Szatmári Újság, 1918. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1918-03-31 / 78. szám

Vasárnap.

II. évfolyam. 78* s^áurt.

Íx«ÍmáP| 1318« március 31.

EZöfiztú'*» árak helyben éa vidéken: Egész évre £0 K ~ t. Fél évre 15 K — f. Negyed „ 7 tv ,Y.' f. Egy hóra 2 K SO f.

Egyca szám a.„ ’? fillér. Pályaudvarokon 16 fillér.

Lapvezérlő bizottság:

Dr. Falussy Árpád Dr. Nagy Vince Dr. jármy Béla ' Dr. Adler Adolf Dr. Weisz Sándor. Főszerkesztő: Dr. Havas Miklós.

Szerkesztőség: Kazinczy-uíca 20. szám „ Telefonszám: 455. Kiadohivaíai: Kazinczy-uíca 22. szám. „ Telefonszám: 454. Laptulaidonos:

Demokráczia lapkiadó Részvénytársaság

A husvét.

A békének s az egyetemes testvériségnek legszentebb ünnepe. Krisztus, az Istenember, e két eszmének legnagyobb hirdetője, életét adta ezekért az eszmékért. Föltámadásával azt jelezte, hogy a test halálával nem lehet lelkét, eszméit megölni, sirbate- metni. Éltek, hatottak s átalakították az egész világöt. Mégis úgy tetszik, mintha eszméi teljes diadalához nem lett volna elegendő az ő nagy áldozata sem. Sőt igéi vértanúinak áldozata sem.

Most az egész emberiség véres áldozatát követelik ezek az eszmék, hogy a háború vérözőriébő! az emberiség tartós békéjének vágya égbetörő erővel szökkenjen föl, hogy a háború embertelen vadsága és kegyetlen szörnytettei minden krisztusi édes szónál, minden biivöserejü krisztusi igénél hathatósabban terjesszék az egyetemes testvériség gondolatát s ébresz- szék ennek magasztos érzését. Pedig a békeszerződések — bármily örvendezéssel fogadják is a botor testvérgyilkolás megszűntét — nem hoznak teljes megnyugvást.

A békekötésekkel nem dől el véglegesen a népek nagy pőre, nincs eltemetve végleg a népek álma és vágya az önrendelkezési jogról s nincs biztosítva az emberiség békéje. Negyvenkettesek, harminc és felesek, a kézigránátok, repülőlángok, gyilkos gázbombák, tankok, repülőgépek, Zeppelinek és buvárhajók életet gyilkolhatnak, vagyont, kultúrát megsemmisíthetnek : de eszméket, érzéseket nem ölthetnek ki. Koreszméknek érvényesítésére : az emberiség békéjének biztosítására s a népek önrendelkezési jogának valósítására is hiábavaló eszköznek bizonyultak. \

A nemzeti gondolatról egy nép ; sem tud lentondarfÉ* fnég ha akarna j sem, mert az nem egy, nem száz, nem ezer, hanem milliókra menő telkeknek elkobozhataílan drága kincse, életcélt, irányt adó életelve ...

Viszont a nemzeti gondolatért sem szabad a jövőben a testvériségre teremtett népeknek egykönnyen testvérgyilkos háborúba keveredniük. A nemzeti és nemzetközi politikának, — melynek legigazibb föladata a nemzetek s az egész emberiség boldogságának biztosítása — eszközt és módod kell találnia a nemzeti gondolat s az emberiség békéjének összeegyeztetésére.

A nemzeti életre való törekvés a népek történelmi életének biológiai jelensége; belső törvény alapján folyik tehát szükségszerű. Mint a sötét helyen lévő növény vagy virág, belső törvénytől hajtva mindenképen törtet az éltető napfény felé; úgy a népek is belső ösztönből törekednek nemzeti egyéniségük fenntartása végett nemzeti életre... Ez a törekvés természeti jog. Ha ez a neymzeti törekvés — idegen szervezetben élne — akadályokba ütközik : az idegen szervezetben lázakat keltve, a maga természetes* fejlődésében, eleiében visszamaradna — igyekszik letörni a fönnmaradását és érvényesülését veszélyeztető akadályokat. A háború azért sikertelen orvosság, az emberiséget gyötrő eme nemzetiségi lázak ellen, mert ezeket a lázakat a történelem biológiai törvényei okozzák s ezek külső szerrel nem orvosolhatók, A háború, e bajok ellen durva, embertelen, híu s elavult szemek bizonyult.. . Lomtárba vagy muzeomba vele!

