Szatmári Újság, 1918. március (2. évfolyam, 52-78. szám)

1918-03-17 / 66. szám

Szalmái-, 1918. március 17. Szatmári Újság 5-ik oldal gyolva, kiéhezve érkeznek vissza a reg el­hagyott hazába. Városunk minden áldozatra kész társadalma már megmozdult, hogy a körünkbe jövőket ne csak jó szóval, de me­leg étellel s üdítő italokkal is fogadjuk és a legszükségesebekkel megsegítsük. — A Vörös Kereszt Egylet legutóbb tartott választmányt ülésen megállapodás történt, mint megírtuk,. Hogy a visszatérő hadifoglyok felsegitése ér­dekében nagyobb szabású agitácíót indíta­nak a városban és a környéken, — Újab­ban belekapcsolódott a mozgalomba a kato­nai kórházakban levő betegek Ünnepi meg- vendégelése is, akiknek élelmezése a háború haladtával mint silányabb lesz. Az akció megkezdéséül a héten szerdán délelőtt 9-tői fél 1 óráig jótékony urínők utcai gyűjtést rendeznek, — a múlt évekbeli Vörös Kereszt gyűjtésekhez hasonlóan városunkban. Azon­kívül felhívja az Egylet vezetősége hirlapi- lag is a város és a falvak közönségét, hogy­ne csak pénzadományokat, de élelmiszere­ket : lisztet, tojást, zsírt, húsféléket, babot, krumplit, kenyeret sfb, továbbá alsóruhákat és vászonnemüekei is szíveskedjenek külde­ni a visszatérő hadifoglyok és a kórházi be­tegek ellátásának a pótíására, — amely szi­ves adományokat a Vörös Kereszt Egylet a legaíkalmas.abb módon szétoszt közöttük. A természetbeli adományokat Szíávy Dezső­mé alelnőknő minden nap délelőtt átveszi a Rákóczi-u. 9, sz. alatti hadikonyha helyisé* gében, — Felitlflzeiések. Az iparos Olvasó­kör március 15-ikí ünnepélyén felülfizették: Bölönyi László 20 k, Gzv. Lévay józsefné 12 k, Bézsi Gyula 10 Se, Dr. Vajay Károly Ekker János 8—-8 k, Gödör Gyula, Barta Lajos 6—6 k, Glózer János, Dr. Markovié» Aladár 5—5 k, Apjok József. Kis Erzsébet, Ferencz Ágoston 4—4 k, Kondor Gyula, Orosz hadnagy 3—3 k, Öarkász Imre, N. N., Simon István, Máté János, Karikás Sándor- né 2—2 k, Keresztesi Sándor, Kovássy Ár- pádné, Tar Lajosné, Szegedy István 1—1 k. — Felűlfizetésekből befolyt 212 K, je­gyek árából 582 K. — Összes bevétel volt 6»4 K. — Elveszett a református felső leány­iskola tornacsarnokában tartott ünnepélyen egy feketn bőr-pénztárca, melyben 110 ko­rona pénz volt. A becsületes megtaláló aki jutalomban részesül, szíveskedjék azt a rend­őrséghez juttatni. — Hirdetmény. A Szatmári Leszámí­toló Bank r.-t. hadifoglyok részére pénzkül­eményeket közvetít. A román békeíárgyalás kedvezően halad. Avarescu román miniszterelnök lemondott. Utóda Marghilomán lesz. Szófia, márc. 16. Toncsew pénz­ügy ministernek és Momcsilov képvi­selőházi alelnöknek informátiója sze­rint -a béketárgyalások igen kedvező­en haladnak előre, úgy hogy bizto­san számítani lehet arra, hogy a bé­ke- még e hó vége előtt létrejön. Teg­napra volt tervezve az összes megbí­zottak plenáris ülése, de váratlan aka­dályok jöttek közbe, melyek miatt a plenáris ülést még ma sem tarthatták meg. Avarescu román miniszterelnök ellen ugyanis revolvermerényletet kö­vettek el. A merénylet ugyan nem si-< került, de Avarescu benyújtotta lemon­dását. Utódja még nincs kinevezve, de valószínű, hogy Marghilomán lesz, aki a mull napokban Jassyban volt és kihallgatáson jelent meg Ferdinánd királynál. A tegnapi