzésekre nem reagáló testetlen an­gyal alakjában lebegve a világűrben, nehe­zen tudna megbocsátani, De Szalánczy regé­nye a tiszta művészet követelményeit sem sérti. „ Már pedig szívből írni és mégis a művészet határai között maradni, ez annyit jelent, mint a Scyllát elkerülni és mégsem zuhanni a Charibdisbe. Ilyen kvalitásokból csak érett, nemes és művészi munka szület- heíik és az „Egy boldogtalan asszony" ci- mü regény ebből a fajtából való. A regényt Csáthy Ferenc könyvkiadó vállalata adta ki Ízléses kiállításban. Ára 6 korona. Szatmáron kapható a- Singer Test­vérek könyvesboltjában (Deáktér). Dr. Gáspár Endre. Közélelmezési közleményeit. Elszámolás az idei tengeri termésről. A Városi Közélelmezési Hivatal fölhívja a termelőket, bérlőket, feleseket és harma­dosokat, hogy tengeri termésük betakarítása után az elszámolás sürgős meg ejtése végett október hó 14. hétfő naptól kezdve jelenje­nek meg a Városi Közélelmezési Hivatalban (Deák-tér 6 szám) és h«zzák magukkal a gabona-féle terményekről kiállított Elszámo­lási jegyzéküket. Elszámolni tartoznak mindazok is, akik haszonbér, munkabér, konvenció, párbér vagy más hasonló (prmészetü szolgáltatás fejében papiak tengerit. Mindazon termelő, bérlő, feles vagy harmados részére, akiknek ez évben kalá­szos termésük nem volt, az idei tengeri ter­mésről, feles vagy harmados részről külön Elszámolási jegyzéket fog a Hivatal kiállí­tani. Az elszámoláshoz okvetlen szükséges a Városi Közélelmezési Hivatal, vagy a Pol­gármesteri Hivatal által kiadott Sertéshizla­lási engedély s egy darab,^hizó sertéshez pedig ff 'bejelentési IgazöwSrty bemutatása. A Városi Közélelmezési Hivatal által megállapítandó tengeri feleslegekből első sorban gzQn 25 waggon hiányt fogjuk biz­tosítani, amely a sz. kir. városra kivetett 80 waggon gabonaféle kontingensből még hi­ányzik; az ezen felül megmaradó s illetve feloldott tengeri feleslegek a városi hatóság által kiadandó Vásárlási igazolványok elle­nében a szabad vásárlás tárgyát fogják-ké­pezni. ;■ Fölhívja a Városi Közélelmezési Hiva­tal a termelőket, bérlőket, felesek és harma* dósokat, hogy a tengeri feleslegüket siesse­nek az elszámolás utján mielőbb teljes mennyiségükben felajánlani, mivel azon nem várt esetben, ha a hiányzó 25 waggöh ter­mésfelesleget a sz. kir. város a kellő időben beszállítani nem fogja, a kormányrendelet alapján házról-házra való járással a legszi­gorúbb rekvirálási eljárás ifidül meg úgy a termelő, mint nem termelőnél egyaránt. Az elszámolás .és önkéntes , felajánlás a Városi Közélélmezési Hivatalban a vasár­napok kivételével minden nap délelőtt 8—12 és délután 2—5 óráig eszközölhető. Szatmár-Némeíi, 1918. október*hó. 12. Városi Közélelmezési Hivatal. — Értesités. Egész h^ten éjjelenként, tekintettel a spanyol influenziára, Szent- háromság, Deák-tér 1.2. sz., Rajzinger Sándor Árpád-u. 25. sz., Bródy Béla Deáktér 3 3. sz. és az Irgalmásfend Szent - Istvántér 2. sz. gyógyszertára tart inspekciót. V — Tőzsdeügyekben és mindennemű értékpapírok vétele és eladásánál, tekintettel a jelenlegi gazdasági viszonyainkra, valamint értékeinknek biztonsaga szempontjából, min­den1 irányban készséggel szolgál szakszerű tanácscsal és felvilágosítással a Hazai Keres­kedelmi Részvénytársaság értékpapír* osztálya Budapest, IV., Magyar- utca 3. (6—30.) — Fuvarosokat keresnek. Hosszabb tartamú fuvarozásra méltányos dijazás elle­nében fuvarosokat keresünk. A jelentkezése­ket a Deák-tér ‘6 sz, alatti irodánkban vesz- szük fel. Szatmárnémeti szab. kir. Város gyű- mölcsértékesiíő központi szeszfőző vállalata. — SzatmárrNémeti sz. kir. város Ecetgyára kereskedőknek és nagyobb togyasztóknak állandóan szolgáltat ki ecetet, akár hordó nélkül, akár kölcsön hordóval. Feltételek a Városi Közélel­mezési Hivatalban tudhatók meg. — Irodaszölgát keres a „Szatmári Újság“ kiadóhivatala. Eehet rokkant iá. i i. ■ i ■■■ ■ .... í.ri Apr óhirdetések. Minden szó egyszeri beiktatása 20 filL Vastagabb betiibő! 