Szatmári Újság, 1918. május (2. évfolyam, 104-129. szám)
1918-05-09 / 110. szám
2-ik oldal. Szatmári Újság Szatmár, 1918. május 9 A francia szuoialisták a békéért. Parisból jelentik: A francia szocialisták felszólították a kormányt, ne szalassza el a mostani pillanatot a béketárgyalások megindítására. A francia és angol katonai kritikusok fejében már felmerült az uj téli hadjárat gondolata. Portugália átpártol ai ententeféi. A párisi Humanité előkészíti a közvé- j leményt arra, hogy Portugália kiválik az ententeból. Vezérkarunk jelentései. — Budapesti tudósítónk jelentései. — Budapest, május 8. (Hivatalos.) Délnyugati harctér : A tüzérségi tűz csak helyenkint lett élénkebb. Capo Siletől keletre, a Monte Per- ticán és a Monte Alessi déli lejtőjén ellen- ; séges felderítő vállalkozásokat visszavertünk. A vezérkar főnöke. 9 pornón béheszBPZőóá A Romániával kötött békeszerződés főbb pontjai következők: A központi hatalmak és Románia kijelentik, hogy a hadiáliapot közöttük befejeződött. A békeszerződés ratifikálása után a diplomáciai viszony nyomban helyreállitatfk. A negyedik szakasz a román csapatok leszereléséről intézkedik. Az ötödik szakasz rendelkezése szerint a román csapattestek csökkentése, feloszlatása által rendelkezésre álló ágyuk, gépfegyverek, muníciók az általános békekötésig a megszálló csapatok főparancsnokságának átandók megőrzés végett. A nyolcadik szakasz a román folyóvízi és tengeri haderők teljes létszámának fentar- í tását állapítja meg, amig a besszarábiai viszonyok tisztázódnak. A tizedik és tizenegyedik fejezetek pontonként megállapítják a Románia részéről Magyarországnak, illetve Ausztriának átengedendő területrészeket, kiszögelési pontokat. Ezen határkiigazitási megállapítások csak térképen határozhatók meg pontosan. A tizenharmadik szakasz szerint a szövetséges hatalmak és Románia kölcsönösen lemondanak hadiköltségeiknek megtérítéséről. A tizenötödik szakasz kimondja, hogy a béke- szerződés ratifikálásáig a jelenlegi közigazgatás fennmarad. A huszonharmadik szakaszban megállapítják, hogy a megszállás idején az ipari és gyári üzemekbe befekteti költségeink megtérítendő ezen iparvállalatok a megszállás idejéig katonai igazgatás alatt maradnak. A huszonegyedik szakasz értelmében a központiak és Románia egy uj Du- nagőzhajózási szerződést lógnak kötni, amely a Duna jogviszonyait szabályozza. A központiak és Románi hadihajói a Dunán lefelé a Feketengerig, felfelé csak az illető államok határáig közlekedhetnek. A huszonhetedik szakasz szerint Romániában minden vallás ugyanazon jogokat élvezheti (beleértve a zsidóvallási), mint az ortodox román vallás. A huszonkilenctől harmincegyik terjedő szakaszok véghatároza- tokal tartalmaznak, szabályozzák a központiak és Románia gazdasági viszonyait, köz- és magánviszonyait. A harmincnegyedik szakasz értelmében a békeszerződés ratifikálandó és az okmányok Bécsben hamarosan kicserélendők. A békeszerződés a ratifikálásával egyidejűleg életbelép. A szeiződés öt példányban állíttatott ki, Bukarestben, május hetedikén. A bécsi lapok a román békeszerződést kedvezően kommentálják. Kiemelik, hogy a győztes központiak mérsékelt feltételeket szabtak Romániának Ausztria Csernovitztól délre mintegy 600 négyzet ki m.