Szatmári Újság, 1918. október (2. évfolyam, 234-260. szám)

1918-10-09 / 241. szám

Szatmar, 1918 október 9. Szatmári Újság 3-ik oldal. hírek. ; — Károlyi válalja a kormány- elnökséget. Budapestről jelentik: A Károlyi-párt kedden este értekezletet tartott. A bizalmas értekezleten az a felfogás jutott érvényre, hogy ha az uralkodó a holnapi audencián megkí­nálná gróf Károlyi Mihályt a kor­mányelnökséggel, akkor azt okvetle­nül el kell fogadnia. — Politikai kö­rökben különben nagy feltűnést kel­tettek a holnapi és a holnaputáni audenciák és ezeknek döntő jelentő­séget tulajdonítanak a magyar belpo­litikai válság megoldása tekintetébe. — A főkapitány egészen jobban van. Örömmel értesülünk, hdgy Ozory István rend­őrfőkapitány állapotában olyan javulás állott be, hogy a főkapitány tegnap már elhagyta az ágyat és lakásában már fogadta a refe­rens rendőrtisztviselőket. Pár nap múlva a‘ főkapitány hivatala vezetését is átveszi. — Gróf Teleky Pál Szatmáron. A szatmári hadigondozó hivatal végleg megál­lapította már azt a programmot, melynek ke­retében gróf Teleky Pál, az országos hadi­gondozó hivatal elnöke, városunkat a' hadi- gondozás propagandája érdekében megláto­gatja. E szerint gróf Teleky e hó 12-én este a gyorsvonattal érkezik Szatmárra Peíry és Lovrich miniszteri tanácsosok kíséretében. Másnap, azaz 13-án délelőtt fél 10 órakor a városhaza nagy tanácstermében az összes ár­vaszéki elnökök és népirodák vezetőinek részvételével értekezlet lesz, délben pedig a Pannónia-szállóban közebéd, melyre a meghívók ma küldetnek szét. Délután 4 órakor a hét vármegye alispánjainak, a vá­rosok jótékonysági intézeteinek vezetői, a papság és katonaság képviselőinek részvéte­lévei a városháza nagytermében hadigondo­zó nagy gyűlés lesz és ezen gróf Teleky a hadigondozás feladatairól nagyobb beszédet tart. Este a színházban díszelőadást rendez­nek a vendégek tiszteletére. Teleky gróf Szatmárról Nagybányára utazik és onnan Feketefalura, a Korponay Gyula gazdaságá­ban létesített gyümölcs- és konyhakertészeti iskola megtekintése céljából. — Németország megszűnteti Len­gyelország megszállását. Miksa herceg, német kancellár proklamációt intézett a len­gyel miniszterelnökhöz, amelyben bejelenti Lengyelország megszállásának megszünteté­sét. / — A török kormány lemondott. Stockholmból jelentik: A Socialdemokraten jelenti állítólag biztos forrásból, hogy az egész török kormány lemondott. — Nyári zivatar októberben. Az időjárás is alkalmazkodik a felfordult világ­hoz, A szép, verőfényes keddi nap, alko­nyaira hajolva, .komor viharfelhőkbe sötétült és 6 óra tájban hatalmas eső zudult a vá­rosra. Sűrűn villantak egymásután a villám- csapások, mint a legforróbb nyár viharában szoktak. A viliámcsapások'sok helyen meg­rongálták a vérosban a villamosvezetéket, a telefonhálózatot. Egy rövid óráig tartott az októberi nyári zivatar. A villám belecsapott a rendőrség épületébe s, de a telefonvezeték levezette és igy nagyobb baj nem történt. — A sociaidemokrata párt prokla- mációja. Budapestről jelentik: A sociaide­mokrata pártnak ma megjelent proklamáció- ja, amelyben a pártnak a bel- és a külpoli­tikai válságra vonatkozó álláspontját körvo­nalazza, nagy lelkesedést keltett a munkás­ság között. Ennek demonstrálására déli 12 órakor az üzemekből kivonult a munkásság és sok helyen gyűlést tartott. — Dohánykiosztás. Az október ha­vára eső dohányjnennyiség kiosztása ma, szerdán kezdődik, Szivarjegyre 40 szivar, ci­garetta-és cigarettadohány jegyre 100 ciga­retta vagy 100 gram cigarettadohány, szivar- és cigarettajegyre 20 szivar és 50 cigaretta, vagy 50 gram cigarettadohány, pipadohány­jegyre 300 gr. pipadohány vásárolható. — Az első ukrán egyetem meg­nyitása. Berlinből jelentik: Október 6-án volt Kiewben az első ukrán egyetem ünnepélyes megnyitása. Jelen voltak a hetman, a kor­mány, a német és az osztrák-magyar kato­nai parancsnokságok képviselői. — Szabad a fűtés. A hűvös időjárásra és a spanyolnáthára való tekintette! dr. Vá- zsonyi Jenő, a szénügyek kormánybiztosa úgy intézkedett, hogy a