Telepítéssel orvosolhatók e lázak,

Fehér Maris.

Az orvos bedugja a vattát a sebbe, a bordák közé. A tanár gyerekesen viselkedett. Ordított, Estella menekült a folyosóra és fülét befogva, remegve támaszkodott meg a nagy famángorlón.

Az utcáról hirtelen elébe toppant a kadét. Kezéhez kapott, arca fehér volt, jobb szemével, mellyel a gyilkos golyót küldte, gyáván hunyorgott:

— Estdia. Én sírok, de én tudom, hogy én mit csináltam.

A lány végigmérte.

— Érzem a terhét, tudom a kötelességemet. Én az egész világ előtt kompro- mitáltatn kegyedet. De én kegyedet szeretem. Mi kelten, kegyed és én csak egymásnak fogunk élni. Kegyed kisasszony, mától a menyasszonyom! Ne féljen, a katonapálya rossz és komisz pálya, ez igaz, de ne féljen, él anyám a falun. Falura fogunk menni. Uj életet kezdünk.

Itt is uj élet! Estella megrázkódott:

— Édes fiam — mondta anyáskodó szeretettel és megsimogatta a fehér fiút — már másnak vagyok a menyasszonya.

A kadét rendületlenül állta :

— A tanárnak? Meg fog halni. (Később, nagy keresgélés után még hozzátette) Szegény. Úgy is meg fog halni.

Estella lehajtotta a fejét .*

— De addig a felesége leszek.

Hallgattak. A kadét kezdte:

— És aztán?

A leányt egészen elborította ez a makacs fiatalság, ez a virágzás, ez a mindent felejtető álom, vak bizalom. — Kipirulva mondta:

— Aztán ? Özvegyen maradok. És . . . a magáé leszek.

Nem merte, nem is gondolta azt mon - dani: a magáé, a telesége. A kis katona mégis úgy értette. És lehajol* és megcsókolta Estella kezét:

— Az Isten — kegyedet úgy segélje?

Csendesen mondta utána a lány;

— Engemet úgy segéljen!

A kiskatona megcsókolta a leány ajkát és a városba rohant. Estella ott maradt a eugos kapu alatt. Leányos szive megdobbant. Most felébredt és fehér menyasszonyi fátyolban látta magát, templomi orgonák zug nak, a legnagyobb tisztesség megesik rajta. Kinek is a felesége? Szereti mind a kettőt, akik fiatalosan igy szenvednek érte, szereti azt a másik négyet is, külőn-külön olyan jő fiuk, szereti egyáltalán a férfiakat,

az egész világot, amint körülötte kering és kavarog és ott áll fölötte, mint a hold, fehér uszályban . . . orgonák zugnak. Valami csendes, kopogó melódia szabadult kí, futott végig a sípokon, hogy mit akar mind ebből ő, Estella kisasszony ? Ebben a kicsi városkában abból a nagy legnagyobb tisztességből ? Lehet egy hadnagy felesége ? Vagy a tanáré, vagy akárkié? Az ő művészetével, rongyos pályájával, véres vesszőfutásával. Füstös petróleumlámpák előtt, hideg öltözőkben és ífitetlen hónapos szobákban ? Ha annyian nem ismernék !...

És Estella ráborult a mángorlóra és keservesen elsiratta ifjúságát. De szívébe lassan béke költözött.

Valamit, legalább valamit megmenteni ebből az elherdált drága időből! A szomorú nagy vigasságokból, éhezésekből és felián- golásokból. Valami kis rongyot megmenteni az eltépett álmokból, a tisztességes és szigorú társadalom számára. Ha a tanáron nem lehetne segíteni, ha már úgyis mindegy volna, akkor ő neki, Esteiiának, polgári néven Fehér Marisnak, meg lesz a bátorsága, a jósága, a kegyetlensége hozzá, hogy a szomorú halálos ágyon a felesége legyen egy haldoklónak. Legalább valamit megment a későbbi idők számára, legalább azt, hogy