-nyi területet nyer. Magyarország területi nyeresége pedig ötezer négyzetkilométer. Mindez alig lakott hegyi terület, amely csak sztratégiai biztosítás céljait szolgálja. Bukarestből jelentik: Kühlmann államtitkár a bolgár békedelegátusokkal délután Szófiába utazott. A bukaresti békeszerződésben Magyar- szág uj határának megállapításánál a főcél volt, hogy határunk stratégiai védelme az eddiginél könnyebb, biztosabb legyen. Mindenütt Magyarország kapta a hegylánc legmagasabb pontjait. Déli határunk ezenkívül védi a Vaskapu és a peírozsényi bányavidéket. A határ a Duna mentén lefelé körülbelül húsz kilométernyivel bővül. Határunk szomszédos lesz a szerb Kladovóval, mely valószínűleg Bulgáriáé lesz. A határ innen északra húzódik és körülbelül öt-tiz kilométerrel esik a mostani halártól. A petrozsényi bányavidéktől és a Vulkán szorostól délre már lényegesebb a határkiigazitás. A Szurdok-szorostól az uj határvonal légvonalban körülbelül tizennégy kilométer. Petrozsény az uj határ következtében több mint huszonkét kilométerre esik. Lényeges határkitolás történt a Vöröstoronynál és az Olt völgyében és Brassó körül. A határnak keletről északra fordulásával a határkiigazitás mindenütt a magaslatihelyek birtokbavételével történt. Ptedeál a miénk lesz, Szinaja a románoké. Lényeges változás történt a székelyföld védelmére. Itt a határkiíolás körülbelül tizenöt kilométer. Bukovina védelmére szintén lényeges határeltolás történt, Czernovitz az uj határtól harminc kilométernyire fog esni. Bécsből jelentik: A Romániával kötött uj kereskedelmi szerződés 1930-ig terjed és lényeges változás az eddigi állapottal szemben az élőállat behozatala, az olaj-, petróleum-kérdés rendezése. Románia petróleum- produktumának felét Németország kapja, melyet függetlenít a petroleumbehozatai kérdésében Amerikától. A bukaresti lapok a békekötésnek ugy| nevezett főszerződéseit közük. Megelégedéssel fejezik ki, hogy Románia a ránézve oly vesztességteljes háborúból végre kilépett. Követelik a háború előidézőinek megbüntetését. Marion román külügyminiszter nyilat - latkozatot tett a békekötésről: — A szerződésnek vannak Romániára fájdalmas rendelkezései, azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kívánt ha- tárkiigazitásból csupán 20—30 százalékot adtunk meg. Fájdalmasan érinti Romániát Dobrudzsa elvesztése. Nehéz tárgyalások után Románia részére oly gazdasági helyzet teremtődött, amely mellett gyümölcsöző munka lehetséges a jövőben. A békekötést a külföldi román követekkel közölték azzal az utasítással hogy Románia a jövőben szigorú és lojális semlegességet követ. Gondolától! o szekularizációról. Irta: Irányi Kamill evang. lelkész. III. Ez a kath. Autonómia a legnagyobb képtelenség a világon! Igaza van Deák Fe- reneznek, aki ezt a csodabogarat következtésen mindig „fából való vaskarikának“ nevezte! Eltekintve attól, hogy a magyar kath. világot nemcsak Esztergomból kormányozzák, hanem Rómából is — hierarchikus szervezet mellett autonómiáról beszélni egyáltalában nem lehet. A kath. Autonómia kérdése tehát nem egyéb, mint vagyonkér- dés, amelynek íulajdonképeni célja nem is autonómia, hanem a szekularizáció rémének radikális utón való eltávolítása. A cikkíró ur továbbá nagyon sötét színekben látja a kath. egyház anyagi helyzetét, ha közelgő vihar tényleg bekövetkezik. | „Vége ennek a gondtalan boldog gyermekkornak“ stb. kifejezései, illetve kifakadásai legalább erről tanúskodnak! A cikkíró ur ennek a gyönyörű apokaliptikus képnek a megfestéséért „Canossát-járt“ kollegámnak tartozik hálával és köszönettel, aki szives volt e kép megfestéséhez festéket és ecsetet adni a cikkíró ur kezébe. Én azonban ebből a művészi alkotásból is csak azt látom, hogy a cikkíró ur maga sincsen