Szatmári Újság, 1918. szeptember (2. évfolyam, 209-233. szám)
1918-09-08 / 215. szám
Szatmár, 1918. szeptember 8. 3-ik oldal. érintése olyan, mintha azt nem a krétásvégü bőrös boltal hozná mozgásba, hanem lehelettel, vagy delejes fluidummal. Az ő dobásainak sajátságos karaktere ven, amit nem lehet eltanulni, ellesni és utánozni. Hiába alják kőiül az asztalt legjobb játékosaink, hiába figyelik heteken át a Weisz bácsi minden esti karambol-koncertjét : abból ugyan vajmi keveset tudnak eltanulni! Ehhez születni kell, mint minden művészethez. Ami azután ritka és kedves találkozása az egyéni tulajdonoknak: a Weisz bácsi különös biiliárd-müvészi tehetsége kitűnő kedély - lyel és bonomiával párosul. Erről valóságos legendákat beszélnek az emberek. Egyet-kettőt szegezzünk le belőlük . . Tudvalevő dolog .Szatmáron, hogy Weisz bácsival „egá^t“ senki sem játszik. Ez azt jelenti, hogy ő a játékban mindenkinek többkevesebb előnyt (fort) ad. Történt egyszer, hogy egy idegen ur a kávéházban partnert keresett egy billiárd pártihoz. A főpincér bemutatta neki Weisz bácsit. Az idegen kezdte a játékot és a mi mesterünk nyomban látta hogy az idegen neki nagyon ,fiatal“ ! Udvariasan megkérdezte tehát, nem lehetne-e a játékot, némi forral“ vezetni? Az idegen, aki egyébként igen jó játékos is volt, azt hitte, hogy Weisz bácsi az előnyt nem fölajánlani, hanem igénybevenni akarja, tehát* nagylelkűen az válaszolta, hogy egy százas pártiban fél-tort szívesen ad . . . Weisz bácsi elmosolyodott és — elfogadta a fort, azután szándékosan és megtévesztően olyan rosszul játszott, hogy amig neki tiz point-je volt a táblán, az idegen már hetven fele tartott. Weisz bácsi ekkor nagy-büszkén kijelentette, hogy a pártit csak ö nyerheti meg ! Az idegen szánakozó pillantást vetett feléje és tovább játszott. — Fogadjunk egy liter borba, hogy én nyerem a játékot — ingerkedett tovább Weisz bácsi. — Egybe nem, de ha öt üveg borba és két üveg pezsgőbe akar fogadni, — én állom! — Rendben van — szólt Weisz bácsi és hozzáfogott a játékhoz. Amikor az idegennek nyolcvan pointje volt, Weisz bácsi már utólérte. Ekkor azt az ajánlatot tette, hogy az igénybe vett fart' letörli, ha még két üveg pezsgőt tart az idegen. Ez kapott az ajánlaton és Weisz bácsi letörölte a fort, azután addig meg sem állott, amig fór nélkül utói nem érte. Ekkor mindkettőjüknek kilencven pointje volt. Weisz bácsi rágyújtott egy szivarra és az idegen rémületére a következő kijelentést tette: — Tudja mit uram, — ha még két üveg pezsgőt tart, az én kilencven point- omat letörlöm és kezdem elölről az egészet. Nos, — tetszik? Az idegen, aki lehetetlennek tartotta, hogy ő ne csináljon tiz karambolt addig, inig Weisz bácsi százat, szó nélkül elfogadta ezt az ajánlatot is. A játék vége az volt, hogy az idegen még kétszer szóhoz jutott és 2—3 point még felirt, ellenben Weisz bácsi a 99 ik karambol után megkérdezte a partnerétől: milyen utolsót parancsol : ziccert, duplát, triplát vagy kvartot ?| A játékot persze nagy ivás követte és az összes kibicek és berúgtak a sok bortól és pezsgőtől, amit a Weisz bácsi ügyessége és ötletessége szerzett. Egyszer azonban ő is megjárta. Egy alkalommal Pesten járt Weisz bácsi és estére betért a New-York kávéházba, hova abban az időben a legjobb karambol játékosok jártak. Ha külföldi biiliárd-müvész jött Pestre, az is a New-Yorkba ment a pesti matadorokkal mérkőzni. Akkor is volt ott egy német mester és produkálni akarta magát, de nem akadt pártnere. Egyik budapesti híres karambol-matador, aki ismerte Weisz bácsit, összehozta őt ezzel a mesterrel, de nem mondta meg, hogy ez egyike a legelső billiárd művészeknek. Weisz' bácsi tehát gyanútlanig neki kezdett a játéknak, melyet ott az e célra készített páholyokban nagy néző-közönség szokott rendszerint végignézni. Csinált is 40—50 point, azután a német művész következett. Ez egy félóra alatt négyszáz karambolt csinált és Weisz bácsi nyomban látta, hogy itt egy nagy bla- mázs készül. A művész már 600 karambolnál tartott és Weisz bácsi igen kellemetlenül kezdte magát érezni. Végre is elhatározta, hogy igy nem engedi magát lefőzetni. Oda intette tehát azt a pesti ismerősét, aki őt bemutatta és átadta neki a dákót egy percre. amig kimegy, hogy a saját dákóját a ruhatárból behozza. A német művész éppen az ezredik karambolt csinálta meg és mély haj- longással köszöngette a közönség tapsait, — Weisz bácsi azonban nem volt sehol se látható. Esze ágában sem volt visszajönni. Megszökött, nehogy csúfosan megverjék! Okosabban csakugyan nem is cselekedhetett .... Violin. HÍREK. Finale. Az Ég veled, kopott legény, Most