Szatmári Újság, 1918. augusztus (2. évfolyam, 181-208. szám)
1918-08-30 / 207. szám
Szatmár, 1913. augusztus 30. 3-ik oldat. éves és igy halálra nem volt ítélhető, csupán a katonai törvények értelmében 5—10 évig terjedő súlyos börtönre. A vádlott védekezésében azt adta elő, hogy egy leány megrontotta őt azzal, hogy „a hajából levágott egy tincset, azt kifőzte szappanban és a fűzbe dobta s ezért a szive mindig a leányhoz húzott és valahányszor alkalom kínálkozott, mindig megszökött a katonaságtól-“ A bíróság ítéletében az ügyet rendes eljárásra utasította, mert a rögtönitélő bíráskodás alkalmazása a szavazatok egyhangúságának hiányában nem volt keresztül vihető. — Görög keleti magyar püspökség. A kormány a görögkeleti magyar püspökség felállításának gondolatával foglalkozik. Az országos közművelődési tanács egy részletes felíratott dolgozott ki és a tanács legutóbbi ülésében dr. Falussy Árpád képviselőt kérték fel, hogy a föliratot a Házban nyújtsa be. Wekerle miniszterelnök már áttekintette a föliratot és hír szerint úgy ő, mint a kultusz- miniszter magáévá teszi a kezdeményezést. Beszélő nóták. Négy esztendeje már! . . . Meg-meg- álltam az utcasarkon . . . Pántlikás, virágos csákók, . . . kipirult arcok vonultak el hoszu sorokban előttem s a vadonatúj bakkancsok ropogva verték a taktust a harsogó nótához: „Megállj, megállj, kutya Szerbia . . .“ Három esztendeje már! . . . Csöndes, álomba ringató nyári est volt ... A házunk előtt álló akácfa féltékenyen takargatta lombjaival nyitott ablakomat a hold sugarainak kiváncsi tekintete elől s én a nyitott ablakon kihajolva, elmerengve, könyes szemmel hallgattam a szembenlevő ház ablakából női ajakról kicsendülő éneket: »Valahol egy kis faluban szomorúság járja...“ Két esztendeje már! . . . A színházban ültem, . . . azaz csak a testem volt ott, a lelkem ott járt messze Szibéria havas mezőin, hol testvéreim élnek keserű rabságban. Róluk álmodoztam, . . . róluk ábrándoztam s íme egyszerre csak, mint valami távoli harangszó, bánatos dal csendült fülembe: „Darumadár, ha elszállsz dél felé . . .“ Egy esztendeje már! ... A táncterem csillárai ragyogva szórták sugaraikat a keringő párok mosolygó, kipirult arcára . . , Szivemben vadul hullámzottak a fájdalom és harag érzései 1 Már-már felugrottam, hogy felkiáltsak: „Elég! Ne tovább!“ midőn lágy cigányzenét sodort fülembe az ablakomon besurrant esti szél : „Ha majd egyszer mindenki visszajő ..." Ma ismét az utcasarkon álltam! . . . Acélsisakos, fásult arcú gyerekek vonultak el előttem hosszú sorban és rongyos bakkancsok erőltetett ropogással verték a taktust: 0 „Jó volna hazamenni, . . . békét kötni már!“ ... ii. — Hároui hónapi fogház egy meghamisított magyar nótáért. A háromszék- megyei Aldobojban a mezőn dolgozó asszonyok és leányok magyar nótákat énekeltek. Az egyik napszámos leány román nótára gyújtott. Mikor a többiek kérték, hogy ne románul, hanem magyarul énekeljen, a le- ányi azt a régi szép dalt, amely igy hangzik : Ezer esztendeje annak, Hogy a magyarok itt laknak . , . a következőképpen énekelte : Ezer esztendeje annak, Hogy a románok itt laknak, Most akarják a hős magyarok kiirtani De az Isten, de az Isten S a két karom nem engedi. A leányt feljelentették a kézdivásárhelyi kir. ügyészségnél s a törvényszék most mon- i dott felette Ítéletet. A magyarfaló leányt három hónapi fogházra Ítélték. Az ügyész tsu- lyosbitásért fellebbezett. — Közélelmezési hirek. Szatmár város Közélelmezési Hivatala közli: Cukorjárandóságát igyekezzen kiváltani mindenki az augusztusi 1. sz. jegyszelvény belső fele