Szatmári Újság, 1918. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1918-03-30 / 77. szám

2-ik oidai. A franciák borzalmas vesztesége* A Woiff-ügynökség jelenti: A né­metek este 10 órakor elfoglalták Mont- didiert, A franciákat, akik a csata kezdete óta harcoltak, ismét kivetettük szívósan tartott állásaikból. A franciák visszavonulása rendszertelen menekü­léssé fajult. Mindenüket eldobálták. A német tüzérség a Monídidiertői keletre levő magaslatokat elfoglalván, a hely­ségtől délnyugatra levő patakon me­nekülő franciáknak borzalmas veszte­séget okozott. A holttestek tömött so­rokban maradtak a patak partján. A segítő francia hadosztá- ifok veresége. A Wolff-ügynökség jelenti: A francia erősítő hadosztályokat megérkezésük után nyomban harcba vetették anélkül, hogy a tüzérségei megvárhatták volna, mert időt keileit adni a szétvert angol hadosztályoknak a gyülekezésre. A segítő hadosztályok azon­ban vereséget szenvedtek. Az en fente nem keid tárgyaiási Rotterdamból- jelentik: A Manchester Guardian az angol kormány által suga.t cik­ket közöl, amely szerint az entente el van tökéivé arra, hogy a háborút folytatják és nem kezdenek tárgyalást. Hadicéljaik a ré­giek maradlak Olaszország cégit. Londonból jelentik: Orlando olasz mi­niszterelnök táviratot szándékszik küldeni Lloyd-Georgenak, hogy Olaszország a leg­nagyobb készséggé! siet a szorongatott hely­zetben levő szövetségesek segítségére. Páris ágyúzása. Géniből jelentik: Párís ágyúzása nem szűnt meg. Most már jiuszpereenkint csap­nak !e a lövedékek. A rémület azért nagy, mert minden ágyulővés célt ér a házak töm­kelegében. A lakosság fejvesztetten menekül. A jómódúak tön egesen menekülnek Bordea- uxba, Nizzába. Poincaré magához kérette az eiyséebe Clemenceau miniszterelnököt. Francié jelentés. Géniből jelentik: Francia jelsntés közli, hogy St. Quentinnél, Hámnál, La Fércnél és Noyonnál 22 tői 26-ig 50 000 kg. robbanó anyagot dobtak le a francia repülőgépek ko­csisor. >kra, trénoszlopokra. ellenséges csapat­gyülekezésekre. Huszonnegyedikére virradó éjszakán egy francia repülőgép negyedfél tonna robbanó anyagot dobott le Ludwigs- hafenben az anílin-gyárra, ahol a legtöbb méreganyagot gyártják Németországban. Fran­cia repülőgépek 34 német repülőgépet lőt­tek le. A csodaágyu. Berlinből jelentik: A Germania című lapban Kolbe tábornok az uj óriási ágyúról írja: Közelebbi adatunk még most sincs a tüzérségi technika e csodájáról, de azt ki­számíthatjuk, hogy az ágyú lövedéke körül­belül 30 és fél kilométer magasságot ér el repülés közben, ami a csőtől a célig 156 másodpercet igénybe. Kik írják alá a román béke­szerződést ? Bukarestből jelentik: A román béke- szerződéshez tartozó pótszerződéseket Czer hinen kívül aláírja külön Magyarország és külön Ausztria képviselője is. Magyarország képviseletében Szterényi kereskedelmi mi­niszter Ausztria részéről Wiesner követ ka­pott felhatalmazást a szerződések aláírására. A szerződéseket magyar, román és német eredeti példányban állítják ki. Bukarestből jelentik a Magyar Távirati Irodának: Gróf Czernin osztrák magyar kül­ügyminiszter és Kühlmann német hadügyi államtitkár ma délben a román megbízottak­kal aláírta a petroleumegyezményt, valamint a gabona és egyéb mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó egyezséget. Czernin és Kühlmarin ma délután félkettőkor elutaz­tak Bukarestből. Politikai Írók. A nagybányai 48 as függetlenségi párt a kormány mellett. Beregmegye uj főispánja. Nagybányáról jelenti tudósítónk: A nagy­bányai 48 as függetlenségi párt most tartotta évi rendes közgyűléséi, Szerencsy József el­nöklésével. A főjegyző előterjesztette a «-■ ült évrül szóló beszámolóját. Ezután dr. Földes Béla átmenetgazdasági miniszter, nagybányai képviselő levele következett, amelyet Szeren- csy Józsefhez, a nagybányai 48 as függet­lenségi párt elnökéhez intézett. Ebben a le véiben bejelenti: hogy belépett a 48 as al­kotmánypártba, kéri belépésinek tudomásul vételét és egyben felkéri a nagybányai füg­getlenségi párt elnökségét, hogy foglaljon : állást, illetve alakuljon 48 asalko’mánypárttá. A főjegyző a választmánynak ez ügy­ben hozott határozatát ismertette. A választ- i mány határozata a következőképpen hangzik : * A nagybányai 48-as függetlenségi párt, régi hagyományos elveihez ragaszkodik és megmarad továbbra is 48 as függetlenségi j pártnak. Azonban úgy a mostani 48-as al­kotmánypártot, illetve kormányt s annak ki­válótagját dr. Földes Béla átmenetgazdaság- ügyi m. kir. minisztert és mint eddig, támo­gatja, mig azoknak az elveknek a megvaló­sításáért küzd, amelynek megvalósítását a » 48-as függetlenségi-párt zászlójára irta. A felolvasott határozatot a közgyü'és— I egy tagjának kivételével — tudomásul vette | s azt elfogadta. > - Ezután következett gróf Károlyi Mihály- i nak, az országos függetlenségi és 48 as párt 1 elnökének levele, amelyben a nagybányai 48 as függetlenségi pártot szervezkedésre ás csatlakozásra kéri föl. E levélre a gyűlés elhatározta, hogy a gróf vezetése alatt álló pártba sem lép be, megmarad amaz elvek mellett, ame'yeket, már dr. Földes Béla levelére adott válaszában ki­mondott. Szercncsy Józsf elnök úgy a maga, mint tiszttársai nevében bejelentette lemondásukat s egyben felkérte a gyűlést a tisztujitás meg- ejtésére. A szavazatszedö küldöttség elnökéül a gyűlés kijelölte Mostis Lajos elnöklete alatt Barazsu Endrét és Tréger Lajost. A szavazás eredménye a következő lett: Elnök: dr. Miskolczy Sándor, Alelnö- kök : Sólyom Ferencz, Szász Józse Főjegyző : Oláh László. Aljegyzők: dr. Barna Samu és Ketney Mihály. Választmányi tagok : dr. Mák ray Mihály, Csepey Ferencz, Kornis Ernő, Szeőke Béla, dr. Ajtai Nagy Gábor, Virágh István, dr. Stoll Tibor, Mendichovszky József, Szász János, Glavitzky Károly, Jancsovits József, Incze József, Mostis Lajos, Kupás Mihály, Kovács István, Marosfy Dezső, Ko­vács Béla, Bányai József, Steinfeld Béla, Ká­roly tmre, Szappanyos Jenő, Brebán Sándor, I ing Pál, Kovács Ferencz, Gyalay Gyula, Botos Vilmos, Radó Dezső, Szűcs Jenő, Ha- rasztkó István és Miszti Lajos. A megválasztott tisztikar nevében dr. Miskolczy Sándor elnök mondott köszönetét a közgyűlésnek a megválasztásért s egyben elismeréssel vett búcsút Szerencsy József el­nöktől, ki ebben a nehéz időkben tapintattal vezette a pártot. Budapesti tudósítónk telefonálja: A kormány hamarosan betölti a beregmegyei fői-páni állást. Az új főispán Barta Ernő pénzügyminiszteri osztálytanácsos lesz, aki Barta dön képviselünek a fia. Szatmár, 1918. március 