véget ért egy szép regény. Csak indulj hát . . . szegény. Hajadra hullott már a dér, Titokban közeleg a tél. A nóta, véget ér . . . Körötted sárguló avar, Mely minden szépet eltakar. Utadra térj, hamar . . . Elhalkul majd az ócska lant, Pihenni is fogsz ott alant, Mert fed mindent a hant . . , Dénes Gyula. Elzának hívták és nem volt még tizennyolc éves, amikor férjhez ment. Bemckyné regényeit olvasta és sohajos ábrándozással gondolt arra a korra, mikor meg aianycipeliős, lamos trobadourok énekeitek szép, szerelmes dalokat a hölgyeik ablaka alatt. Szép, mélytüzű szeméoen, mindig ott égett a vágyakozás lángja a színes álmok megvalósítása iránt és hitte szent és bigott hittel, hogy egyszer ő érte is eljön a mesebeli atom királyfi és hess... elrepíti innen messzire, oda, ahol nem ösmerik a szomorúságot és mindenki csak az eszményi boldogságnak él.... Egyszer aztán beállított hozzájuk egy durva atléta, aki nem mondott neki sejtelmes meséket és a szavai sem voltak összhangban az érzelmeivel, de azért megkérte a kezét és az apja habozás nélkül nozzá adta... Szegény kis Elzácska az első pillanatban azt hitte, hogy inkább meghal, sem hogy a felesége legyen ennek a minden finomság nélkül való embernek, de hát szófogadó kislány léttére nem akart az apja határozott tervével ellenkezésbe jönni és szó nélkül belenyugodott. Csak este, mikor bezárkózott a szobácskájába, akkor tört fel belőle az elcsukló fájdalmas sirás... Hosszú, hosszú évek teltek egymás után üres egyhangúsággal, Elzácskából érett szép asszony lett, akit körülrajongott a futó kalandokra leső udvarlók serege és aki titkos utón hozzá juthatott volna a nélkülözött boldogsághoz, de amikor ahoz a vonalhoz ért, mely a nyárspolgárok erkölcsét keríti, mindig visszarettent a határon túl rá várakozó eshetőségektől és ilyenkor mindig visszavonult ... Közben az évek kínos gyorsasággal haladtak és mint mindenkinél, nála is elkövetkezett az az idő, hogy egyszer szinte észrevétlenül szerelmes lett... Elzusból Elza lelt, amikor megösmer- kedett egy kedves szinpatikus fiúval,' aki az első pillanatban megtetszett neki. Volt benne valami melancholikus ábrándozás, ami ott vibrált a szemeiben, és ami ellenálhatatlanná tette. Elza, a régi szép Elzácska újra álmodozni kezdett, de most már asszony-rabló daliás lovagot képzeit maga elé és boldog félénkséggel vette észre, hogy az álomlovag arca mindinkább hasonlítani kezd az ő kedves ösmerőse arcára... 1 Gyönyörű képeket festett a lelkében és egy mámoros pillanatban belenézett a finom veiencei tükörbe ... És ahogy belenézett, halotti sápadtság öntötte el az arcát, mert egy asszonyt látott benne, akinek a haja őszes, a szája körül mély ráncok húzódnak meg és' a szeme csillogása öregedő megtört... Csendes szitáló őszi eső verte meg az ablakot, és neki a tartalmatlan élete jutott eszébe, amiből nem emelkedik ki semmi emlék, semmi csendes öröm és ahogy elgondolta, sirt, sirt, hosszan, keservesen... Temette a kárbaveszett szép fiatalságot... D. Gy. — Feljelentették Szatmári az osztrák gyermekek miatt. Éppen tegnap olvastuk egy kis megiüetődéssel Demkő Sándor tb. városi tanácsnoknak azt a fölhívását, amelyet az osztrák gyerekeket vendégül látó családokhoz intézett. A magyar vendégszeretetnek, a meginditóan mély szivjóságnak a jóleső melege aradt lelkűnkbe ebből a hivatalos szárazságu értesítésből, amely arról szólott, hogy a vendéglátó magyar családok hajlandók volnának továbbra is maguknál tartani saját költségükre az osztrák gyerekeket. Mára aztán egy kegyetlen hir hűvössége fújta le lelkűnkről a sugaras melegséget. Arról értesültünk, hogy Szatmár várost feljelentette Grünbach osztrák tanító, az itt nyaraló osztrák gyerekek felügyelője a nyaralási akció kormánybiztosánál, dr. Vadnay Tibor miniszteri tanácsosnál. A feljentésben lelketlenül azt állítja az osztrák ígazgató- tanitó, bogy az osztrák gyerekekkel mostohán bánnak Szaftnáron, éheznek a kis vendégek. A feljelentés folytán fölhívta a kor- mánybiztós a városi hatóságot, hogy tegyen részletes jelentést a Szatmáron nyaraló osztrák gyermekek sorsáról. A különös és a rosszindulatot eláruló momentum Grünbach eljárásában, hogy előzőleg ő maga fejezte ki a városi hatosag előtt elismerései és háláját a szatmáriaknak az osztrák gyermekek iránt megnyilatkozó szereteté felett. De akár mi akik is az osztrák igazgató-tanító lelkében, akárhogy igyekszik gyűlölködő magatartásával kellemetlenkedni, ez nem változtathat azon a tényen, hogy az osztrák gyerekeknek eszükbe sincs hazamenni, itt akarnak maradni vendéglátóiknál, annyira megnyerte őket azok szeretetteljes gondoskodása.