tisztában a szekularizáció lényegével és a szekularizáció alá kerülő vagyonok és alapok jogi természetével. Mert ha tisztában volna ezekkel, akkor tudnia kellene, hogy ezen a- lapoknak és vagyonoknak három féle jogi természete van. A vagyon egy részéhez u- gyanis a kath. egyház közjogi szolgálmányok. fejében (bandérium tartás stb.) jutott, más részét tisztán egyházi célokra kapta s végül legnagyobb részét azon rendeltetéssel kapta, hogy az kizárólag oktatási és népnevelési cé! kra fordítandó. A szekularizáció keresz- tütülvitelénél ezek a szempontok mindenesetre nagy szerepet fognak játszani, mert amit az egyház egyházi célokra kapott, azokat tőle elvenni tényleg jogtalanság és igazságtalanság volna. Ellenben teljesen észszerű és jogos az a követelés, hogy amit az egyház közjogi szolgálmányok fejében kapott — miután az egyház ezen szolgálmányokat már nem teljesiti — tehát ezek visszaadassanak az államnak. Hasonlóképcn jogos és észszerű az oktatási és népnevelési célokra adott egyházi vagyonok szekularizálása is, miután az oktatás és a népnevelés állami érdek, tehát az állam kötelessége. A szekularizáció ilyen módon való keresztülvitelének az eszméjét ugyancsak katholikus ember, még, pedig a nagyon is hithü Polónyi Géza vet tte fel 1892-ban a magyar parlamentben, amikor kijelentette, hogy a szekularizáció keresztülvitelét egyenesen az 1848: XX. t. c. igazi szelleme követeli. Sőt Polónyi még tovább is megy, amikor félre nem érthető szavakkal annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy Magyarországon addig felekezeti béke sohasem lesz, amig a vagyoni kérdés nincsen becsületesen megoldva. Ez a becsületes megoldás pedig a szekularizáció 1! Ezekből láthatja a cikkíró ur, hogy a szekularizáció kérdését nem a zsidók, de nem is mi protestánsok vetettük fel, mert hiszen 1844-ben még senki sem gondolt Magyarországon zsidókérdésre, a szekularizáció eszméje pedig már akkor hangot talál a magyar országgyűlésben, mig végre az 1848: XX. t. c. egyenesen megépíti a szekularizáció alapját. A szekularizáció tehát nem felekezeti kérdés, hanem országos érdek s aki igazán szivén viseli az ország érdekét, aki szivén viseli az ország kulturális fellendülését s különösen, aki a 48-as párthoz tartozónak vallja magát, annak egyenesen becsületbeli kötelessége a szekularizáció keresztülvitelének a sürgetése és követelése. Láthatja a cikkíró ur: lehet valaki a szekularizáció híve anélkül is, hogy akár „ütni akarna* a kath. egyházon, azaz „felekezeti irigységtől“ vezettetné magát, akár a „zsidóság szekerét“ akarná tologatni, avagy „hülyévé tompított agyvelővel“ rendelkezne. Mert én nem tudom feltételezni a cikkíró úrról azt a merészséget, sőt vakmerőséget, hogy az „ész felsőbbségének a tudatában* saját püspökét és Magyarország egyik legnagyobb történetíróját: Horváth Mihályt Deák Ferenciét: a haza atyját, Polónyi Gézát Madarász Józsefet, Thali Kálmánt és a többieket, akik szavukat a magyar parlamentben már 1844-ik esztendőtől kezdve a szekularizáció mellett felemelni merészkedtek — a „zsidóság szekértologatói“, a „tompított agyvelejű hülyék“ sorába számítaná! Végül még egyet! A szatmári sajtóban nem én vetettem fel a szekularizáció eszméjét l A cikkíró ur tolla meggyőződésemben támadott meg, tehát feleltem reá. Bárki, — aki az elfogulatlanság magaslatára tud emelkedni — nem fog találni a cikkemben egy elejtett szót sem, ami a felekezeti béke meg- bolygatására irányulna. Az én hangomban valóban nincsen „remegés“. Nyugodtan vá