és a mai teljes ülést még azért is el keltett halaszta­ni\ mert Misa, az aj román külügymi- nister, aki Londonból útban van Bu­karestbe, még nem érkezett meg. Köz­ben az albizottságok folytatják tárgya­lásaikat, mert az anyag, amit el kell intéznij igen nagy. Az orosz békét ratifikálják. Stockholm, márc. 16 A Reuter-ügynökség jelenti Pétervárról: A moszkvai kongresszus bolseviki képvise­lői négyszázharminchárom szóval, harminc ellenében elhatározták a bresz litovszki bé­keszerződés ratifikálását. A határozat után a szakszervezetek tagjai kiléptek a pártból. 27000 tonne. Berlin, márc. 16. A Wolff ügynökség jelenti: Buvárhajó- Ink a Földközi tengeren elsülyesztetiek hu szonhátezer tonna hajótere!. A sikerben leg­nagyobb része az U 35 nek van, am&lyAiar- madfélévi tevékenysége alatt a Földközi ten­geren egymillió tonnát sülyesztett el. A romániai zsidók védelme Berlin, márc, 16. A kancellár fogadta a keleten élő zsi­dók érdekeinek védelmére alakult németor­szági zsidó szervezetek szövetségét, ameiy a romániai zsidók érdekeinek megvedelmezését kérte. A kancellár kijelentette, hogy a zsidók jogainak kielégítő rendezéséről a bukaresti béketárgyalás keretében gondoskodni fognak. Henderson a militari sinus ellőtt. Genf, márc. 16. Londonból jelentik: Henderson a be­számoló beszédében kijelentette, hogy a há­borúnak addig kell tartani, amig a militariz- must letörik, nemcsak Németországban, ha­nem Angliában is. A német néphez fordul, hogy segítsen e feladatban az angoloknak.. Félmilliós amerikai hadse­reg — a Holdban. Beríin, márc. 16. A Wolff ügynökség jelenti: Ellenségeink a háborús hangulat emelésére túlzott adato­kat közölnek az Európába érkezeit amerikai csapatok erejéről, öl-hatszázezer emberről beszélnek. Ezzel ellentétben ál! Pershing tá­bornoknak, az amerikai csapatok franciaor­szági főparancsnokának nyilvános kijelentése, mely szerint még nincsenek jelentékeny ame­rikai csapatok Európában, a franciaországi amerikai haderő számát kétszázezerré becsül­hetjük, de ezek most vannak kiképzés alatt. Anglia és Hollandia konflik­tusa. Hága, márc. 16. Ma délben ült össze a holland korona­tanács, mely dönteni fog, hogy ki fogják e szolgáltatni a németalföldi hajózási az en- lentenek. Nagyon valószínű, hogy a holland kormány a tárgyalások útjára lép és nem fogadja el az enteníe követeléseit. 1 URÁNIA ! Ma, vasárnap d. u. 2, 4, 8A 6, V« 8 és 9 ‘A órai kezdettel nem folytatólag: •g G .2 s C3 >*» bL 03 03 «5-r; 03 ^ 03 <D > 'ZZ s c NJ C/3 *<D > *33 N E cn C/3 a. .a ‘CD ?? N *-2 co <f -haS :0 c/3 o 03 •v-| ’o IS c CD NJ Ti ___ = 00 -03 XI 03 ISI K4 G ac % O go r. „ *= QJ O 03 >% N r- C/3 a s ^ C/3 c G NI CD Ni C/3 <D Öfl — *03 *0 C/3 o3 o o 03 § G X 03 zn O s—. b£) ö GO o f-H C ett 03-*-» NJ CO O c *o 3 E o> X c <D a. ’O ’aJ * > c «—1 D *4—: E MD j>» jG <D a> «3 G 2* s ,—i "cfl *03 ■— #. C/3 T3-4~> oß o 03 G 03 E vZ 03 E *o 03 QG POLIÜOR mulat bohózat. Margit szerelme kis dráma. Hílyárab: Felsőpáholy ülés 2 K; földszinti páholyülés 1 K 60 f. 1. hely 1 K. 20 f, II. heiy 80 fillér; Ili hely 60 fillér. — Kedvezményes áru jegy nincs. — ipi'fttÉjep c»b Msár-nap délután 2 firahoiv lÄ' 14 tagú művészi zenekar. *TESS§ Felelős szerkesztő: «xaiánczy József.

Next

/
Thumbnails
Contents