40 tiilér. Legkisebb E ® hirdetés- ,2 K -t. fillér. * ® ss Hl A dij előre fizetendő. *» ** mmza Árverési hirdetmény.,, Alulíró,ü ezennel köztudpmásrg, hozom,, hogy az áhbíffm (VWiHiftger és Társai nagy- szőllősi .lakosoknak elgyjptt és a Sfatmárvár- mégyei Takarékpénztár r.-í. közraktárában:, lévő 472 'Hl, iÖ i. Óört 1918 év), október hó 21-ikén d. u. 3 órákkor a hefys2Í!Íéiíla‘ szatmári kir, közjegyző közbejöttével meg­tartandó nyilvános árverésen a fizetésben* késedelmes vevő rovására hordóval együtt eí fogom adatni. jp A kikiáltási ár literenként hordóval együtt 12 K. 40 f. az áru azonban a kiki­áltási áron alul is el fpg adatni. . t Árverelők kötelesek gz árverés megr kezdése előtt készpénzben bánatpénzül 20000, szóval Húszezer koronát a szatmári kir. köz­jegyző* keznihez letenni, árverési vevő 1&- teles a vételárat a leütés után azonnal kész­pénzben kifizetni s az árut átvenni. Vpvő a vételi illetéket is kifizetni köteles. Krausz Lipót. iCTiwwiiinnw —pang mm—W——w hhmmijmbwbwwmb. 9518-1918. fksz. HIRDETMÉNY. Értesítem a város közönségét, hogy a •Zöldség és Gyümölcs forgalmi x. t. i&tézC bizottsága a közélelmezési miniszter jóváha­gyásával a gesztenyének, diónak és mogyo­rónak f. évi., 8-tól 15-ig a következőleg álla-* pitotta meg az árát: 100kg-ként 1 kgtkéöt Nagyobb szémü termelőnél, nagykeres­kedőnél» fogyasz­tónak. 1 gesztenye 200 K 26Q K 3 - K Kisebb szemű gesztenye íoo „ 140 „ ISO* Difi 356 „ 460 , 5 40 , Dióbél 1880 „ 2000 * 21 50 „ Mogyoró 220 „ 290 „ 3:40 „ Szatmár, 1918. október hó 8. 3-3 QZORY, főkapitány. I Eladó 8 drb. 22Q cm. hosszú, 110 cm. szé­les szabályozható faredőny. Bővebbet Gerő József raktárnoknál a Leszámí­toló bankban. Egy tanulóleány felvétetik Boros Adolf könyvnyomda és könyvkötészetében. Bor ára. liter 9—9 V2 maligonos ó-bort 50 ■ felüli vételnél 6 K 50 f szállítunk. Markovii* Elek Fiai r.-t. megfelelő fizetéssel felvesz az ÉezbébIeíí Könyvnyomda a (Zárdával szemben). 15127—1013. szám, HIRDETMÉNY. Városi tanács a m. kir. minisztérium 4Í82—1918. M. É. számú rendélete alapján közhírré teszi, hogy húsz kilogrammot meg­haladó sovány sertést a Belföldi forgalomba csak a hatóság által, kiállított vásárlási iga-; zólvánnyal lehet vásárolni. A vásárlási igazolványt vagy gazdasági szükségletre szolgáló hizlalásra, valamint te­nyésztési célokra szükségéé/' sovány sejté­sekre kettő darabig dr. Papp Ottó v. tanác^V . nbk, illetve a Szatmárhegy területére nézve, dr. Nagy József rendőrkapitány adja ki, mig két darabon'felüli sertésre nézve fenti számú rendeletben meghatározott számig ‘a polgármester adja ki a vásárlási igazolványt. Vásárlási igazolvány nélkül sovány ser­tésekre vonatkozólag a tulajdonjog átruhá­zása ríem történhetik meg és a tulajdonos a sovány sertést csakis annak adhatja el, aki­nek vásárlási igazolványa van,1 A földmivelésügyi miniszter ur szük­ségleten felül levő és darabonként 20 kg.-ot. meghaladó sertéseknek közszükségleti cé­lokra való hatósági igénybevételét elrendel­heti. Ti ­Aki az idézett, rendelet rendelkezéseit megszegi, vagy kijátsza, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel bünte­tendő. ÜT* Azon sertések tekintetében, melyekre nézve a kihágást elkövették, elkobzásnak van helye. • .' Szatmár-Németi sz. kir. város tanácsá­nak 1918 október hó 10-én tartott üléséből. 1_2 « Városi Tanács. Sárköti és Sxá« Északkeleti könyvnyomdája, Szatmár-Németi (Zárdával szemben.) i

Next

/
Thumbnails
Contents