lakás céljaira szol­gáló helyiségek fűtését már a kormányren­deletben megállapított időpont, vagyis októ­ber 15-ike előtt is meg szabad kezdeni. j — A magyar föld értékemelkedése. A háború előtt a magyar föld erősen meg volt terhelve és az agrárok gyakran hang­súlyozták, hogy a magyar föld már nem is a magyar nemzeté. A háborúban a helyzet teljesen megváltozott. A föld értéke kétszere­sére, sőt háromszorosára emelkedett. A ma­gyar jelzálogtarlozás földekre 4 miliárdot há­zakra 2 milliárdot, összesen 6 milliárdot tett ki. Ma azonban a háború előtt a megterhelt javak értéke alig volt 10 milliárd, ez az ér­ték ma 20 milliárdot tesz ki. Emellett a jel­zálogkölcsönöket nagyrészt visszafizették, úgy hogy a 10 milliárd érték és 5 milliárd meg­terhelést arány 20 milliárd értéket és 5 mil­liárd terhet jelent. Ez a fentiek szerint te­kintélyes nemzeti vagyongyarapodást jelent. — Irodaszolgát keres a „Szatmári Újság* kiadóhivatala. Lehet rokkant is. — A Nyugat, íngnotus, Ady Endre és Babits Mihály szerkesztése alatt megjelenő folyóirat október 1-i száma a következő tar­talommal jelent meg. Gellért Oszkár: Mol­nár Ferenc uj regénye. Dóczy Jenő: Irodal­munk és a nemzeti szempontú kritika. (II.) Raab Andor: A cionizmus a világháborúban. Ferenczy Sándor: A mechanika lelki fejlő­déstörténete. Laczkó Géza : Daisy. (Novella.) Boross László: Marx. Tóth Árpád: Havas Gyula, f fHavas Gyula: Nem ezt akartam. (Vers,) A politika mögül: Fenyő Miksa: Bé­kefeltételeink. Ady Endre: Az utolsó hajók. Két kurucz beszélget. (Versek.) Figyelő : Füst Milán : Benedek Marcell: Vulkán. Főmunka­társak : Ambrus Zoltán, Elek Artur, Fenyő Miksa, Gellért Oszkár, Kaffka Margit, Lacz- kó Géza, Móricz Zsigmond, Osváth ErnőK Schöpfün Aladár. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal, VI., Vilmos császár-ut 51 sz. Előfize­tési ára: Egy évre 36 K., félévre 18 Kor., egyes szám ára 2 K. 40 fill. Megjelenik min­den hónap 1-én és 16 án. Mutatványszámot kívánatra díjtalanul küld a kiadóhivatal. — Közélelmezési hírek. Szatmár város Közélelmezési Hivatala közli: Az elszámolás kötelezettsége. A Városi Közélelmezési Hivatal a kö­vetkezmények terhe alalt ismételten fölhívja mindazon termelőket, akik kalászos termé­süket terménynemenként már elcsépelték, hogy az elszámolás megejtése végett okvet­len jelenjenek meg a Közélelmezési Hiva­talban s ne várják meg azon időt, mig az összes gabona- féle termésüket (búza, rozs, kétszeres, árpa és zab) kicsépeltették. Az el­számolást külön végzi a átvevő bizottság a búza, rozs, árpa és zabról. Elszámolni tartoznak továbbá minda­zon helybeli iakosok is, akik hatósági iga­zolvány alapján más községből, szállítási igazolvánnyal hozták be a házi- és gazdasá­gi szükségletükre a gabona-félét. A cséplőgéptutajdonosok a cséplés befejeztével fognak elszámolni. , Végül elszámolási kötelezettség alá es­nek mindazok, akik aratórész-, vagy cséplő­géprészben kaptak kalászos terményt. Mindazon termelők, akikkel az elszá­molás részben vagy egészben már megtör­tént, kötelesek a feleslegként megáHapitott terményeket, további felszólítás nélkül, azon­nal és haladék nélkül a megjelölt helyre be­szállítani. Értesítjük a közönséget, hogy hivata­lunk, elfoglaltsága miatt, burgonya-vásárlási igazolványokat kizárólag csakis a délutáni időben állítunk ki. Vetőmag beszerzési utalványokat, azok­nak, akik előjegyzésre jelentkeztek, később közzé teendő hirdetményünk szerinti időben adjuk ki, addig ez ügyben ne keressék fel hivatalunkat. Lapkihordó ASSZONYOK jó felvétetnek a „SZATMÁRI UJSAG“ kiadóhivatalában. Kazinczy-u. 20. Az Urániában ma szerdán este 6 órától 11 óráig a világhírű Gladiátor filmgyár mesterműve. Ztala Manzini utolérhetetlen művészi alakításával Braccó Róbert óriási sikerű regénye filmen, Az ország- összes mozijait hónapokkal megelőzve «Hssüg III *9 Jji Hl ^UF AA . saramra mmmmm §§ m J®pll V *gjtt mmmimm irts Jfe ¥% síi H§FT‘. i hmiiiíiiiii társadalmi dráma 5 felvonásban és a kiváló kisérő műsor. Rendes helyárak. /■ Kedv. áru jegy nincs.

Next

/
Thumbnails
Contents