ellenében, mert a jegyek holnaptól kezdve már nem érvényesíthetők. Beszerzési csoport-tagok, amennyiben eddig ,is a hatósági üzlet utján láttattak el, járandóságukat még ezúttal is ugyanazon hatósági üzletben vegyék át. Mosószappan-járandóságát igyekezzen mindenki kiváltani, aki az augusztusi szappanszelvény birtokában van, (kivéve a beszerzési csoport tagjait), mert holnaptól a jegyeket már nem váltják be. Készlet van a Perényi-utcai és a Farkas Antal utcai üzletben, az igényjogosultak tehát ide forduljanak. Szilvalekvár kis mennyiségben még beszerezhető a hatósági üzletekben kg.-kint 3 70 korona árban. Hadikávé járandóságát igyekezzen mindenki kiváltani, mert az augusztust jegyszelvény érvénytelenné válik. — Féláru csirkét küld a miniszter Szatmárra is? Az akció, a melyet Win- dischgraetz herceg közélelmezési miniszter baromfiáruk szabályozása és a belföldi szükséglet biztosítása érdekében meginditott, nemcsak fővárosi, hanem országos jellegű és annak jótéteményeiben a fővároson kivül a törvényhatóságok, a munkásság és a beszerzési csoportok is részesülnek. A Windischgraetz herceg akciója során forgalomba kerülő nagymennyiségű baromfi átlagban 50 százalékkal lesz olcsóbb a jelenlegi piaci áraknál. ________Szatmárí Ujság — Táncvigalom Gacsályban. Gacsály község ifjúsága a református egyház „Hadiárva“ és „Hősök emléke“ alapja javára szeptember 8-án a falu közepén felállítandó lombsátorban zártkörű táncvigalmat rendez. Belépti-dij személyenként 5 korona. Családjegy 15 korona. Bál kezdete délután 6 órakor. Rendező- bizottság: Védnök: Madarassy Sándor egyház községi főgondnok. Elnök: Csépke Béla ref. lelkész. Pénztárnok Molnár Gáspár. Ellenőr: Borgyos Gáspár, Székely Albert. Jegyző : Siető Pál. — Pusztitó vihar a tokaji szőlőkben. Sátoraljaújhelyről távirátozzák : Nagy vihar vonult el tegnap Mezőzombor és környékén. Sürü jégfelhók tornyosultak s csakhamar percekig tartó diónagyságu jég kezdett esni, amely rendkívül nagy kárt tett a hegyaljai szőlőkben. Ajtokaji szőlőskertekben, csaknem teljesen elpusztult az egész termés, e környéken pedig 75 százalékos kárt okozott a jégvihar. Tőzsde» Budapesti tudósítónk jelenti: A csütörtöki élőtőzsde hangulata szilárd, csekély üzlet mellett. Magyar hitel: 1397—1495, Osztrák hitel: 907 50—914, Fabank 977-50— 98150, Hazai Bank: 66476,04 Jelzálogbank: 57773, Kereskedelmi bank: 61859Q, Leszá- mitolóbank: 857 52, Magyar bank : 985—990 Beocsini: 1214.40, Salgótarjáni 1270, Rima- murányi 1097 92 Állarnvasut: 1080.77, Közúti: 81712. Az Urániából. Az Álarcos bál- Verdi viiághirü Operája filmen Szinrekerül ma pénteken és holnap szombaton» Fehér Gyula a pár év előtt nálunk közkedveltségnek örvendő drámai művész főszereplésével a Star filmgyár egyik legnagyobb sikerű slágerét az Álarcos bált mutatja be ma és holnap az Oránia mozgó. Verdi az örökszép operája filmen a szezon slágerének bizonyult, mely a magyar kinematográfiának díszére válik. Dézsy Alfréd derekas munkát végzett az opera rendezésénél, dicséretére válnék bármelyik nagy külföldi filmgyár rendezőjének. Általában a film. a mit különben fővárosi bemutatója is igazol, a legkiválóbb magyar filmek egyikének mondható. Hirdessen a Szatmári Újságban Az Urániában ma pénteken este 6 % órától Verdi világhírű operája filmen, a Star filmgyár diadalsorozatának nagy- szabású slágere Deésy Alfréd művészi rendezésével ÁLARCOS dráma 4 felvonásban. Hatalmas, nagy aparátussal rendezett, elsőrangú filmszenzáció, mely minden bemutatón frenetikus nagy sikert ért el. » ..—■■=* Rendes helyárak. Kedvezményes áru jegy nincs.