30. Bz Osztrák-Magyar iánk pénztárjegy®. A szatmári fiókintézet kommünikéje. Az Osztrák Magyar Bank szatmári fi- őkintézetétől a következő sorokat kaptuk közlés végett: Az osztrák-magyar bank által kibocsá­tandó pénztárjegyek f. évi április hó 2-án kerülnek az összes bankintézeteknél kibo­csátásra. Ezen pénztárjegyek bemutatóra szó­lók K 5000, 10000 és 100000 címletekben, melyek minden alakiság nélkül másra átru­házhatók. Girószámlalulajdonosok kívánsá­gára 200000 koronától kezdve, bármely ösz- szegben, áiiit ki a bank névre szóló pénz­tárjegyekei is, de csak K 100000 el osztható összegben. A pénztárjegyek 3 havi lejáratúak, mely esetben 3 és fél százalékot kamatoznak, vagy 6 havi lejáratúak, mely esetben 4 százalékot kamatoznak. A pénztárjegyet iilető kamat előzetesen, a kiállításnál elszámoltalak. Az esedékesség napja után kifizetésre bemuta­tott pénztárjegyek külön kamat megtéri lésben nem részesülnek. A pénztárjegyek kamatai után kivetendő járadákadót a bank viseli. A pénztárjegyek le nem számitoitatnak és azok a banknál el nem zálogosithatók, mindazon­által a tulajdonos kívánságára a bank azokat lejárat előtt is visszaváltja, mely esetben a tulajdonos által fé! százalékkal magasabb kamatláb lesz megtérítendő, mint amily ka­matláb a pénztárjegy kiállításánál alkalmaz­tatott; ha azonban időközben az illető pénz­tárjegyek kamatozása még magasabb kamat­láb mellett lett volna megállapítva, az eset­ben az a magasabb kamatláb térítendő meg. Úgy a lejárat előtt visszaváltandó, mint ; a lejárakor visszaváltásra kerülő pénztárje- j gyek csakis azon bankintézetnél mutatandók be, mely azokat kibocsátotta. Egy más fiók— I intézet, vagy a főinlézetek által forgalomba hozott pénztárjegyek átvétetnek ugyan be- 1 vattás vegeit, de maga a kifizetés csak ak­kor történhetik, ha a kibocsátó intézet azok­nak számfejtéseit megejtette és rendben ta­lálta Ezen közvetítésért a bank dijat egyál­talán nem számit. A lejárat előtt visszaváltandó pénztár­jegyeknél legalább 60 fillérnyi minimális kamat számittatik fel. Az osztrák magyar bank pénztárjegyei az illető kibocsátandó intézetnél hadikölcsö- j nők jegyzésére befizetésként, készpénz gya- í nánt elfogadtatnak, mely esetben a még le 1 nem járt pénztárjegyek után azon kedvez­ményes kamatláb térítendő meg, amelyen a I pénztárjegy annak idején kibocsátatott. Bár- j mely pénztárjegy annál a bankintézetnél, mely azt forgalomba hozta, kisebb vagy na­gyobb címletekre kicserélhető, amely esetben az összevonandó pénztárjegyeknek egy le- ) járatuaknak kell lenni. A pénztárjegyekre vonatkozó kamatláb változásokat az osztrák-magyar bank annak idején az újságokban közzéteszi, amely ka­matláb változás azonban csak az azutáni ke- j lettel kiállítandó pénztárjegyekre — nem pe­dig a forgalomban levőkre — vonatkozik. — Ausztria számára nem rekvirál­nak. A rekvirálásra vonatkozólag most fo­lyó tárgyalásokból kifolyólak több lap azt irta, hogy a katonaság szükségletének biz­tosítása után Magyarországon Csehország és általában Ausztria számára is rekvirálni fog­dák. Illetékes helyen kijelentették, hogy az egész hir teljesen légből kapott s kizárólag csak a hadsereg számára fognak rekvirálni. Utcai lapelárusitókat felvesz a Kiadóhivatal

Next

/
Thumbnails
Contents