Szatmári Újság, 1918. október (2. évfolyam, 234-260. szám)
1918-10-08 / 240. szám
Szatmar, 19Í8 október 8. j 3-ik oldal. Szatmári Újság kétszeres, árpa és zab) kicsépeltették. Az elszámolást külön végzi a.átvevő bizottság a búza, rozs, árpa és zabról. Elszámolni tartoznak továbbá mindazon helybeli lakosok is, akik hatósági igazolvány alapján más községből, szállítási igazolvánnyal hozták be a házi- és gazdasági szükségletükre a gabona-félét. A cséplőgéptulajdonosok a cséplés befejeztével fognak elszámolni. Végül elszámolási kötelezettség alá esnek mindazok, akik aratórész-, vagy cséplőgéprészben kaptak kalászos terményt. Mindazon termelők, akikkel az elszámolás részben vagy egészben már megtörtént, kötelesek a feleslegként megáilapitoti terményeket, további felszólítás nélkül, azonnal és haladék nélkül a megjelölt helyre beszállítani. Értesítjük a közönséget, hogy hivatalunk, elfoglaitsága miatt, burgonya-vásárlási igazolványokat kizárólag csakis a délutáni időben állítunk ki. Vetőmag beszerzési utalványokat, azoknak, akik előjegyzésre jelentkeztek, később közzé teendő hirdetményünk szerinti időben adjuk ki, addig ez ügyben ne keressék fel hivatalunkat. SZÍNHÁZ Műsor : Kedd este: Favorit, operett 3 felv. (Itt •először. Szerda este : Favorit, operett 3 felv. Csütörtök este: Túl a nagy Krivánon operett 3 felv. Péntek este: Túl a nagy Krivánon, operett 3 felv. Szombat este: Túl a nagy Krivánon, operett 3 felv A színházi iroda jelentése. A folyó hét műsorát a legszenzáció- sabban állította össze az igazgató, amennyi- cen két nagysikerű operett premier lesz ezen a héten, melyekből a próbák már napok óta parallel folynak. Kedden a gyönyörű zenéjü „Favorit“ot mutatja be a színtársulat, mélyítek zenéjét Róbert Stolz componálta, akinek muzsikája Lehár és Fali zenéjével állítható egysorba. A fülbemászó zenéjü operett elsőrangú szereposztásban kerül szinre és az egyes szereplők nagy ambícióval készülnek a bemutatóra. A női főszerepben Halmos Mid kiváló énekművészeiével, Mészáros Aranka és Kállay pedig táncprodukcióioktel fogják lekötni a nézők figyelmét. Rá- kossy egy telivér komikus szerepben, Jakab- ffy pedig a tőle megszokott elegáns alakítással járulnak még a kiváló együtteshez. Szerdán, valamint vasárnap este szintén a tJFccvorit“ kerül szinre. i A hét másik szenzációja Farkas Imrének a budai színkörben óriási sikert aratott daljátékának, a ,JTul a nagy Krivánon“-nak bemutatója lesz, amely operett Budapesten ma is táblás házakat vonz és pár nap múlva a 100-ik előadást is megéri. Ez a kiváló dalosjáték is parádés szereposztásban és előadásban kerül szírire. A darabban szereplő három, ma már országszerte hires tó- tott Rákossy, Kállay és a szerződtetés céljából vendégszereplő Kerényi Irén soubrett játszák. A darab bemutásának másik szenzációja az, hogy Kiss Pistának, a daliás magyar legénynek szerepében mutatkozik be a szalmáti publicum előtt Székely Gyula, a legjobb népszínmű baritonista. A darab többi főbb szerepeit Pogány Szilvia, Jakabffy és Zilahy játszák. Az előadást pénteken és szombaton megismétlik. Rejtélyes gyilkosság Fehérgyarmaton. Egy erdőkerülő tragédiája. Fehérgyarmat, okt. 7. Szebenyi Ambrusné a fehérgyarmati csendőrőrsön szeptember 26-án bejelentette, hogy a férje, aki erdőkerülő volt gróf Károlyi László birtokán, pár nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt. A rendőrség megindította a nyomozást, helyszíni szemlét tartott dr. Bakó Ferencz járásbiró az erdőkerülő lakásában, ahol a padlón frissen súrolt helyet talált, amelyen még ott voltak a vérfoltok. A vérfoltos hely közelében a fal is frissen volt meszelve. A kamarában egy fejszét találtak, amelynek a nyelén yoltak vérnyomok. Az erdőkerülő lakásától - 200 lépés távolságban a Túr folyó vizében megtalálták az erdőkerülő íegy vérét, amely meg volt töltve. Ugyanott kihalásztak a vízből egy hosszú kötelet és két széjjeltépett zsákot, amelyeken szintén vérfolíok voltak. Szebenyi erdőkerülő hulláját ötven lépéssel odább szintén megtalálták a folyóban és beszállították a fehérgyarmati hullaházba. A csendőrség megindította a nyomozást, amely ama gy.-mu alapján indult el, hogy Szebenyinének és a náluk alkalmazott orosz fogolynak van része Szebenyi Ambrus halálában. Szebenyiné 43 éves asszony azt vallotta a csendőrségen, hogy a férje szeptember 24-én este 120 koronát adott neki, hogy másnap menjen Szaímárra cipőt venni. — Ez a pénz kevés'— mondotta az asszony. Erre Szebenyi odaadta a pénztárcáját Szeptember 25-én éjjel 1 órakor Szebenyiné az orosz fogolylya! együtt kiment az állomásra. Az oroszt, akit Juhorlow Filipnek hivnak, onnan hazaküldte, ő pedig elutazott Szatmárra, mire hazajött, a férje eltűnt. így vallott Szebenyiné, aki tagadja, hogy férje meggyilkolásában része volna. A fehérgyarmati csendőrség több tanút is kihallgatott, akiknek feltűnő volt, hogy azon a napon, amikor Szebenyiné Szaimáron volt, a férjét nem látták. Mikor Szebenyiné hazatérte után ezt a szokatlan dolgot azasz- szonynyal közölték és férje holléte felől tudakozódtak, Szebenyiné közömbösön válaszolt és olyan viselkedést tanúsított, mintha őt a férje eltűnése nem nagyon érdekelné. A nyomozó közegek előtt az látszik valószínűnek, hogy Szebenyiné azért utazott Szaímárra, hogy ezzel alilbit készítsen elő s hogy az orosz hadifoglyot a vasúti állomásról alkalmasint a bűntett végrehajtására küldötte vissza, E terhelő gyanú alapján a csendőrség Szebenyinét és az oroszt letartóztatta és Sze- benyinét a szatmári kir. ügyészségnek, az oroszt pedig a katonai parancsnokságnak adta át. Az Urániából. Az anya. . Stala Manzini főszereplésével szinre kerül ma, kedden és holnap, szerdán. A ragyogó olaszfilmtechnika egyik legkimagaslóbb müvét mutatja be ma és holnap az Uránia mozgó. A főszerepben Stala Manzini-vel a drámai hírességek egyik legnagyobbikával. E film a Gladiátor filmgyár remeke, megkapó és hatásaiban különösen imponáló. A legkiválóbb társadalmi drámák egyike, melyet a Gladiátor filmgyár remekszép rendezésben hozott ki. E hó elsején megkezdett nagyszabású slágermüsorát úgy látjuk az Uránia mindig jobban és jobban folytatja. Értesítés. Egész héten éjjelenként Bródy Béla Magyar Korona-gyógyszertára Deáktér és Rajzinger Sándor gyógyszertára Árpád-utca tart inspekciót. Az Urániában ma kedden este 6 órától II óráig a világhírű Gladiátor filmgyár mesterműve. Itala fflanzim utolérhetetlen művészi alakításával Braccó Róbert óriási sikerű regénye filmen. Az ország összes mozijait hóuapokka.1 megelőzve messsumm ' pi M 111 Ä mag®B5*3m «MM» llt JF Ä ÉÉÉ W Jb SHHH1B MMSűnsssa &■% HS ira Üli B $■ társadalmi dráma 5 felvonásban és a kiváló kísérő miiser. Rendes helyárak. Kedv. áru jegy nincs.